Új Néplap, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-14 / 111. szám

12 2014. MÁJUS 14., SZERDA Rio Ferdinand búcsúja. Tizenkét év után távozik a Manchester United együttesétől a 35 esz­tendős Rio Ferdinand. A védőjátékos hat angol bajnoki és egy BL-címet gyűjtött be a .vörös ör­dögök” soraiban. A hírek szerint a 81-szeres angol válogatott futballistának bőven van kérője. Gattuso-váróban a Videoton, amely kikapott a Diósgyőrtől Újabb sima Olaj-győzelem kosárlabda Az elődöntőben a Kaposvárral találkoznak a szolnokiak Egyenlített, de előnybe is került a Dózsa legénysége labdarúgás Kovács Ferenc, a Videoton tiszteletbeli elnöke a Nemzeti Sportnak azt mondta, tévesek azok az Olaszország­ból származó információk, mi­szerint megállapodtak volna már Gennaro Gattusóval arról, hogy a nyáron ő veszi át a csa­pat irányítását. Kovács ugyan­akkor azt elismerte, hogy tárgyalnak az olasz világbaj­nokkal. A pályafutása jelentős részét az AC Milánban töltő Gattuso az elmúlt szezon vé­gén vonult vissza a játéktól, játékos-edzőként rövid ideig a Siont irányította, majd a Paler­mo tulajdonosa három hónap után menesztette, mert hat meccsből csak hét pontot szer­zett csapatával. Szintén a Videotonnal kap­csolatos az a tegnap esti hír, hogy csapatuk 2-1-es vere­séget szenvedett a Diósgyőr­től a Ligakupa döntőjében. A Diósgyőr gárdája története során először hódította el a Ligakupát. A borsodiak si­kerükkel 15 millió forintos pénzjutalomban részesül­tek, míg a negyedik végső sikerükre hajtó, de végül vesztes székesfehérváriak hatmillióval gazdagodtak. A piros-fehérek 1980 óta első trófeájukat nyerték. ■ V. CS. HIRDETÉS SZŰRE EXPRESSZ VARGA-FÉLE GOMBAKAPSZULÁK, ingye­nes szaktanácsadással kaphatók. Gyógy- sarok, Szolnok, Tószegi út 5., Shell benzinkút mellett Tel.: 56/210-043. EGÉSZSÉGPÉNZT­ÁRI kártyákat elfogadunk.---------------------------------------------*464919* HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. *, Tel.: 56/419-011. Nyitva: mindennap 8-21-ig í? Szolnok, Szapáry utca 23. 5 Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-ig * Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyamok tájékoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 300,00 306,50 USD 217,50 224,00 CHF 245,00 252,50 Érvényben: 2014. május 14. Befektetési aranyértékesítés. Közületeket is kiszolgálunk! www.cornergroup.hu MoneyGmm. rmattközi ptrytranszftr Milosevics (labdával) a szolnoki csapat egyik legeredményesebb játékosa volt a tegnapi mérkőzésen A negyeddöntő 3. meccsén az Olaj simán verte kör­mendi ellenfelét, ezzel biz­tosan kvalifikálta magát az elődöntőbe. Varga Csaba A közönség már jó előre el­könyvelte az Olaj győzelmét és továbbjutását, mert meglehető­sen kevesen látogattak ki a fe­lek harmadik meccsére. Szolnoki Olaj-Körmend 83-62 (17-12, 24-19, 25-13,17-18) Tiszaligeti Sportcsarnok, 1230 néző. Vezette: Pállá, Po­zsonyi, Minár. OLAJ KK: Simon B., VOJVO- DA 14/6, MILOSEVICS 12/3, Ivosev 7/3, Báder 11. Csere: Ló­ránt 7/3, HOLIDAY 15/6, KEL­LER 10, Trotter 3, Pilcsevics 2, Tóth Z. 2, Berkics M. Vezető­edző: Drágán Alekszics. Edző: Andrius Jurkunas. KÖRMEND: Wisseh 10/3, El-Amin 11/6, Ferencz 11/9, Tö­rök R., Farkas A. 4. Csere: Gre- benár 5, Fodor G. 6/6, SONYÁK 12/12, Sömenek 3/3, Kutasi, Kocsis. Vezetőedző: Aaron Mit­chell. Áz eredmény alakulása. 4. perc: 9-4. 8. p.: 16-5. 14. p.: 26-19. 18. p.: 39-29. 24. p.: 48- 34. 28. p.: 59-39. 35. p.: 75-50. 38. p. 83-57. Az egyik fél harmadik győ­zelméig tartó párharc végered­ménye: 3:0, az Olaj javára. A vendégek Zsarko Rakocse- vics, míg a hazaiak Rakics Mil- jan nélkül álltak fel. Az előbbi játékos térdsérüléssel bajlódik, míg az utóbbi lassan felgyógyul Achilles-ín sérüléséből. Gyor­san bekezdett az Olaj, hiszen Ivosev triplával, Báder pedig duplával jelezte, hogy semmit nem szeretnének a véletlenre bízni. Különösen Milosevics és Simon remekeltek, Aaron Mit­chell edző érezve a veszélyt, hogy állva marad csapata, időt kért, de nem sokra ment vele az amerikai szakember, mert az ismét nagy kedvvel játszó Vojvoda előbb egy labdalopás után dobott triplát. A folytatás­ban azonban három triplát dob­tak a Rába-partiak, és aránylag szoros volt az első negyed vége, 17-12. A továbbiakban Lóránt, Keller, Wisseh és El-Amin vá­laszolt, így 10 egységnyi volt különbség a felek között két ne­gyed játék után, 41-31. A térfélcsere után Holiday DRÁGÁN ALEKSZICS: - Nehéz motiválni egy ilyen mérkőzés­re a csapatot, de a fiúk teljesí­tették, amit kértem tőlük. Ezért nem is érheti őket szem­rehányás. Egy nap pihenő után készülünk az elődöntőre, tudjuk, hogy a Kaposvár lesz az ellenfelünk. Igyekszünk majd ismét jól teljesíteni. szórta a gólokat, Ferencz trip- lázott, de egyedül kevés volt az Olaj okos és pontos játékával szemben. Ráadásul Lóránt és Báder is nagyon magabiztos volt, és szép lassan 20 pont fölé nőtt a felek közötti távolság. A záró negyedben a szolnoki gár­da a remeklő dupla-duplát - 12 pont, 13 lepattanó - gyártó Mi­losevics vezérletével azt csinált, AARON MITCHELL: - Nem Úgy játszottunk, ahogy kell, a Szol­nok pedig jó csapat, és ezt ki is használta mindkét hazai mécs­esén. Hamar kiütközött a két csapat közötti különbség. Öt mérkőzésen irányítottam az együttest, úgy érzem, védekezés ben fejlődtünk. A körmendi ve­zetőkkel tárgyalunk a jövőről. amit csak akart ellenfelével. Nemcsak támadásban, hanem védekezésben is oda tették ma­gukat a házigazdák, így maga­biztosan tartották a 20 pont kö­rüli különbséget. A hazaiaknál Alekszics mester ismét pályára küldte Tóth Zoltánt és Berkics Mátét, akik ismét ügyesen kap­csolódtak be a játékba. Az Olaj a végén 21 ponttal nyert, és ab­szolút simán masírozott be az elődöntőbe, ahol a Kecskemétet három találkozón verő Kapos­vár lesz az ellenfele. A szintén három győzelemig tartó pár­harc várhatóan jövő szerdán kezdődik a Tiszaligetben. További eredmények: Kapos- vár-Kecskemét 91-80 (vég­eredmény: 3:0), Sopron-Alba Fehérvár 78-67 (az állás: 2-1), az Atomerőmű-PVSK (az állás: 2:0) mérkőzést ma 18 órakor játsszák Pakson. vízilabda És akkor az egri szur­kolók elindultak hazafelé. Pedig még bő három perc hátravolt a meccsből. Jó okuk volt erre, hiszen Kis Gábor tankönyvbe illő centergólja után 5-10 állt az eredményjelzőn. A korán tá­vozók így lemaradtak Pásztor Mátyás lövéséről, amellyel ki­alakult a végeredmény.- Sajnos a kulcsjeleneteknél mindig látszott, hogy a szol­nokiak sokkal elszántabbak- mondta a mérkőzés után érthetően letört Dabrowski Norbert, az Eger vezetőedzője az mvlsz.hu-nak. - Ha Hősi nem blokkolt hetvenötöt ezen a meccsen, akkor egyet sem. Hiába tudtuk, hogy rövidek a kispadon, hiába próbáltuk őket fárasztani, ez nem jött be. Pedig 5-4-es szolnoki ve­zetésnél emberelőnyben tá­madhatott az egyenlítésért a címvédő, ám a fór elhalt a kéksapkások védelmi vonalán, a visszatámadásból pedig gól született. Azaz 5-5 helyett 6-4 lett ide. A címvédő a Bajnokok Ligájában „megszokott” játékát nyújtotta, ám a Nagy Egri Lefa­gyás okozói között ne a fagyos­szenteket keressük. Hanem a szolnoki pólósokat. A pálya­előnnyel együtt a lélektani fór is visszakerült hozzánk, ez azonban csak akkor ér vala­mit, ha csütörtökön a 19.15-kor kezdődő meccsen győzelemre váltja a csapat.- Vért ittunk, elég sokat - újságolta a szolnoki szakmai igazgató, Kovács István, aki megemelte nem is létező ka­lapját valamennyi játékosa előtt. Az orvosi javallat elle­nére a saját felelősségre a já­tékot vállaló Kis Gábort, a pa­rádézó Decker Attila kapust és a jóval a világszínvonal fölött teljesítő Hosnyánszky Norbertét külön is kiemelve.- A három szerb is példát mu­tatott: ők tényleg olyan kemé­nyek, mint a vídia. Dabrowski még a döntő előtt úgy vélekedett, hogy a máso­dik meccs lesz a vízválasztó. Reméljük, igaza lesz. ■ G. I. így látták a mesterek a lefújást követően Hét érmet szereztek a kunmadarasiak karate Monori Veronika és Vitális Márton nem talált legyőzőre az ob-n Torinóban spanyol vagy portugál csapat nyer Törökbálinton rendezték meg a XIV. Törökbálint Kupa JKA karate országos bajnokság küzdelmeit. A Pest megyei te­lepülés felújított sportcsarnoka adott otthont a nagyszabású seregszemlének, amelyről fel­sőfokon beszéltek a résztvevők. A nagyszabású eseményre nem kevesebb mint 26 karateklub nevezte be versenyzőit. Köztük voltak a kunmadarasi karaté- kák is, akik ismét kitettek ma­gukért, hiszen 2 arany, 4 ezüst, 1 bronzérmet, valamint egy negyedik helyezést szereztek, f Közülük Monori Veronika és | Vitális Márton a dobogó legma- | gasabb fokára állhatott fel az I eredményhirdetéskor. A kunmadarasi csapat remekelt az országos bajnokságon Eredmények. Kata: 3. kor­csoport utánpótlás leány: ...2. Demeter Nóra, ...4. Király Lau­ra. 4. kcs. utánpótlás leány: 1. Monori Veronika. 4. kcs. után­pótlás fiú: 1. Vitális Márton. Kadett férfi: ...2. Hamari Bence. Kumite: 3. kcs. utánpótlás le­ány: ...2. Demeter Nóra, ...4. kcs. utánpótlás leány: ...3. Monori Veronika. 4. kcs. utánpótlás fiú: ...2. Vitális Márton. Sajnos ippon shobu kumité- ben ezúttal nem jutottak a leg­jobb négy közé a madarasi fia­talok. Soraikból Ugró Richárd (kata 2 győzelem, ippon shobu 2 győzelem) és Pápai Adrián (kata 1 győzelem) a középme­zőnyben végzett. ■ V. CS. labdarúgás Jóformán három igazán fontos mérkőzés van még hátra az európai labdarú­gószezonban. A Barca-Atléti- co meccs a spanyol elsőségről dönt a hét végén, Lisszabon­ban jövő szombaton madridi BL-döntő lesz. Ma este 20.45- kor (tv: DigiSportl) pedig az Európa Liga fináléját rendezik Torinóban. A két résztvevő a Sevilla és a Benfica. A portu­gál csapat újra megtörheti az úgynevezett Guttmann-átkot. A csapattal 1961-ben és ‘62- ben is BEK-et nyerő Guttmann Béla hiába kérte a vezetőséget az újabb erősítésekre, nem kapott pénzt, ezért sikerei csúcsán távozott. „Száz évig nem nyertek semmit” - mond­ta búcsúzóul a magyar edző. És láss csodát, az elhíresült mondat óta hét (!) európai ku­padöntőt vesztett a Benfica. A csapatot mostanság gardíro­zó Jorge Jesus - talán az átok hatására - nagyon óvatos.- Egyik csapat sem tekint­hető a döntő esélyesének - mondta a szakember. Pedig az a csapat, amely a Ju- ventust ejti ki, nagyobb önbiza­lommal is készülhetne a torinói döntőre. - Nagyon jó csapatuk van - udvarolt a Benficának Unai Emery, a spanyolok tréne­re. - A védekezés az erősségük, és én nagyon szeretem nézni a játékukat. ■ GUTÁI I.

Next

/
Thumbnails
Contents