Új Néplap, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-12 / 109. szám
2014. MÁJUS 12., HÉTFŐ TISZA-TO 5 Megújul a közel száz kilométeres Nagykunsági- főcsatorna zsilipek Javában zajlik az ország egyik legjelentősebb mesterséges vízügyi létesítménye, a Nagykunságifőcsatorna kulcsfontosságú műtárgyainak rekonstrukciója. A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság közel fél milliárd forintos beruházásának eredményeként 2015 közepéig megújul a főcsatorna három vízszintszabályozós műtárgya. A Tisza vizét a Kisköre-táro- zóból az Alföld középső területére szállítani hivatott Nagykunsági-főcsatorna és annak Keleti-ága hat szakaszra osztva épült meg a hetvenes években. Az első 18 kilométeres szakasz 1973-ban kezdte meg működését, míg a teljes vízi út 1978-ban készült el. A műtárgyak szintén ezekben az években épültek, rekonstrukciójuk ezért már elkerülhetetlenné vált. Eredetileg a főcsatorna révén kialakított nagykunsági öntözőrendszer hatásterülete 217 ezer hektár volt, jelenleg bruttó 122 ezer hektár, ami a Tisza bal partja, a Hármas-Körös és a Horto- bágy-Berettyó által közrezárt terület szinte teljes egészét magában foglalja. A Keleti-ágával együtt 92,2 kilométer hosszú Nagykunsági-főcsatorna nem csak az ország legszárazabb térségében gazdálkodókat szolgálta ki vízzel, de a Körös-völgy vízpótlása miatt is rendkívül fontos. Mindemellett^ belvízi vésztározásban, az árvízi átvezetésben is szükségessé vált, vízhiányos időszakban pedig a vízkészlet megőrzése a feladata. ■ Kisköre és Abádszalók között is folyik a munka A gondtalan nyaralást bizony alaposan megkeseríthetik az apró vérszívók. A Tisza-tónál ezért szervezetten végzik a szúnyoggyérítést. Megelőzik a vérszívókat gyérítés Térkép készült a szúnyogok kedvenc helyeiről Talán csak a békák szomor- kodnak amiatt, hogy a szúnyogok idén még nem lepték el a Tisza-tó környékét. Hogy később se kelljen harcot vívniuk a nyaralóknak az apró vérszívókkal, a térségben már most készülnek a gyérítésre. • Szilvási ZsuzsaA szúnyoggyérítés évek óta ön- kormányzati társulás keretében zajlik a Tisza-tónál, s természetesen idén is megkezdték az előkészületeket. Ám magára az első irtásra várhatóan csak június közepén, a szezon kezdetén kerül sor. A tapasztalatok azt mutatják, a települések összefogása nagyobb hatékonyságot is jelent, hiszen az elmúlt években 85-90 százalékos eredménnyel irtották a nyaralók pihenését megkeserítő vérszívókat.- A tó közvetlen környékén összesen húsz települést érint a közös szúnyoggyérítés - mondta el a társulás elnöke, Zsebe Zsolt újlőrincfalvi polgármester. - Ötvenszázalékos állami támogatásra pályázunk a Magyar Túrizmus Zrt.-n keresztül, ez idén mintegy 12 millió forintot jelent. Az összeg másik felét az önkormányzatok adják össze, mindösszesen tehát mintegy 24 millió forint jut erre a célra. Ez a pénz várhatóan három-négy alkalomra lesz elegendő, és elsősorban a lakott területeknél és a frekventáltabb helyeken.- Á Magyar Turizmus Zrt. évek óta segíti a szúnyogok elleni küzdelmet az idegenfor- galmilag fontos területeken - tudtuk meg Molnár Anitától, a Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatóság vezetőjéről. - Idén a korábbihoz hasonló feltételekkel biztosítjuk ezt az összeget, remélhetőleg az ide látogató vendégek teljes megelégedésére. A szúnyogok elleni védekezést a szakemberek visszajelzései alapján kezdik meg, illetve folytatják a több mint négyezer hektáros területen. Előfordulhat tehát, hogy nagyobb települések egyes részeire már nem futja abból az összegből, amelyet az irtásra szánhatnak. A hatékonyabb biológiai irtás helyett - amely magukat a lárvákat pusztítja - egyelőre a jóval szerényebb eredményekkel kecsegtető légi kémiai gyérítésre van lehetőség, amely a kifejlett egyedekre veszélyes.- Elkészítettük a térség úgynevezett „szúnyogtérképét” Ti- szacsegétől egészen Tiszaroffig, amely a szúnyogok által leginkább kedvelt területeket, a lárvák bölcsőit jelölik - tette hozzá Zsebe Zsolt. - A biológiai gyérítésnek köszönhetően itt hatékonyan lehetne irtani ezeket a vérszívókat, egyelőre azonban ez még csak előkészítési fázisban van. Bízom benne, hogy a másod-harmadkelések idején már erre is lehetőségünk nyílik. Csak két-három hétig élnek, no de addig...! Zsebe Zsolt, a társulás elnöke MAGYARORSZÁGON A CSÍpŐSZÚ- nyogoknak kilenc-tíz fajtája honos. A kifejlett egyedek két-há- rom hétig élnek, ezalatt megkeserítik a melegvérű élőlények életét. A rövid idő alatt ugyanis az éppen aktuális generációnak gondoskodnia kell az utódokról. az széles körben ismert, hogy csak a nőnemű szúnyogok szívnak vért, de azt már kevesebben tudják, hogy ezt nem táplálkozás céljából teszik. A vérre a szaporodáshoz van szükség. A nőstény szúnyog mindenképpen lerakja petéit, de ha nem jut vérhez, akkor csak hím egyedek kelnek ki. A jövendő nőstény, ezzel együtt vérszívó egyedekhez cseppet sem önkéntes véradókra van szükség. A nálunk régóta ismert szúnyogfajták - melyeknek csípéséhez már hozzászokott szervezetünk - ugyanakkor a szakemberek szerint egyre északabbra költöznek, míg hozzánk a déli egyedek érkeznek. Ezek csípése jóval komolyabb bőrreakciókat vált ki. HÍRSÁV Idén is kaptak már élelmiszert a budapesti Élelmiszerbank Egyesület és a tiszanánai ön- kormányzat azzal a szándékkal kötött együttműködési megállapodást, hogy a nehéz sorsú embereknek nyújtson segítséget. Az együttműködés immár hat éve tart. Idén több mint ezer fő vehetett át alapvető tartós élelmiszerekből álló csomagot. Folytatódik a közmunkaprogram HÁROMMILLIÓ FORINTOS Önerőt biztosít a közmunkaprogram megvalósításához Tiszafüred. Ezzel 25 fő foglalkoztatását teszi lehetővé öt hónapos időtartamra a volt Bajcsy úti óvoda épületében, ahol száraztészta-készítést és zöldség-előkészítést végeznek a közfoglalkoztatottak. Százezer csukát telepítettek tovább folytatja az előnevelt ivadékok kihelyezését a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. a Tisza-tó térségében. Ezúttal az Abádszalóki-medencébe telepítettek mintegy százezer darab kis csukát. Épül a kerékpárút a gáton jó ütemben halad a kerékpárút építése Tiszasüly térségében a Tisza-gáton. Az Euro-Velo hálózathoz tartozó szakasz a Kötivízig beruházásaként a Tisza-tavi régió két szomszédos települését köti össze turisztikai célú kerékpárúttal a Tisza jobb partján. Zajlik a kerékpárút kialakítása Adomány a téli tüzelő Derzsen jótékonyság Már a jövő szezonra készülnek a településen Négy év alatt négyszáz kutyusnak kerestek gazdit Takaros rendben sorakoznak a fahasábok Tiszaderzsen, a helyi önkormányzat egyik telepén. A település határából ugyanis egy erdőtulajdonos a gyérítéskor jelentős mennyiségű és jó minőségű fát ajánlott fel a község intézményei számára. Az elmúlt hetekben a különböző méretű ágakat a közfoglalkoztatottak vágták megfelelő darabokra, hogy azután a következő fűtési sze(S3 zon kezdetéig betárolják. Ez a | famennyiség ugyanis jelentős § mértékben enyhíti majd a fű- | tési költségeket a tiszaderzsi | önkormányzat által fenntar- s tott intézményekben. ■ Közfoglalkoztatottak tárolták be az ajándékba kapott faanyagot állatvédők Közel négyszáz kóbor állat új otthonra találását segítette már a Kunhegyesi Állatvédő Egyesület az elmúlt évek során. A közhasznú szervezet 2011-ben indult, a helyi gyepmesteri telepet vették át az önkéntesek. Már ebben az évben is 130 kutyusnak találtak új gazdit, többek között Terry Black is Kunhegyesről fogadott örökbe egy kutyát. 2013- ban felkarolta az egyesületet egy németországi állatvédő szervezet, amelynek segítségével számos fejlesztés sikerült megvalósítani. Korábban a város segítségével vezették be az áramot a telepre és készült el a kerítés, a német felajánlásoknak köszönhetően pedig sikerült a vizet is bevezetni, illetve minden kennelbe szigetelt ól került. Időközben a telep duplájára nőtt, jelenleg a plusz férőhelyek tervezése és építése folyik. Erre nagy szükség is van, mivel a 2013-tól érvényes előírások szerint már csak veszettség elleni oltást követően, chippel ellátva adhatják ki a kutyákat új gazdáiknak. Ezzel a törvénnyel sajnos jelentős mértékben csökkent az örök- befogadási kedv. Mindemellett cicák átmeneti befogadásához is folyamatosan keresik az önkénteseket, hiszen a macskák elhelyezésére már nincs lehetőség a menhelyen. ■ 8-10 Jóreggelt - napindító műsor, a nap elején szükséges, hasznos információkkal 10-12 Délelőtt - érdekességek a nagyvilágból 12-15 Kívánságműsor 15-17 Délután - minden, amiről érdemes beszélni (hétfő, szerda, péntek) Cool-Túra - kulturális műsor, érdekesen! (kedd, csütörtök) 17- 18 Egy óra zene megszakítások nélkül 18- 20 Váloga-tó - zenei válogatásmagazin, kizárólag a legjobb dalokkal 20-22 Night Life - a legújabb klubzenékkel. SZOMBAT 8- 9 Fülpiszka 9- 11 Sportmagazin 12-14 Múlt-kor, a retrómagazin 14-18 Euro-top 40 VASÁRNAP 8-9 Sztárportré 10-12 Tótágas, kicsikről nagyoknak 14-16 Hallgass hazait! 1