Új Néplap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-08 / 82. szám
2014. ÁPRILIS 8., KEDD 11 TÜKÖR - SZOLGÁLTATÁS Európa slamposai vagyunk öltözködésben felmérés A dolgozók szerint továbbra sem a ruha teszi az embert egy friss kutatás eredménye alapján Bár a munkáltatók jelentős része elvárja az alkalmazottaktól, hogy az előírásoknak megfelelően öltözködjenek, ennek ellenére kevesen gondoljuk úgy, hogy ruhánk befolyással lenne a munkavégzésünkre - derült ki egy friss felmérésből. A válaszadók 56 százaléka a hétköznapi viseletét részesíti előnyben. Licska Balázs - Papp Gábor Az egyik állásportál több mint 2400 internetező bevonásával készült kutatásából kiderül, hogy a munkavállalók mintegy 51 százalékánál vannak kötelezően betartandó mun- I SÜ kahelyi öltözködési szabályok, >j viszont csak 9 százalékuk kap | ruhapénzt munkáltatójától. 5 A ruházati előírások betartása | kifejezetten előnyösen hat a | csapatszellemre, a produktivi- á tásra, és kellemesebb légkört is biztosít. A Reuters egy korábbi, 24 országot felölelő kutatása 2010- ben Európa legslamposabb nemzetei közé sorolt minket. A portál kérdéseire kapott válaszok alapján azóta is inkább a kényelem áll a középpontban, mint az elegancia: a magyar munkavállalók 56 százaléka a hétköznapi viseletét részesíti előnyben, ha dolgozni megy, és háromnegyedük szerint a ruhájuk semmilyen hatással nincs a munkavégzésükre, így nem is fordítanak rá különösebb figyelmet. A közép- és felsővezetők között csupán minden negyedik tartja magát elegánsnak. A magas pozíciót betöltő vezetők csupán egyharmada állítja, odafigyel arra, hogy elegánsan járjon dolgozni, közel felük egyszerűbb ruhákat, 22 százalékuk pedig kifejezetten a kényelmes viseletét választja a hétköznapokban. A fizikai tevékenységet végzők szeretnek egyszerű ruhában munkába menni (65 százalék), a leginkább sportosan pedig a részmunkaidős dolgozók öltözködnek, 38 százalékkal. A felmérés szerint az elegánsan öltözködők cserélik leggyakrabban a ruháikat, nekik több mint felük vásárolt új darabot az elmúlt fél évben, míg a válaszadók körében ez az arány 32 százalék. A dolgozók 39 százaléka csak alkalmanként, 14 százalékuk pedig szinte sosem vesz új munkaruhát. Kiderült, inkább a nők hajlamosak váltócipőt hordani, de az eltérés a nemek között nem jelentős, nagyjából minden második esetben fordul elő. Kivételt képeznek ez alól az egészségügyi dolgozók 75 százalékkal, akikre a leginkább jellemző, hogy munkaidőben cipőt cserélnek. Megkérdeztük lapunk olvasóit: hogyan, miként kell stílusosan öltözködni? BALOG BEÁTA, KÖZÉPISKOLÁS:- Mindig az alkalomtól függ, hogy mit kell viselni. Az iskolában a kényelem az elsődleges, de azért valamilyen szinten elegánsnak is kell lenni. Én sportcipőt hordok, mellé farmert, felül pedig egy inget. Beleférő top, a trikó is, de lényeges, hogy ne legyen nagyon kivágott, merész. KRIZSÁN PÁL, KÖZÉPISKOLÁS:- A farmer és póló kettős sok esetben elég a megjelenéshez. A meglátásom szerint a tanárok döntő többsége megfelelően, a hivatásához méltóan öltözködik. Nekik is illik egy farmert felvenni, mellé egy inget, nem pedig pólót. Emellett egy olyan, normális cipőt, ami nem sportos. ..ószr , zTtew Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Hetényi Gyógyszertár (Tószegi út 21.) az ügyeletes. a kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 533 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 715 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 12,8 Celsius-fok. Kis- köre-alsónál -149 centiméter, apadó, Szolnoknál -124 centiméter, áradó, a víz 12,5 Cel- sius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 138 centiméter, áradó, a Hármas-Körös Kun- szentmártonnál-21 centiméter, változatlan. Traffipax A megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájékoztatása szerint a 4-es, 44-es utak egyes szakaszain, Szolnok, fegyvernek, Öcsöd, Tiszafüred, Tiszaigar, Tiszaörs belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrző autók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. Részletes megyei traffipax a Szoljon.hu hírportálon. ■ „Aki mindenkinek barátja, az saját maga ellensége.” (Mike Tyson)-________________ PROGRAMAJÁNLÓ MOZI MAI MŰSOR. SZOLNOK. Cinema City: A beavatott (16) 15.00,17.40,20.20. A Lego kaland (6) 3D 13.00. Mr. Peabody és Sherman kalandjai (6) 3D 14.00,16.00. Need for speed (16) 3D 17.30,20.00. Noé (12) 3D 1700. Noé (12) 14.20,19.40. Non-Stop (16) 18.15.300 - A birodalom hajnala, 3D (16) 15.15,20.30. TISZApART mozi: Szerelempatak (16) 14.15, Reszkessetek kutyaütők (0) 15.30, Viharsarok (16) 16.00, Szerelempatak (16) 17.00, Bízz a szerelemben (16) „16 FILMMEL A VILÁG KÖRÜL' FILMKLUB 18.00, Nagytudásúak (12) 18.15, A hasonmás (16) 20.00, Mai- sie tudja (12) 20.15. SZÍNHÁZ SZOLNOK. A Szigligeti Színház nagyszínpadán ma 19 órától a Patika (Jászai-bér- let) című előadást tekinthetik meg. ELŐADÁS SZOLNOK. Prof. Dr. Bagdy Emőke tart előadást, A jól működő párkapcsolat titkai címmel április 23-án 19 órától a Campus Főépület I. előadójában. ELŐADÁS SZOLNOK. A Verseghy Ferenc Könyvtárban április 17-én 16 óra 30 perctől A szolnoki vasúti közlekedés kezdetei című előadást hallgathatják meg dr. Bagi Gábor előadásában. FÓRUM SZOLNOK. Gazdaságpolitikai fórumon vehetnek részt az érdeklődők Háttérképek címmel április 9-én 15 óra 15 perctől a Szolnoki Főiskola főépületében. HANGVERSENY SZOLNOK. A Verseghy Ferenc Könyvtárban április 9-én 17 órától Jubileumi sorozatot tartanak a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórussal és vendégeivel, „Őrzők, vigyázzatok a strázsán” címmel. Fellép: Molnár László - Jászai-díjas színművész, Horváth Gábor - színművész, Jankovics Anna - színművész, a Szigligeti Színház színművészei. Mondok Yvette - énekművész, Vékey Marianna - zongorista, Túri Melinda - énekművész, Farkasné Szőke Tünde - zongorista. FOTÓKIÁLLÍTÁS SZOLNOK. A Verseghy Ferenc Könyvtárban Csidér Bálint fotóművész Színe-Java című fotókiállítása nyílik április 9-én 16 órakor. A képeket Baán Katalin fotóművész mutatja be. A tárlat egy hónapig tekinthető meg. KIÁLLÍTÁS TISZAFÖLDVÁR. Ruzicskay György Toldi-rajzsorozata kiállítását tekinthetik meg a Tiszazugi Földrajzi Múzeumban április 10-én 16 órától. KALANDOROK KLUBJA SZOLNOK. Dr. Sarkadi Imre április 15- én 17 órától a Jubileum tér 5.szám alatt „Transzszibériai Vasút 2014” címmel előadást tart. Az előadás ingyenes. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. BÖRZE JÁSZBERÉNY. Április 12-én 9 órától 13 óráig gyermekvilágbörzét tartanak, ahol használt babaholmikat, játékokat, mesekönyveket vehetnek vagy cserélhetnek el az ifjúsági házban. A belépés ingyenes. KÉZMŰVES VÁSÁR TISZAFÜRED. Tavaszi lakásdekorációk, festett húsvéti tojások, grillázs és mézes termékek, textil használati tárgyak, egyedi ékszerek, kecsketejes szappanok, horgolt játékok és díszek, zsinórozott üvegek, agyagfigurák és egyéb kézműves termékek vásárát tartják április 13-án 10 órától a Kovács Pál Művelődési Központban. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok a Szóljon, hu hírportálon olvashatók. Duplán diós süti HOZZÁVALÓK: A DIÓS PISKÓTÁHOZ: Ó db tojás, 6 evőkanál kristálycukor, 6 ek. liszt, 1 ek. kakaópor, 10 dkg durvára vágott dió. A KRÉMHEZ: 5 dl tej, 5 dkg gríz, 25 dkg sütőmargarin, 15 dkg porcukor, 10 dkg (darált vagy durvára vágott) dió, 5 dkg étcsokoládé. ELKÉSZÍTÉS: Első lépésként a piskótához a tojásokat kettéválasztjuk. Ezt követően a sárgájához adunk 4 kanál kristálycukrot, a fehérjéhez pedig 2 evőkanál cukrot. A fehérjét kemény habbá verjük, a sárgáját pedig habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk a kakaóport, majd beleszitáljuk a lisztet, hozzáadjuk a diót. Ezután jól elkeverjük, majd a habbá vert tojásfehérjét óvatosan összeforgatjuk vele. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, majd előmelegített sütőben 180 fokon 20- 25 perc alatt megsütjük. Közben a tejben a grízt megfőzzük, kihűtjük, majd a habosra kikevert porcukros margarinhoz adjuk. Beletesz- szük a diót is, és jól összedolgozzuk. A krémet egyenletesen rákenjük a kihűlt tésztára, majd megszórjuk csokireszelékkel. Tetejét ízlés szerint díszíthetjük dióval. Jó étvágyat kívánunk hozzá! A következő hetekben is várják a véradókat segítség A Vöröskereszt és a Szolnok Területi Vérellátó Szolgálat megyei véradásai a következők lesznek: Szolnok. A területi vérellátóban (Tószegi út 21.) minden hétköznap reggel 8 órától 14 óráig várják a véradó lakosságot. Április 12-én az Obi Áruházban 10-13 óráig tartanak véradást a lakosoknak. Április 14-én a Kollégiumban (Gyermekváros u.) 15 és 17 óra között várják a diákokat véradásra. Jászárok- szállás. Ma a Weger Kft. 8 órától 11 óra 30 percig várja a dolgozókat véradásra. Jászjákóhalma. A Gazdakör ma 13 és 16 óra között várja a lakosságot véradásra. Mezőtúr. Holnap a Közösségi Házban 8 óra és 15 óra 30 perc között várják a diákokat és a lakosságot véradásra. Tiszaföld- vár. Április 10-én a Művelődési Házban 10 és 16 óra között lehet vért adni. Alattyán. Április 11- én a Művelődési Központban 10 órától 16 óráig várják a véradó lakosságot. Tiszaörs. Április 14- én a Teleházban 8 óra 30 perctől 11 óráig lehet vért adni. Nagyi- ván. A Művelődési Házban április 14-én déltől 14 óráig várják a véradókat. Jászberény. Április 15-én a Klapka Szakközépiskolában 10 óra és 12 óra 30 perc között várják a diákokat véradásra. Jászapáti. A Kórház Iskolában április 15-én 14 és 18 óra között lehet vért adni. ■ SZOLNOK TV______________ 6.00 Aktuális; 6.30 Téma; 6.50 Napi üzenet; 7.00 Aktuális; 7.30 Téma; 8.00 Aktuális; 8.30 Téma; 9.00 Szolnoki Olaj KK-Alba Fehérvár - kosárlabda-mérkőzés közvetítése felvételről; 11.00 Mérleg; 11.25 Kultúrkorzó; 11.50 Napi üzenet; 12.00 Aktuális; 12.30 Téma; 13.00 Sajtóasztal Extra; 15.00 Elixir; 15.30 Örökségünk; 16.00 Szolnoki MÁV-Stadler Rail FC-FC Ajka - labdarúgó-mérkőzés közvetítése felvételről; 18.00 Elixir; 18.30 Zsáner; 19.00 Aktuális; 19.20 Napi üzenet; 19.30 Téma; 19.50 Kedvenc műtárgyaink; 20.00 Aktuális; 20.30 Téma; 20.50 Honvéd 7; 21.00 Szolnoki MÁV-Stadler Rail FC-FC Ajka - labdarúgó-mérkőzés közvetítése felvételről; 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk; 5.30 Vekker- Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene; 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei; 14.00 Délutáni csúcs- Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok; 17.00 Kívánság- műsor; 19.00 Aktív Chart Show- Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei; 20.0024.00 Party café - Klubkedvencek és a legjobb dancedalok. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 5.00 Világjáró ismétlés, 6.00 Reggeli Juice, napindító műsor, benne minden hétköznap 8.30-tól „Reggeli Monitor’ gazdasági hírek. 11.00 Amadeus rádió zenés műsora; 15.00 „GÓÓL” Sportpercek. 16.00 Amadeus rádió zenés műsora, 22.00 Magyar lelátó, majd nonstop zene kedden 6 óráig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! i * i I Inkább a nők hajlamosak váltócipőt hordani a mun- . kahelyen, de az eltérés j a nemek között nem jelentős. A legaktívabb ezen ; a téren az egészségügy. ....