Új Néplap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-30 / 100. szám

2014. ÁPRILIS 30., SZERDA EURÓPAI UNIÓ 5 Érkeztek a milliárdok, de abból alig lett felzárkózás fejlesztés A csatlakozás óta eltelt tíz évben közel 6200 mil­liárd forint uniós fejlesztési forrás (beleértve a 15 százalé­kos hazai társfinanszírozást is) jutott el a nyertes pályázókhoz. Ebből mintegy 670 milliárd forintot a 2004-2006 közötti ciklusban hívott le az ország, amivel szinte száz százalékos mértékben sikerült felhasznál­ni az ország rendelkezésére álló kohéziós támogatásokat. A kormányzat szerint ez a 2007-2013-as ciklus, mintegy 8200 milliárd forintos kere­ténél is megvalósul majd. A 2007-2013-as forrásokból eddig 5500 milliárdot, vagyis a keret 67 százalékát sikerült lehívni, így a következő több mint másfél évben - a 2007-2013-as ciklus forrásainak lehívására ugyanis 2015 végéig van lehe­tőség - még mintegy 2700 mil­liárd forint kiosztásáról kell gondoskodnia a hazai pályáza­ti intézményrendszernek. A források maradéktalan lehívásának fontosságát jel­zi, hogy az utóbbi években a Magyarországon megvalósuló közberuházások több mint 90 százalékát uniós támogatások­ból fedezték, vagyis szinte alig volt olyan közútfejlesztés, köz­lekedési, környezetvédelmi be­ruházás vagy kórházfelújítás, amely ne a Brüsszelből érkező források, illetve azok 15 szá­zalékos hazai kiegészítéséből valósult volna meg. Ha az uniós fejlesztési for­rások elköltésének hatékony­ságát abból a szempontból értékeljük, hogy 2004 óta mennyiben sikerült az ország gazdaságának felzárkóznia az uniós átlaghoz, akkor nem túl kedvező képet kapunk. 2004-ben az egy főre jutó GDP tekintetében az uniós átlag 63 százalékán állt az ország, amit 67 százalékra sikerült feltor­nászni. ■ T. G. AZ UNIÓS TAGSAG TÍZ EVE ALLAMHAZTARTASI DEFICIT (a GDP százalékában) MUNKANÉLKÜLISÉG (százalék) ÁLLAMADÓSSÁG (a GDP százalékában) INFLÁCIÓ (százalék) 2004 2013 2004 2013 2004 2013 2004 2013 Autópályák hossza (kilométer) 2004 HHH 724 2013 1361 Bruttó átlagkereset (fonnt) 2004 145187 2014 230 700 Alapkamat (százalék) Születéskor várható élettartama (év) ■ EU-28 ■ Magyarország Fejlettség az EU-átlaghoz képest (eu=ioo> 85 80 75 70 65 60 55 50 45 VG-GRAFIKA FORRÁS: EUROSTAT, KSH, VG-GYÜJTÉS 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Eljárások: viszonylag kevés, de lényeges ügyekben kötelezettségszegés Magyar- ország és az Európai Bizott­ság kapcsolata már 2004-től nem volt felhőtlen, jóllehet a konkrét kötelezettségszegési eljárásokat tekintve hazánk nem rí ki a tagországok közül. Gyakorlatilag csatlakozásunk után rögtön eljárást indított azonban Brüsszel a túlzottan magas államháztartási hiány miatt, és ezt rekord hosszúsá­gú ideig, kilenc éven keresztül nyögte az ország - a deficit letörése érdekében a bizottság folyamatosan takarékosságra kényszerítette a mindenkori magyar kormányt. Főleg emiatt a Jósé Manuel Barroso vezette testület már Gyurcsány Ferenc kormányá­nak munkájával szemben is megfogalmazott kritikákat, az igazi viták időszaka azonban 2010 után jött el. Az uniós jog alkalmazása terén azért tűnt az utóbbi években problémás tagállamnak hazánk, mert szá­mos esetben a kormány jelen­tős közjogi vagy gazdasági in­tézkedéseivel (például a bírák nyugdíjazása, az adatvédelmi biztos megbízatásának idő előt­ti megszüntetése, jegybank- törvény, cafeteria-szabályozás, távközlési és kiskereskedelmi különadó, plázastop) kapcsolat­ban indultak eljárások. A táv­közlési és a kiskereskedelmi különadó ügyében végül úgy zárultak le az eljárások, hogy Brüsszel nem kérte hazánk elmarasztalását az Európai Bíróságtól. Az Európai Parla­ment által kezdeményezett, példa nélküli országvizsgálat, a Tavares-jelentés nyomán ugyanakkor egy újfajta vizs­gálati mechanizmus van szü­letőben, amelynek a lényege az, hogy Brüsszel ellenőrizheti nem csak a szűkén vett uniós jogrend, de a jogállamiság tisz­teletben tartását is az egyes tagországoknál. ■ VG Fokozódó versenyt és több pénzt hozott az uniós tagság A legtöbb ágazat számára kedvezőbb pénzügyi felté­teleket hozott az EU-tagság, ám az uniós bürokrácia vagy a fokozódó verseny nehezítet­te a hazai vállalkozók hely­zetét. Az EU által biztosított szabad munkaerőáramlás is kényszerhelyzetet teremtett. Jól járt-e Magyarország az EU-tagsággal? VG-GRAFIKA FORRÁS: VG VELKEY GYÖRGY, A MAGYAR KÓR­HÁZSZÖVETSÉG ELNÖKE a szűkülő források miatt jelen­tős elmaradásban voltak a ma­gyar kórházak és egészségügyi intézmények az EU-tagság kez­detén. A több százmilliárd forin­tos uniós fejlesztés ezen sokat javított. A megnyíló munkaerő- piac versenyhelyzetre készteti Magyarországot. A társada­lomnak és a politikának is rá kell döbbennie, hogy sokkal jobban meg kell becsülnie az orvosait és egészségügyi szak­dolgozóit. Sokan elindultak közülük Nyugatra. Látjuk az elmúlt két és fél évben el­kezdett bérrendezési folyamat kezdeti eredményeit, de ahhoz, hogy tartósan megmaradjanak az orvosaink és szakápolóink a várható növekedés eredmé­nyeiből sokkal többet kell rá­juk költeni. NAGY TAMÁS A MEZŐGAZDASÁ­GI SZÖVETKEZŐK ÉS TERMELŐK ORSZÁGOS SZÖ­VETSÉGÉNEK EL­NÖKE A napnál is világosabb, hogy a csatlakozás a mezőgazdaság javára vált, a hazai agrárium an­nak köszönheti a létét, hogy az Európai Unió támogatási rend­szere létezik. Még a mezőgazda­ság nyereségesen gazdálkodó és legálisan adózó szereplői sem tudják nélkülözni a támogatá­sokat, ezek hiányában munka­béreket sem tudnának fizetni. Igaz, a közösségi szabályozás nem minden esetben kedve­zett az ágazatnak. Voltak olyan fejlesztések, amelyeket az EU előírásainak megfelelően kellett végrehajtani, és a bevezetéskor nem látszott az, hogy a költsége­ket hogyan lehet kigazdálkodni. Összességében azonban - éppen a támogatási rendszer miatt - a csatlakozás nagyon is hasznos volt a mezőgazdaság számára. NIKLAI ÁKOS, A MAGYAR SZÁLLO­DÁK ÉS ÉTTER­MEK SZÖVETSÉGE ELNÖKE a turizmus az elmúlt tíz évben jelentős változáson ment át. Az euró alapú kiajánlások általá­nossá váltak, ami egyszerűbb az ajánlattevőnek, a megren­delőnek és a vendégnek is. Az Európai Unióhoz való tartozás a biztonság, a stabilitás képét erő­síti. A „határ és vízum nélküli” utazás jelentős forgalomnövelő tényező. Csatlakozásunk óta 330 milliárd forint vissza nem térí­tendő támogatásból több mint 1300 turisztikai projekt valósult meg vidéken és Budapesten. Jelentős lett viszont a külföldi munkavállalás, ami rövid tá­von gondot okoz. Számítunk arra, hogy a jövőben a szektor az EU-hoz való tartozás előnyeit még jobban kihasználva erőtel­jesebben hozzájárul a gazdasági növekedéshez. DEÁK LÁSZLÓ, A MAGEOSZ ELNÖKE az uniós csatlakozás kedvezően hatott a hazai gép- és energeti­kai iparra. A vámunióba való belépésünk kedvezően hatott a kivitelre, a mikrovállalkozások- nak közvetlen lehetőséget adott az uniós exportra. A gép- és energetikai gépgyártás számos vállalata multik beszállítójává vált. Kiszélesedett a beszerzési piac, lehetővé vált a szélesebb körű versenyeztetés. Bár érezhe­tő a fejlettebb gazdaságok szak­ember-elszívó hatása, tapaszta­lat és tudás is beáramlott a bete­lepülő cégeknek és a hazánkban létesített K+F központoknak köszönhetően. Ám a hazai cé­geknek továbbra is hátrányos az euróárfolyam kiszámíthatatlan változása. A saját fejlesztésű termékek eladása az EU piacon nem érte el a kívánt szintet. VÁMOS GYÖRGY AZ ORSZÁGOS KERESKEDELMI SZÖVETSÉG FŐTITKÁRA a csatlakozás a kereskedelem szabályozásában is változást ho­zott, hiszen át kellett venni egy sor előírást, így egyszerűsíteni is kellett az üzletnyitás feltételeit. Ugyanakkor a tagság ellenére sincs orvosság a versenyben elbukó kisvállalkozások megse­gítésére, megmaradt a feketézés, tovább élt a „KGST-piac” hagyo­mánya. Az unió bürokratikus gépezete ráadásul rajta tartja szemét a magyar jogalkotáson, igy jó néhány kereskedelmi előírást megrostált. Intő ta­pasztalat, hogy aki leszakad a versenyben, annak a vásárlója könnyen elpártol. Sőt, elég leülni a számítógép elé, hiszen a web- kereskedelem átnyúlik az or­szághatárokon. A hazai termelő, kereskedő is kiírhatja kapujára: csatlakozás miatt zárva.

Next

/
Thumbnails
Contents