Új Néplap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-30 / 100. szám

3 2014. ÁPRILIS 30., SZERDA TÜKÖR HÍREK Már visszatérők voltak az elfogottak A mezőtúri Rendőrkapi­tányság eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy mezőtúri lakos és fiatalkorú társa ellen. A járőr április 27-én 0 óra körüli időben Mezőtúr bel­területén igazoltatta a 37 éves nőt és társát, akik ke­rékpáron egy zsákot toltak. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a zsákban többkilónyi vashulladék volt, melyet egy közeli családi ház ud­varáról tulajdonítottak el. A rendőrök elfogták és a kapitányságra előállították a helyi lakosokat, akikről kiderült, hogy ugyanezen ingatlan udvaráról a koráb­bi napokban már többször hasonló módszerrel tulaj­donítottak el különféle fém­hulladékokat. ■ Megrongálódott kocsit bontottak JÁSZAPÁTIN A szolgálatot tel­jesítő járőr április 28-án 2 óra 15 perckor az egyik ut­cában három gyanús alakra figyelt fel. A helyi lakosok egy parkolóban álló - koráb­ban kiégett - gépkocsit bon­tottak éppen szét, amikor az egyenruhás tetten érte őket. A rendőr a helyszínen elfogta és a rendőrőrsre elő­állította a lopás vétség el­követésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat. ■ >1^1 Szépkorút köszöntöttek Szolnokon bede annát 90. születés­napján ünnepelték tegnap a Vízpart körúti Idősek Ottho­nában Szolnokon. A szépko­rú hölgyet az ökormányzat munkatársai is felköszön- tötték az ünnepen. ■ Anna nénit köszöntötték Díjazták 3 legjobbakat. A hagyományos rendőr- és tűzoltónapi rendezvényeket az idén először közösen szervezték meg a tiszaligeti Szabadidő és Turisztikai Központban. A díjkiosztóval egybekötött ünnepséget követően szakmai bemutatók, közös főzés és különböző sportolási lehetőségek várták az érdeklődőket. Képünkön Borbás Zsolt, a megyei közgyűlés alelnöke adta át a megyei közbiztonsági díjat Dávid Mónika rendőr őrnagynak. Vandáljárás a szép pariiban pusztítás A rendőrség ismeretlen elkövető után nyomoz ► Folytatás az 1. oldalról- Alighogy letettem a telefont, máris hívtak a polgárőrök, hogy ők is észleltébe a rongá­lást. Azonnal értesítettük a rendőrséget a vandalizmus­ról. Remélhetően volt szem­tanúja a károkozásnak, és talán a térfigyelő kamera is felvette, hogy mi történhetett a parkban - vélekedett Veréb Sándor, aki szerirtt összessé­gében 130 ezer forintnyi kár keletkezhetett, és persze a borzasztó látványról még nem is beszéltünk. Megkerestük a rendőrséget is az ügyben, amely egy köz­leményt juttatott el a szer­kesztőségünkbe: „Bejelentés érkezett a rendőrségre ápri­lis 29-én reggel, miszerint Szolnokon az Angolparkot ismeretlenek megrongálták. A jelenleg rendelkezésre ál­ló adatok alapján az ismeret­len elkövető a park területén elhelyezett és lebetonozott négy szemetes konténert fel­borogatta, egy facserjét félig kidöntött és az egyik öntöző­fejet megrongálta. A Szolnoki Rendőrkapitányság rongálás vétség elkövetésének megala­pozott gyanúja miatt indított nyomozást-ismeretlen tettes ellen. Jelenleg is folyik az adatgyűjtés”. Pedig nem is olyan rég, áp­rilis 4-én adták át ünnepélye­sen Szolnok legújabb díszét, az Angolparkot... , A rongálásnak, esztelen pusztításnak a térfigyelő kamerák szabhatnak gátat. Legalábbis ez több települé­sen megoldást jelentett. Kun- szentmártonban pár évvel ezelőtt a főtéren álló szökőkút női szobrára húztak rá egy szemetes kukát.- Amit a környéken találha­tó térfigyelő-kamera gondosan rögzített - mondta dr. Czuczi Mi­hály polgármester. - így hamar nyomára bukkantunk a rongá- lónak. Szerencsére nem károso­dott a szobor, így pénzbüntetést nem kellett kiróni a magáról megfeledkező .fiatalra. Nem úgy arra az iskolás családjára, aki a sétálóutcában felállított szob­rot döntötte le. Ez az alkotás iz- zé-porrá törött. A „mindentlátó készülék” itt is segítségünkre sietett: végignézve a felvétele­ket, gyorsan megtaláltuk az el­követőt. Mivel gyermekről volt szó, a szüleit kerestük meg kár­térítési igényünkkel, akik kény­telen-kelletlen kifizették a fiuk által okozott kárt. Ezek után minden lakosunk kétszer is meggondolja, mikor festi össze a középületek falait, mikor szeme­tel vagy rongál - vélte. A telepü­lésvezető hozzátette, nemrégen térfigyelő kamerák vásárlására pályáztak. Amennyiben nyer­nek, úgy (az önkormányzat fel­tett szándéka) „titkos”, azaz nem látható helyekre is szerelnek fel | készülékeket. Ez szerintük még £ nagyobb visszatartó erőt jelent­het a rongálóknak. Kedden reggel csúnya látvány fogadta a szolnoki Angolparkban sétálókat NÉZŐPONT SZATHMÁRY ISTVÁN Éljen május elseje! vannak felejthető és van­nak megőrzésre érdemes ünnepeink. A különböző megszállások, erőszakos megnyilvánulások évfor­dulóit, április negyedikét, illetve november hetedikét nem véletlenül sodorta el az idő. A május elsejéről va­ló megemlékezés azonban megőrzendő értékünk. Még akkor is az, ha kezdettől fogva rátenyerelt és bele­kapaszkodott a politika. Már születését, a békésen indult 1886-os chicagói munkástüntetést is hiva­tásos forradalmárok, a tö­megbe vegyült anarchisták változtatták vérfürdővé, s máig sokan igyekeztek saját céljaikra felhasználni. ETTŐL FÜGGETLENÜL ez a nap olyan igazi alkotásról szól, ami nélkül valóban nem lettünk volna ember­ré. Nem véletlen, hogy egy politikától távol álló szer­vezet, a katolikus egyház is megemlékezik róla. 1955 óta ekkor ülik meg Jézus nevelőapjának, Munkás Szent Józsefnek a napját is. Ha lehántjuk róla a fölösle­ges politikai sallangokat, akkor már vállalható, szép • és emlékezetes évforduló lesz, ami valóban az értel­mes hasznos munkára és megérdemelt elismerésére emlékeztet bennünket. LEGTÖBBÜNK emlékezeté­ben így is él, önfeledt ma­jálisként maradt fenn ez a nap. Nem az elhangzott felejthető szónoklatok, ut­cán végighurcolt feliratok teszik fontossá. A zöldben, a megújult tavaszi szabad ter­mészetben zajló nyüzsgés, a vidám arcok látványa, a jó társaságban elfogyasztott étel, korsó sör a maradandó élménye. Ez a legőszintébb megemlékezés azokról is, akik valóban azért harcol­tak, hogy az emberi munka megkapja az őt megillető megbecsülést és elismerést. Amire mindig érdemes lesz felhívni a figyelmet. Az új évadra készülnek, a szolnoki szigligeti színház 2014/2015-ös évadjának első bemutatóján októberben láthatja a közönség Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című drámai költeményét. Képünk a Kiss József rendezte darab tegnapi olvasópróbáján készült a szereplőkről. KEVESEBB ZÁPOR reggeli hőmérséklet 4- déli felhőzet, Jászberény • 24 X Tiszafüred 24 X 10 X 10 X Kunhegyes reggeli hőmérséklet + déli felhőzet Karcag Szolnok Kisújszállás 24 X 10 X EMS EWS­Kunszentmárton Jász-Nagykun-Szolnok megyében ma napos és száraz idő lesz. Nagyon lecsökkent a záporok, zivatarok esélye. Gyenge, változó irányú, többnyire északias lesz a légmozgás. A várható, jellemző hőmérséklet megyei átlaga szerda reggel +10, délután +24, csü­törtök reggel +10 fok körül alakul A legvalószínűbb folytatás: csütörtök, péntek várhatóan kissé emelkedik a hőmérséklet, dél­utánonként néha esik, villámlik. Szombaton gyakori záporral villámlásokkal erős széllel hűvösebb levegő érkezése, vasárnap felhős, kissé hűvös, erősen szeles idő valószínű. Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: az úgynevezett .jobb idő", sok napsü­tés is fokozza a közlekedési balesetveszélyt. Ugyanis ilyenkor az optimálisnál felszabadultabbak vagyunk. Több kockázatöt vállalunk. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. Az előreielzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés www.eumet.hu 20 X f Vízhőmérséklet Duna 15-16 X Tisza 16-18 °C Balaton 15 °C Velenceí-tó 18 °C Fertő 18 X Tisza-tó 17 X Tengerek Antalya 19 °C Bibione 16 °C Costa Brava 15 °C i szerint mi jellemezi a jegybank politikáját? Végre a hazai bankok és vállalkozások érdekeit' szolgálja Valójában a spekulánsok malmáfa hajtja a vizet Az alacsony kamatok élénkítik a gazdaságot Az alacsony kamatok elriasztják a pénzügyi befektetőket Unortodox ! ... Pont most szakszerű és normális a működése A véleményét 2014. máju§ 1-jéig várjuk! Szavazatát á Szoljon.hu hírportálon adhatja le! ffe. í A véleményekhez, nem szükséges regisztrálni, módon fejtheti ki álláspontját az adott témával mindenki anonim fis I kapcsolatban! %*J % / mmmm t I

Next

/
Thumbnails
Contents