Új Néplap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-28 / 98. szám
16 2014. ÁPRILIS 28., HÉTFŐ SPO Chelsea-mámor. Az angol bajnokság rangadóján a második helyezett Chelsea idegenben 2-0-ra legyőzte az éllovas Liverpoolt. így Frank Lampard (képünkön) és társai ismét teljesen nyílttá tették a bajnoki aranyért zajló versenyfutást, és megszakították a „vörösök” 11 mérkőzéses győzelmi sorozatát. LABDARÚGÁS rí* jm 1 m A Győr letzte a Ferencvárost a Magyar Kupa fináléjában kézilabda A címvédő Győr 34-29-re nyert az FTC ellen a női kézilabda Magyar Kupa szombati dabasi fináléjában, így történetében tizedszer lett első. A bronzmérkőzésen a Siófok 32-21-re diadalmaskodott a Veszprém felett. A végső sikerért zajló meccs elején 4-4-ig tartotta a lépést a Ferencváros a Győrrel, amely utána fokozatosan elhúzott, a félidő közepén 11-6, később 15-10 volt a javára, a szünetre pedig 18-13-as állásnál vonulhattak el a csapatok. A szünet után a fővárosi zöld-fehérek két gólnyira (19-21) felzárkóztak. A Bajnokok Ligájában címvédő, s a jövő hét végi Final Fourra készülő győriek azonban még időben rendezték a sorokat, és a végén öt góllal megnyerték a kupadöntőt. ■ TOTÓ 1 A totó 17/2. heti eredményei 1. Bayern München-Bremen 5-2 i 2. Wolfsburg-Freiburg 2-2 X 3. Mainz-Nürnberg 2-0 i 4. Hoffenhelm-E. Frankfurt 0-0 X 5. Leverkusen-Dortmund 2-2 X 6. Augsburg-Hamburg 3-1 í 7. Schalke-Mönchengladbach 0-1 2 8. Bologna-Fiorentina 0-3 2 9. Internazionale-Napoli 0-0 X lO.Torino-Udinese 2-0 1 11. Liverpool-Chelsea_____ 0-2 2 12. Valencia-Atl. Madrid 0-1 2 13. Atl. Bilbao-Sevilla lapzárta után Plusz egy mérkőzés 14. Villareal-Barcelona lapzárta után i i HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. Tel.: 56/419-011. Nyitva mindennap 8-21-ig Szolnok, Szapáry utca 23. Tel.: 56/510-271. Nyitva hétköznap: 9-17-ig www.cornergroup.hu b Nemzetközi, azonnali S készpénzátutalás a világ bármely pontjára euróbán! Közületeket is kiszolgálunk! Befektetési arany-értékesítés. Elveszítettük a bronzcsatát kosárlabda A hosszabbításban triplavetőkkel támadtak a törökök A hajrában még kiegyenlítette hátrányát az Olaj a török Gaziantep ellen a EuroChallenge Kupa bronzcsatájában, a ráadásban azonban az ellenfél tripláira a mieink csak elvétve tudtak válaszolni. így az Olaj a negyedik helyen zárta a bolognai Final Fourt, míg a kupagyőzelmet a Reggio Emilia szerezte meg. Varga Csaba A két éve Debrecenben negyedikként zárt Olaj tábora mit sem változott a pénteki létszámhoz képest, a mintegy háromszáz piros-fekete szurkoló ezúttal is félig megtöltötte a PallaDozza csarnok egyik karéját. Az MTI információi szerint a fennmaradó szektorok ekkor még meglehetősen szellősek voltak, a házigazda Reggio Emilia hívei két napja is csak a második meccsre érkeztek meg, a török tábort pedig csak egy székekre terített molinó jelképezte. Szolnoki Olaj KK- Halil Gaziantep 75-87 (17-18, 19-14,13-26,19-10, 7-19) Bologna, 3500 néző. Vezette: Zsurapovics (bosnyák), Marques (portugál), Manosz (görög) OLAJ KK: Pilcsevics 3/3, Voj- voda 14/6, Holiday 5, MILOSEVICS 15/3, BÄDER 17. Csere: LÓRÁNT 12/3, Trotter, Keller Á., SIMON B. 9/3. Vezeteőedző: Drágán Alekszics. Edző: And- rius Jurkunas. GAZIANTEP: Ermis 3/3, Ak- pinar 3/3, D. LORBEK 16/3, SZTEVICS 8, Sanli 9. Csere: BREMER 15/9, ÖGÜT 11/9, BOROVNJAK 16, Göktas 6/6, Koivisto, Eryüz, Buker. Vezetőedző: Juirj Zdovc Az eredmény alakulása. 5. perc: 7-8. 8. p.: 14-11. 12. p.: 17- 20. 18. p.: 36-27. 23. p.: 41-32. 28. p.: 47-54. 34. p.: 53-64. 39. p.: 66-68. 45. p.: 68-77. 45. p.: 72-86 Az elődöntő után a Drágán Aleksics vezetőedző által kifoHÍRSÁV Pécsi házidöntő, soproni vigasz A címvédő Sopron diadalmaskodott a női kosárlabda NB I harmadik helyéért rendezett párharcban, mivel- szerdai, idegenbeli sikerét követően - szombaton hazai környezetben 75-66-ra legyőzte a DVTK-t. A bajnoki döntőben a komlói székhelyű PINKK Pécsi 424 és a PEAC-Pécs csapata érdekelt. A három győzelemig tartó páros csata 1-1-es döntetlenre áll. A következő meccset ma 18 órakor (DigiSport2) Pécsett rendezik. ■ Bronzérmeket szereztek dzsúdósaink a 90 kilogrammosok között szereplő Tóth Krisztián és a 78 kilósok kategóriájában versenyző Joó Abigél egyformán bronzérmet nyert a Mont- pellier-ben zajló cselgáncs Európa-bajnokság szombati versenynapján. A KSI SE kétszeres Európa-bajnoknője - aki tavaly is bronzérmes volt- bírói döntéssel múlta felül a bronzcsatában a holland Guusje Steenhuist, klubtársa, Tóth Krisztián pedig egy jukó értékű akcióval győzte le a harmadik helyért rendezett csatában az azeri Sahin Ga- ramanovot. Vasárnap a csapatversenyt rendezték meg a kontinensviadalon, sajnos egyik együttesünk sem jutott a négy közé. ■ Vladimír Klicsko K. 0.-val verte ellenfelét ismét kötelek közé lépett és K. O.-val győzött Vladimir Klicsko, a profi ökölvívás nehézsúlyú királya az ober- hauseni gálán - írta az nso. hu. Az ausztrál Alex Leapai ellen tette kockára a Bokszvilágszervezet (WBO), a Nemzetközi Bokszszövetség (IBF), a Bokszvilágszövetség (WBA) és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) világ- bajnoki öveit. Az ukrán klasszis az 5. menetben K. O.-val verte meg ellenfelét és védte meg címeit. ■ Vojvoda Dávid (labdával) és társai mindent elkövettek a bronzmeccsen, de végül a törökök örülhettek gásolt labdaeladások továbbra is problémát jelentettek az Olaj számára a bronzcsatában, tíz perc elteltével 17-18 állt a nagy- órán. A folytatásban a csapat- kapitány Báder Márton center létére triplát dobott. Sőt, 33-23- nál pedig a magyar tábor vígan skandálhatta: „tíz, tíz!” A félidőig 11 pontra is meglépett a Szolnok, de a nagyszünetben már DRÁGÁN ALEKSZIOS: - A török együttes hatalmas tempót diktált, de a meccs végére nagy erőfeszítések közepette utolértük, és sikerült kiharcolnunk a hosszabbítást. Aztán fizikálisán és fejben is elkészültünk a ráadásra. Két kőkemény meccset játszottunk, száz százalékot adtunk, játékosaim minden dicsécsak 36-32 volt az állás. A térfélcsere után Sztrahinja Milosevic- nek köszönhetően újfent nyolc ponttal elhúzott az Olaj, ám a túloldalon a horvát Dejan Bo- rovnjak bedobta 14. pontját is, a 26. percben már 46-48-at mutatott az eredményjelző. A magyarok 44-37 után szerzett három pontjára 17-tel válaszolt az ellenfél, így néhány perc alatt naretet megérdemelnek, tanultunk a történtekből. juirj zdovc: - Nem a legokosabban, de jól játszott a csapatom. Fizikálisán erős csapat a Szolnok, de felvettük vele a versenyt. Sok butaságot követtünk el a a bronzcsata hajrájában, a hosszabbításban szerencsés és kitűnő hármasokkal győztünk. gydt fordult a meccs: 47-54-nél már a Tisza-partiak futhattak az eredmény után. Az utolsó játékrészben kapaszkodott az Olaj így sem tudott közelebb férkőzni riválisához. Lóránt Péter triplájával 77 másodperccel a vége előtt aztán ismét megcsillant a remény (63-66), aztán a válogatott erőcsatár négy másodpercnél kiegyenlített (68-68). A ráadás két török triplával indult, majd Báder duplájára Ogut jóvoltából még három hármas érkezett, ezzel pedig eldőlt a csata, a Gaziantep 19-7-re nyerte a túlórát. Az Olaj tehát megismételte két évvel ezelőtti eredményét, amikor a Eurochellenge debreceni Final Fourjában ugyancsak a negyedik helyen végzett. A döntőben az olasz Reggio Emilia a vártnál is biztosabban, 79- 65-re verte az orosz Ljubercit. így látták a szakemberek a lefújást követően Magyar csapat a legjobb négy között kézilabda Története során először a Final Fourban a veszprémi alakulat A Pick Szeged is a legjobbak közé került Fennállása során először jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe a Veszprém, miután a negyeddöntőben másodszor, a szombati visszavágón 31-26 legyőzte a Paris Saint-Germain csapatát. így a veszprémiek 59-52-es összesítéssel kvabfiálták magukat a legjobb négy közé. A legrangosabb sorozatban 2010 óta rendeznek Final Fourt, melybe magyar csapat most először jutott be. Carlos Ortega, a veszprémiek vezetőedzője szerint a mérkőzés fontos szakaszaiban remekül védekezett csapata, és volt ereje a támadások sikeres befejezésére is. - A minimális célt teljesítettük, ott vagyunk a Final FourRenato Sulics (labdával) a veszprémiek egyik legjobbja volt a meccsen ban, de nem szeretnénk itt megállni - szögezte le a szakember.- Abban a nagyszerű hangulatban, melyet szurkolóink teremtettek, nem születhetett más eredmény, csak az, hogy mi jutunk tovább - nyilatkozott Nagy László. - Sok balszerencsés év után végre összejött a Final Four. Bízunk benne, hogy oda is rengetegen elkísérnek bennünket. A Veszprém mellett a spanyol Barcelona és két német csapat, a THW Kiel, valamint Flens- burg-Handewitt jutott a legjobb négy közé. A Final Fourt május 31-én és június 1-jén rendezik meg a németországi Kölnben. Az elődöntő sorsolását kedden tartják Bécsben. ■ kézilabda Bejutott az EHF Kupa május 17-18-ai, berlini négyes döntőjébe a Pick Szeged, miután az idegenbeli kétgólos vereséget követően tegnap este hazai pályán, olykor remek játékkal 28-22-re legyőzte a portugál Sporting CP csapatát. Az EHF Kupában első alkalommal rendeznek Final Fourt. Az elődöntő keddi, bécsi sorsolását a Szeged mellett a rendező német Füchse Berlin, a román Constana és a francia Montpellier várja. ■ HIRDETÉS SZUPER’ EXPRESSZ Tájékoztatjuk Szolnok város lakosságát, hogy a 2014. május 1-jén 6.00- 21.00 óra között megtartandó Családi Majális városi rendezvény biztonságos lebonyolítása érdekében a Tiszaliget a közúti forgalom elől lezárásra kerül. A15 jelzésű helyi autóbusz a Tiszaliget megállóig közlekedik. Megértésüket köszönjük. Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. *464544*________________________________________________________________________________________________________ f * i t