Új Néplap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-22 / 93. szám
9 2014. ÁPRILIS 22., KEDD MOZAIK Húsz évvel a siker után Robin Williams ismét magára ölti az idős házvezetőnő álcáját a Mrs. Doubtfire című film folytatásában. A tervhez megnyerték a másik főszereplő, Sally Field beleegyezését is, így a filmes körökből származó értesülések szerint biztosra vehető, hogy megvalósul a komédia második része. Winston Churchillt játssza rövidesen a sokoldalú Kevin Spacey Az egykori brit kormányfő, Winston Churchill politikai karrierjének felívelését mutatja be egy tervezett szuperprodukció, amelynek a főszerepére már meg is nyerték Kevin Spacey amerikai színészt - értesült a The Hollywood Reporter. A Captain of the Gate című film rendezőjét még nem választotta ki a 20 millió dolláros költségvetéssel gazdálkodó Sierra/Affinity, amely az európai StudioCanallal is összefogott, de a forgatókönyv már elkészült. Churchill 1940 és 1945 között, majd 1951-től további négy évig volt Nagy-Britannia miniszter- elnöke, a 20. század egyik legkitűnőbb vezetőjének tartják. A kormányfő emléke máig él a britek körében. Kevin Spacey-től nem idegen az államférfi megformálása. Ugyan korábban karizmatikus bűnözőket és különleges helyzetekben is boldoguló átlagembereket is alakított, a tavaly indult, Kártyavár című tévés sorozatban egy mindenre képes politikust ad elő rendkívüli meggyőző erővel. Az 54 esztendős művészt már két Oscar-díjjal is elismerték, 1996-ban a Közönséges bűnözők VnellékszerepMjeként, majd 2000-ben az Amerikai szépsé^ főSzerepéért tó'díjazták. A színpadon is bizonyított, a londoni Old Vic színház művészeti vezetője. ■ Testhezálló szerepet kapott Zsolnay Fesztivál Pécsett négy nap a negyedben Új terek és új tárlatok, családi kínálattal Egész Európában páratlan látványosság a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed, mely a porcelánmanufaktúra épületeit őszművészeti központként hasznosítja. Ennek egyik kiemelkedő bemutatója az immár harmadik alkalommal sorra kerülő Zsolnay Fesztivál, melyet május 1-4. között rendeznek meg. Mészáros B. Endre- A méreteket jelzi, hogy több mint ötszáz előadó száztíz programmal jelentkezik a 3+1 nap során. Idén azonban egy kicsit változtatunk a hagyományos műsor-összeállításon, a családközpontú rendezvényeink mellett fokozottan figyelünk az egyetemistákra is - összegez a népszerű fesztivál várható érdekességeiről Márta István, a Zsolnay-ne- gyed és a kis MüPa-nak becézett Kodály Központ vezetője. S vázolja az újdonságokat is: a negyedben a képzőművészeti hallgatók szabadtéri perfor- manszai fogadják majd a vendégeket, spanyol ‘művész biciklialkatrészekből állít össze köztéri interaktív kompozíciókat. A gyerekeket úton-út- félen játékok, kézműves és táncos foglalkozások várják, s első ízben lesz vasparipaA pécsi Zsolnay-negyedben mindenki megtalálja a neki való szórakozási lehetőséget galopp is, egy hagyományteremtő biciklis felvonulás, száz évvel ezelőtti ruhákban és járgányokkal, Zsolnay Vilmos tiszteletére, aki maga is nagy kerékpáros volt. Ilyen sem igen akadt még sehol a világon: 8-14 éves korú gyerekek tartanak tárlatvezetéseket a negyed nevezetességei között, arról beszámolva, hogy nekik miért tetszenek a kultúrköz- pont riévézetes részei és tárlatai. Megnyílik továbbá egy új kiállítóhely, a Kemencetér, ahol direkt erre az alkalomra készül egy formabontó színházi előadás, Kerekes Évával a főszerepben. Slammerek, rapperek buliznak együtt, és reggeltől este 19 óráig minden program ingyenes lesz, miközben a Zsolnay-negyed minden része megcsodálható, és az állandó tárlatok (a világ- kiállítások Zsolnay remekei, a XIX. század rózsaszín használati porcelánjává Zsolnay-csaT Iád és gyár története) féláron tekinthetők még: Esténként pedig a Pirogránit udvaron szuperkoncertek következnek, igaz, oda már külön belépőt kell vásárolni. Halott Pénz, Supernem Néhány érdekesség a mintegy negyven koncert közül (a koncertprogramot az egyetemisták kívánságai szerint állították össze): az első nap fellép a Halott Pénz, a Supernem, és lemezbemutatót tart a Speckojedno. Második este az Intim Torna Illegál és az Anna & the Barbies a főszereplő, de napközben lemezbemutatót tart Tompos Kátya is. A harmadik este sztárjai az Ivan & the Parazol, a Kaukázus, valamint a Milk and Sugar, a német lemezlovas és producer páros. I POÉNPERCEK 1 Két hal beszélget a tóban:- Vigyázz! - mondja a nagyobbik. - Az ott egy horog. Nehogy bekapd!- Miért? - kérdezi a kis hal.- Két okból - válaszolja a nagy. - Az egyik, hogy ha bekapod, akkor kihalásznak, megpucolnak, megsütnek és megesznek.- Nagyon köszönöm - hálálkodik a kis hal - megmentetted az életemet. És mi a másik ok?- Az, hogy én akarlak megenni! Egy hölgy rohan be a buszmegállóba. Megszólít egy fiatal férfit:- Elnézést, elment már a busz?- Alig öt perce.- De jó, azt hittem már sokat kések... A gyermekáldást alaposan megünneplő friss apuka dülöngélve lép be az anyakönyvi hivatalba. Nagyokat csuklik, majd így szól:- Hölgyeim, uraim, ikreim születtek!- Miért mondja hogy hölgyeim, uraim? Hiszen csak egyedül vagyok a szobá- bán' - jegyzi meg az anya-- könyvvezető.- Hű, az áldóját - motyog a részeg - akkor hazaszaladok, hátha nem is ikrek! Bezárták a felkapott pékséget invázió Videón csípték el, ahogy a konyhában egér szaladgál A maffia miatt elmaradt a calabriai körmenet Bezárták a New York-i közegészségügyi hatóságok a francia Dominique Anselnek a cronut nevű süteménye révén híressé vált pékségét - írja az MTI. A croissant és az amerikai fánk, a donut keverékeként született édesség óriási népszerűséget és New Yorkon is túli ismertséget hozott a helynek. A napokban azonban be kellett zárniuk, miután olyan videó került fel az internetre, amelyen egy egér szalad át a konyhán. A goo.gj/5Wxlús címen látható felvétel alapján kiszálló ellenőrök szerint a pékségben súlyos egérinvázió alakult ki, a levideózott egér csak egy volt az ott élő sokaságból. A hely a fertőtlenítés és szükséges javítások után - ami megakadályozza, hogy az élelmet kereső rágcsálók bejussanak - újra kinyitott. A tisztasággal egyébként korábban nem volt gond, a legutóbbi ellenőrzésen a pékség a lehető legjobb minősítést kapta a híresen szigorú helyi hatóságoktól. ■ Lemondta az olasz Sant'Onofrio és Stefanaconi püspöke a húsvéti körmenetet, miután a hatóságok nem engedték, hogy a helyi bűnszervezet tagjai vigyék a feltámadt Krisztus és Szűz Mária szobrát - írja az MTI. A rendőrség szerint az ünnep így a maffia tagjainak éltetéséről szólt volna, ezért elrendelték, hogy a polgári védelem emberei vigyék a vállukon a szobrokat. A püspök azonban lemondta az ünnepet, azt hangoztatva, hogy ezek a kérdések a helyi lakosságra tartoznak. Calabriában a maffia az élet minden területén aktív, a hatóságok 2010 óta igyekeznek ezt visszaszorítani. ■ Játékautomatába mászott egy pelenkás lehetetlen küldetés Sértetlenül megúszta az apróság a kalandot Magtárban rejtegették a királynő emléktábláját A plüssállatok közt játszva bukkantak egy kisfiúra a napokban egy nebraskai játékterem alkalmazottai, pedig a játékok szerencsés kimarkolásának lehetőségét kínáló gépbe elméletileg nem lehet bejutni. A hároméves gyereknek mégis sikerült a bravúr, de a kisfiú azzal is meglepetést okozott, hogy otthonról megszökve jutott a játékterembe. A szülei már jelezték a rendőrségnek, hogy nem találják a kicsit, akikhez közben a játéktermi incidensről is bejelentés érkezett, így derült ki, hogy a teremmel szemközti házból lógott meg a kisfiú. A gépeket forgalmazó cég képviselői szerint elképzelni sem tudják, hogy jutott be a kicsi a dobozba, hiszen azt úgy alakították ki, hogy a felnőttek ne tudjanak belenyúlni, de a gyerekek se próbálkozhassanak a játékok ellopásával. Miután a gép üzemeltetői kiszabadították az egyébként nyugodtan játszadozó betörőpalántát, feddés helyett még jutalmat is kapott: hazavihette az egyik plüssállatot. A kisfiú otthonról való eltűnése miatt nem indítanak eljárást a hatóságok, mert a szülők részéről nem merült fel gondatlanságra utaló jel, az eddig megmagyarázhatatlan szökést pedig azonnal jelezték a rendőrségnek. ■ Elképzelni sem tudják, hogy jutott be a szűk kiadónyíláson Véletlenül bukkantak rá Sissi osztrák császárné emléktáblájára a kelet-csehországi Kladru- by lovastelepén - írja az MTI. A márványból készült táblát az épületek tervezett újjáépítését előkészítő munkálatok során találták meg - közölte Jirí Machek, a méntelep igazgatója. Sissi és férje, I. Ferenc József osztrák császár, magyar király többször is meglátogatták a méntelepet, amely 1579 óta szolgálta az osztrák császárság lótenyésztési céljait. A mintegy 40 kilogramm súlyú táblán „Őfelsége Erzsébet császárné és királynő emlékének, 1837-1898” felirat található német és cseh nyelven. A német nyelvű felirat azonban finom cementréteggel le van takarva. „Feltételezzük, hogy Csehszlovákia 1918-as megalakulása után, amikor minden, ami a Habsburgokat idézte, rossznak minősült, a táblát valaki eltávolította, ami azután száz évig maradt egy gabonatárolóban elrejtve” - mondta az igazgató. A világhírű méntelep újjáépítése után a felújított tábla a tervek szerint az egyik falra kerül vissza. A közeli kastély felújítása az eredeti klasszicista stílusban hamarosan befejeződik. A belső termek a tervek szerint az I. világháború előtti állapotokat fogják tükrözni az eredeti berendezésükkel. ■ ♦ r f > V T