Új Néplap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-08 / 57. szám

2 A NAP TEMAJA 2014. MÁRCIUS 8., SZOMBAT Egy időben több fémkereskedőre csaptak le a NAV pénzügyőrei a rendőrséggel közösen Szolnokon. Az akció keretében az összes jelenleg működő színesfémátvevő telephelyet is ellenőrizték a hatóságok. A járőrcsoportok egyikében szerkesztőségünk munkatársai is ott voltak, és beszámoltak az eseményekről. ILLEGÁLIS BONTÓT SZÁMOLT FEL A NAV Felfegyverkezett egyenruhá­sok vártak ránk a folyosón a Szolnoki Rendőrkapitányság épületében az eligazítást kö­vetően péntek reggel. Az ak­cióterv szerint indultunk el a kijelölt útvonalakon. A színes­fém-átvevőhelyek ellenőrzése volt a cél, de információink voltak arra vonatkozóan is, hogy Szolnok külterületén egy illegális autóbontó műkö­dik. Rövid készülődés után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai mellé csatlakoz­tak a Szolnoki Rendőrkapi­tányság bűnügyi nyomozói is, majd autókba szállva a csapatok elindultak a kijelölt helyekre. Mi a város keleti részén kezdtünk. Munkatársunktól- Információink szerint egy csa­ládi ház udvarán illegális autó­bontót üzemeltetnek - magya­rázta Báldos Benita pénzügyőr főtörzsőrmester. - Ez az első célpontunk. Nem tudjuk, mit ta­lálunk ott, de a színesfémátvevő telephelyek adatainak alapján, amelyeket a törvény értelmében kötelesek a NAV felé szolgáltat­niuk, egy férfi folyamatosan különböző fémeket nagy meny- nyiségben ad le az átvevőknél. Korábban már volt hasonló okok miatt büntetve, most ellenőrizni fogjuk - fogta rövidre a főtörzs. A földúton haladva a rend­őrség furgonja kanyarodik be elsőként a portára, amelynek érkezése megzavarja az ott fo­lyó munkát. Egy személyautón akkor is dolgozott a flex, csak az egyenruhások megjelenése után csillapodott a szikraeső. Összehangoltan dolgozik a két hatóság. A rendőrök igazoltatják az ott lévő embereket, a pénz­ügyőrök pedig azonnal elkezdik a terület feltérképezését, színes­fémeket keresnek.- Átvizsgáljuk az udvart, il­letve az épületeket - mondta Vágó István őrmester, miközben a porta hátsó részén lévő tároló­helyiség ajtaját kinyittatja a tu­lajdonossal. Az ajtó feltárul, és A hatóság nyomatékosítja:- a gépkocsi szétbontása és hulladékként történő értékesítése engedélyköteles- A rendőrség és a NAV folyamatosan el­lenőrzi a kereskedőket, átvevőket- az illegális fémhulladékot átvevő keres­kedőt is megbüntetik- vasúti sínt, ipari kábelt csak külön enge­déllyel lehet leadni Szappanos Mihály rendőr alezredes (balra) és Mészáros Zoltán főtörzszászlós a helyszínen lévő tárgyak között talált rendszámokat vizsgálták át jelentős mennyiségű gépalkat­rész fogad bennünket. - Egyér­telmű, hogy ezek több személy­autóból származnak, hiszen több motorblokk, hűtő, kábelkö­tegek, elosztók és egyéb alkat­részek vannak itt felhalmozva. A tulajdonost a kolléganő meg­hallgatta, aki elmondta neki, hogy az éppen feldarabolás alatt lévő személyautót is olyan céllal ■ Az egyik telep előtt, annak ellenére, hogy az zárva volt, egy gyanúsnak tűnő személyautó állt. vásárolta, hogy azt szétbontva továbbértékesíti. Ez jogsértő, hiszen ez engedélyköteles tevé­kenység, amellyel a férfi nem rendelkezik - tette hozzá.- A tulajdonos elmondta, ne­héz anyagi körülmények között élnek, egyfetlen megélhetési for­rásuk jelenleg a bontott alkatré­szek leadásából származó pénz - folytatta Báldos Benita. - Ez azonban nem mentesíti a tör­vény alól, neki is meg kell sze­reznie a különböző engedélye­ket, meg kell felelni minden elő­írásnak ahhoz, hogy törvényes keretek között folytathassa ezt a tevékenységet. De hozzá kell tennem, március elseje óta a jogszabályok még szigorúbban szabályozzák a színesfém-ke­reskedelmet, így még nehezebb értékesíteni a bizonytalan ere­detű hulladékot. A kereskedők pedig nem kockáztatnak. Volt rá példa, hogy az egyik átvevő­helyen kiutasították azt a férfit, aki olyan rézkábelt próbált meg értékesíteni, amelyen látszott, hogy leégették róla a szigetelést - mondta. Ezt követően minden egyes apró részletet lefotóztak a szak­emberek, illetve megkezdték a jegyzőkönyv elkészítését. En­nek alapján a NAV lefoglalta az alkatrészeket, valamint a bon­tott gépkocsit. A főtörzsőrmes­ter ezzel egy időben intézkedett azok elszállításáról is.- Az udvaron több rendszám- táblát is találtak a NAV-os kol­légák, mi ezeket ellenőriztük le, de nem találtunk bűncse­lekményre utaló nyomot, egyik gépkocsit sem körözték - ma­gyarázta Ladár Mihály rendőr törzszászlós. - Mi most tovább indulunk és ellenőrizzük a környéken üzemelő átvevő­helyeket, illetve azokat a sze­mélyeket, akik fémhulladékot akarnak a telepeken eladni - fejtette ki, majd útra keltünk a rendőrségi furgonnal. Közel egy tucat helyet ellenőriztünk, de sehol nem találkoztunk jog­sértéssel. Lehetséges, hogy az ellenőrzés híre megelőzte az egyenruhásokat? Az egyik telep előtt, annak ellenére, hogy az zárva volt, egy gyanúsnak tűnő személy­autó állt, amelyben öt férfi ült. A rendőrök igazoltatták őket, de náluk is minden rendben volt.- Rendszeresen járunk ki az illetékességi területünkön lévő színesfémátvevő telep­helyeket ellenőrizni - mondta Szappanos Mihály rendőr al­ezredes. - Évekkel ezelőtt még sokkal több üzemelt, mára a számuk jelentősen lecsökkent. Korábban sokkal több vissza­élésre találtunk egy-egy ilyen akció során, azonban a törvé­nyi szigorítások hatására már a kereskedők sem kockáztat­ják, hogy bűncselekményből származó fémhulladékot ve­gyenek át, például autók kata­lizátorait, amelyeket néhány éve előszeretettel zsákmányol­tak az elkövetők. A mostani ellenőrzések során kiemelt fi­gyelmet szentelünk azoknak a fémhulladékoknak, amelyeket a vasúttársaságtól loptak el. Itt nemcsak a lopásról van szó, hanem a vasúti közlekedés biz­tonságának veszélyeztetéséről is, hiszen egy megrongált biz­tosítóberendezés emberéletet is veszélyeztethet - tette hoz­zá, miközben ismét egy gyanús gépkocsi mellett álltunk meg egy másik átvevőtelep mellett. A rendőrök kiszállították az au­tóban ülő két nőt, de az intéz­kedés során kiderült, nincs vaj a fülük mögött, így folytattuk a járőrutat. Ekkor futott be egy hívás, amely nyomán Szolnok belvárosába kellett menni.- Most jelezték, hogy vegyük fel a környezetvédelmi szakem­bereket, akik szintén átvizsgál­ják az illegális autóbontó terüle­tét, mivel ott több helyen is lát­hatóak voltak olajfoltok, gyanús hordók - folytatta az alezredes.- Ez a mai akció is úgy lett meg­tervezve, hogy az összes illeté­kes társszerv hatékonyan részt tudjon benne venni, akik érin­tettek a tárgyban, jelen esetben a rendőrség, a NAV, és a környe­zetvédők - magyarázta. A két szakemberrel együtt is­mét visszatértünk a bontóhoz, ahol a NAV munkatársai már elkészítették a szükséges doku­mentációt, jegyzőkönyveket és várták a szállítók megérkezését.- Mi itt végeztünk, de nem megyünk el, mert nem akarjuk, hogy nyomtalanul eltűnjenek a bizonyítékok - folytatta Báldos Benita főtörzsőrmester. - Amíg meg nem érkezik a szállítóegy­ség, addig őrizzük a területet. A tulajdonos, a kezdeti nehéz­ségek ellenére együttműködik velünk, mindenben a segítsé­günkre van - jegyezte meg. A környezetvédők eközben megtartották a terepszemlét, elkészítették a fényképfelvétele­ket, majd a tulajdonossal közö­sen megírták a jegyzőkönyvet.- Több helyen találtunk olaj­kifolyásokat, illetve három olyan hordót is, amely nem is a terület tulajdonosáé, ő csu­pán átvette azokat és itt tárolja- magyarázta a szakember, aki szerette volna megőrizni inkog- nitóját. - Több szabálytalan­ságot is felfedeztünk, összeír­tunk, többek között a veszélyes hulladékok kezelésével kapcso­latos problémákat, illetve nagy­mértékű környezetszennyezést. Most megkezdjük ezek kiérté­kelését, ezek után pedig meg­állapítjuk a környezetvédelmi bírság összegét - zárta szavait. Az akció végén találkoztak az abban részt vevő csapatok, értékelték az eredményeket. A mi csoportunk felszámolt egy illegális autóbontó telepet, ami szép eredménynek mondható. ■ Ön szerint elég szigorú a feketézők büntetése? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SZOUON.hu ^ A szavazás eredményét hétfői számunkban közöljük. A rendőrök több személyt és gépkocsit ellenőriztek a razzia során Szigorú rendelkezéseket hoztak a törvényalkotók idén március elsejétől jelentős változások történtek a fémtör­vényben. Ezek a rendelkezések a fémkereskedőnek nem minő­sülő személyekre vonatkoznak, illetve az általuk végzett eladá­sokra, leadásokra. Az új mó­dosítások értelmében elsejétől egyes anyagok, mint például a vasúti fémalkatrészek, sínek, ipari kábelek, csatornafedelek csak akkor lesznek értékesíthe­tők, ha azt előzőleg a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), mint fémkereskedelmi hatóság­hoz bejelentették és azt onnan visszaigazolták. A bejelentés alól csak a gyártóknál (fémipa­ri cégek, fémalkatrészgyártók, kábelgyártók) keletkezett gyár­tási hulladékanyagok kivéte­lek. A jogszabályváltozás célja a természetes személyeket is érintő szigorítással a lopások, rongálások számának csök­kentése, illetve az ilyen jellegű bűncselekmények felderítésé­nek elősegítése. A törvény értelmében az el­adási szándék előzetes beje­lentésének elmulasztása pénz­bírságot vonhat maga utdh. A módosítás a fémkereskedő­ket is szankcionálja. Azon ke­reskedőknek, akik a NAV visz- szaigazolása nélkül vesznek át a jogszabályi szigorítás hatá­lya alá eső árut, a fémkereske­delmi engedélye is visszavon­ható, valamint pénzbírsággal sújthatok, azzal egyetemben, aki az adott fémhulladékot le­adta. Az előzetes bejelentést alapesetben a fémet leadni szándékozó a lakóhelye vagy székhelye szerint illetékes fém­kereskedelmi hatósághoz köte­les megküldeni. Az akció keretében több hatóság is vizsgálódott az autóbontóban

Next

/
Thumbnails
Contents