Új Néplap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-04 / 53. szám

2 2014. MÁRCIUS 4., KEDD MEGYEI TÜKÖR A felhasználó köteles a fedelek állapotát ellenőrizni égetés Törvénnyel szabályoznák, hogy milyen anyagokat rakhatunk a tűzre otthon segítünk - Aggódunk, hogy előbb-utóbb be fog szakadni az itt lévő csatornafedél, hi­szen már most is szemmel láthatóan megsüppedt, lassan életveszélyessé válik. Hiába fordultunk eddig az illetéke­sekhez, sehol sem kaptunk megnyugtató választ - pana­szolták a szolnoki Várkonyi téri toronyházban lakók, hoz­zátéve: egy gépjármű rend­szeresen a csatornafedélen parkol. A VCSM Zrt. Szolnok írás­beli megkeresést a lakóközös­ségtől nem kapott, tájékoz­tatott Magyar Péterné Bede Marianna műszaki igazgató.- A jelenlegi, Új Néplap részéről történő megkeresés kapcsán cégünk szakemberei azonnal helyszíni szemlét vé­geztek, mely során megálla­pították, hogy nem a szenny­vízelvezető rendszer csator- nafedlapja, hanem a vízmérő aknafedlapja süllyedt meg. A szolgáltatási szerződés alapján a mérőhely tulajdono­sa a felhasználó, annak jog­szabály szerinti kialakítása, állagmegóvása a tulajdonos feladata. A felvetett probléma kapcsán felszólítottuk a tu­lajdonosokat a probléma meg­oldására. A helyreállítás az ő feladatuk, ennek elmaradása esetén ők a felelősek azért, ha beszakad az aknafedlap, netalán beleesik valaki. A fel­használó a közüzemi szolgál­tatási szerződés tartama alatt köteles a berendezések álla­potát rendszeresen ellenőriz­ni, nem a szolgáltató tulaj­donát képező házi ivóvíz-, és szennyvízhálózat, valamint aknák karbantartásáról, tisz­tántartásáról gondoskodni. A helyreállításra a tulajdono­soknak kell költségvetést kér­niük kivitelezőktől, melyben a kivitelezés idejét pontosan megadják. ■ Jogszabály készül a szilárd tüzelőanyagok otthoni fűtési rendszerben való égetéséről. Adott időjárási körülmények között ugyanis a fűtés miatt a szálló por nagy koncent­rációja súlyos egészségügyi kockázatot jelenthet. Munkatársainktól- Felnőtt egy nemzedék, akiket szüleik, nagyszüleik nem taní­tottak meg a begyújtás és tüze­lés legalapvetőbb szabályaira sem. Mindennek a következmé­nye, hogy vannak olyan telepü­lések, városrészek, ahol fűtési szezonban elviselhetetlen a kör­nyezet levegője - mondja Lukács Alajos, a Magyar Épületgépé­szek Szövetségének Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei alelnö- ke. - Pedig fontos odafigyelni a tüzelőanyag milyenségére. Nagyapáink is tudták, hogy egy nyáron át szárított fával szabad tüzelni. A nedves tüzelőanyag használatakor rengeteg energia g fordítódik a fában lévő víz elpá- | rologtatására. Sokszor látjuk a g kéményeken, érezzük a levegő- | ben, hogy nagyon sokan nem fá- | val, hanem mindenféle szemét- | tel, hulladékkal tüzelnek. Sokan s nem ismerik a begyújtás leg­alapvetőbb szabályait sem, ezért mindenféle segédanyagot, olajat, benzint használnak. Azon túl, hogy saját testi épségüket ve­szélyeztetik, a szomszédoknak is kellemetlenséget okoznak az elviselhetetlen bűzzel. A jelenleg felhasználható tüzelőanyag minőségét csak a folyékony tüzelőanyagokat ille­tően szabályozzák törvényileg. A szilárd tüzelőanyagok (szén, lignit, tőzeg, biomassza, pellet) vonatkozásában csak nemzet­közi szabványok állnak rendel­kezésre, erre vonatkozó hazai szabályozás nincs, és uniós szin­ten sincs egységes szabályozás. A tervezett rendelettel várha­tóan megoldódik a légszennyező anyagok kibocsátásának korlá­tozása. Kidolgozás alatt áll egy új honlap is, mely elsősorban a fával tüzelőket látja majd el ta­nácsokkal. Az energiahatékony­ság növelése, a káros anyag ki­bocsátás csökkentése érdekében mutatja majd be a helyes gyakor­latot. A szálló por vonatkozásában V4 Nem mindegy, mit teszünk a tűzre - hangsúlyozza a szakember, aki szerint szomszédainkat is megkímélhetjük a kellemetlenségektől. Képünk illusztráció. egészségügyi és környezetvé­delmi problémát is okoz a ház­tartásokban a hulladék és egyes veszélyes anyagok kályhákban történő illegális elégetése. Nyílt téren egyébként jelenleg is tiltott valamennyi hulladék - így az ál­lati és növényi eredetű, kivéve a károsítókkal fertőzött növények - égetése. Főszabályként tiltják a kerti hulladékok égetését is, de a települések ebben külön dönt­hetnek.- Veszélyes hulladékot eddig sem égettek a helyiek, így ben­egyre többen szereltetnek ve­gyes tüzelésű kazánt a meglévő fűtési rendszerükbe - emelte ki Lukács Alajos fűtéstechnikai szakember. - Fontos figyelni rá, hogy a szabvány vegyes tüzelé­sű kazánt csak nyitott fűtési rendszeren enged működtetni, amitől akkor lehet eltérni, ha a választott megoldás azonos, nünket nem érint a változás - válaszolt lapunk megkeresésére Pomázi Ferenc, Csataszög pol­gármestere. - A településen élők azonban leleményesek, hiszen nem olcsó a tűzifa. Hallottam már, hogy fa mellett nádat, tojás­tartót égettek, mások félrerak­ják az éghető csomagolópapírt is - tette hozzá. Zagyvarékason sem kevésbé ötletesek.- Költözéskor rengeteg do­bozt halmoztunk fel a pincében, mondván jó lehet még később va­vagy biztonságosabb működést jelent. Nagyon lényeges a ké­mény magassága, keresztmet­szete és hőszigeteltsége. Gon­doskodni kell az égéshez szük­séges levegőellátásról. A fűtési rendszert úgy kell kialakítani, hogy a kazán minél előbb elérje az üzemi hőfokot, csak ezt köve­tően induljon mega keringtetés. lamire - mondta András. - így is lett. Nagyszerűen hasznát vet­tük bográcsoláskor! Persze azért a cserépkályhába nem mertünk a papírdoboz maradványaival begyújtani. Oda a kertünkből kivágott akácfa gallyai és a tü- zépről vásárolt fahasábok ke­rültek - mosolygott. - Elárulom azonban, hogy az asztalosmun­káimból hátramaradt forgácsot is felhasználjuk tüzelőnek, nem dobjuk ki. Eleinte a tengerimala­cunknak szántunk, mint almot, de nem vált be. Mivel azonban Különböző fűtőanyagok árai a megyében (forint mázsánként) Anya Ár Akácfa 2500-3000 Tölgyfa 1800-2500 Feketeszén 4500-6000 Barnaszén 3000-4500 Lignit 1100-2200 Brikett 3000-4400 FORRÁS: ÚJ NÉPLAP-GYŰJTÉS ■ Ön büntetné a veszélyes anyagokat égetőket? Szavazzon hírportálunkon — ma 16 óráig: 'a SZ0U0N.hu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. nem szerettük volna, hogy kárba vesszen, eltüzeltük - tette hozzá. András hangsúlyozta: mindig szem előtt tartják, hogy veszé­lyes hulladékot ne égessenek.- Sajnos ez nem mondható el a hobbink melletti telek hasz­nálójáról - folytatta. - Nyáron olyan förtelmes volt a bűz, ami a szomszédos telek felől áradt, hogy meg kellett kérdeznem: mit éget. Az elfogadható tojás­héjtól kezdve a gumilábtörlőn keresztül az elhullott patkányig bezárólag sorolta „környezet- védő” szomszédom tűzrevalója összetételét. Bízom abban, hogy jövőre már nem kell elszenved­nünk hasonlót - tette hozzá. Szabványok írják elő a vegyes tüzelés helyes módját Ismeri, használja a segélyhívószámokat? megkérdeztük Válaszadóink szerencsére nem sűrűn kényszerülnek tárcsázni Ismét életet mentettek a rendőrök a hívás után KOVÁCS SÁNDOR, KARCAG: ­Bár soha ne kelljen használ­nom, de én is fejből tudom a rendőrség - 107 a mentők - 104 -, a tűzoltók - 105 - se­gélyhívószámát, hiszen ha baj van, olyankor gyors segítség kell, perceken is múlhat az ember élete. Nálunk nem ter­jedt el a 112-es általános se­gélyhívószám, az pedig egy­szerűbb lenne. TÓTH ÉVA, SZOLNOK: - A 104 a mentők, a 107 talán a tűzoltó­ké... vagy a rendőrségé? És van még a 106... Nem volt még szükségem rá, hogy bármelyi­ket is hívjam, de ki vannak ír­va a lépcsőházunk folyosóján. Úgy gondolom, fejből nem na­gyon tudják ezeket a számo­kat. A gond az, hogy amíg tény­legesen bajba nem kerülünk, nem is foglalkozunk ilyesmivel. SERFŐZŐ IMRE, SZOLNOK: ­Nem nagyon ismerem a se­gélyhívó számokat. Persze a mentők, rendőrség, tűzoltó­ság számát tudom: 104, 107, 105. Szerintem ezeket a tele­fonszámokat ismerik az em­berek, elég jól propagálták őket. A többit nem ismerem, otthon sincsenek felírva. Há­la a Jóistennek, még nem kel­lett hívnom egyiket sem. STULLER ISTVÁN, JÁSZBERÉNY:- Rendkívül fontosnak tartom, hogy a tűzoltók 105-ös, a rend­őrség 107-es és a mentők 104- es számát ismerjék az emberek. Bármilyen baleset történhet, vagy épp megláthatunk egy bűncselekményt, illetve tanúi lehetünk, hogy valaki rosszul lesz az utcán. Nagyon fontos, hogy ilyenkor tudjuk, hogy kit, és melyik számon kell hívni. rosszullét Egy asszony tartott kezében egy eszméletlen gyer­meket Törökszentmiklóson, amikor a helyi járőrök a segít­ségükre sietett - tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A rendőrök szol­gáltai autójukkal azonnal az ügyeletre vitté a kislányt, aki­nek nagyanyja elmondta, hogy a lányka rosszul lett, de mivel nem volt telefonja, amin segítséget kérhetett volna, így karjába fog­va próbálta elvinni az orvoshoz. Nem ez volt az első alkalom, hogy a gyors rendőri közbe­avatkozás egy ember életét, testi épségét megmentette. Az idén januárban Eszes Péter főtörzs­őrmesternek jelezték, hogy Ve­zsenyen, a település egyik utcá­jában lakó idős asszonynál nem tapasztalnak mozgást hosszú ideje, és aggódnak érte. A körze­ti megbízott a kerítésen átmász­va bejutott az udvarra, ahon­nan az ablakon át látta a földön heverő idős asszonyt. Azonnal bejutott a lakásba és a mentők kiérkezéséig stabil oldalfekvés­be helyezte a sérültet, majd sza­baddá tette légutait. A mentősök ellátták az idős asszonyt, aki a rendőr gyors közbeavatkozásá­nak köszönheti életét. De nem csak rosszulléteknél, tűzesetek­nél, baleseteknél is szükség volt már a rendőrök közbelépésének ahhoz, hogy emberéletek mene­küljenek meg a veszélytől. ■

Next

/
Thumbnails
Contents