Új Néplap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-21 / 67. szám

2 1 PERCES INTERJÚ Csatlakozott Rákóczifalva az alaphoz parlagfű Idén is csatlakozott Rákóczifalva önkormányzata a megyei parlagfű-mentesítési alaphoz. A lakosságszám ará­nyában meghatározott hozzá­járulás összege a település esetében pontosan 54 ezer 100 forint. Ezt az összeget március 20-ig kellett a helyieknek át­utalniuk a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Önkormányzat számlájára, így 250 ezer forin­tos támogatást kaphatnak a megyei alaptól. Krizsán József elmondta, hogy ehhez ötven­ezer forint önrésszel járul hoz­zá az önkormányzat. Sikeres pályázat esetén háromszázezer forintot tudnak fordítani idén parlagfűmentesítésre. ■ B. B. Fásszárú-biomasszára cserélik le a földgázt energia Illés Zoltán környezet­ügyért felelős államtitkár veze­tésével csütörtökön nemzetközi szakmai fórumot rendeztek a szolnoki városházán. Mint megtudtuk, az Európai Unió egyik programja keretében 2012-ben pályázati támogatást nyert el a Terület, Energia és Foglalkoztatás című projekt. Ebben a szolnoki önkormány­zat - további 8 ország (Olasz­ország, Ausztria, Románia, Szlovénia, Bulgária, Horvátor­szág, Bosznia és Hercegovina, valamint Albánia) 12 települé­sével együtt - partnerként vesz részt (a másik magyar partner Újszilvás). A projekt alapkon­cepciója egy olyan megújuló energiaforráson alapuló modell kialakítása, amely a környezet megóvására és a rendelkezésre álló helyi alternatív energia- források (pl. biomassza, nap- és szélenergia, minivízerőművek) hatékony felhasználására épül, segítve a településfejlesztést és a munkahelyteremtést.- Az összesen 2 milliárd 185 ezer 630 eurós projekt által Szolnok 174 ezer euróhoz jut - mondta el a nemzetközi szemi­náriumon részt vevő Szabó Ist­ván alpogármester. Megtudtuk: a támogatásból, Szolnok tekin­tetében, a fásszárú-biomassza felhasználásával váltják majd ki a távfűtés jelenlegi földgáz­függőségét. ■ M. G. Megerősítik munkaerő-piaci helyzetüket program Hivatalosan is meg­nyitották a MÁSOK-ÉRT című programot a szolnoki Civil Ház­ban tegnap. A programra az Impulzus Egyesület sikeres pá­lyázatának köszönhetően nyílt lehetőség. Célcsoportja az Én is vagyok! Mozgássérült Generáci­ók Érdekvédelmi Egyesületének tagjai, megváltozott munkaké­pességűek és fogyatékosok. Fe- hérváry Tünde, az Én is vagyok! egyesület elnöke elmondta: az érintettek munkaerő-piaci státu­szát kívánják megerősíteni tré­ningekkel, tanácsadással. A tré­ning elvégzése során fejlődik a résztvevők problémamegoldó képessége, javul kommunikáció­juk minősége. *B. B. MEGYEI TŰKOR 2014. MÁRCIUS 21., PÉNTEK Helga helyett harcosra bukkantak remény Egészen váratlan helyeken kerülhetnek elő régi, de akár mai csontok is Gálahangversenyt tartottak. A szolnoki Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium kórusai adtak hangversenyt tegnap az in­tézmény aulájában. A jegyekből és támogatásokból befolyt összeget a Tiszaparti Diákokért Alapítvány kapja. Képünkön a iánykórus látható. Szolnok; madártávlatból napok óta madártávlatból is lehet már szemlélni Szolno­kot és a város feletti égboltot. Egy webkamerát szereltek ugyanis a vasútállomás mel­letti toronyház 23. emeletére. A kamera kelet felé néz, így gyakorlatilag az egész város látható a tizenöt másodper­cenként frissülő képeken.- Pontosan hol lehet követni a város és az időjárás „esemé­nyeit”? - erről Újlaky Csabát, a TIT-Csillagvizsgáló vezetőjét kérdeztük.- A TIT-Szolnok honlapján és az időkép.hu-n. Ez utóbbi helyen több település web- kamerája is szerepel, ebből alig pár darab megyénkben. Szolnokon már működik egy „nyilvános” kamera a repté­ren, de a „miénk” elhelyez­kedéséből adódan látványo­sabb. Egészen jó felbontású fotókat készít a szerkezet, persze, senki ne várja, hogy az emberek arcát majd felis­meri. Egy városi panorámát mutatnak a képek utakkal, házakkal és persze az ég­boltot.- Láthattak már az oldal láto­gatói izgalmas, érdekes képe­ket?- Igen, például a pár nap­pal ezelőtti Szajol melletti tüzet. Ha valaki lemaradt róla, az vissza tudja nézni, működik egy gyorsított le­játszási funkció is. ,m .-T Égitestek megfigyelhetők,?- Inkább csak a nap-vágy holdfelkelte. Azok nagyon szépen követhetők. A TIT-nél péntek esténként csillagvizs- gálást tartunk. Az ez iránt érdeklődőknek is érdemes rápillantani a webkamera képeire indulás előtt, hiszen megfelelő támpontot ad, vajon mi látható majd a táv­csövekben. ' Újlaky Csaba ► Folytatás az 1. oldalról- Sajnos épp a sírok, temetők lelőhelyei kerülnek elő a legne­hezebben, legtöbbször a szerdai esethez hasonló véletlenek se­gítenek a lelőhelyek megtalálá­sában. Temetőt keresni nagyon ne­héz, a földben mélyebben he­lyezkednek el ugyanis a leletek, mint az a harminc-negyven cen­timéter, amelyet általában egy mezőgazdasági gép a szántás alkalmával megforgat. A szántá­sok felszíni bejárása alkalmával leginkább az egykori hulladék- gödrök tartalmát (cserepeket, csontokat) láthatjuk, amelyből következtetni lehet a régészeti le­lőhelyre. A terepbejárások segít­ségével azonban a temetők hely­zetét nem lehet meghatározni. Ezeket házak alapjának, árkok, csatornák ásásakor találják meg legtöbbször. A szakember elmondta, hogy a szerdán megtalált csontok ehhez képest viszonylag közel voltak a föld felszínéhez. Elkép­zelhető, hogy korábban - akár évszázadokkal ezelőtt - ezen a helyszínen már volt valamifé­le talaj egyengetés, vagy épp a nemrégiben elvégzett faldter- melés utáni földmunkák követ­keztében kerülhetett a felszín közelébe a lelet. Esetünkben mintegy 1300-1500 éve eltemetett avar harcosra bukkantunk, de egye­lőre nem utal semmi arra, hogy egy ayar temetőbe botlottunk. Az nagyon valószínű - tette hoz­zá dr. Tárnoki Judit -, hogy egy tehetősebb harcosról volt szó, hi­szen a csontok mellett az övéről származó veretes, aranyozott övcsat több darabja is előkerült. Dr. Tárnoki Judit szerint sajnos éppen a temetők lelőhelyei kerülnek elő a legnehezebben. A most megtalált sír egy harcos nyughelye lehet. Kollégáink fémkeresővel jár­ták be a környéket, a csontok környékén néhány sírmelléklet darabot is találtak, de több sírt nem. A helyszínt rögzítettük és régészeti lelőhelyként az örök­ségvédelmi hivatal felé bejelen­tettük, a megtalált csontokat, illetve a sírmellékleteket a mú­zeumba szállították. A mezőgazdasági munkákat - amelyek következtében a felszín­re kerültek a leletek - nem kell abbahagyni, egyelőre nem tár­ják fel a környéket. Ezzel együtt is megegyeztek a helyszínen dol­gozókkal, hogy ha ismét csontok bukkannának elő az elkövetkező napokban, akkor azokat jelzik a régészeknek. A jászberényi amatőr régész, Kerékgyártó Gyula elmondta, hogy több avar kori lelőhely is yan. a Jászságban, ugyanakkor temetőről csak két helyszínen tud. Az nagyon ritka - ha nem is példanélküli - egyébként, hogy egyedi avar kori sírt találjanak bárhol is. Az avarok társadalma ugyanis jól szervezett közössé­gekből állt, nem elszórt helyszí­neken temették el halottaikat. A technika alkalmas az azonosításra Farkas Helga eltűnése még mindig talányos szerdán elsődleges, nem hiva­talos vélemény szerint - valószí­nű a csontok viszonylag jó állapo­ta miatt -, maximum harminc­negyven éve fóldbe került marad­ványokról van szó. Ez, illetve az a tény, hogy majdnem két és fél év­tizede Jászberény határában is keresték Farkas Helga holttestét, elegendő volt ahhoz, hogy felcsil­lanjon a remény: talán hazánk rendszerváltás utáni történetének első emberrablási ügyére végérvé­nyesen pont kerülhet Sokan em­lékezhetnek még rá, hogy a ki­lencvenes évek elején a diáklány elrablásának híre rendkívüli ha­tás gyakorolt az emberek hétköz­napjaira. Nemcsak a híradások­ban szerepelt vezető helyen az érettségi előtt álló középiskolás története, de napi beszédtéma volt. Nem véletlen, hiszen addig szinte elképzelhetetlennek tartot­ta a hétköznapok embere, hogy a csak filmekben látott emberrablá­si história Magyarországon is megtörténhet. mi Ff As Kerékgyártó Gyula AZ IGAZSÁGÜGYI Szakértői és Ku­tató Intézetek főigazgatójától, dr. Susa Éva antropológustól arra voltunk kíváncsiak, egyéve- ken-évtizedeken át a földben nyugvó csontmaradvány miről árulkodhat a kriminalisztikában jártas szakembereknek? Emberi csontmaradványokra napi rend­szerességgel bárhol bukkanhat­nak. A szakértők ilyenkor renge­teg szempontot vizsgálnak: elte­metett (a mélység is számít), vagy a földfelszínén megtalált marad­ványokról van-e szó. A csontok árulkodnak arról, hogy mostaná­ban, vagy sok éve elhunyt sze­mélytől származnak-e. Vizsgálha­tó, hogy vannak-e rajta speciális jellemzők, csontelváltozások, ko­rabelisérülés, betegség nyoma, fogpótlás, stb. A csontok az elhalt korára, nemére is utalnak, ezek közelítések egy bizonyos elhunyt személy irányába vezethetnek. Az antropológus elmondta, a mai modem technikával nagy bizton­sággal lehet DNS-vizsgálatot vé­gezni. - Bárkitől lehet DNS-profií hoz jutni. Egyenes ági hozzátarto­zójától is, így az azonosságot, ki- zárhatóságot lehet bizonyítani. De hangsúlyozom, nagyon sok, apró részletnek kell előbb egyez­nie, amit igazságügyi antropoló­gusvégezel.

Next

/
Thumbnails
Contents