Új Néplap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-17 / 63. szám
m KOZELET V; % ISé Wm HÍRSÁV Fico nyerte az első fordulót ROBERT fico kormányfő és Andrej Kiska vállalkozó jutott a szlovák államfőválasztás március 29-i második fordulójába. A voksolás szombati első fordulójában legtöbb szavazatot szerzet Robert Ficonak az ötven választókerület közül 31-ben sikerült győznie, ám mégis nyitott a versengés, mert a többi jelölt várhatóan az ellenzéki jelölt támogatására szólítja fel szavazóit. A részvételi arány alacsony, 43,4 százalékos volt. ■ VG Papírforma a szerb választáson az előzetes várakozások szerint biztosra vehető a jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) fölényes győzelme az előre hozott parlamenti választáson. A tegnap rendezett voksolás után Aleksandar Vucic, az SNS elnöke a legesélyesebb a kormány vezetésére. A helyi sajtó szerint a második helyet a jelenlegi kisebbik koalíciós partner, az Ivica Dacic vezette baloldali Szerbiai Szocialista Párt szerezheti meg. ■ MT1I1 Cameron újraírná ^ a szabályokat NAGY-BR1TANNIA TÁMOGATJA az Európai Unió további bővítését, de csak olyan mechanizmus kidolgozásával együtt, amely elejét veszi a „hatalmas népvándorlásnak” az unión belül - írta vasárnap megjelent cikkében a brit miniszterelnök. David Cameron a The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi lapban kifejtette: az EU-n belüli szabad munkaerő-áramlás célja csak az lehet, hogy az uniós társállamokból érkezők valóban dolgozzanak, nem pedig az, hogy „ingyen” szociális ellátásokat vegyenek igénybe. ■ MTI Viharos lett a kampányünnep március is. Nem lesz Orbán-Mesterházy tévévita A viharos idő miatt a legnagyobb ellenzéki tömörülés nem tudta megtartani március 15-1 nagygyűlését’'így Orbán Viktor minisz^r^lnök beszéde volt a fő attrakció. Ennek ellenére a választási kampány áthatotta az egész ünnepet. VG-összeállítás Magyarország az ejmúlt négy évben azért teljesített jobban, mert egységes volt, sőt ma Európában a legegységesebb ország, amely egy új korszak kapujában áll - közölte Orbán Viktor a március 15-e alkalmából tartott ünnepi beszédében, a Múzeumkertben. A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarország az elmúlt években kiállt saját magáért, és megvívta harcait olyan ellenfelekkel - például „a pénzvilággal, birodalmi fővárosokkal és természeti csapásokkal” - szemben, amelyek nagyobbnak és erősebbnek tűntek. Az elmúlt évek kormányzati intézkedéseire utalva kifejtette: „megmutattuk; hogy megvéd- jük a magyar családokat az uzsorától, a monopóliumoktól, a kartellektől, a nemzetek fölé magasodni akaró birodalmi bürokratáktól. Megmutattuk, hogy meg lehet védeni a munkahelyeket, és százezer szám tudunk újakat teremteni”. Megjegyezte, bár a Nemzeti dalban Átadták a Kossuth teret az országház és a Kossuth tér 2010 óta tartó újjáépítése a magyar állam újjáépítésének a jelképe is - hangoztatta az Országgyűlés elnöke a megújult Kossuth téren, a március 15-i állami ünnepségsorozat kezdetén. Kövér László kiemelte: az újjáépítés - miként a magyar állam esetében is - évtizedek nem mutatna jól az a szó, hogy rezsicsökkentés, de azt könnyű belátni, hogy éppen úgy, mint ma,>akkory 1848-ban is.a£ igazságtalan és méltánytalan., terhek csökkentése volt az'dső és legfontosabb feladat. Ez utóbbi két pont, a rezsicsökkentés és a munkahely- teremtés a Fidesz választási programjának két fő eleme - erősítette meg vasárnap a kormánypárt, reagálva az ellenzéki Összefogás bírálatára, miszerint nincs is választási óta égetően esedékes volt, célja pedig a történelmi hagyományok tiszteletben tartásával történő korszerűsítés. a téren megszűnt a felszíni parkolás, a háromszintes mélygarázs a tervek szerint április 8-ra készül el. A felújítás generálkivitelezője a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. volt, programjuk. A miniszterelnökhöz hasonlóan ugyanis ellenzék is az április 6-i választások előtti kampány/'kulcsnapjának tekintette a március 154 üni- nepet. A viharos időjárás miatt azonban a délutáni órákban a fővárosba szervezett nagygyűlésük elmaradt, így csak egy rögtönzött gyűlést tartottak a Petőfi-szobornál. Itt Mesterházy Attila MSZP-elnök arról beszélt, hogy Orbán Viktor ellopta a magyaroktól a demokráciát és tönkretette a gazdaságot. A baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje egyben a választás előtti napon személyes televíziós vitára hívta ki a kormányfőt. Hozzátette: mind a 106 egyéni jelöltjük kihívja fideszes ellenfelét egy vitára. A Fidesz a tévévitára szóló felkérést közleményében azzal hárította el, hogy nincs valós alternatívát felmutató, kormányzóképes igazi jelölt a baloldalon, ezért nem állnak fenn a vita feltételei. KOSSUTH-NAGYDÍJ: Jókai Anna író KOSSUTH-DÍJ: Mőcsényi Mihály építész Dobai Péter író Temesi Ferenc író Bohus Zoltán iparművész Németh János keramikus Boráros Imre színművész Hámori Ildikó színművész Kóti Árpád színművész Mácsai Pál színművész Baráti Kristóf hegedűművész Béres János népzenekutató Hegedűs Endre zongoraművész Jávori Ferenc „Fegya” zeneszerző Kiss B. Attila operaénekes Kobzos Kiss Tamás előadóművész Kovács Kati előadóművész Orbán György zeneszerző Snétberger Ferenc gitárművész Takács Klára operaénekes Tímár Sándor koreográfus Megosztva a Vujicsics együttes tagjai: Borbély Mihály, Brczán Miroszláv, Eredics Áron, Eredics Gábor, Eredics Kálmán, Szendrődi Ferenc, Vizeli Balázs SZÉCHENYI-NAGYDÍJF John Lukacs történész r^ r. » « SZÉCHENYI-DÍJ: Pócs Tamás biológus Tamás Gábor orvoskutató Borsa Gedeon bibliográfus Kotschy András akusztikus tervező Roósz András kohómérnök Balogh Balázs építész Mandl József kutatóorvos Sóbel Mátyásné Schaff Zsuzsánna orvoskutató Schmidt Mária történész Honti László nyelvtudós Mravik László művészettörténész Schlett István politikatudós Dékány Imre kémikus Farkas Győző fizikus Kertész János fizikus Páles Zsolt matematikus Simonovits Miklós matematikus Tusnády Gábor matematikus Batta András zenetörténész Paks II.: tart a potenciális beszállítók előzetes minősítése SZERZŐDÉS Közel 400 hazai társaság vállalja a megbízáshoz szükséges megmérettetést Két országgyűlési képviselői kérdés alapján újból előtérbe került a paksi atomerőmű területén építendő két új blokkal kapcsolatos, hazai beszállítás ügye. Mindkét kérdést Szél Bernadett LMP-s képviselő tette fel. Elsőként arra volt kíváncsi, egyáltalán lesznek-e magyar beszállítók, másodikként pedig arra, hogy a kormány hogyan ütemezi a beszállítói programot. A képviselő - aki önmagában is nehezen vállalhatónak tartja a tervezett, 10-12 milliárd eurós beruházást -, a beszállítói programot ködösnek és át- láthatatlannak érzi, ahogyan magát a beruházást is. Szél Bernadett Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztertől kért választ. Miközben a beruházással megbízott, orosz Roszatom korábban legfeljebb 30 százalékos magyar beszállítói arányt tartott reálisnak, a kivitelezés elvállalásakor már 40 százalékra vállalt kötelezettséget. Azt, hogy a 40 százalék jelen helyzetben nehezen képzelhető el, a projekt bírálóin kívül a döntéshozók is elismerik. Erre vonatkozó kérdésünkre korábban Lázár János miniszterelnökségi államtitkár azt válaszolta, hogy a kormány egyik prioritása az lesz, hogy segítse a beszállítás iránt érdeklődő vállalkozásokat, hogy Németh Lászlóné alkalmassá váljanak a munkában való részvételre. Más lapok mellett a Világgazdaság is rendre beszámolt egyrészt az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. által a potenciális beszállítói kör felmérésével kapcsolatos munkáról, de arról is, hogy az érintett cégek gyűjtése, képességeik felmérése egy másik vonalon is zajlik: a Roszatom is tartott már beszállítói fórumot, és maga is arra készül, hogy minősítse a munkák iránt érdeklődőket. A két blokk építéséről szóló szerződés alapján viszont ma még messze nem mondható meg, hogy a beruházáson belül melyik vállalatra milyen feladat jut majd, hiszen a Roszatomnak tendereken kell kiválasztania az alvállalkozóit. Válaszában Németh Lászlóné egyebek mellett közölte, hogy az MVM Paks II több lépcsős minősítés során azonosítja az új blokkok lehetséges hazai beszállítóit, amelyekkel elérhető a 40 százalékos hazai beszállítói arány. A társaság beszállítói tájékoztató programsorozatán közel 400 vállalkozás vett részt, és szinte mindegyikük listára is vétette magát, vállalva a részletes előzetes minősítést. Ez utóbbi folyamat már tart, az így összeálló adatbázist az MVM Paks II. át fogja adni a szerződéskötés után a fővállalkozónak. Német Lászlóné emlékeztetett, hogy az a három évvel ezelőtti felmérés, amely Lévai Projekt keretében zajlott, igen konzervatív becslésre épült, így csak a Paksi Atomerőmű jelenlegi beszállítóit vette figyelembe. Azóta jelentősen nőtt az érdeklődő és várhatóan alkalmas, lehetséges beszállítók listája. A miniszter közölte továbbá, hogy mivel beszállítók tevékenységeivel összefüggésben költség- vetési bevételek keletkeznek, javulnak a foglalkoztatási mutatók, és a multiplikátorhatásokon keresztül bővül a fogyasztás és a beruházások állománya, ösz- szességében a hazai gazdaság is erősödni fog. ■ B. H. L. Orbán Viktor miniszterelnök a Múzeumkertben a rezsicsökkentést az 1848-as forradalom feladataihoz hasonlította