Új Néplap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-10 / 58. szám

2 2014. MÁRCIUS 10., HÉTFŐ MEGYEI TÜKÖR S amatban van a gyelő kamerák kihelyezése Tiszasülyön Inkább dolgoznak a börtön helyett választás Hat órányi munka ér egy napnyi fogdát - vagy éppen ötezer forintot segítünk - Nagyobb bizton­ságban éreznénk magunkat, ha lennének térfigyelő ka­merák a mi településünkön is, mint például Csataszögön - fordult lapunkhoz egy ti- szasülyi olvasónk. - Hiába a szomszédság, ők is idősek, nem tudnának segíteni, ha valaki betörne hozzánk vagy ne adj’ isten megtámadna. Úgy tudom, hogy az önkor­mányzat pályázott térfigyelő kamerákra. Érdeklődni szeretnék, hogy mi lett a pá­lyázat sorsa, elbírálták már? Sikeres pályázat esetén hová lesznek kitéve a kamerák? - kérdezte a férfi. Pollák Tibor István, Tisza- süly polgármestere válaszolt lapunk megkeresésére az ol­vasó kérdésére.- Megnyertük a térfigyelő kamerákra vonatkozó pá­lyázatunkat - mondta a te­lepülés vezetője. - Ennek köszönhetően hét és félmillió forint értékben nyertünk ka­merákat, a pályázat százszá­zalékos támogatottságú volt. Ezeü felülj két és félmilliá fo­rint értékben az önkormány­zat saját forrásból is vásárol térfigyelő berendezéseket - tette hozzá. A polgármester elmondta, hogy a kamerák kihelyezése már folyamatban van több helyszínen is. - A berendezé­seket a bejövő, megközelítő és mellékutak mentén he­lyezzük ki - tájékoztatott Pol­lák Tibor István. - De kerül azokból az önkormányzat gazdasági épületére, a piactér környékére és a játszótérre is. Bízunk abban, hogy Ti­szasülyön növekedni fog a kameráknak köszönhetően a lakosok biztonságérzete, miu­tán a helyükre kerülnek ezek a berendzések - tette hozzá reményteljesen a település első embere. ■ B. B. ► Folytatás az 1. oldalról Kunszentmárton környékén például csak a Szent Márton plébánián. Ottjártunkkor egy rövidre nyírt hajú fiatalember üldögélt csendesen a plébá­nia irodájában. Kövesdy Zsolt atyát, a munkaadóját várja, hogy elbúcsúzzon tőle, ez ma az utolsó munkanapja. Ágoston Ferenc egy esztendeje dolgozik a plébániának, pénzbüntetését így váltotta ki. A környék egyet­len „munkaadója”, Zsolt atya haj­landó új esélyt adni ezeknek az embereknek és (mint fogalma­zott) megpróbál segíteni abban, hogy megszabaduljanak tettük következményeitől.- Én nem az igazság, hanem az élet szolgája vagyok - hang­súlyozta a pap, aki félretéve minden előítéletet, több mint egy éve döntött úgy, hogy felve­szi a kapcsolatot a munkaügyi központtal és a szolnoki bünte­tés-végrehajtási intézettel. Feri a legelső közmunkára ítélt dolgo­zója. Furcsa, hogy a huszonéves srác hamarosan úgy távozik, hogy Zsolt atya azt sem tudja, miért került hozzá.- Senkitől nem kérdezem meg, mit csinált. Ha valaki el­mondja, meghallgatom, ha nem, nem faggatom. Ezeknél az em­bereknél semmivel nem vagyok jobb. Azt hiszik, én soha nem mentem gyorsabban autóval a megengedettnél? Dehogynem! Csak én kifizettem a büntetést, ■ „Nemrég egy férfi ment ledolgozni büntetését, akit ittas (lovaskocsi-) vezetésen kaptak.” amit mások nem tudtak. Úgy vélem, a hozzánk kerülők több­ségének éppen elég teher az igazságszolgáltatás tortúráin keresztülmenni, ezért sem váj- kálunk a múltjukban - magya­rázta a plébános. Kiderült, eddig negyvenen dolgozták le büntetésüket a kunszenti plébánián. Ezek az emberek nem rablók vagy soro­zat-gyilkosok, legtöbbjük közúti szabálysértésért, kisebb lopá­sért vagy verekedés miatt került ide. Mindenki maga dönthetett arról, hogy fizet, börtönbe vonul vagy dolgozik.- Én két büntetésemet is le­dolgoztam. Egyszer 290, utána 72 órányit. Minden héten hétfőn reggel itt kezdtem a hetet, főleg a temetőben kellett segítenem. Mert inkább munka, mint bör­tön! - bólogatott Feri. A fiúk főleg (kertészeti mun­kákban vettek részt, takarí­tottak, gazoltak, jyolt, aki tetőt javított, más itt a plébánián zá­rat cserélt, kilincset rakott fel­mondja Zsolt atya.- Ä társaság folyamatosan változott, de a legtöbbjét már ko­rábbról ismertem. Voltak srácok Földvárról, Cihákról, Szelvény­ről, Csépáról és persze innen, Kunszentről is. Munka közben jókat beszélgettünk. Volt, aki hónapokig melózott mellettem, más csak hat órát, mert annyit kellett - fűzte hozzá a fiatal­ember. Akit mi sem faggatunk arról, miért került a plébjjpiára, tettéről csak annyit mondott: a büntetését megérdemelte^ A pap elmesélte, nemrég egy középkorú férfi ment le­dolgozni büntetését, akit ittas (lovaskocsi-) vezetésen kaptak. Ő elmesélte az atyának, hogy éppen hazafelé tartott, amikor a szénaszállító lova megugrott, a kocsi meg beleborult az árok­ba. Senkinek nem történt baja, de egy arra járó autós kihívta a rendőröket. Akik aztán meg­szondáztatták a férfit, így de­rült ki, hogy még indulás előtt lehúzott egy kupica pálinkát. Az egyenruhások ittas vezetés miatt jelentették fel. /. :)» Ó is inkább a közérdekű munkát választotta, nem a bör­tönt vagy a pénzbüntetést. Egy kicsit meg is sajnáltam ezt az embert. Az atya hozzáfűzte, meg­esett, hogy a közmunkára ítélt nem tartotta igazságosnak a büntetését, csalódottan, szinte haraggal érkezett a plébániára. Leülte pénzbírságát a törökszentmiklósi mopedautós, és most is megtenné van, aki a közérdekű munka helyett mégis a börtönt vá­lasztja. Bander Ferenc példá­ul kilenc napot töltött 2008 ta­vaszán a szolnoki bünte­tés-végrehajtási intézetben. A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI FÉRFIT a rendőrség közlekedési sza­bálysértésen kapta, mert kül­földről Magyarországra ho­zott, s idehaza forgalomba helyezett, fedett kasznijú se­gédmotor-kerékpárját a ható­ság nem tudta járműként be­azonosítani, amiért őt pénz- büntetésre ítélték. A török­szentmiklósi fiatalember ak­kor úgy vélte, nem vétett a szabályok ellen, így nem fi­zette be a bírságot, amit ki­lencnapos elzárásra váltott. Ha a pénzbírságát 2012 ápri­lisa után kapta volna, ami­kor már a közérdekű munká­ra váltást is választhatta vol­na, Bander Ferenc úgy tartja, akkor is az elzárásra „szava­zott” volna, mert büntetését a mai napig nem tartja jog­szerűnek.- Én azonban nem vagyok bí­ró, nem mondok ítéletet és ne­kem sem tartozik senki elszá­molással. Volt, aki megpróbált alkudozni, más meg kivonni magát na) munka alóli i De ná­lam nincsen se alku, se lógás. Aki nemi dolgozik, azt vissza­adom a rendszernek. Aki vi­szont mély krízisben van, azt mindig meghallgatom, annak a kapum nyitva áll, bármikor megkereshet. Feri ma búcsúzni jött Zsolt atyától. Azt mondja, tettét meg­bánta, büntetését tisztességgel ledolgozta. A két férfi a régi tör­ténéseket most sem bolygatja. Mert mindketten hiszik: nem a múltban, hanem az „itt és most- ban” érdemes, sőt kell is élni. I Ön egyetért a közérdekű munkák rendszerével? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. r, ---­dk Huszonhat csapat versenyzett tor Tepertőt és cseresznyés hurkát is kóstolhattak a látogatók ► Folytatás az 1. oldalról A Tisza-tavi települések mel­lett határon túlról éppúgy, mint országon belülről - például Vácról, Somolyáról, Karcagról, Szolnokról, Ceglédbercelről - is érkeztek induló csapatok. A szép számmal megjelent kö­zönség sok más mellett kóstol­hatott például hagyományos disznótoros ételeket is, így kanalazhattak gömböclevest, ehettek hurkát, kolbászt, orjale- - vest és töltött káposztát, sőt te- § pertőt, hájastésztát és pogácsát | is majszolhattak, kuriózum- 1 ként pedig egy igazi különle- J gességet, a cseresznyés hurkát I is megízlelhették. ■ D. E. Hurkát tölt a „Kun atyafiak” két tagja, Héja Csaba (balra) és Sulymosi Sándor Huszonöt ember hagyta el otthonát a lakástűz miatt ► Folytatás az 1. oldalról oltás - A lángok megfékezé­sében a mezőtúri és karcagi hivatásos tűzoltók vettek részt, akik kénytelenek vol­tak a a tetőszerkezetet is megbontani. A beavatkozást a katasztrófavédelmi műve­leti szolgálat szakemberei irányították, az esethez a túrkevei önkéntes tűzoltók is kivonultak - tette hozzá a sajtószóvivő. A szakemberek jelenleg is vizsgálják a tűz ke­letkezésének okát. Az előzetes feltételezések szerint feltehe­tőleg elektromos zárlat miatt gyulladt ki a padlástéri lakás - tette hozzá a szóvivő. ■ Ön szerint, ha a ha!oldal nyer a választáso­kon, folytatódik-e majd a rezsicsdkkentés? Talán Nem tudom A véleményét 2014. március 13-ig várjuk! Szavazatát a S^oljon.hu hírportálon adhatja le! A véleményekbe? nem szükséges regisztrálni, mindenki anon módon lejilieli ki álláspontját a/ adott témával kapcsolatban! < t Ágoston Ferenc 362 órát dolgozott a Szent Márton Plébániának. Kövesdy Zsolt atya negyven közérdekű munkást foglalkoztat.

Next

/
Thumbnails
Contents