Új Néplap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-07 / 32. szám
2014. FEBRUÁR 7., PÉNTEK MOZAIK Ma ünnepli hatvanadik születésnapját az egykori Modern Talking egyik tagja, Dieter Bohlen. A Thomas Andersszel alakított popduojuk eppen 30 éve robbant be a köztudatba. Bár az együttes hamar eltűnt, Dieter Bohlen ma is elismert zenei producer, állandó tagja egy énekes tehetségkutató műsor zsűrijének, Nemi erőszakkal vádolja lán^ fia pedig védi Woody Allent Nemi erőszakkal vádolta meg Woody Allent az egyik nevelt lánya - írja az MTI. Dylan Farrow állítása szerint a négyszeres Oscar-díjas rendező hétéves korában erőszakolta meg. Az ügyet ugyan 1992-ben a rendező élettársa, Mia Farrow színésznő feljelenése nyomán kivizsgálták és megalapozatlannak találták, Dylan Farrow a napokban nyílt levélben elevenítette fel az esetet. Bár akkor nem tanúskodott, most azt állítja, az erőszak megtörtént és az emlékek ma is kísértik. A vádakat Woody Allen szóvivője útján utasította el, hamisnak és szégyenteljesnek nevezve azokat. Az ügy valószínűleg a rendező és Mia Farrow elmérgesedett viszonyának része. Ide tartozik, hogy Allen 1992-ben pert indított, hogy ő gyakorolhassa a szülői felügyeletet a Farrow-val közös három gyermeke, az örökbe fogadott Moses és Dylan, valamint a vér szerinti fia, Satchel felett (aki a Ronan Farrow nevet használja). Az ügyben Ronan is az apját támadja. Védelmébe vette viszont a rendezőt Moses, aki szerint Dylan szerette a nevelőapját és csak az anyja nyomására fordult ellene. „Anyám belém nevelte, hogy gyűlöljem az apámat, aki szétszakította a családot és molesztálta a nővéremet” - árulta el a 36 éves férfi. ■ tdiüc ie „ Woody Allent újra megvádolták Több pihenés kell a nőknek alvás Az összetettebb napi feladatmegoldás állhat a háttérben Akár a nő, akár a férfi ébred rendszeresen fáradtan, az megkeserítheti az ébren töltött Időszakokat is Töröl és rendszerez az agyunk a nyugodt órákban Az alvás leginkább az agy pihenéséhez elengedhetetlen, de nem azonos mértékben van rá szüksége a nőknek és a férfiaknak. Nógrádi László A közelmúltban hozta nyilvánosságra kutatási eredményeit j egy amerikai tudóscsoport, akik az alvásigények különbségeit vizsgálták. A Science World Report magazinban a Duke Egyetem szakértői által közölt eredmények azt mutatják, hogy a nők alvásigénye magasabb, ennek hátterében pedig az állhat, hogy a napi tevékenységek során összetettebb feladatokat oldanak meg, mint a férfiak. Persze az egyéni igények különbözőek, vannak férfiak, akik fél napot is átaludnának, és olyan nők is, akik hat-hét órával is beérik, de általánosnak tűnik, hogy ugyanannyi megterhelést a hölgyek hosz- szabb idő alatt tudnak kipihenni. A pihenés pedig mindkét nem számára létfontosságú: az idegrendszer kifáradása az egyik első jele annak, ha nem juttatjuk szervezetünket elég pihentető alváshoz. Hosszabb távon ingerlékenység, depresz- szió, szívbetegség és stroke is kialakulhat a szakértők szerint a tartós alvásmegvonás miatt. A kutatók úgy vélik, konfliktusokat és akár súlyos válságot is okozhat a párkapcsolatokban, ha a párok szigorúan egymáshoz kötik az alvásidejüket, mert ugyanannyi pihenés nem feltétlenül elég mindkét félnek. az alváskutatás eredményei szerint a lefekvés után változó intenzitással, de egy hosszú órákon át zajló folyamattal szabadul meg a napi terhektől az agy. A gondolkodás és emlékezésfunkciói kikapcsolnak, a helyükbe (részben az álom, részben a mély alvás során) az emlékek elraktározása vagy selejtezése zajlik. Az egyéni alvásigények különbözőek, tehát a folyamathoz szükséges idő is változik, de az általánosan elfogadott, hogy minél megerőlte- tőbb szellemi munkát végzünk nap közben, annál hosszabb ideig tart, míg az agy felkészül egy újabb napra. Ebben akár egy rövid, de legfeljebb 90 perces szundítás is segíthet valamelyest. POÉNPERCEK Pisztolyával hadonászva egy férfi rohan be a rendőrségre:- Tartóztasson le! Otthon veszekedés közben rálőttem az anyósomra!- Talán megsebesítette?- Nem! Éppen ezért! ■ Két patkány matat a szemétdombon. Megszólal az egyik:- Képzeld, nyílt egy gyönyörű, tiszta étterem itt a sarkon! Mire a másik:- Muszáj ilyeneket mondanod pont evés közben? ■ A rendőr megállít egy autót.- Uram, a fékje nincs rendben... Ez magának kétezerbe fog kerülni!- Micsoda mázli! Ezt mondták a szervizben is, de ott ötvenezret kértek volna. ■ Pistike megy haza boldogan:- Anyu! Az öltözőben véletlenül egy másik gyerek dzsekijét vettem fel!- És miért vagy ilyen vidám?- Mert ma nem is vittem dzsekit... ■ Az esküvői szertartás után az anyós megkeresi az ifjú vöt, és így szól hozzá:- Most, hogy elvetted a lányomat, remélem, megkomolyodsz, és nem csinálsz többé szamárságokat!- Dehogy! Ez volt az utolsó... Film helyett per készülődik szivárogtatásA netre is kikerült Tarantino forgatókönyve Vége a vadászatnak a lerabolt Albániában Bizonytalan időre jegeli a következő filmjének szánt The Hateful Eight című western ötletét Quentin Tarantino, mivel a forgatókönyv kiszivárgott - írja az MTI. Az amerikai forgatókönyv- író-rendező felháborodva közölte: a történetet inkább könyv alakban adja ki, bár ezt is veszélyeztetheti a szivárogtatás. „Befejeztem a forgatókönyv i első változatát, de csak egy év I múlva akartam leforgatni” - mondta Tarantino a deadline. com portálnak, hozzátéve, hogy mindössze hat embernek adta át személyesen a szkriptet. Köztük voltak a produkcióba bevonni tervezett színészek és ügynökök is, de pontosan nem tudni, ki juttatta el az anyagot a nyilvánosságnak. A rendező közölte, hogy ha ennyire nem bízhat meg azokban, akiket korán beavatott a terveibe, akkor inkább nem is vesződik az egésszel. „Továbblépek a következő munkához. Van még tíz ilyen ott, ahonnan ez jött” - fűzte hozzá. Azt, hogy a rendező teljesen nem mondott le a western megvalósításáról, az is jelzi, hogy jogi úton igyekszik elégtételt venni. A neten számos helyről letölthető, de akár közvetlenül is olvasható változatok közzétevői, köztük a Gawker nevű hírportál ellen pert indított. Egyúttal kérte a Google keresőszolgáltatót, hogy távolítsa el a szellemi termékét illegálisan elérhetővé tevő linkeket, de ennek a szolgáltató csak részben tett eleget. ■ Minden állat vadászatát betiltották két évre Albániában, hogy megvédjék a teljes kipusztulástól az ország vészesen gyérülő vadállományát - írja az MTI. A moratóriumot Leiter Koka környezetvédelmi miniszter kezdeményezte, mert a korlátlanul zajló vadászat miatt egy évtized alatt felére apadt a vadállomány. Például már egyetlen fácán sem él az országban, a mezei nyulaké 54, a vadkecskéké 44, a rókáké pedig 32 százalékkal csökkent az elmúlt mintegy tíz évben. Az albániai vadgazdálkodást a teljes szervezetlenség jellemzi, a vadásztársaságok képtelenek betartatni bármiféle előírást. A vadászpuskával rendelkezők száma mintegy 75 ezerre tehető, ehhez adódik még rengeteg illegális fegyver, amely a katonai fegyverraktáraknak az 1997-es zavargások idején történt kifosztása után került az emberekhez. Tovább rontja a helyzetet, hogy a szabályozatlanság vonzza az illegális külföldi vadászokat is. ■ Egy évig hánykolódott a Csendes-óceánon sodródás Mexikó partjaitól sodródott el a halászcsónak a salvadori férfivel Aggastyánként kapta meg érettségi bizonyítványát Mintegy 12 ezer kilométerre sodródott egy halászcsónak Mexikó partjaitól, benne egy túlélővel, aki 13 hónapot töltött a tengeren - írja az MTI. A napokban a Hawaii és Ausztrália között félúton fekvő Ebon-atollon kötött ki egy csónakban fosé Salvador Alvaren- ga, aki 2012 végén egynapos halászatra indult egy társával Mexikóból, de egy vihar a nyílt tengerre sodorta őket. A 37 éves férfi egyedül élte túl a szerencsétlenséget - állítása szerint a társa egy hónappal az indulásuk után odaveszett. Ő maga halakat fogott, a szomját pedig teknősök vérének meg- ivásával csillapította - mesélte el az első embernek, akivel több mint egy év után találkozott. A hajótöröttet egy, a szigeteken antropológiai kutatásokat végző norvég tudós, Óla Fjeldstad fedezte fel a parton. Bár Alvarenga hosszú utazásának történetét sokan kétkedéssel fogadták, a családja azonosította a férfit és a me- xicói hatóságok is igazolták, hogy 2012 végén eltűnt egy halászcsónak a tengeren. A helyi mentőszolgálat illetékese szerint a tulajdonos, a Camarone- ros de la Costa szövetkezet jelentette a csónak eltűnését, de az időjárás nem tette lehetővé, hogy felkutassák az elsodródott csónakot. ■ Egynapos halászatra indult, mintegy 13 hónapig sodródott a csónakja Több mint hat évtizedes késéssel, 82 éves korában vehette át érettségi bizonyítványát egy pozsonyi férfi, akit az ötvenes években egyenesen az iskolapadból vitt börtönbe a rendőrség - írja az MTI. A most 82 éves Anton Tomí- kot 1951-ben, közvetlenül az érettségi vizsga előtt tartóztatták le hazaárulásért. A 19 éves diákot röplapterjesztés miatt rendszerellenes tevékenységgel vádolták, végül 15 év fegyház- ra ítélték. Anton Tomik büntetése jelentős részét az akkori Csehszlovákia leghírhedtebb börtöneiben töltötte, Lipótváron, Ilaván és a rendszer ellenségeit begyűjtő jáchymovi munkatáborban, amelynek lakóit a helyi uránbányában dolgoztatták. Já- chymovban a férfi néhány társával együtt alagutat ásott a munkatáborból, hogy szökni próbáljanak. Bár tervük részben sikerült, tízüknek sikerült elszökni, ám nem sokáig örülhettek a szabadságuknak, hiszen két héten belül mindegyiküket elfogta a rendőrség, a szökésben lévő Tomíkot újbóli letartóztatása során meg is lőtték. A kilencvenes években rehabilitált szlovák férfi, szimbolikus gesztusként, hat évtizedes késéssel megkapta az érettségi bizonyítványt, amelyet a közelmúltban vehetett át az iskola mostani igazgatójától. ■