Új Néplap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-21 / 44. szám

2014. FEBRUÁR 21., PÉNTEK 7 BELFÖLD - KÜLFÖLD A képzetteknek jó a gyed extra foglalkoztatás Az anyák majdnem öt évig otthon vannak gyermekükkel Sok minden kell még ahhoz, hogy a női foglalkoztatás és a gyermekvállalás ösztönzé­sét egyaránt megcélzó gyed extra beváltsa a hozzá fű­zött reményeket. Különösen hogy munkajogászok arra figyelmeztetnek: az új mun­katörvénykönyv a munkába visszatérőknek csak korlá­tozott felmondási védelmet biztosít. Haiman Éva Tíz-húszezer kisgyermekes anya is munkába áll majd a gyed-extrának nevezett intéz­kedéscsomag nyomán - leg­alább is a kormány reményei szerint. Lenne is hová fejlődni: a 6 év alatti gyerekeket nevelő anyák 36 százalékos magyar- országi foglalkoztatottsági mutatója a legalacsonyabb az Európai Unióban. A tervek sze­rint ezt legalább 40 százalékra kellene feltornázni, úgy, hogy közben a gyermekszám se csökkenjen. Sőt, megfordítja az eddigi tendenciákat, amelyek a KSH legújabb éves statisztikája szerint is egyértelműen negatí­vak: 2013-ban 88 700 gyermek született, 1,7 százalékkal keve­sebb, mint egy évvel korábban. Az ez év elején bevezetett intézkedések hatékonyságát korai lenne megítélni, hiszen még csak egy hónap adatai áll­nak rendelkezésre. E szerint mintegy ezer ember igényel­te a gyed folyósítása melletti munkavégzés lehetőségét, és csaknem százan a több ellátás egyidejű folyósítását. Mivel a gyed extra visszamenőleg is ér­vényes, vagyis azok az anyák is újra igénybe vehetik a gyed-et, akik már korábban visszamen­tek dolgozni, nem tudni, meny­nyi a valóban új munkavállaló. GYED-adatok ÜGUMl 2005 II 2012 Kiadás (millió forint) F7FTT1 |6T37M| HJM\ «9 417,0 Igénybe vevők havi átlagos száma (fő) KIiTilir87T72lli«fl 81839* Igénybe vevők havi bruttó átlagkeresete IT02 809llUÍÍ:fl 164110 Kifizetés havi bruttó összege ETÍTafHOTIEliTZl 93244 Maximális gyedben részesülők aránya (%) 22,1' | KIM 21,9 ! FORRÁS: OEP STATISZTIKAI ÉVKÖNYV Abban ugyanakkor többen is egyetértenek, hogy önmagában ez a lépés kevés, bármily előre­mutató is. Nagy Ágnes, Szegedi Tudományegyetem, Gazdaság- tudományi Kar PhD hallgatója a Munkaügyi Szemle januári számában írt tanulmányában többek között arra hívja fel a figyelmet, hogy amíg a nyu­gat-európai és az amerikai anyák a „korai munkavállalás” alatt azt értik, ha gyermekük egyéves kora előtt visszamen­nek dolgozni, addig a magyar A gyermekes anyák mun­kavállalását jelentősen kor­látozza, hogy Magyarorszá­gon még mindig alig ismer­tek az olyan atipikus foglal­koztatási formák, mint a távmunka vagy a részmun­kaidő. Nemzetközi átlagban a munkavállalók 17, nálunk mindössze 3 százaléka dol­édesanyák többsége számára a 3 éven belüli munkavállalás még mindig tabunak számít. A KSH 2008-as adatai szerint az anyák átlagban 4,7 évig ma­radnak otthon gyermekükkel. Ennek nem csak a még min­dig igen konzervatívnak szá­mító családi szerepfelfogás, de az is magyaráz, hogy a csalá­dok nem kis része számára az anyasági támogatások jelentik az egyetlen bevételi forrást. Várhatóan nem is ők, ha­nem a magasan kvalifikált, gozik távmunkában. A rész- munkaidős foglalkoztatás­ban is óriási a lemaradá­sunk: mígazEU-ban a dol­gozók 19,2 százaléka már így dolgozik, addig nálunk a foglalkoztatottak mindösz- sze 6,6 százaléka élhetett 2012-ben ezzel a lehetőség­gel a KSH adatai szerint. speciálisabb munkakörökben alkalmazott, és/vagy nagyobb munkatapasztalattal rendelke­ző anyák lesznek azok, akik igénybe veszik majd a munka melletti gyedet, mert ők azok, akiknek jelentősen csökken a jövedelmük, és akiket nem tudnak könnyen pótolni a munkáltatók - véli a Vállalko­zók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára. Dá­vid Ferenc szerint ugyanakkor minden szempontból jó üzenet a kismamák foglalkoztatását ösztönző foglalkoztatáspoli­tika, ameLy talám hozzájárul, annak a rossz munkaügyi gya­korlatnak a fokozatos felszá­molásában, amely egyértelmű teherként tekint a gyerekes nőkre. Ebben ugyanakkor nem se­gít, hogy a Munka törvény- könyve 2012-es módosítása a munkaviszony megszüntetése tekintetében a korábbinál ne­hezebb helyzetbe hozta a kis­gyermekeseket - figyelmeztet Négyet egy csapásra A január 1-jével bevezetett gyed-extra négy intézkedést je­lent. Az első, hogy a gyes és a gyed ideje alatt újra lehet dol­gozni a gyerek egyéves kora után. A második, hogy testvér születése esetén is megmarad­nak a korábbi ellátások, így a szülők két gyedet vagy gyest is kaphatnak egyszerre. A harma­dik az egyetemi, főiskolai hall­gatók által igénybe vehető diplo­más gyed bevezetése, a negye­dik, hogy a három- vagy több­gyermekes-kismamákat foglal­koztató munkaadóknak járó adókedvezmény. Kéri Ádám, a Liga Szakszer­vezetek munkajogásza. Koráb­ban az Mt. a gyermek 3 éves koráig abszolút felmondási tilalmat biztosított az anyák­nak, jelenleg azonban „csak” felmondási korlátozás vonatko­zik rájuk. Nem működnek az alternatív munkavégzési formák Brüsszel: mégis lehet támogatni a repülőtereket javaslat Lehetővé tenné az uniós tagországok számára az Európai Bizottság, hogy álla­mi támogatást nyújtsanak az évente hárommillió utasnál kevesebbet fogadó regionális repülőtereknek, valamint légi- társaságoknak új útvonalak, összeköttetések, desztinációk létesítéséhez - közölte Joaquin Almunia, a brüsszeli testület versenypolitikáért felelős tag­ja. A repterek esetében az új szabályok 10 éves átmeneti időszakra teszik majd lehetővé, hogy a tagállamok közpénzből támogatást nyújtsanak a légi­kikötők működéséhez. Brüsszel a reptéri infra­struktúra fejlesztésére vonat­kozó állami támogatási sza­bályokat is módosítani fogja. Ezek a beruházások, repülő­tér-építések vagy -bővítések is támogathatók lesznek abban az esetben, ha a fejlesztésre va­lós piaci igény van, az érintett térség légi úton való elérhető­ségének biztosítása azonban csak közpénz bevonásával lehetséges. Az új szabályokat márciusban fogadhatja el a bi­zottság. ■ VG A hét képG. Gyújtogatással és bűncselekményre való felbujtással gyanúsították meg tegnap a venezuelai ellenzéki vezetőt. Leopoldo López két nappal korábban egy tömegtüntetésen adta meg magát a rendőröknek. Nicolas Maduro elnök azzal vádolta meg a 42 éves Lopezt, hogy ő felel a gyilkosságokért, és puccsot készít elő ellene. Lopez egyre népszerűbb az országban, amely hatalmas olajtartaléka ellenére komoly gazdasági problémákkal küzd. A megmozdulások a rossz közbiztonság, az importkorlátozások miatti áruhiány és az ötven százalékot meg­haladó infláció miatt kezdődtek. A több mint egy hete óta tartó megmozdulásoknak már legalább hat halálos áldozatuk van a dél-amerikai országban. Készült az Europress támogatásával HÍRSÁV Csehország feladja a kimaradást PRÁGA hajlandó elállni az opt-outtól és aláírja az EU alapjogi chartáját - közöl­te Bohuslav Sobotka, az ország nemrég hivatalba lépett miniszterelnöke, aki döntéséről tájékoztatta Jósé Manuel Barrosót, az Euró­pai Bizottság elnökét is. Az uniós polgárok alapvető szo­ciális, politikai és gazdasági jogait tartalmazó, az uniós alapszerződés részét képező chartát élesen ellenezte Vac­lav Klaust volt államfő, aki szerint utat nyithatott volna annak, hogy a Benes-dekré- tumok alapján kitelepített szudétanémetek kártérítési igényekkel lépjenek fel Cseh­ország ellen. Ä Lisszaboni szerződés elfogadása érdeké­ben így végül Prága mentes­séget kapott az EU-tól. ■ VG EP-választás: kik nyerhetnek? a baloldali jelöltek szerez­nék a legtöbb mandátumot az Európai Parlamentben, ha most rendeznék a választá­sokat - derül ki az első össz­európai közvélemény-kuta­tásból. A Pollwatch Europe felmérése szerint az Európai Szocialisták a 751 mandá­tumból 221-re számíthatnak, ami 39-tel több a mostani ciklusban betöltött helynél. A jobbközép Néppárt 274 helyett 202 helyet szerez­het, ami azt jelenti, 1994 óta először nem ők adnák a leg­nagyobb frakciót. Az EU 28 országában május 22-25-éa> között rendezik az EP-vá- lasztásokat. ■ EUobserver Közel négyéves csúcson a BMI közel négyéves csúcsra emelkedett februárban az Egyesült Államokban a feldolgozóipari beszerzési- menedzser-index (BMI) a Markit Economics piacku­tató intézet előzetes adatai szerint. A mutató 56,7 pont­ra emelkedett februárban a januári 53,7 pontról. Az emelkedés nagy részét a termékkibocsátás megugrá­sa és az új megrendelések növekedése okozta. A BMI 50 pont feletti értéke a vizs­gált ágazat teljesítményének növekedését, 50 pont alatti értéke pedig visszaesését jelzi. ■ MTI Tovább esik a rubel árfolyama az orosz központi bank ismét, idén már huszon- harmadszor, dolláreladással erősítette a folyamatosan gyengülő rubelt. A deviza árfolyama az év eleje óta több mint 5 százalékkal romlott részben amiatt, hogy az amerikai jegybank szere­pét betöltő Fed december óta fokozatosan zárja el pénz­csapját, de az is közreját­szott, hogy szerdán a pénz­ügyminisztérium közölte: a nyílt piacon napi 100 millió dollárt vásárol tartalék- alapjának növelésére, május végéig mintegy 6 milliárd dollárt tervez beszerezni az év eleje óta elköltött 7,82 milliárd dollár és 586 millió euró után. ■ MTI

Next

/
Thumbnails
Contents