Új Néplap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-21 / 44. szám

2014. FEBRUÁR 21., PÉNTEK MEGYEI TŰKOR 3 A lakok mentesevei kezdik épülettüzek Sok múlik azon, mit mond el a bejelentő az ügyeletnek Mn c Varga Zoltán elmondta, rendszeresen gyakorlják az épületből mentést Oltsunk, vagy inkább meneküljünk? HÍREK Együttműködve mentették meg Szolnokon, a Városmajor úton lett rosszul saját laká­sában az asszony, tájékozta­tott S. Tóth Anikó, a megyei katasztrófavédelem sajtó- szóvivője. A földre zuhant asszony már nem volt képes telefonálni, ezért kétségbe­esésében elkezdett döröm­bölni. A zajra az egyik közeli szomszéd lett figyelmes, aki azonnal értesítette a rend­őrséget. A kiérkező rendőrök miután nem tudtak bejutni a lakásba, a katasztrófavé­delem munkatársait hívták segítségül. A tűzoltók a la­kásba bejutva megtalálták a földön fekvő asszonyt, akit az időközben kiérkező men­tősök elláttak, állapotát sta­bilizálták. ■ P. T. Segítséget jelent a most vásárolt kisbusz immár hetek óta működik Szajolban az Idősek Klubja. A település szépkorú lakói rendszeresen összegyűlnek, akiket a beszélgetésen túl szórakoztató programok is várnak. Az első nagy rendez­vény a karácsonyi ünnepség volt, ahol huszonnyolc klubtag búcsúztatta együtt az óévet. Januárban már harminc- ketten hallhattak előadást bűn- és baleset-megelőzési té­mában. A klub működésében segítséget jelent az a kilenc- személyes kisbusz, melyet az önkormányzat vásárolt. A jár­művel azokat a klubtagokat szállítják nap mint nap, akik valamüyen ok miatt nem tud­nának eljutni a foglalkozások­ra. ■ R. Á. Kigyulladt egy tároló az este Szolnokon kigyulladt EGY mellék- épület csütörtökön az esti órákban Szolnokon. Mint a történtekkel kapcsolatban S. Tóth Anikó, a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igaz­gatóság sajtószóvivőjétől megtudtuk, 17 óra 51 perc­kor riasztották a tűzoltókat egy Piroska úti épülethez, ami eddig ismeretlen okból lángra kapott. A mintegy 28 négyzetméter alapte­rületű tárolót a kiérkező tűzoltók rövid időn belül eloltották. ■ P. T. Az utóbbi időben többször is volt arra példa, hogy me­gyénk tűzoltóinak a tüzek megfékezése mellett ember­életek megóvásáról is gon­doskodniuk kellett. A minap Jászapátin egy négylakásos társasházban fellobbant tűz megfékezéséhez riasztották az egységeket. Az utóbbi időkben a megyében több hasonló eset is történt, ami­kor is egész épületeket kel­lett kiüríteni. Úgy, mint a szolnoki Mikszáth úton, ahol azt megelőzően egy egész társasház robbant fel. Munkatársainktól- A legelső feladat ilyenkor az emberi élet védelme, ez min­dent megelőz - mutatott rá Fózer Tibor tűzoltó alezre­des, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelem Jászberényi Kirendeltségé­nek vezetője. - Amikor arról kapunk jelzést, hogy a tűz emberéletet fenyeget, vagy egyáltalán gyanítható, hogy veszélybe kerülnek gyerme­kek vagy felnőttek, két dolog történik. Egyrészt eleve több egységgel indulunk a hely­színre, ahogy ez a szerda es­ti jászapáti eset kapcsán is megfigyelhető volt. Másrészt pedig már a vonulás idején megszerveződik az a mentési císapat, amely minden előtte személyek felkutatását, eset- | leges életmentést vezeti, vég- | rehajtja. Minden tűzoltónk I rendelkezik azokkal az isme­retekkel, amelyekre ilyen ese­tekben szükség lehet. A kiérkezéskor azonnal fel­derítik, hogy hol juthatnak be az épületbe, hol kezdhe­tik meg a kutatást. Azért kell ilyenkor több egységgel a helyszínre érni, mert a men­tőcsapat munkájával párhu­zamosan már a tűz megféke­zését is elkezdhetik a tűzoltó- egységek tagjai. Szerencsére legutóbb nem volt szükség a közvetlen élet­mentésre, de ezt előre senki nem tudhatja egy lakástűz­nél. Komoly feladatot jelent a tűzoltóknak, amikor egy- minden tüzetel lehet oltani egyetlen vödör vízzel - szögezte le Varga Zoltán szerparancsnok, de nyomatékosan hozzátette, még kezdeti stádiumban! - Meg­kezdhető az oltás olyan esetben, amikor az érintett még nem koc­káztatja ezzel sem a saját, sem mások testi épségét, illetve ren­delkezésre áll ehhez megfelelő eszköz. Amikor már nem érzi magát biztonságban az, aki az oltást végzi, azonnal el kell hagyni a tűz helyszínét, és meg kell várni a tűzoltókat. Senki ne próbáljon hős lenni, hiszen nincs megfelelő képzettsége, vé­dőfelszerelése - tette hozzá. az sem mindegy, hogy mi ég, mondta a törzszászlós. Volt olyan esetük, amikor egy csalá­di házban keletkezett tűzhöz ri­asztották őket, ám azt nem kö­zölték a tűzoltókkal, hogy egyes szobákat festék- és iratraktár­ként használnak, így komoly mérgezésveszély volt amellett, hogy a vegyianyagok táplálták a tüzet. Ugyanilyen kockázati fak­torpéldául, amikor egy-egy hely­színen illegális áramvételezés folyik. riasztás során egy olyan épü­letbe kell behatolniuk, amely számukra ismeretlen. Nem tudni mi, hol, merre van az épületben, a tájékozódást pe­dig a mindent elöntő füst ne­hezíti. Ez a többszintes csalá­di vagy társasházaknál foko­zottan érvényes.- Rendszeresen gyakoro­lunk ilyen helyzeteket, azon­ban tudni kell, hogy nincs két egyforma szituáció, nincs két egyforma helyszín - foglalta össze tapasztalatait Varga Zol­tán törzszászlós, szerparancs­nok a társasházi tűzesetek kap­csán. - Egy eset számunkra a bejelentésnél kezdődik, amikor is a telefonáló leírja a történtek körülményeit az ügyeletnek, többek között a helyszínt, ve- szélyeztet-e emberéletet a tűz, milyen kiterjedésű, mi ég, hol helyezkedik el a lakásban a tűzfészek, és még lehetne so­rolni. Ezek alapján kezdjük meg a vonulást is, ezekre az információkra támaszkodunk elsőként a helyszínen - teszi hozzá a szakember. ■ A legelső feladat ilyenkor az emberi élet védelme, ez mindent megelőz ­mondta Fózer Tibor. Varga Zoltán a téma kapcsán elmondta, nagy segítség a tűzol­tóknak az a rendelet, amelyben megtiltották a társasházak fo­lyosóján a kerékpárok és egyéb holmik tárolását. Sokkal köny- nyebb a tájékozódás rossz látá­si körülmények között, egysze­rűbb a mentés, főként ha hord­ágyon kell kihozni egy sérültet.- Egy füsttel borított épület­be, ha nincs helyismeretünk, úgy jutunk be, hogy mentő­kötelet alkalmazunk, ez meg­könnyíti a tájékozódást - foly­tatta a törzszászlós. - Ez abból áll, hogy egy kötelet erősítünk az épületbe hatoló egyik tűzol­tóra, a másik végét pedig a be­járatnál rögzítjük. Ennek men­tén haladva nulla látótávolság mellett is ki lehet találni. Sok esetben a vízzel teli tömlőt al­kalmazzuk kötél helyett, így egy időben az oltás is meg­kezdhető. A bejelentőtől, az épület lakóitól származó infor­mációk a házzal kapcsolatban is nagyon hasznosak, fontosak - magyarázta. JEGYZET ílkNYEMCS0K HwÚAHÍ LÁSZLÓ Már semmi sem szent olvasom az ország bűn­ügyi híreit. Egy férfi négy­kilós sonkája is bánta a háznézést a minap. Egy ismeretlen kopogtatott be hozzá házvásárlás ürügyén, és már az üzlet megköt- tetése előtt áldomást ittak. A házigazda elbódult az italtól, lefeküdt aludni, és ezalatt az idegen kifosztotta a házat. A sonka mellett két liter bort, egy halogén- lámpa-trafót, valamint némi készpénzt is elvitt. A rend­őrök ugyan megtalálták a 42 éves férfit, aki viszont a sonka egy részét addigra elfogyasztotta, a maradékot a nyomozók lefoglalták. másutt az adománybolt­ból loptak egy laptopot. Azoktól, akik másokon, a szociálisan rászorulókon próbálnak segíteni. Egy is­merősöm mesélte, korábban kitette az ablakba, hogy tojás, méz eladó, de azt nem teszi ki az ablakba, amit aztán az asszonytól kapott. Magukat vásárlóknak álcá­zok terelték el a figyelmét, és lopták meg. TÖBBSÉGÜNK JÓHISZEMŰ, és azt gondoljuk, minden­ki az.-Manapság azonban már sonkáért és borért is becsapósat játszanak, má- i> sokon segíteni akaróktól lopnak. A közelmúltban fogkrémlopásról, sampon és hajszesz eltulajdonításáról is olvastam. A sonkát és a bort értem, a hajszeszt már kevésbé. régen divat volt, hogy ahol meghalt valaki, kitették a gyászhírt a kapura, és ezen szerepelt a temetés idő­pontja is. Ma már egyre rit­kábban látni ilyet, vagy ha igen, otthon marad valaki. Mert a gyászolók iránt sincs együttérzés, ha el lehet vin­ni tőlük valamit. ez csak azért jutott eszem­be, mert egyre több házon látom a megyében is az el­adó feliratot. És ha a háznak nem is, sok másnak köny- nyen lába kél. A közigazgatás átalakulását mutatták be beszámoló A hatékony működés és az ügyfelek elégedettsége is kiemelt szempont A felzárkóztatásra helyezi a hangsúlyt a program Az állam versenyképessé téte­léhez a hatékony közigazgatás kialakításán át vezet az út, fo­galmazott dr. Kállai Mária kor­mánymegbízott tegnap este a szolnoki Hozam Klubban meg­tartott Jó úton a közigazgatás cí­mű előadásában. Ennek feltéte­lei a költségtakarékos működés, az ingatlanokkal való hatékony gazdálkodás, az ügyfélbarát szemlélet kialakítása, a kultú­raváltás, továbbá a nemzedéki megújulás, vagyis életpálya biz­tosítása a közigazgatásban dol­gozó fiatalok számára. Megyénkben 9 járási hivatal, 15 kirendeltség működik és 54 településen ügysegédek dolgoz­nak. Az ügyfélbarát ügyintézést Dr. Kállai Mária kormánymegbízott (jobbról), Szakali Erzsébet főigazgató és Ondrék Róbert klubigazgató a tegnapi eseményen a Hozam Klubban vizsgáló felmérés szerint me­gyénkben az ügyfelek elégedett­sége 98 százalékos. De elhangzott az is, hogy az év végén köszönthették a megyei kormányablak ötven- ezredik ügyfelét. A rendezvé­nyen szóba került a települé­sek adósságának átvállalása, a partnerkapcsolatok erősítése a civil szférában is, továbbá az új típusú kormányablakok idei átadása is, mely tovább köny- nyíti az ügyintézést folyamatát. A kormánymegbízott a tizenöt szakigazgatási szerv munkáját is bemutatta, kiemelve legfonto­sabb feladatkörüket és eredmé­nyeiket, de vázolta a kormány- hivatal idei feladatait is. ■ K. B. konferencia A Szolnoki Mű­szaki Szakközép- és Szakisko­la adott otthont az Arany Já­nos Kollégiumi Program és az Arany János Kollégiumi Szak­iskolai Program 10 éves jubileu­mi konferenciájának tegnap. Az Oktatáskutató és Fejlesztő In­tézet által szervezett rendezvé­nyen a programban részt vevő szakemberek osztották meg ta­pasztalataikat és ismereteiket. Dr. Polonkai Mária, az Arany János Programok szakmai veze­tője elmondta, hogy a két Arany János program célja hasonló: az általános iskolát végzett hal­mozottan hátrányos helyzetű családban élő gyermekek fel­zárkóztatása. Jelentős ered­ménynek mondható, hogy ezek a gyermekek eljutnak az érett­ségi vagy a szakképzés meg­szerzéséig, és jóval kevesebb a lemorzsolódás a hasonló progra­mokban résztvevőkhöz képest. A kollégiumon belül a tanulók igényeihez igazodó egyedi fej­lesztésre helyezik a hangsúlyt. Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár felelevenítette a program indu­lását és az elmúlt időszak ala­kulását. A továbbiakban pedig a felzárkóztatást segítő rend­szer átalakulásának társadal­mi vonatkozásairól, fejlesztési tervekről, pszichológiai szem­pontokról hangzottak el elő­adások. ■ K. B.

Next

/
Thumbnails
Contents