Új Néplap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-18 / 41. szám

2014. FEBRUÁR 18., KEDD Ponteső New Orleansban. Minden idők legtöbb pontot hozó NBA All-Star-gálamérkőzését játszot­ták New Orleansban, ahol Kelet válogatottja 163-155-re legyőzte Nyugatot. A gála legértékesebb játékosának a 31 pontos és 14 gólpasszt adó Kyrie Irving (képünkön), a keletiek hátvédje bizonyult. KOSÁRLABDA A cél Lisszabon: végétért a BL-sziinet, Kassai Párizsban Báderék bravúrjában bízva kosárlabda Ha nyer, a legjobb nyolc közé jut az Olaj gárdája így szerepelnek csapataink a kulonbozo bajnokságokban labdarúgás A hosszúra nyúlt téli szünet után folytatódik a Bajnokok Ligája. Ma és holnap négy-négy csapat lép pályára a nyolcaddöntő első mérkőzésén. A Sportl Tv este háromnegyed kilenctől közvetíti az egyik csemegét. Az angol bajnokság harmadik helyén álló Man­chester City a spanyol ligát holtversenyben vezető Barce­lonát fogadja. Mindkét csapat elsősorban támadószekciójára épít, ezért jó okkal lehet sok gólban bízni a párharcban. Leverkusenben lép pályára a Bajnokok Ligája egyetlen ma­gyar résztvevője, Kassai Viktor dirigálja a Bundesliga-második helyezett Paris Saint Germain elleni meccsét, amelyet a DigiS- portl közvetít. A visszavágókat március 12-én rendezik. Szerda este is érdemes lesz kéznél tartani a távirányítót. A címvédő Bayem München hazája bajnokságában nem üt­közik komoly ellenállásba, hol­nap éjszakára kiderül, hogy az Arsenal megállná-e a helyét a Bundesligában. Ezt a találkozót a DigiSportl közvetíti 20.45- től. Egy odahaza vergődő és egy régen látott magasságok­ban lévő csapat játssza a másik szerdai negyeddöntőt. Az At- letico Madrid a Serie A kilen­cedik helyén szégyenkező AC Milan csapatának vendége lesz. A spanyolok rendkívül hatékonyan támadnak, míg az olaszok hátul „gólerősek”. A ta­lálkozót a DigiSport2-n kísér­hetik figyelemmel. Ebben a két párban március 11-én lesznek a visszavágók. ■ HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. -. Tel.: 56/41S011. Nyitva: minden nap 8-21-ig Szolnok, Szapáry utca 23. -■ Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-lg • Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, kegy a közölt árfolyamok tájékoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 305,50 310,99 USD 223,00 228,99 CHF 249,50 255,99 Érvényben: 2014. február 18. Befektetési aranyértékesttés. Közűleteket is kiszolgálunk! www.cornergroup.hu MotteyGram nuzattközi péiztranszftr Báder Mártonnak (jobbról) és társainak minden egyes labdáért meg kell majd küzdeniük Novo Mestóban Öt napra Szlovéniába köl­tözött a Szolnoki Olaj. A túra első fele nem jött be, az Adria Liga szom­bati játéknapján kikapott Ljubljanában. A ma es­te hat órakor kezdődő EuroChallenge-meccs - amit élőben közvetít a Sport2 Tv - azonban jóval fontosabb. Gutái István Haza sem utazott Ljubljanából az Olaj, a fővárosból az alig 75 kilométerre lévő Novo Mestoba buszozott a csapat. A Krka folyó partján fekvő, gyógyszeripará­ról nevezetes negyvenezer la­kosú város csapata a 63. helyen áll a legfrissebb európai kosa­ras ranglistán, a Szolnok a 79. Az Adria Ligában is jobb a ha­zai csapat, öt hellyel áll a tizen­kettedik Olaj előtt. Ám, hogy mit ér a helyezés, azt négy he­te pompásan cáfolta a magyar csapat, hiszen 65-48 arányban regulázta meg a szlovént. Azon « a mérkőzésen Sztrahinja Milo- § sevics volt a mieink legjobbja, | az akkor 15 pontot szerző szerb | játékos Ljubljanában gyomor- s panaszok miatt nem játszha­tott, a mai bevetést viszont nagy valószínűséggel vállalni tudja. Szükség lesz rá is. Mint ahogy a Krkát 2002 és 2004 kö­zött két szezonon át erősítő Bá­der Mártonra is. Az Olaj cente­re bajnok és Euroliga-résztvevő volt a csapattal.- Bár már tíz éve is van an­nak, hogy itt játszottam, a szlo­vén klubnál még emlékeznek rám - mondta a középjátékos.- Természetesen nekem is van­nak kellemes emlékeim. Na­gyon fontos meccs lesz a mai, hiszen a Krka Novo Mesto csa­patának mindenképpen nyer­nie kell, hogy a továbbjutási reményei életben maradjanak. Nagyon kellemetlen stílusban kosárlabdázik a szlovén csapat, amely ráadásul otthon sokkal jobb, mint idegenben. Mi vi­szont még egyet léphetünk a továbbjutás felé. Harmadszor találkozunk egymással ebben a szezonban, nagy meglepetést nem tud okozni egyik csapat sem a másiknak. Nálunk min­den rendben van, Sztrahinja Milosevics már velünk edzett, mindent meg fogunk tenni a győzelemért. A SZOLNOKI Olaj KK mai ellen­fele 2011-ben megnyerte a har­madik számú európai klubsoro­zatot. Az idei kiírásban az F-csoportba került, a Jászbe­rényt mindkétszer legyőzte - Salgótarjánban 58-41-re, oda­haza 76-61-re. A Jekatyerínburg mögött másodikként jutott a legjobb tizenhat közé. Az Olaj­Önbizalom tekintetében a Krka állhat jobban, szombaton 73-50-re verte a Szkopjét, az Olaj 74-57-es vereséget szen­vedett az Olimpijától. A hazai pálya a délszláv országokban hatványozott előnyt jelent, de a büszkeségükben a Tisza- ligetben igencsak megsértett jal négyszer találkozik ebben a szezonban. Az Adria Liga tizen­harmadikfordulójában 63-55- re nyert Szolnokon. Az Olaj az EuroChallenge-ben egyenlített, a január 21-i 65-48-cal. A mai, harmadik találkozójuk után az Adria Liga alapszakaszának utolsó körében is összefutnak Novo Mestóban. szlovéneket a becsvágy is fűti. Vagyis igen komoly meccs van kilátásban. Ahol az Olajnak bő­ven van keresnivalója. Lévén EuroChallenge-csoportjában az első helyen áll, egy esetle­ges vereséggel sem kerül ve­szélybe a továbbjutás. A Krka viszont rengeteget bukhat: ha kikap, alighanem vége a Final Four-ról szóló álmoknak. A te­her inkább őket nyomja még akkor is, ha bármilyen labda­játékban az a tapasztalat, hogy a lélektanilag rázós esetek a délszláv csapatokat csak ritkán kötik gúzsba. A J-csoport másik mérkőzé­sén a kettő-kettő győzelem-ve­reséggel a második helyen álló Reggio Emília az egy-hármas mutatóval a negyedik francia Cholet Basket-et fogadja. Férfi kosárlabda, Adria Liga 1. Zvezda 16 4 36 2. Cedevita 15 5 35 3. Partizán 14 6 34 4. Cibona 13 6 32 5. Buducsnoszt 12 8 32 6. Igokea 12 8 32 7. Krka 9 11 29 8. Szkopje 9 11 29 9. Olimpiia 8 12 28 10. Radnicski 8 12 28 11. Mega Vizura 7 12 26 12. Olaj KK 6 14 26 13. Siroki 5 15 25 14.Zadar 5 15 25 Következő forduló: Szolnoki Olaj-lgokea, szombat, 1700 Férfi kosárlabda, NB 1 1. Atomerőmű 16 4 1683-1419 0.900 2. Álba Fehérvár 14 6 1703-1515 0.850 3. Kecskemét 13 7 1453-1369 0.825 4. Sopron 13 7 1478-1407 0.825 5. Kaposvár 12 8 1632-1619 0.800 6. Körmend 11 9 1581-1607 0.775 7 Pécs 812 1539-1562 0.700 8. Falco KC 8 12 1610-1648 0.700 9.ZTEKK 7 13 1543-1635 0.675 10.Jászberény 7 13 1555-1648 0.675 11.Szedeák 7 13 1542-1650 0.675 12. Nyíregyháza 4 16 1512-1752 0.600 Következő forduló: Szedeák-Jászberény, szombat, 18.00 Férfi vízilabda, OB 1 1. Eger 17 1 1 277-142 52 2. Szolnok 17 0 1 244-136 51 3. Honvéd 14 1 3 226-162 43 4. Szeged 14 1 3 232-145 43 5. Vasas 11 3 4 186-145 36 6. BVSC 10 0 8 197-183 30 7 Debrecen 9 1 8 193-173 28 8. Kaposvár 8 0 10 174-190 24 9. PVSK 6 1 12 174-213 19 10. OSC 5 0 13 172-211 15 11.FTC 4 1 12 153-170 13 12. KSI 4 0 14 162-236 12 13. Szentes 2 1 14 126-22 37 14. Ybl WK 0 0 18 136-323 0 Következő forduló: Vasas-Szolnoki Dó­zsa-Kőzgép, péntek, 18.45 Férfi kézilabda, NB l/B 1. Balmazújváros 13 1 1 446-316 27 2. Eger 13 0 1 460-318 26 3. Pick II. 8 3 4 427-393 19 4. Nyíregyháza 8 3 4 408-392 19 5. Törökszentmiklós 9 1 5 380-366 19 6. FTC 8 1 6 425-418 17 7. Ózd 8 1 6 365-383 17 8. Békés 7 2 5 394-382 16 9.PLERII. 6 2 7 414-454 14 10. Mizse 5 1 9 344-384 11 11. Balassagyarmat 2 4 9 355-396 8 12. Hajdúnánás 3 210 358-409 8 13. Kecskemét 2 211 424-488 6 14. Gödöllő 0 114 351-452 1 Következő forduló: Gödöllő-Törökszent- miklós, vasárnap, 16.00 Magyar specialista lesz a Krka Sorozatban negyedszer is bajnok a Tiszafüred teremlabdarúgás Hármas holtverseny az élen, csak a gólkülönbség döntött a dobogósok között A Stadler is beszáll a szolnoki labdarúgásba Bár eredetileg csak négy csa­pat lépett volna pályára a Szol­nok megyei igazgatóság által szervezett teremfoci bajnokság vasárnapi fináléjában, az élet keresztül húzta a szövetség terveit. A múlt heti középdöntő második csoportjának küzdel­mei a túrkevei csarnok beázása miatt elmaradtak, így annak a kvartettnek a körmérkőzéseit most pótolták az érdekeltek. Ez viszont azt jelentette, egész­napos rendezvény kerekedett a tiszafüredi Benedek Gábor Sportcsarnokban megrende­zett eseményből. A délelőtt folyamán az Űj- szász, a Tiszaszentimre, a Já- noshida és a Tiszafüred csapa­tai küzdelméből az utóbbi két csapat jutott döntőbe. A final four ezzel szemben kü­lönleges izgalmakat tartogatott. A Fegyvernek, a Szajol, valamint a házigazda legénysége egyaránt egy győzelemmel és két döntet­lennel zárta a küzdelmeket, így a sorrendet a gólkülönbség döntötte el közöttük. Ez pedig a tiszafüre­dieknek kedvezett, akik így meg­előzve a Szajol, a Fegyvernek és a Jánoshida együttesét elhódították a bajnoki címet.- Jó hangulatú, izgalmas küz- * delmekkel ért véget a megyei 1 bajnokság, s természetesen na- % gyón örülünk, hogy sikerült az J első helyen végeznünk - érté- 1 kelte a látottakat a torna végén Mindegyik mérkőzésen hatalmas csata folyt a győzelemért a bajnokcsapat szakosztály- vezetője, Ábrahám Tamás. - Jó ötlet volt a szövetség részéről a terembajnokság új rendszerű le­bonyolítása, szerintem egyetlen dologra kell a jövőben jobban odafigyelni. Nem szabad ennyi­re elhúzni a sorozatot, hiszen februárban már nagypályás felkészülési meccseket kell vív­niuk a csapatoknak, így pedig azok, akik a legtovább jutottak, két egymást követő hétvégén is edzőmérkőzés nélkül maradtak. A torna legjobb mezőnyjátéko­sának Bozsó László (Tiszafüred), kapusának Ulvicki Attila (Tisza­füred) bizonyult, míg a gólkirályi címet Győrfy Patrik (Szajol) sze­rezte meg. ■ Gelei J. szerződés Hosszas egyezte­tés és tárgyalássorozat után névadó szponzori szerződés megkötéséről állapodott meg a Stadler Rail Csoport és a Szol­noki MÁV FC. Az erről szóló szerződés aláírására szerdán kerül sor. Mint köztudott 2014 nyarán Magyarország ad ott­hont az U19-es korosztály Európa-bajnokságának. Jó hír, hogy a válogatottba meghívót kapott a MÁV FC ifjú kapusa, Leindler Domonkos és közép­pályása, Zsótér Donát. Sőt, még egy megyebeli fiatalt találha­tunk a csapatban, a Puskás Akadémia játékosa, a jánoshi- dai Tóth László is a válogatottal készül Telkiben. ■ G. J.

Next

/
Thumbnails
Contents