Új Néplap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-09 / 7. szám

8 ELETMOD - TV-MUSOR fiTiiiiiHBMiir |r"i|rii 2014. JANUAR 9., CSÜTÖRTÖK Ha húzza a kutya a lábát, félő, hogy ízületi gyulladás alakult ki nála Vasalni pontosan, szépen technikák Hiába nyomja egyre erősebben, nem attól lesz szép a ruha SOK NAGYTESTŰ, felnőtt kutyát érinti az ízületi gyulladás. Ez a betegség az ízületi porcok és a csontok károsodását jelenti. A jellemző tünetek a következők: a kutya vonakodik a sétától, mozgása kötött, biceg, esetleg sántít, nehezen áll fel, ellenáll a simogatásnak, vonakodik a lépcsőzéstől, a játéktól és az ug­rálástól, ugatással jelzi a fájdal­mat, esetleg étvágytalan. A tü­neteket a hideg, az időjárás-vál­tozás, a sok mozgás súlyosbítja. Különösen reggel érzékeny az állat, használat után az Ízüle­tek lassan bejáródhatnak. Ma már léteznek olyan gyógysze­rek, amelyek hosszan tartó ke­zelés során Is alkalmazhatóak mellékhatások jelentkezése nélkül. Fontos, hogy ne emberi fájdalomcsillapítókat használ­junk, mert ezek súlyos mellék­hatásokat okozhatnak, esetleg életveszélyesek is lehetnek. ■ De jó is lenne - gondolhatják sokan - ha magától kivasalna mindent. Aki tudja, hogy kell, sok időt megspórolhat Az ősi szenes vasaló már a múlté, de a gőzölős, a kábel­tartós, sőt vezeték nélküli vasalók, és a minden extrá­val felszerelt vasalóállványok sem végzik el helyettünk a munkát. AS-összeállítás Az okos háziasszony éppen ezért már a teregetésnél kezdi a vasalást. A fele munkát meg­spórolhatjuk, ha szépen, ki- simítva-kihúzogatva, formára igazítva helyezzük a szárítóra a kimosott ruhadarabokat. Alap­szabály, hogy amit a felsőtesten viselünk, azt az alsó szélénél lógassuk fel, a szoknyát, nadrá­got viszont a derekánál fogva. Inget, blúzt, pulóvert műanyag fogason szárítsunk, így jobb formát kapnak. A fűtött lakásban, csontszá­razra aszalódott ruhát nagyon nehéz simára vasalni. Még en­nél is reménytelenebb a vászon ágy- és asztalnemű kisimítá­sa. Igyekezzünk úgy időzetni a mosást és teregetést, hogy kissé nyirkosán szedjük le a ruhát, és azonnal vasaljuk ki. Ha ez nem oldható meg, akkor a nedves ruhát tegyük nagy nylonzsákba, vagy akár az üres mosógép dobjába, amire rá­csukjuk a fedelet. így nyirkos marad a vasalásig (de így sem ajánlatos túl sokáig halogatni). Ne kapkodjunk, és ne erős- ködjünk! Nem a vasaló elszánt nyomásától lesz sima a kelme, hanem a hő és a nedvesség együttes összjátékától. A vasa­lót lassan, nyugodtan és lehető­leg egyenletesen mozgassuk az anyagon! A finom részekkel kell kezde­ni a munkát: előbb kivasaljuk a gomblyukpántot, a gallért, a kézelőt és a zsebeket, utána jöhetnek a nagy felületek. A kényesebb anyagot, hímzést a visszáján vasaljuk, nedves ru­hán keresztül. A szintetikus kelmével mindig alacsonyabb hőfokon dolgozzunk (ha nehe­zen csúszik, vagy odaragad a vasaló talpa, az azt jelenti, hogy túl magas a hőmérséklet, és el­olvad a műszál!), a vászonlepe­dővel a legmagasabbon. A frissen vasalt ruhát ne haj­togassuk azonnal össze, és ne szuszakoljuk be a szekrénybe! Előbb hagyjuk kihűlni az ágyon vagy a székháton, különben a vasalt élek mellett az összehaj­tás ráncai is megőrződnek. A nagy abroszokat és lepe­dőket harmonikaszerűen haj­togassuk a ruhás kosárba, és így méterről méterre vasaljuk. A vasalódeszka mellé tegyünk két széket, és a már kivasalt részt ide fektessük.------------------------------------­j , , , Gombkörnyék, gyűrődések kezelése a gombolást is könnyedén lehet vasalni, ha puha és vastagfrottír- törülközőre fektetjük, és a visszá­járól vasaljuk A kord ruhadara­bokat nem szabad vasalni, in­kább felakasztva, kisimogatva hagyjuk száradni. Gőzölős vasaló nélkül is megbirkózunk a makacs gyűrődésekkel, ha vasalás előtt vizet spriccelünk a textíliára, vagy a firdőszobában felakasztjuk, és hagyjuk, hogy átjárja a gőz. A drágább állványokhoz elektromos csatlakozó, kábeldob és szilikon­bevonatú vasalótartó is tartozik, így nem borítjuk fel az állványt, ha elmegyünk mellette, mert nem akadunk bele a vasalózsinórba. Be nem áll a gyerek szája: oruhon neki, és figyeljen rá! ha munka után elmegy az óvo­dába a gyerekért, számítson rá, hogy a csemetéből jó ideig ömlik a szó. Lehet, hogy fá­rasztó, és néha nem is tudja követni. Mégse adja fel! A be­szélgetés, a kapcsolatteremtés bizony valódi művészet. Ha jól csináljuk, csodát tehetünk. A jó szülő-gyermek kapcsolathoz hozzátartozik, hogy egész tes­tével odafordul a kicsi felé, s a szemkontaktus tartására is fi­gyel. Néha a gyereknek éppen a védő, átölelő anyai-apai karra van szüksége, hogy megnyíljon. Hallgassa figyelmesen! Még ak­kor is, ha messziről csak hado- vázásnak tűnik. Adja meg neki a lehetőséget, hogy eltűnődjön azon, amit éppen elmesélt. NE VIGYE TÚLZÁSBA A REAKCI­ÓT! Nem kell mindenre vála­szolni, vagy megjegyzést tenni. A lényeg, hogy éreztesse, követi az eseményeket, és tényleg kö­vesse is. A túl gyors vélemény- nyilvánítás, netán ítélet köny- nyen a gyerek kedvét szegi. FONTOS A POZITÍV VISSZHANG. Ha nem is figyelt mindenre, a végén jó, ha néhány szóval ösz- szefoglalja a történetet, vagy a gyermek érzéseit: „Szóval kap­tál az oviban egy szép lufit, és aztán egyszerűen kipukkadt.” S aztán ne azt mondja, hogy sajnos nem tud hirtelenjében egy új lufit venni. Jobban meg­teszi egy sóhaj: „Bárcsak vará­zsolhatnék neked egy újat!” ■ TELEVÍZIÓ MUSORl A tW-hét AJÁNLÁSÁVAL 2014. JANUÁR 9., CSÜTÖRTÖK 6.30 Jó reggelt, skacok! 7.40 Híradó Reggel (ism.) 8.08 Minden Reggel © 10.05 TopShop 11.45 Asztro-Show 12.45 Apa-csata© 13.05 Reflektor (ismétlés) © 13.20 EgészségKalauz (ism.) 13.50 Éjjel-Nappal Budapest (ismétlés) © 15.00 Fókusz (ismétlés) © 15.35 Dél királynője © 16.30 Csók és csata© 17.35 A gyanú árnyékában) 18.30 Híradó 19.25 Fókusz© 19.50 Éjjel-Nappal Budapest © 21.00 Barátok közt© (magyar sorozat, 6753-6754.) 21.35 Rendőrakadémia 2. (amerikai vígjáték, 1985) 80' 23.25 Africa Race - Irány Dakar! 23.35 Reflektor© 23.45 Dollhouse -A felejtés ára© (am. thriilersorozat, 11/1. 0.35 Mélyvízben® 1.40 a’la CAR (ismétlés) © 2.10 Gálvölgyi-show © 2.45 A szív útjai © 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 9.20 Stahl konyhája © 9.30 Babapercek© 9.40 TeleShop 10.50 Astro-Világ 12.00 EvaLuna© (am.-mexikól sorozat) Fsz.: Blanca Soto 13.00 Walker, a texasi kopó (am. akciófilm-sorozat) 14.00 Tények Délután 14.30 Aktív © 15.00 Shopping Királynő 16.00 Családi titkok ® (magyar reality sorozat) 17.00 Hal a tortán© 18.00 Tények 19.25 Magánnyomozók 20.25 Édes élet® (reality sorozat) 21.35 Jóban Rosszban © (magyar sorozat, 2266.) 22.25 Kémjátszma© (angol-am. kémfilm, 2001) Közben: Kenósorsolás 1.00 Tények este 1.35 Célkeresztben© (amerikai sorozat, IV/2.) 2.35 Aktív (ismétlés) 3.00 Kémjátszma (angol-am. kémfilm, ism.) 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Az este (ism.) 5.55 Ma reggel 9.00 A korona hercege © 10.15 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 Rondó 12.55 Kvartett 13.25 Átjáró 13.55 Különleges mentőalakulat © 14.40 Rex felügyelő © 15.30 A múlt fogságában© 16.20 Híradó* 16.35 Az élet sava-borsa © 17.20 Szerencse híradó ® 17.30 Híradó 17.40 Ridikül © 18.30 A következő! © 19.30 Híradó este 20.20 Majd, ha fagy! © (kanadai-am. vígjáték, 1999) 22.20 Az este 22.55 Híradó 23.10 Verssor az utcazajban 23.20 Barangolások öt kontinensen © 23.50 Történetek a nagyvilágból ® 0.20 Rex felügyelő (ism.) ® 1.05 Rocca parancsnok © 15.10 Balekok 15.15 Dávid, a törpe 15.40 A komisz aranyhal 16.05 Fixi, Foxi és barátaik 16.30 LótiésFuti 16.35 Állatkert a hátizsákban 17.10 Segítség kacsaszárnyakon 17.40 Tesz-vesz város 18.05 Mesélj nekem! 18.15 A Kiscsacsi kalandjai 18.20 Dörmögőék kalandjai 18.35 Raju, a riksa 18.40 Ormányos család 18.55 Miss BG 19.10 Maja, a méhecske 19.20 Napfény farm 19.35 Lülü, a teknőc 19.50 Hetedhét gyerekhíradó 20.00 Híradó, Sporthírek 20.45 Jamie 30 perces kajái 21.10 Heartland© (kanadai sorozat, 13/6.) 21.55 A következő! © 22.50 Ridikül © 23.35 Koncertek az A 38-as hajón ® 0.25 Bábel - Hesnával a világ © 7.30 A médium© 9.10 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © 10.05 Gyilkos számok © 10.55 Férjek gyöngye © (am. vlgjátéksorozat, V/5-6.) 11.55 ÁlomÉpítők® 12.55 Szívek szállodája ® (amerikai sorozat, VII/2.) 13.50 CSI: A helyszínelők® (am. krimisorozat, IX/16-17.) 15.45 Nyomtalanul© (am. krimisorozat, VI/11-12.) 17.30 Gyilkos számok © (amerikai krimisorozat, V/18.) 18.25 Káoszháza© (am. vígjátéksorozat, lli/7-8.) 19.20 Jóbarátok © (am. vígjátéksor., VIII/15-16.) 20.20 Két pasi- meg egy kicsi © (am. vígjátéksorozat, il/8-9.) 21.20 CSI: New York-i helyszínelők © (am. krimisorozat, VII/5-6.) 23.10 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © (amerikai krimisorozat, ism.) 0.05 Őrangyal© 1.05 Shameless- Szégyentelenek © 2.00 A katona (ism.) © 9.30 Akadálytalanul (ism.)^ 10.00 Doc Martin (ism.) © * 10.50 Megtörtént bűnügyek (ismétlés) © 12.00 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.30 Éretlenek® 15.00 Gyógyító természet 15.30 Neve is van: 16.30 Térkép 17.00 Capri- Az álmok szigete © 18.00 Híradó, Dunasport 18.35 Közbeszéd 19.05 Kisváros© Aranka bajban van 20.00 Doc Martin® (angol sorozat, IV/3.) 20.50 ASipsirica® (magyar film, 2/2.) Mikszáth Kálmán regényéből. Fsz.: Kecskés Szilvia 21.45 Hírek, Dunasport • 22.00 Szamárköhögés® (magyar film, 1986) Fsz.: Garas Dezső 23.25 Kultikon © 23.45 A menedék® 1.25 Koncertek az A38-as hajón ® 2.15 Vers, Himnusz, Hírek 6.00 Motorshow© 7.00 Biozóna® 8.00 Mocsok-kommandó 9.00 A világ legszigorúbb szülői © 9.55 Reklámpárbaj© 10.50 Amerika legkeményebb melói © 11.45 Beépített főnök © 12.45 A Föld titkai® 13.45 Emberek bolygója © 14.45 Szenvedélyek és mániák © 15.40 Rejtélyek nyomában 16.40 Fald fel Amerikát- ínyenceknek ® 17.10 Anthony Bourdain- Fenntartások nélkül © 18.05 Világ a város alatt© 19.00 Egyedül a vadonban 20.00 Emberek bolygója © 21.00 A legpusztítóbb katasztrófák ® 22.00 Anthony Bourdain- Fenntartások nélkül © 22.50 Afganisztán, a bombák földje 23.40 Kalózok és lovagok 0.30 Vanguard- Frontvonalban ® 1.00 A helyszínelés úttörői © 9.00 Yamakasi 2.- Utcai szamurájok (fr.-angol akciófilm, 2004) 10.45 Porontyjárat (amerikai vígjáték, 1981) Fsz.: Richard Pryor 12.30 Rabló-pandúr (olasz akcióvígjáték, 1982) Fsz.: Bud Spencer, Tomas Milian 14.25 Ne szólj száj! (amerikai thriller, ism.) 16.30 Die Hard -Drágán add az életed! (amerikai akciófilm, ism.) 19.00 Gyilkos cápa vs. óriáskrokodil (amerikai horror, 2010) Fsz.: Gary Stretch, Jaleel White, Sarah Lieving 20.45 The Expendables -A feláldozhatok (amerikai akciófilm, 2010) 22.40 A király nevében 2.- Két világ © (német fant. akciófiim, 2011) 0.25 Mallory szerint a világ © (angol-am. film, 2010) 2.25 Gyilkos cápa vs. óriáskrokodi! (amerikai szörnyfilm, ism.) 21.35 Rendőrakadémia 2. 20.45 Jamie 30 perces kajái 21.20 CSI: NewYork­17.00 Capri - Az álmok szigete 9.00 A világ legszigorúbb.., ' 22.40 A király nevében 2. 11.00 Segítség, bajban vagyok! 12.00 A gyanú árnyékában 13.00 Az örökség 14.00 A vi­har 15.00 Szeretők és riválisok 16.00 Barátok közt 16.30 Va­csoracsata 17.30 Tom és Jerry legújabb kalandjai 18.00 Nyom­talanul 19.00 Segítség, bajban vagyok! 20.00 Taxi 4.22.00 Agy- menők 22.30 Barátok közt 23.00 Híradó 23.30 Eletre-halálra ® 0.30 Gossip girl 10.45 Veled is megtörténhet! @ 11.50 Csapdába csalva© 12.55 Hal a tortán (ism.) ©, 13.55 Bízd Bryanre! ® 15.00 Álomház © 16.00 Las Vegas ® 17.00 Jó­ban Rosszban © 17.50 Csalá­di titkok © 18.55 Dunai zsaruk © 20.00 Tények 21.00 Hal a tor­tán © 22.00 King & Maxwell ® 23.00 Last Resort - A belső el- • lenség ® 24.00 Veled is megtör- i ténhetl (ism.) ® 9.30 Retrográd 10.00 Híradó 10.30 BBC Hardtalk 11.05 Befu­tó 11.30 Garázs 12.00 Déli Híradó 12.45 Televíziós vásárlás 13.05 Lapzárta 13.30 Paletta 14.05 Ikon 14.30 Sportré 15.00 Híradó 15.30 Ázsia 16.05 BBC Click 16.30 Pa­letta 17.00 Híradó 17.30 Soroló 18.00 Híradó 19.30 Magyarország élőben 21.00 Híradó 21 21.35 Ver­sus 22.00 Híradó 22.30 Globál 23.05 Magyarország élőben 11.00 Aranykor © 11.30 A vád: emberölés ® 13.00 Hollywood Café ® 13.30 Háromszoros visz- szavágó (francia vígjáték, 2002) ® 15.20 Utazás olasz módra (olasz-fr. vígjáték, 1979) ® 17.10 A Csendes-óceán hercege (fr- sp. kalandfilm, 2000) © 19.00 Földtenger kalandorai (am. fan­táziafilm, 2/1-2.) © 22.00 Millió­kért a pokolba (am. akcióvígjáték, 2001)® 0.15 Alibi test© 13.00 Labdarúgás. Ha meg­őrül a város (ism.) 14.00 Labda­rúgás. Real Madrid-Celta Vigo (ism.) 16.15 Sportverda (ism.) 17.30 Fíeszta* 17.45 Goalissimo (ism.) 18.45 Labdarúgás. Futbol Mundial 19.15 Mai helyzet 19.30 Zuhanyhiradó(élö) HD 20.30 Erős emberek (ism.) HD 21.30 Trash Talk (élő) HD 23.00 NHL. Chicago Blackhawks-New York Rangers (ism.) 1.00 Ippon energy Gála 12.50 Televíziós vásárlás 14.10 Start plusz (ism.) 14.25 Televí­ziós vásárlás 15.50 700-as klub 16.30 Mancsvár (ism.) 16.55 Vi­lághíradó 17.05 Sportpercek 17.10 Fórum 17.55 Híradó 18,25 Fórum 18.55 Híradó 19.15 Időjá­rás-jelentés 19.25 Egyenes be­széd 20.40 Csatt 21.40 Világ­híradó 21.55 Híradó 22.20 Fri- derikusz (ism.) 23.05 Hazahúzó 23.55 Híradó 1.35 Csatt (ism.) 11.00 Dynamo 12.00 Gyémántbú­várok 13.00 Amcsi kamionosok 14.00 Mi történt ezután? 15.00 Ne próbáld ki otthon! 16.00 Autó­kereskedők 17.00 Amcsi benzin­falók 18.00 Dynamo - Varázslat a világ körül 19.00 Licitvadászok 20.00 Aranyláz Alaszkában - Kü­lönkiadás 21.00 Aranyláz Alasz­kában - Gondok és megoldások 23.00 Aranyláz Alaszkában - Kü­lönkiadás 24.00 Csomagcsaták 16.30 Rachel Allen - Vacsora par­tik 17.00 Jamie 15 perces kajái 17.30 Mindörökké Gordon 18.30 Küldetés: Vacsoraparti 19.30 Sütiakadémia 20.00 A szakács, ha szabadnapos 20.30 Hugh mes­terhármasa 21.00 Sztárséf 21.30 Húsimádók klubja 22.00 Kérdezd a hentest! 22.30 Mobilkonyha, mobilséf 23.00 Etetni bolondulá- sig 24.00 Gasztroügynök 0.30 Re­ceptdaráló A műsor és i kezdési időpont megváltoztatásénak jogát minden tévéadó fenntartja! Megváltozik a viselkedése is

Next

/
Thumbnails
Contents