Új Néplap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-08 / 6. szám

2014. JANUÁR 8., SZERDA MEGYEI TÜKÖR 3 vanam Keresett lett a közfürdő igény Mosni, vasalni, hajat nyírni is lehet az átalakított öltözőben A helybeli asszonyok közül többen csak mosni járnak a közfürdőbe, mint mondják, a mosdást inkább otthon intézik Aki akar és tud dolgozni, talál munkát Inokán jelenleg nincsen munkanél­küli Tiszainokán. Aki akar és tud dolgozni a települé­sen, annak van feladata - tudtuk meg Szendreiné Kiss Erzsébet polgármestertől. A községben negyven köz­munkás dolgozik, közülük tizenketten kisgépkezelőnek tanulnak Kunszentmárton- ban, vagy alapkompetencia képzésen vesznek részt Tiszakürtön. A többiek a belterületi utakat tartják rendben, a temető és Tisza- kürt tisztaságára ügyelnek, valamint az intézményi ud­varokat gondozzák. ■ J. ZS. Új nevek kerülnek az emlékműre NEMRÉGIBEN FELÚJÍTOTTÁK Ti­szajenő II. világháborús em­lékművét. A madár formájú alkotás a világháború helyi (civil és katonai) áldozatai­nak állít emléket. A madarat tartó oszlopra azonban még nem került fel az áldozatok nevét tartalmazó tábla, idő­közben ugyanis kiderült, új neveket kell felvésni a mű­kőre. A kivitelezés azonban még várat magára - tudtuk meg Puskás Bélától, a telepü­lés polgármesterétől. Remél­hetőleg a tábla is rövid időn belül elkészül, és visszake­rülhet a helyére. ■ K. B. Kölcsönösen bántalmazták egymást A jászerényi Rendőrka­pitányság fászfényszarui Rendőrőrse eljárást indított garázdaság vétség elköve­tésének megalapozott gya­núja miatt egy 37 éves jász- fényszarui és egy 27 éves jászjákóhalmai lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi hétfőn 12 óra 45 perc körüli időben Jászfényszaru belterületén előzetes szóváltást követően kölcsönösen bántalmazta egymást. A bejelentést kö­vetően a rendőrök elfogták és előállították a bűncselek­mény elkövetésével megala­pozottan gyanúsítható férfia­kat a Jászfényszarui Rend­őrősre, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták őket, adta hírül a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Rend­őr-főkapitányság. ■ Egyre népszerűbb a közfür­dő Rákócziújfaluban. Idéntől már a „szolgáltatások” köre is bővült: nemcsak mosdani lehet a sportpálya öltözőjé­ben, hanem mosni, vasalni, sőt nyíratkozni is. Joó Zsuzsa Kedd és péntek. ,£ két napon minden héten különösképpen megélénkül a forgalom a rákó- cziújfalui sportpálya környé­kén. Nem a helyi focimeccsre kíváncsiak azonban a helyiek, sokkal inkább az öltözőben ki­alakított közfürdő szolgáltatá­sai után érdeklődnek.- Ráadásul hétről hétre egy­re többen - bólogat Kardos Emerencia, aki a szomszédos művelődési házban dolgozik. Ő az, aki minden alkalommal ki­nyitja az öltözőt, hogy fogadja a „vendégeket”, és aki felügyel a rendre. - Tudják, itt a „faluban” nagyon sok házban nincsen se villany, se víz. Mert vagy nem is vezették be ezeket, vagy ki­kapcsolták a szolgáltatók. Míg tavaly csak tizen-tizenöten lá­togatták a közfürdőt, idén már legalább ötven állandó „vendé­ge” van. Persze, ez annak is köszön­hető, hogy az önkormányzat felszerelte az egyébként elég puritán öltözőt többféle háztar­tási eszközzel is. Ma már akár egy otthoni fürdőszoba, úgy néz ki a helyiség.- Sikerült beszereznünk egy tárcsás mosógépet, egy cent­rifugát, szárítógépet, vasalót állvánnyal és egy hajnyírót is - bólogat Papp lános polgármes­ter, aki hozzáfűzi, hamar kide­rült, ezekre igen nagy szükség van. Mert a szegénység egyre jobban kezd elharapózni. Közben megérkezett Éva, ke­zében tömött szatyor. A nedves hidegben fázósan húzza össze kabátját. Mosni jött. Összeszedtem néhány RÁKÓCZIÚJFALU KÉPVISELŐ TESTÜ­LETE tavaly döntött arról, ingyenes tisztálkodási lehetőséget biztosít a településen élő rászorultaknak.- azt láttuk, igény volna egy köz- fürdő kialakítására, bár ezt a la­kosok soha nem kérték mert an­nál szemérmesebbek - mondja Papp János polgármester. - Végül a télen nem használt sportpálya öltözőjét nyitottuk ki, oda várjuk szennyest, had’ legyenek ezek is tiszták - magyarázza. Fél perc, és máris tele van a gép nadrágokkal, pulóverek­kel.- Az apróbbakat kimosom otthon a csapban, a nagyobba­kat hozom csak el ide. Kará­csony előtt nyitották ki a mos­dót, azóta rendszeresen járok ide. Otthon aggregátorunk van, csak este indítjuk be, hogy je­gyen világítás. Vásároltunk régebben hűtőt, tévét meg au­tomata mosógépet is, de azok csak díszként szolgálnak, meg virágállványként - legyint, majd bekapcsolja a gépet, mely elkezdi hangos forgását.- Zuhanyozni nem szoktam itt, azt inkább otthon oldom kedden és pénteken a helyieket. Szóltunk egy dolgozónknak hogy ezeken a napokon legyen ott, se­gítsen a látogatóknak, és fűtse be a helyiséget a „mosakodás” napo­kon - teszi hozzá. az önkormányzat más módon is igyekezett támogatni a helybe­lieket: szociális tűzifára pályáz­tak például, melyet nemrégiben osztottak ki a lakosoknak. meg egy lavórban... szégyenlős vagyok... - süti le a szemét. Irén toppan be az öltözőbe, kedélyesen üdvözlik egymást. Kiderül, mindketten közmun­kások, együtt dolgoznak-taka- rítanak a településen. Elmesé­lik, délelőttönként a nőké, dél­utánonként a férfiaké a mosdó, így nincsen gond abból, hogy csak egy fürdőhelyiség van. lót nevetnek, apaikor felelevenítik, a férfiak hogyan mosnak, hová teregetnek.- Múltkor láttuk, hogy a mű­velődési ház lépcsőfeljárójának a korlátja volt tele kimosott nadrággal, pólókkal. A szárító­gép nem győzte a munkát - fű­zi hozzá Irén, majd elárulja, az ide járó asszonyok az ünnepek­re levágtak harminc tyúkot, pörköltet főztek belőle, amiből aztán több mint száz embert tudtak megvendégelni.- Még kenyér és szaloncukor is volt! - emlékeznek vissza lel­kesen. Odakint az épület előtt egy férfi, László ácsorog, ő is gya­kori vendége az átalakított öl­tözőnek.- A közfürdőben mosdunk, mosunk, hajat nyírnunk - mondja. - Bár ennek talán nem így kellene történnie... Boldogság listázva SZERETNÉM MEGKÉRDEZNI, hogy engem miért nem kér­deztek meg? Ha megteszik, talán javítok a statisztikán, és előrébb kerülünk a listán. Hogy melyiken? Hát a bol­dogságlistán, melyet az ENSZ koordinálásával a közelmúlt­ban készítettek el azért, hogy közzétegyék, mely országok­ban boldogok és hol kevésbé azok az emberek. talán igazuk van a felmérést készítőknek, én mégsem érzem úgy, hogy a százöt­venhat országot felvonultató rangsorban a száztizedik helyen kullogunk. Sokan talán másképp gondolják, de én akkor is kitartok az „elhatározásom” mellett, és nem szomorkodom. Mi okom lenne? Mert bár nincsen saját lakásom és új autóm, de még csak félretett, meg­takarított pénzem se, viszont jó néhány olyan „helyem” van, ahová lenne befizetni- valóm, mondhatni adódik némi adósságom, s persze én is számos bosszúsággal szembesülök nap mint nap, mégsem panaszkodom. mert van sok más minde­nem. Elsősorban belátható terveim. Hely, ahol álomra hajthatom a fejem, lényegé^ ben egészséges vagyok, van munkám, van olyan, aki mel­lettem van, s a családomra is minden pillanatban, minden élethelyzetben számíthatok. Kell ennél több? Tüdőm, so­kan legyintenek, hát hogyne kellene. Pedig nem. mert meg kell tanulni azt értékelni, amink éppen van. Nem szabad sóvárogni, mert az negatív gondolatokat hoz, amiktől garantáltan nem leszünk boldogok. Mert mi magunk vagyunk a boldog­ságunk kulcsa. Élhetünk bárhol, akár Dániában (a felmérés szerint az a világ legboldogabb országa), akár Magyarországon, rajtunk múlik, hogy kesergünk, vagy lehetőségeink szerint boldogulunk, s boldogan mo- solygunk a világra! Kedden és pénteken felfűtik az öltözőt A legtöbb helyen a rászorulók kapnak a feldarabolt fenyőkből segítség Akad olyan megyei település, ahol úgy döntöttek, még hónapokig állni fog a feldíszített fa Pár nappal ezelőtt még teljes fé­nyükben pompáztak, ma a leg­több helyen már csak megbar- nult tűlevelű hulladékok. A kará­csonyfa ideje lejárt: a napokban a legtöbb helyen leszedik a dísze­ket, hogy aztán a fenyőt kitegyék a kukák mellé, vagy éppen hasz­nosítsák azt.- Szolnokon, a Kossuth téren felállított karácsonyfáról hétfőn szedték le a díszeket, azokat el­tettünk a következő karácsonyig - mondja Gyuricska Éva, a pol­gármesteri hivatal sajtóreferen­se. - A fát pedig hamarosan fel­daraboljuk, és a rászorultaknak adjuk oda. Hogy pontosan kik­nek és mikor, erről még egyezte­tünk - teszi hozzá. Kunszentmártonban hasonló sorsa lesz a település karácsony­fájának.- Mi is ragaszkodtunk a ha­gyományokhoz: vízkeresztkor már csupaszon állt a hétméteres fa, hamarosan pedig egy kazán gyomrában végzi - árulja el dr. Czuczi Mihály polgármester, majd pontosítja, természetesen csak az apróbb gallyakat égetik el a sportcsarnok kazánjában, a törzsét felvágják, és a szociá­lis tűzifával együtt a segítségre szoruló családok között osztják ki. Rákócziújfaluban a hét ele­jéig impozáns látványt nyújtott a Túrái család által felajánlott lucfenyő, hamarosan viszont az A szolnoki Kossuth térről tegnap szállították el a karácsonyfát önkormányzat műhelyének biz­tosít meleget.- Mi is elraktuk már a dísze­ket, a fát pedig elszállították a művelődési ház mellől - tudjuk meg Bartus Gábortól, a kultúr- ház vezetőjétől. Akad olyan település is, ahol nem jelent feladatot a város köz­pontjában álló karácsonyfa el­szállítása és feldarabolása. így például Törökszentmiklóson minden évben élő fenyőfát díszí­tenek fel az ünnepi időszakra. Az önkormányzattól megtudtuk, az óriási tűlevelűt, mely a város karácsonyfája szerepét töltötte be az elmúlt hetekben, a napok­ban „megfosztották” díszeitől. Mostantól a fenyőfa karácsonyig „csak" zöldben pompázik a város központjában. A tiszainokaiak viszont so­káig gyönyörködhetnek a köz­ség díszes karácsonyfájában, ott ugyanis leásták mélyen a földbe a kivágott fenyőt, így az tartó­san megtartja tűlevelét. Egyelő­re nemhogy a fát nem akarják onnan elszállítani, de még a dí­szeitől sem szabadítják meg a növényt - még néhány hónapig. Szolnokon egyébként megkez­dődött a lakosok kidobott fenyői­nek elszállítása. Mivel a zöld­hulladékot komposztálják és a kétpói lerakóban takaróföldként használják fel, ezért fontos, hogy cukorkaakasztók, díszek ne ma­radjanak rajta. ■ J. ZS.-R. Á. v

Next

/
Thumbnails
Contents