Új Néplap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-06 / 4. szám

2014. JANUÁR 6., HÉTFŐ ÉLETMÓD - TV-MŰSOR Síelők, figyelem: tegyünk meg mindent a biztonságért! Újrakezdés, méregtelenítés állóképesség Változatos, táncszerű mozgások a légzés ritmusára a havas sportok jelentik a legna­gyobb veszélyt a mozgás szerel­meseire. Sokan utaznak el síelni úgy, hogy előtte hónapokig sem­mit sem mozogtak - ez, s a meg­felelő felszerelés hiánya bizony nagyon ijesztő kombináció. Pe­dig egyáltalán nem ördöngösség felkészülni az oly régen várt, téli kikapcsolódásra. Az első ta­nács: minél előbb, vagyis már lehetőleg hetekkel az utazás előtt vásároljuk meg a szüksé­ges felszerelést, illetve vizsgál­juk át a meglévő ruhákat, vala­mint sporteszközöket. Síelésnél mindig viseljünk védősisakot. Készüljünk fel emellett az előt­tünk álló, fizikai megterhelésre. A fittnesztermekben speciális előkészítő edzést, sígimnaszti­kát ugyancsak választhatunk. Ám az is elég, ha utazás előtt néhány héttel hetente többször kerékpározunk, úszunk vagy pedig kocogunk. ■ Védősisak kötelező A dinamikus, az áramlás­ra épülő vinyasa flow jóga testi és szellemi harmóniát teremt, és tudatos életveze­tésre nevel. Vonzereje a vál­tozatosság, de teret enged egyéniségünk kibontakozá­sának is. AS-összeállítás A légzés ritmusára végzett gya­korlatok táncszerű mozgássá válnak. A vinyasa flow jógában a hagyományos hatha jógához képest rövidebb ideig tartjuk ki a mozdulatokat, így folyama­tos áramlásban tartjuk testünk energiáit. A bemelegítés is fo­lyamatos mozgás. Fontos itt is a légzés, az adott pillanatra össz­pontosítás. TESTI, SZELLEMI ELLAZULÁS A vinyasa flow jóga ritmusát a tudatos, ütemes hasi légzés adja. A hátra és előre hajtások­kal megerősödnek a gerinckör­nyéki izmaink, és a hasizmok, ezáltal javul a tartásunk. Javít­ja az állóképességet, az egyen­súlyérzéket és hajlékonyab­bá válunk. Sőt, kondicionáló hatása is van. Különlegesnek számítanak a csavart mozdu­latok, melyek jót tesznek a ke­ringésnek és a nyirokrendszer­nek, s még a belső szerveinket is képesek vagyunk ezáltal megtornáztatni. Nem vélet­len, hogy egy ilyen óra után Kondicionáló, felfrissítő hatású: a csavart mozdulatok jót tesznek a keringésnek és a nyirokrendszernek könnyebbnek érezzük magun­kat, és az anyagcserénk is ér­zékelhetően felgyorsul általa. Ráadásul elősegíti a méregte­lenítést, és oldódnak a csípőnk tájéki blokkok. A testi változá­sokon túl azonnali feszültség­oldó hatással is kecsegtet ez a mozgásforma. Elég egyetlen alkalom ahhoz, hogy az óra vé­gén vidáman hagyjuk el a ter­met. Fizikai felüdülést okoz, s a szellemi felfrissülés is garan­tált. HATÁROK NÉLKÜL Ez a jóga azoknak ajánlott, akik szeretik a szellemi és fi­zikai kihívásokat, és akik küzdenek azért, hogy növeljék teljesítőképességüket. Minden gyakorlatnak létezik egysze­rűbb változata is, sőt, amely kezdőknek ajánlható. TUDATOS FEJLŐDÉS A vinyasa flow jógaórán áramlásszerűen jutunk egyik pozícióból a másikba. Lénye­ges, hogy a tudatosságot, az áramlást képesek legyünk be­folyásolni, és a jógában szerzett tapasztalatokat aztán a saját életünkben is alkalmazzuk. Mindez folyamatos fejlődést igényel, és csakis akkor mű­ködik, ha képesek vagyunk észrevenni a lehetőségeinket. De néhány hónap alatt teljes átalakuláson megy keresztül a testünk, ha valóban tudatosan dolgozunk. Fogyjunk jógával! a rendszeres jógázás jó ha­tással van a szervezetünkre. Izmaink rugalmasabbá és erő­sebbé válnak, mi pedig frisseb­bek, nyugodtabbak leszünk, A vinyasa flow jóga emellett kivá­lóan elősegíti a fogyást. Bemelegítés után mélyebb nyúj­tásokat és háthajlításokat vég­zünk. Aztán pedig rengeteg iz­zasztó pozíció segít az alakfor­málásban és a súlyvesztésben. Ha ezt választjuk rendszeres mozgásformánkká, a fogyást heti három 90 perces jógaórá­val érjük el. Kombinálhatjuk a jógát futással, gyaloglással, ae- robik edzéssel is. HAH 1 tOZétstlBTJ! gÖVÍ9 ''K irr >\iv Mól Ilii ,MolKa:wr tomh sí! Tippeket adunk a borongós, téli rosszkedv elűzésére a borongós. szürke napokon, a jeges szélben, hóesésben rossz a hangulatunk? Néhány egyszerű ötlet segít a gondon. 1. KI A SZABADBA! Téli kedvetlenségünkért leg­gyakrabban a fényhiány a fe­lelős. Töltsünk annyi időt a ter­mészetben, amennyit lehet - na­ponta legalább fél órát. Akkor is sétáljunk egyet, ha éppen rossz idő van. Akinek nem elég a ter­mészetes fény, próbálja ki a tel­jes spektrumú csövekkel felsze­relt speciális lámpát. Jótékony hatása a napfényhez hasonlatos. 2. Ml KERÜLJÖN A TÁNYÉRRA? A teljes kiőrlésű péksütemé­nyek boldogsághormont gerjesz­tő hatóanyagot tartalmaznak. Mind közül a köles a legjobb kedvcsináló. Fontos a D-vitamin bevitel, mely a makrélában, a tonhalban, a gombában és a to­jásban van a legnagyobb kon­centrációban. 3. NE LEGYÜNK SZÜRKÉK Viseljünk színes ruhákat. Hagyjuk magunk mögött a szürkeséget. Aki idegenkedik a túl élénk árnyalatoktól, válasz- szón színes kiegészítőket. Apró­ság, mégis hatásos a hétköznapi rosszkedv ellen. 4. ILLATOSÍTSUNK Vigyük otthonunkba a nyár illatait. Gyertyákkal, illóolajos párologtatással, különösen kel­lemes, ha természetes virág­vagy gyümölcsaromát válasz­tunk. , ■ Ygo iMfi OWOAP19V Atvr-hét AJÁNLÁSÁVAL 2014. JANUÁR 6., HÉTFŐ I ——I WMUIi I jllH RTLKLUB1 SPEKTRUM 6.30 Jó reggelt, skacok! 7.40 Híradó (ismétlés) 8.08 Minden Reggel © 9.50 Jóbarátok® 10.15 TopShop 11.45 Asztro-Show 12.50 ízes élet - Mautner Zsófival (ismétlés) ® 13.10 Apa-csata© 13.30 Reflektor (ismétlés) ® 13.45 Fókusz Plusz (ism.) ® 14.10 Éjjel-Nappal Ph Budapest (ismétlés) ® O 15.10 Fókusz (ismétlés) © GO 15.40 Dél királynője © tp 16.35 Csók és csata® S 1?-35 A gyanú árnyékában 18.30 Híradó 19.25 Fókusz® 19.45 Éjjel-Nappal Budapest ® 20.50 Barátok közt® 21.25 Castle® 22.15 CSI: A helyszínelők © 23.05 Africa Race- Irány Dakar! 23.15 Pokerstars- European Poker Tour 9® 0.10 Mr. és Mrs. Bloom © 1.00 Reflektor® 1.15 Kémpárbaj® 6.55 Mokka © 9.20 Stahl konyhája ® 9.30 Babapercek® 9.40 TeleShop 10.50 Astro-Világ 12.00 EvaLuna© (am.-mexikói sorozat) 13.00 Walker, a texasi kopó (am. akciófilm-sorozat) 14.00 Tények Délután 14.30 Aktív © 15.00 Shopping Királynő 16.00 Családi titkok © (reality sorozat) 17.00 Hal a tortán© 18.00 Tények 19.25 Magánnyomozók© 20.25 Édes élet 21.35 Jóban Rosszban © (magyar sorozat, 2263.) 22.35 NCIS © (am. krimisorozat, VIII/14.) 23.35 NCIS: Los Angeles (am. krimisorozat, lil/23.) Közben: Kenósorsolás 0.35 Én is menyasszony vagyok (ism.) ® 1.05 Tények Este 1.40 Elit egység® (kanadai krimisorozat) 2.40 Aktív (ismétlés) ® 3.05 Családi gubancok © 5.20 Hajnali gondolatok 5.25 Tanúságtevők (ism.) 5.55 Ma reggel 9.00 A korona hercege ® 10.15 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 Roma Magazin 12.55 Domovina 13.25 Jutalomutazás © (magyar film, 1974) 8T 14.50 Rex felügyelő © 15.40 A múlt fogságában® (brazil sorozat, 160/96.) 16.30 Jövő-időben 16.35 Híradó+ 16.50 Az élet sava-borsa ® (lengyel rom.-sor., 39/25.) 17.30 Híradó 17.40 Ridikül® 18.30 A következő! © 19.30 Híradó este 20.20 10 dolog, amit utálok benned © (amerikai vígjáték, 1999) 941 22.00 Az este ) 22.35 Híradó 22.50 Verssor az utcazajban 22.55 Aranymetszés 23.50 Rex felügyelő (ism.)® 0.40 Roccaparancsnok© 1.30 Everwood® 15.10 Dávid, a törpe 15.40 A komisz aranyhal 16.05 Fixi, Foxi és barátaik 16.30 LótiésFuti 16.35 Állatkert a hátizsákban 17.00 Caillou 17.10 Segítség 17.30 Aprónép 17.40 Tesz-vesz város 18.05 Mesélj nekem! 18.15 AKiscsacsi kalandjai 18.20 Dörmögőék kalandjai 18.30 Raju, a riksa 18.40 Ormányos család 18.55 Miss BG 19.05 Maja, a méhecske 19.20 Napfény farm 19.35 Kalandozások Andyvel 19.50 Hetedhét gyerekhíradó 20.00 Híradó, Sporthírek 20.45 Noé barátai 21.10 Heartland© (kanadai sorozat, 13/3.) 21.55 A következő! ® 22.50 Ridikül © 23.35 Koncertek az A 38-as hajón® 0.30 Életművész® 5.25 Káoszháza© 5.50 A médium © 6.40 Tv-shop 7.45 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék ® 8.40 Gyilkos számok © 9.35 Smokey és a Bandita © (am. akcióvlgjáték, 1977) 11.25 Férjek gyöngye © 11.55 ÁlomÉpítők© 12.55 Szívek szállodája 13.50 CSI: A helyszínelők® (am. krimisorozat, IX/13-14.) 15.45 Nyomtalanul® (am. krimisorozat, VI/8-9.) 17.30 Gyilkos számok ® (amerikai krimisorozat, V/15.) 18.25 Káoszháza® (am. vígjátéksorozat, III/4-5.) 19.20 Jóbarátok® (am. vígjátéksor., VIII/12-13.) 20.20 Két pasi- meg egy kicsi © (am. vígjátéksorozat, II/5-6.) 21.20 Sivatagi cápák ® (amerikai háborús film, 1999) 23.30 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék (11/16.)® 0,25 Őrangyal (II/8.) ® 1.25 Shameless -Szégyentelenek (1/1.)© 9.40 Elő egyház (ism.) 10.05 Isten kezében (ism.) 10.35 Rome Reports 11.00 Múzeumi alkuk- harc a műtárgyakért © 12.00 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.25 Éretlenek© 14.55 Múzeumtúra- francia módra © 15.25 Visszatérés Benyovszky-szigetére 16.30 Térkép 17.00 Capri- Az álmok szigete © 18.00 Híradó, Dunasport 18.35 Közbeszéd 19.05 Kisváros© 20.00 DocMartin® (angol sorozat, III/7.) 20.45 Vivát Benyovszky! © (magyar sorozat, 13/10.) 21.45 Hírek, Dunasport 22.00 Dokureflex 0.05 Kultikon © 0.20 Sportaréna 0.50 Koncertek az A38-as hajón © 1.45 Himnusz, Hírek (ism.) 1.55 A nap vendége 2.05 Akadálytalanul 2.30 Hagyaték© 7.00 New York City Food 8.00 Mocsok-kommandó 9.00 Fenegyerekek© 10.00 Reklámpárbaj© 10.50 Amerika legkeményebb melói ® 11.45 Beépített főnök © 12.45 A Föld titkai® 13.45 Bennünk élő évmilliók © 14.40 Katasztrófa® 15.40 Az ismeretlen Amazon ia © 16.40 Fald fel Amerikát- ínyenceknek © 17.10 Anthony Bourdain- Fenntartások nélkül © 18.05 Világ a város alatt © 19.00 Állati rekordok © 20.00 Emberek bolygója © 21.00 A legpusztítóbb katasztrófák © 22.00 Anthony Bourdain- Fenntartások nélkül © 22.50 Afganisztán, a bombák földje 23.40 Gladiátorok és apacsok © 0.30 Vanguard- Frontvonalban ® 1.00 A helyszínelés úttörői © 9.15 Háború a Földön (amerikai sci-fi, 2000) 11.25 Tengeri farkas (amerikai kalandfilm, 1993) Fsz.: Charles Bronson, Christopher Reeve 13.10 Tucatjával olcsóbb (amerikai vígjáték, 2003) Fsz: Steve Martin, Hilary Duff, Bonnie Hunt 15.05 Piszkos tizenkettő- A következő küldetés (am. háborús film, 1985) 17.00 időzavarban (amerikai krimi, 2003) 19.00 Megapiranha- Gyilkos a mélyből (amerikai horror, 2010) 90' 20.45 A kód neve: Merkúr (amerikai thriller, 1998) Fsz.: Bruce Willis, Miko Hughes, Alec Baldwin, Kim Dickens, Robert Stanton 22.40 Halálos hajsza © (am.-német akciófilrfi, 2006) Fsz.: Paul Walker, Cameron Bright, Vera Farmiga 0.45 Blueberry -A fejvadász© (fr.-am. western, 2004) 3.00 Tengeri farkas (amerikai kalandfilm, ism.) 'M 11.00 Segítség, bajban vagyok! 12.00 A gyanú árnyékában 13.00 Az örökség 14.00 A vi­har 15.00 Szeretők és riválisok 16.00 Barátok közt 16.30 Va­csoracsata 17.30 Tom és Jerry legújabb kalandjai 18.00 Nyom­talanul 19.00 Segítség, bajban vagyok! 19.50 Nincs alku 22.10 Agymenók 22.30 Barátok közt 23.00 Híradó 23.30 Életre-halál- ra ® 0.30 Gossip Girl 10.45 Veled is megtörténhet! © 11.50 Csapdába csalva © 12.55 Hal a tortán (ism.) ® 13.55 Bízd Bryanrel ® 15.00 Álomház ® 16.00 Las Vegas ® 17.00 Jó­ban Rosszban © 17.50 Családi titkok © 18.55 Dunai zsaruk ® 20.00 Tények 21.00 Hal a tortán ® 22.00 A Féreg akcióba lép (am. akcióvígjáték, 1999) 23.45 Veled is megtörténhet! (ism.) ® 0.50 Bízd Bryanrel (ism.) © 10.00 Híradó 10.30 Európai hír­adó 11.05 Reporters 11.30 Bruttó 12.00 Déli Híradó 12.45 Televíziós vásárlás 13.05 Ázsia 13.30 Garázs 14.05 BBC Click 14.30 Zöld öve­zet 15.00 Híradó 15.30 Our World 16.05 Célpont 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Hírvilág 18.00 Híradó 19.30 Magyarország élőben 21.00 Híradó 21 21.35 Stopper 22.00 Híradó 22.30 Páholy 23.05 Ma­gyarország élőben 11.00 Senki bolondja © 13.00 Extralarge: A nindzsa árnyéka (olasz-am. krimi, 1993) ® 14.30 A csikó (amerikai film, 2005) ® 16.00 Biztosítási csalás (hol­land thriller, 2002) © 17.50 A Poszeidon katasztrófa (am. ka­tasztrófafilm, 2/1-2.) ® 21.00 Titkos terv (kanadai thriller, 2001) ® 22.45 Tu a szénakazalban (an­gol háborús film, 1981) ® 0.45 Cliffhanger - Függő játszma ® 12.15 Harcművészmagazín. Bushido-kupa 12.45 Labda­rúgás. Manchester United- Swansea 14.45 Labdarúgás. FA- kupa, 3. forduló, HD 17.15 Brin­ga TV 17.30 Mai helyzet 17.45 Labdarúgás. Spanyol bajnokság 18. forduló (összefoglaló) 18.45 Labdarúgás. Real Madrid-Celta Vigo (élő) 21.15 NFL. 4. wild card- merkózés (ism.) 1.00 Darts. PDC- világbajnokság, Döntő, (ism.) HD 12.50 Televíziós vásárlás 14.10 Start plusz (ism.) 14.25 Televí­ziós vásárlás 15.50 700-as klub 16.30 Kőbánya Híradó 16.55 Világhíradó 17.05 Sportpercek 17.10 Fórum 17.55 Híradó 18.25 Fórum 18.55 Híradó 19.15 Időjá­rás-jelentés 1,9.25 Egyenes be­széd 20.40 Újságíróklub 21.40 Világhíradó 21.55 Híradó 22.20 Húzós 23.05 Hazahúzó 23.55 Híradó 1.35 Újságíróklub (ism.) 6.00 Aranyláz Alaszkában (ame­rikai sorozat, 13 rész) 19.00 Li­citvadászok - Álmok és valóság; Dühöngő bika 20.00 Raktárvada- szok 20.30 Csomagcsaták 21.00 Licitvadászok - Gyermekkori ál­mok; Hátirakétás repülés 22.00 Raktárvadászok 23.00 Elme­játszma - Hiszem, ha látom 24.00 Csomagcsaták - Ládába zárt remények 0.30 Raktárvadá­szok 1.00 Autókereskedők 16.30 Rachel Allen - Vacsora par­tik 17.00 Jamie 15 perces kajái 17.30 Mindörökké Gordon 18.30 Küldetés: Vacsoraparti 19.30 Sütiakadémia 20.00 A szakács, ha szabadnapos 20.30 Hugh mes­terhármasa 21.00 Sztárséf 21.30 Húsimádók klubja 22.00 Kérdezd a hentest! 22.30 Sara Moulton - hétköznapi fogások 23.00 Etetni bolondulásig 24.00 Ünnepi aszta­lunk 0.30 Receptdaráló A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadé fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents