Új Néplap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-06 / 4. szám

4 HIRDETÉS 2014. JANUÁR 6., HÉTFŐ TÜKÖR ­Nem teljesített ígéretek egész sorát látják vélemény Mindenképpen változást szeretnének a parlamenti ellenzéki pártok jászsági politikusai A politikában mostanság gyakori téma a rezsicsökkentés A közeledő év vége, illetve a közeledő választási kampány egyaránt apropót teremt arra, hogy az elmúlt időszakot érté­keljék a politikai közélet sze­replői. Mindezt nemrégiben Pócs János országgyűlési kép­viselő megtette lapunk ha­sábjain. Az ország helyzetét alapvetően másként látják az ellenzék térségi közszereplői. Véleményüket foglaltuk össze interjú-összeállításunkban. Munkatársunktól- 2010-ben az emberek jobb életbe és igazságosabb Magyar- országba vetett hite választók százezreit késztette arra, hogy az akkori ellenzékre, a Fideszre szavazzanak - mondta dr. Szeke­res Imre az MSZP országgyűlési képviselője, amikor az ország je­lenlegi helyzetéről és az ahhoz vezető útról fogalmazta meg vé­leményét. - Sokan reményked­tek abban, hogy az Orbán-kor- mány képes lesz majd élni a két­harmados lehetőséggel, de nem így történt. Hozzátette, az emberek csök­kenő adókat, növekvő jövedel­met, kiszámíthatóbb, biztonságo­sabb életet, jövőt vártak. Ehelyett az árak az egekbe emelkedtek, miközben az igazságtalan egy­kulcsos adó csak a gazdagabbak­nak emelte a jövedelmét.- A kormánypártok most a rezsicsökkentéssel kampányol- nak, de még egyetlen családtól sem hallottam, hogy emiatt érez­hetően csökkentek volna a ter­hei. Hiszen a rezsicsökkentés a legjobb esetben is csak párezer forintos megtakarítást jelenthet egy-egy háztartásnak, már ha csökkentek egyáltalán a csalá­dok kiadásai. Közben az elmúlt években 2630 milliárd forintot vettek ki a magyarok zsebéből a megszorításokkal, minden egyes család zsebéből 1 millió 52 ezer forintot - fejtette ki. Dr. Szekeres Imre- Szemünkre vetik, hogy meg­szüntettük a 13. havi nyugdíjat. De a 13. havi nyugdíjat mi vezet­tük be annak érdekében, hogy visszaadjuk a nyugdíjasoknak mindazt, amit 1998 és 2002 kö­zött a Fidesz elvett tőlük. És egé­szen addig tartottuk, amíg lehe­tett. De jött a világot megrengető pénzügyi és gazdasági válság, és akkor már nem volt rá pénz. Jól jelzi a Fidesz vádjainak hamissá­gát, hogy elmúlt három évben ők nem adták vissza, pedig szerin­tük szárnyal a magyar gazdaság - fűzte hozzá. Dr. Szekeres Imre szerint nem teljesítette ígéreteit az Orbán-kor- mány: - Hol van a „két héten be­lül javuló közbiztonság”? Hol van az egymillió munkahely? Hol van az emberektől elvett 3000 milliárd forintos magánnyug­díj-pénztári vagyon? Miért nem beszélünk a szétvert iskolákról? A szocialista politikus szerint a kormánypártok abból a pénz­ből fizették vissza az IMF-hitelt, J amit az emberektől vettek el. ! Ugyanakkor még így sincs elő- § relépés, mert nem csökkent az i államadósság, az alaptörvény- | be foglalt célokat sem teljesítik: | nincs több munkahely, nincs | gazdasági fejlődés. Sőt, Trianon | óta nem volt ilyen alacsony a be- 5 ruházások aránya. Rámutatott, hogy miközben az önkormányzatoktól adósságaikat átvállalta az állam, el is vette a te­lepülések saját bevételeinek döntő többségét: két év alatt több pénzt vonnak el az önkormányzatoktól, mint amennyi hitelt kifizettek. Ráadásul az adósság átvállalá­sából az itt élő emberek semmit sem éreznek, sőt kevesebb pénz jut mindenre, nem épül, nem fej­lődik semmi sem.- 2010 óta alig kapott kormány­zati támogatást jászsági beruhá­zás, a kormánypárti képviselők azokat a fejlesztéseket adják át, amelyeket 2010 előtt még mi ké­szítettünk elő, és mi szereztük meg az ezekhez szükséges fej­lesztési forrásokat is. Ez nem baj, a lényeg, hogy megvalósulnak a fejlesztések, de az igen, ha nem indul új fejlesztés. A közutak fej­lesztése pedig esélyt ad a munká­ra, tanulásra, jobb életre. Ezért ha kormányt alakíthatunk jövőre, a kilenc legfontosabb mellékutat fel­újítjuk a Jászságban. Megépítjük a Jászberényt megkerülő út befe­jező részét. Felújítjuk a 32-es utat is. Évekkel ezelőtt a munka meg­élhetést jelentett, de ma már az is szegény, akinek munkája van. A munkahely nem jelent védelmet a szegénységtől. Harcolni fogok, hogy a kis- és közepes keresetűek kevesebb adót fizessenek, a mini- máibér ismét legyen adómentes. Növelnünk kell majd a minden gyermeket segítő támogatásokat, ezeket 2010 óta lényegében befa­gyasztották. A szegénység felszá­molása emberi kötelesség. Ezért kell az alapvető élelmiszerek árait csökkenteni, minden gyermek számára biztosítani az ingyenes étkezést, valamint minden gyer­mek számára biztosítani, hogy legyen hely a bölcsődékben és óvo­dákban. A Fidesz szinte teljes egé­szében felszámolta a gyógyszer- támogatásokat, mi visszaállítjuk a méltányos gyógyszerár támoga­tást. Az a küldetésünk, hogy a gaz­dagok Fidesz-kormánya helyett a dolgozó szegények kormánya legyünk: mi a dolgozó szegények életét tesszük jobbá. Dr. Gedei József: nincs esélyegyenlőség a társadalomban Dr. Gedei József dr. gedei József a DK képviselő- jelöltjeként mondta el gondolatait az ország helyzetéről. Szerinte a jövedelemhatárok széthúzódtak, jóval többen élnek mélyszegény­ségben mint korábban. - A kor­mányzati intézkedésekkel legin­kább a gazdagok járnak jól - je­lentette ki. - A rezsicsökkentés, az egykulcsos szja hatása szá­mukra érzékelhető igazán. A jó­léti juttatások nem a rászoruló­kat erősítik Akik a Fidesz támo­gatói, azok kapják a javakat, hozzájuk kerül az ingatlan, a fold, a trafik, számukra érhetők el a jó álláshelyek Az esélyegyen­lőség sem a társadalmi csopor­tok, sem a vállalkozások számá­ra nincs meg. elmondta: az ország GDP-hez viszonyított adósságállománya nem csökken nyolcvan százalék alá, pedig fontos célként fogal­mazta meg a kormány az adós­ságelleni küzdelmet - Hozzá­nyúltak az emberek nyugdíjpénz­tári megtakarításaihoz, külön­adókkal sújtották a vállalatokat, bankadót vezettek be, az így be­folyt pénz mégsem eredményezte az adósság csökkenését Vissza­fizették az IMF kölcsönt, de jóval drágábban vettek fel hitelt. Nincs kiszámítható gazdaságpolitika, a háztartások fogyasztása vissza­szorul. A munkahelyek száma csökken a versenyszférában. Az állami szerepvállalás növekedésével egy­re több költségvetési forrást kell fordítani az állami cégek veszte­ségeinek finanszírozására. Ugyanakkor ha nem lesz növeke­dés, akkor nem lesz miből elő­teremteni a rezsicsökkentés fi­nanszírozásához szükséges anya­giakat az egyik legfontosabb feladat lesz, hogy visszaállítsuk a meg­bicsaklott bizalmat az országgal szemben. Beruházások, külföldi tőke nélkül nem lehet gazdaság- politikát csinálni. Félmillió tevé­keny, dolgozni akaró emberment ki az országból, mert úgy érezte, hogy itthon szűkül a mozgástere. Kiszámítható gazdaságpolitiká­val talán jó néhányon visszajön­nek közülük Az egykulcsos adó­politikát el kell törölni. Az erőfor­rások jelentős részét kell az okta­tásra fordítani, a kialakult káoszt meg kell szüntetni. Budai Lóránt: a kormány kozmetikázza a foglalkoztatási adatokat Budai Lóránt az ország közvéleményét 2013 év végén foglalkoztató kérdések­ről kifejtette véleményét Budai Lóránt, a Jobbik jászsági képvise­lő-jelöltje is. - A rezsicsökkentést a Jobbik mindig is támogatta - fo­galmazott -, de a kampányig várt vele a Fidesz, pedig mi már 2010- ben javasoltuk Az elmúlt három évben a legtöbb településen emel­kedett a hulladékszállítási díj, a csatornadíj, a vtdCj akár20-30- 40, sőt van, ahol 60 százalékkal, de magasabbak a helyi adók is. Ebből elengedni tíz vagy húsz százalékot, erősebben fogalmaz­va: parasztvakítás. A tartós élel­miszerek a tűzifa árának csök­kentésével stb. érezhető változáso­kat lehetne elérni - mondta. szerinte az ország egyik legna­gyobb problémája az államadó- ság. - Az IMF-hitel előrehozott visszafizetése csak propaganda - mondta. - A Fidesz, Orbán Vik­tor vezetésével 2008-ban az MSZP-vel együttszavazta meg az IMF-hitel felvételét. És azért, hogy visszafizethessük, rosszabb felté­telekkel vettek fel hitelt, ráadásul devizában. A gazdaság beindítá­sához szükséges többek közt a munkahelyteremtés és az állam­adósságátütemezése, a vissza­fizetés újratárgyalása. Amiga 22500 milliárd forint államadós­ságot nyögjük nem tud beindulni a gazdaság Nem ördögtől való az átütemezés gondolata, hisz az elmúlt húsz évben hetven ország kapott jelentős mértékű átüteme­zést, vagy az adósság egy részé­nek engedményét - fontos a munkahelyek számá­nak növelése mellett azok minő­sége is. A kormány csak a statisz­tikai adatokat kozmetikázza a közmunkaprogrammal. Olyan munkahely kell, ami tisztességes megélhetést biztosít Vannak jó példák a közmunkára, ahol ér­tékteremtő munkát végeznek (Gyöngyöspata, Érpatak, Kösd, stb.). Az önkormányzatok adós­ságkonszolidációja sem valódi segítségnyújtás, az adósságot mindenképp az állampolgárok­nak kell kifizetnie. FONTOSNAK TARTOM a közbizton- ság megteremtését és megszilár­dítását, szükség van az elszámol­tatásra, meg kell találni és el kell ítélni a politikai- és a gazdasági bűncselekmények felelőseit HIRDETÉS Az érszűkület a legalattomosabb kórok egyike, vegyük komolyan! nashwan-parasound Vizsgáltassa meg magát január 9-én jelentős kedvezményekkel Csak a lábam fáj, más bajom nincs! - ismételjük gyakorta, pe­dig egy nehezen kezelhető, évről évre rosszabbodó betegségben szenvedünk. Az érszűkület a legalattomosabb kórok egyike. Sokunknál - olykor csillapít­hatatlan - fájdalmat néhány év után okoz. Egészen addig persze nem vesszük komolyan, aztán keservesen keressük mindenki­nél a segítséget. A sebészorvos a rendelkezésére álló lehetőségek közül választ, ami néha ampu- tációt jelent. Magyarország szá­mos nagyvárosában működik már az a rendelő, többek között Szolnokon is, ahol az érszűkület kezelésének egyik lehetősége, a Nashwan-ParasoundPlus készü­lék áll a betegek rendelkezésére. Sok beteg akkor kezdi keresni a megoldást, amikor állapota kriti­kussá váük, végtagja az elhalás küszöbén áll, kezelőorvosa eset­legesen az amputációt javasolja. A betegség első tüneteinek meg­jelenésétől a végtag elvesztéséig sokszor évek telnek el. Azt kell lehetőleg megelőzni, hogy a tra­gikus végkifejlet bekövetkezzen, vagy legalább lassítani azt.- Milyen tünetek jelentkezése­kor gyaníthatjuk, hogy az érszű­kület fenyeget bennünket?- A leginkább jellemző a vég­tagokban bizonyos járástávolság után jelentkező görcsös fájdalom. Előfordul, hogy a görcsös fájda­lom még nem jelentkezik, de izomlázszerű tüneteket tapaszta­lunk gyaloglás közben. A problé­mát jelzi, ha a járástávolság csök­ken, ha hidegek a végtagjaink - esetleg még a meleg szobában is, végtagok zsibbadtsága, éjszakai végtagi görcsök, fáradékonyság, szédülés, esetlegesen fülzúgás. Természetesen komoly jelentő­séggel bír az a tény, ha a csa­ládban örökletes jellemzőként az érelmeszesedés előfordul. A szervezet általános meszese- dése a korral is jár, nyilván hat­ványozottabb az előfordulása a veszélyeztetett családoknál. De a cukorbetegség, a dohányzás, a magas vérnyomás, a magas vér­zsír-, és koleszterinszint önma­gában is komoly veszélyt hordoz, mint rizikófaktor. De a stressz, az elhízás és a mozgásszegény élet­mód sem elhanyagolható rizikó- faktor. Ezeknél a megelőzés nagy jelentőséggel bír.- Hány kezelésből áll a Nash­wan-ParasoundPlus terápiás kúra?- Húszalkalmas kezelésből áll, annak hatására az érszű­kületet áthidaló kollaterális ke­ringésképzést (mellékerek) ser­kenti, így javítja a vérkeringést. A kezelések előtt és után orvosi vizsgálat történik. Jelentkezzen most! A több mint 25 nemzetközi nagydíjat nyert Nashwan-Para- soundPlus találmány már az ország egész területén elérhető, többek között Szolnok, József Attila utca 83. szám alatt is megtalálható. Aki bejelentkezik a január 9-én tartandó vizsgá­latra, annak 40 ezer forintos kedvezményt biztosítanak a kú­ra árából. A vizsgálat 3000fo­rint. Az akció megjelenéstől ja­nuár 9-ig tart. További felvilágo­sítás és időpont egyeztetés: www.medhungary.com vagy 06-72/551-714, 06-30/265-9360, 06-20/327-6835, 06-70/290-3216. Az érszűkület rizikófaktora többek között a túlsúly, a cukorbetegség, a do­hányzás és a magas vérnyomás

Next

/
Thumbnails
Contents