Új Néplap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-31 / 26. szám
2014. JANUÁR 31., PÉNTEK ÉLETMÓD - TV-MŰSOR Félreértés vagy félrelépés történt? kétely Jött egy buli, és minden összeomlott - A lány nem tudja, hihet-e még a fiúnak Csak néhány csók volt, de a lánynak érthetően nagyon fáj. A srác eleinte nem is értette, mi a probléma (hiába, pasi) Miniteszt: Bocsássák meg neki? Mobilon éljük az életünket: egyszercsak jön egy pajzán üzenet korunk áldása az a kis szerkezet, amely bárhol vagyunk is, kapcsolatban tart a külvilággal. Persze ugyanez az átka is. randevú Ki az, aki manapság előre megbeszéli, a találkozó pontos helyét és idejét? Minek? Hozzávetőleg egyeztetnek majd az esedékes időpont előtt „egymásra csörögnek”. Hol van már az az idő, amikor, ha az egyik félnek valami közbejött, levélben, esetleg személyesen volt kénytelen módosítani a megbeszélt dátumot. ELÉG VOLT, VÉGE Ma szinte minden egyeztetésre mobiltelefont használunk. Utat, időt, fáradságot spórolunk vele. És még mi mindent! Egyre hódít az új módi, hogy a kapcsolat végét, a szakítást is mobilon közük. Egy hűvös és rövid üzenet, semmi magyarázkodás, veszekedés. A címzett viszont csalódott, sértett, értetlen. LELEPLEZ AZ ÜZENEt A feleségnek vagy a férjnek először az tűnik fel, hogy a párja soha nem hagyja őrizetlenül a készülékét. Aztán persze mindig adódik egy óvatlan pillanat, amikor mégis hatalmába keríti a maroktelefont. Gyors kutatás az SMS-ek között, és a sok ártatlan üzenet között megtalálja azt, amitől nagyon tartott: egy pajzán köszönetét az előző délutánért. A telefon nélküli időkben még a lelepleződés is lassabban ment. ■ Bár a közös szórakozás általában szorosabbra fűzi a kapcsolatokat, Zsuzsa (19) és Balázs (21) szerelmében egy jónak induló buli mégis nagy vitát kavart. A lány szereti a fiút, de már szakítást fontolgatja. AS-összeállítás Lángoló érzelmek jellemezték a kapcsolatukat. Négy hónapja járnak együtt, s minden hónapfordulójukat megünnepelték. Apró ajándékokkal, jó vacsorával kedveskedtek egymásnak. SMS-ek, emailek tömege, ábrándozás és rengeteg együtt töltött szép este... Mindent elsöprő szerelem, az igazi, a nagy Ő - így gondolta a lány. S úgy látszott, a fiú is hasonlóan vélekedik. Aztán jött egy ártatlannak tűnő születésnapi buli. Együtt volt a baráti társaság. Lehettek vagy húszán, harmincán. Többnyire mind ismerősök, és persze egy-egy ismeretlen arc, friss szerelem, unokatestvér, új ismerős is csatlakozott hozzájuk. Nagyokat nevettek, bolondoztak, ugratták egymást. Minden remekül alakult, kitűnően érezték magukat. A partnerek már nemcsak egymás figyeltek. Eleinte Zsuzsának fel sem tűnt, hogy Balázs nincs is mellette. Aztán elindult, hogy megigazítsa a sminkjét. És egy sötét zugban Balázst pillantotta meg. A fiú persze nem látta őt. Ugyanis el volt foglalva. Nem is kicsit... Egy ismeretlen lány szinte ráfonódott. Vadul csókolóztak. Zsuzsa megdöbbent, de úgy tett, mintha mi sem történt volna, másnap azonban egyből közölte Balázzsal: itt a vége. A kapcsolatukat nem folytathatják. A fiú először nem is értette mi történt (a pasi, az pasi), aztán rájött, és gyorsan bocsánatot kért. Arra hivatkozott, a lány szállt rá, de ő nem vette komolyan. A lány nem tudja, higy- gyen-e, hihet-e neki? IGAZAK ÖNÖKRE a következő állítások? 1. Megbánta, ami történt. A viselkedésén is ez érzékelhető, láthatóan őszintén gondolta, hogy sajnálja a történteket. IGEN NEM 2. Amit tett, nem jellemző rá. Ilyesmi még sohasem történt, amióta ismerem, és ő is elítélte, ha valaki hasonlóan cselekedett. IGEN NEM 3. Ha elképzelem a történteket, logikus, amit mond, hogy csak úgy belesodródott a dologba. Nem akarta, nem gondolta komolyan. IGEN NEM 4. Tette nem illik a képbe, amit mutat magáról, tehát nem őszinte. Sohasem tudom magam túltenni történteken. IGEN NEM ÉRTÉKELÉS: AZ 1-3. KÉRDÉSNÉL az igen 2, a nem 0 pontot ér, a 4-nél fordítva. o-4 pont: Valószínűleg a partnere jelleme nem tökéletes. Csak akkor bocsásson meg, ha így is el tudja fogadni. Egyébként semmi értelme. 6-8 pont: A jelek szerint, csak egyetlen, valóban megbánt botlásról van szó. Ilyenkor érdemes még egy esélyt adni a vétkezőnek. Próbáljanak meg tehát átlépni a történteken! Mobilon is a bocsánatáért esedezik. A döntés még a mi kezünkben van 2014. JANUÁR 31., PÉNTEK 6.20 Jó reggelt, skacok! 7.35 Híradó (ismétlés) 8.08 Minden Reggel © 10.05 TopShop 11.45 Asztro-Show 12.40 Reflektor (ismétlés) © 13.00 Kalandor (ismétlés) 13.35 Éjjel-Nappal Budapest (ismétlés) ® 14.45 Fókusz (ismétlés) © 15.20 Dél királynője © (am.-spanyol sorozat, 54.) 16.20 Csók és csata© (amerikai sorozat, 44.) 17.25 A gyanú árnyékában (magyar dokureality-sorozat) 18.30 Híradó Esti kiadás 19.30 Fókusz® 19.55 Éjjel-Nappal Budapest ® (magyar sorozat) 21.05 Barátok közt® (magyar sorozat, 6785-6786.) 21.45 A zöld íjász© (amerikai akoiósorozat, II/4.) 22.45 Gyilkos elmék ® (am. krimisorozat, VI/4.) 23.50 Odaát © (am. horrorsorozat, V/6.) 0.50 Reflektor® 1.05 Kalandor (Ismétlés) 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka® 9.20 Stahl konyhája © 9.30 Babapercek© 9.40 TeleShop 10.50 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív® 12.55 Walker, a texasi kopó (amerikai akciófilm-sorozat) 13.55 Shopping Királynők (szórakoztató fashion reality) 16.00 Családi Titkok © 17.00 Hal a tortán® 18.00 Tények 19.30 Az élet show-ja © (valóságshow) 20.30 Édes élet® (reality sorozat) 21.40 Jóban Rosszban © (magyar sorozat, 2282.) 22.40 Azáruló© (amerikai thriller, 2008) 104' Fsz.: Guy Pearce, Don Cheadle, Jeff Daniels Közben: Kenósorsolás 0.50 Tények Este 1.25 Aktív (ismétlés) © 1.50 Szellemdoktor® (amerikai orvossorozat, 7.) 2.50 Walker, a texasi kopó (am. akciófilm-sorozat, ism.) 5.23 Az este (ism.) 5.55 Ma reggel 9.00 A korona hercege © 10.15 Család-barát 12.00 Híradó délben 12.25 P amende 13.00 Esély 13.30 Történetek a nagyvilágból (ism.) ® 14.00 Különleges mentőalakulat © 14.50 Rex felügyelő © 15.40 A múlt fogságában© 16.25 Jövő-Időben 16.35 Híradó? 16.45 Elcserélt lányok © 17.30 Híradó 17.40 Ridikül © 18.30 A következő!© 19.30 Híradó este 20.20 Ezeregyéjszaka meséi ® 22.05 Az este 22.40 Híradó 22.55 Verssor az utcazajban 23.00 Orvlövészek célkeresztben © 0.35 Rex felügyelő (ism.)© 1.25 Elcserélt lányok (ism.) © 2.05 Everwood® 15.10 Balekok 15.15 A Mozart Band 15.40 Heathcllff 16.05 Hunyormajor 16.30 LótiésFuti 16.35 Boxi 16.40 Maja, a méhecske 17.10 Csűrcsavarosdi 17.40 Tesz-vesz város 18.05 Mesélj nekem! 18.15 Mirr-Murr kalandjai 18.20 Dörmögőék újabb kalandjai 18.35 Raju, a riksa 18.40 Angelina, a balerina 18.55 Irány Dinóföld! 19.10 Nils Holgersson csodálatos utazása 19.35 Lülü, ateknőc 19.50 Hetedhét gyerekhíradó 20.00 Híradó, Sporthírek 20.45 Jamie 30 perces kajái 21.10 Heartland© (kanadai sorozat, 18/8.) 21.55 A következő!© 22.50 Ridikül © 23.35 Kortárs© 24.00 Európai szemmel © 0.30 Sophie Paquln fent és lent © 6.05 Tv-shop 7.10 Született detektívek © 9.00 Nyomtalanul Belgiumban ® 10.00 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © (am. krimisorozat, V/11-12.) 11.55 Igazgyöngy® (török sorozat, I/9.) 12.55 Szívek szállodája © (amerikai sorozat, VII/18.) 13.50 CSI: A helyszínelők © (am. krimisorozat, X/8-9.) 15.45 Gyilkos számok © (am. krimisorozat, VI/10-11.) 17.30 Igazgyöngy® (török sorozat, 1/10.) 18.25 Káoszháza© (am. vígjátéksor., V/1-2.) 19.20 Jóbarátok© (am. vígjátéksorozat, IX/7-8.) 20.20 Két pasi- meg egy kicsi © (am. vígjátéksor., IX/19-20.) 21.20 A keresztapus © (am.-angol vígjáték, 1998) 23.25 Zűrös szerelmek © (am. vígjátéksorozat, I/5.) 0.20 Őrangyal © (amerikai sorozat, III/4.) 1.20 A keresztapus ® 7.30 Híradó 7.35 Kevés pénzzel Európában © 8.10 Kultikon (ism.) © 8.30 Híradó 8.35 Lyukasóra (ism.) 9.05 Közbeszéd (ism.) 9.35 Szerelmes földrajz (ism.) 10.10 Doc Martin (ism.) © 11.05 Özvegy és leánya (ism.) 12.00 Híradó 12.30 Kívánságkosár 14.30 Kincskereső 15.00 Mediterránét) © 15.30 Szerelmem, Kanada 16.30 Térkép 17.00 Capri- Az álmok szigete © 18.00 Híradó 18.30 Közbeszéd 19.00 Életképek© 19.35 A hegyi doktor © 20.20 Hölgyek öröme © 21.15 Hírek 21.30 A papa szolgálati útra ment © (jugoszláv film, 1985) 23.40 Kultikon © 24.00 A tűz háborúja© (francia-amerikai film, 1981 7.30 A jövő műemlékei® 8.00 Gyűjtögetők® 8.55 A világ legszigorúbb szülői © 9.50 Esőember ceruzával 10.45 Tervezz a másik 90%-kal! © 11.55 Beépített főnök- Ausztrália © 12.50 Top 10 állati kalandom © 13.50 Láthatatlan világok 14.50 Fald fel Amerikát!- Egy húsevő naplója (am. sorozat, 4 rész) © 16.45 Fald fel Amerikát!- Rajongói klub © 17.10 Anthony Bourdain- Külön utakon 18.00 Amerika árverésen © 18.55 Top 10 állati kalandom © 20.00 Élet a hőmérő két végén © 21.00 Variációkegy világvégére © 22.00 Anthony Bourdain- Külön utakon 22.50 Afganisztán, a bombák földje © 23.40 Rettegett harcosok 0.30 Vanguard © 6.00 Televíziós vásárlás 9.00 Bakkermann (magyar vígjáték, 2008) 10.40 A döntő szavazat (amerikai vígjáték, 2008) Fsz.: Kevin Costner, Madeline Carroll 13.00 0ngBak2.- A sárkány bosszúja (thai akciófiim, 2008) 14.55 Az angyalok is esznek babot (olasz-fr. akcióvígjáték, 1973) Fsz.: Bud Spencer, Giuliano Gemma, Robert Middleton 17.20 Túszjátszma (amerikai thriller, 2011) 91' Fsz.: Nicolas Cage, Nicole Kidman, Liana Uberato 19.00 Az elveszett Jézus-videó nyomában (német kalandfilm, 2/2.) 21.00 Szahara (angol-am. kalandfilm, 2005) Fsz.: Penélope Cruz, Matthew McConaughey, Steve Zahn 23.25 Az eltűntek® (amerikai western, 2003) 2.00 Valami van odalent © (am.-ausztrál horror, 2005) 3.50 Dűne (ism.) 23.50 Odaát 22.40 Az áruló 23.00 Orvlövészek.,. 0.30 Sophie Paquin fent,. 21.20 A keresztapus 20.20 Hölgyek öröme 14.50 Fald fel Amerikát! 21.00 Szahara '■a-ff-t Ti 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 ValóVilág 13.00 Az örökség 14.00 A vihar 15.00 Szeretők és riválisok 16.00 Barátok közt 16.30 Vacsoracsata 17.30 Tom és Jerry 18.00 Nyomtalanul 19.00 ValóVilág ® 20.00 A gyanú árnyékában 21.00 Agy- menők 21.30 ValóVilág ® 22.30 Barátok közt 23.00 Híradó 23.30 Agatha Christie: Gyöngyöző cián' 1.30 A végső akarat 2.30 11.25 Családi titkok 12.30 Las Vegas ® 13.30 Édes élet ® 14.30 Hal a tortán (ismétlés) © 15.30 Ezek megőrültek! ® 16.30 Aktív ® 16.50 Tények 17.15 Jóban Rosszban © 18.15 Családi titkok © 19.20 Dunai zsaruk ® 20.20 Ezek megőrültek! @ 21.20 Hal a tortan ® 22.20 Mocsok (amerikai krimi, 2005) ® 0.10 Veled is megtörténhet! (ismétlés) ® 11.30 Sportré 12.00 Déli Híradó 12.45 Televíziós vásárlás 13.05 Lapzárta 13.30 Paletta 14.05 Zöld övezet 14.30 Globál 15.00 Híradó 15.30 Felfedező 16.05 BBC Reporters 16.30 BBC Hardtalk 17.00 Híradó 17.30 Európai híradó 18.00 Híradó 18.4510 perc 19.00 Híradó 19.30 Magyarország élőben 21.00 Híradó 21 21.30 Célpont 22.00 Híradó 22.30 Riasztás ® 23.05 Magyarország élőben 9.00 Teleshop 11.00 Aranykor © 11.30 TMNT - Tini Nindzsa Tek- nőcök (ism.) © 13.10 Egy indián Párizsban (ism.) © 14.50 Botrány a királyi házban ® 16.30 A vörös Pimpernel (angol romantikus film, 1982) © 19.05 Sky Kids - Az ég lovagjai (amerikai kalandfilm, 2008) © 21.00 Air America (am. akcióvígjáték, 1990) ® 23.10 Harc az öböl felett (am. akciófilm, 1999) © 0.50 Egy bátor ember© 12.15 Labdarúgás. Futbol Mundíal (ism.) 12.45 Zuhanyhíradó (ism.) 13.45 Trash Talk (ism.) 15.15 NBA. Golden State Warriors-Los Angeles Clippers 17.15 Fieszta+ 17.30 Heti helyzet 18.30 13. menet 20.00 Labdarúgás. Feyenoord- Vitesse (élő) 22.00 Póker. World Poker Tour Europe 23,00 Ökölvívás. Mikey Garcia-Juan Carlos Burgos (ism.) 1.00 NHL. New York Rangers-New York Islanders (élő) 12.50 Televíziós vásárlás 14.10 Start plusz (ism.) 14.25 Televíziós vásárfás 15.50 700-as klub 16.30 Fö az egészség (ism.) 16.55 Világhíradó 17.05 Sportpercek 17.10 Fórum 17.55 Híradó 18.25 Fórum 18.55 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.40 Híresek és hatalmasok 21.35 No comment 21.40 Világhíradó 21.55 Híradó 22.20 A polgár- mester 23.05 Hazahúzó 23.55 Híradó 0.15 Egyenes beszéd 12.00 Gyémántbúvárok 13.00 Ausztrál kamionosok 14.00 Mi történt ezután? 15.00 Ne próbáld ki otthon! 16.00 Autókereskedők 17.00 Amcsi benzinfalók 18.00 Dynamo - Varázslat a világ körül 19.00 Licitvadászok 20.00 Raktárvadászok 20,30 Csomag- j csaták 21.00 Amcsi benzinfalók 22.00 Autókereskedők - Top 5 23.00 A West Coast Customs műhelyében 24.00 Csomagcsaták 18.00 Nigella falatozója 18.30 Martha Stewart fózóiskolája 19.00 Claire Thomas varázskonyhája 19.30 A Desszertkirály 20.00 Éttermi praktikák otthonra 20.30 Hugh mesterhármasa 21.00 Sztárséf 21.30 Elő a fűszerekkel 22.00 Terítéken: az Arab-világ 22.30 Peter Kuruvita 23.00 Fózz egy hétre Rachael Rayjel 23.45 Christophe és vendégei 24.00 Gasztroügynök 0.30 Receptdaráló A műsor is a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!