Új Néplap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-29 / 24. szám
2014. JANUÁR 29., SZERDA MEGYEI TÜKÖR 3 HÍREK Közös imahetet tartottak a szolnoki egyházak vasárnap délután a szolnoki református templomban az egyházak egyesített kórusának énekével zárult a szolnoki keresztény és keresztyén felekezetek közös imahete. A már hosszú múltra tekintő' ökumenikus nemzetközi imahetet évről évre január 18. és 25. között világszerte állandó ünnepként tartják meg. Az idei alkalom mottója az egyházak egységének jegyében a „hát részekre szakítható-e Krisztus?” igei gondolat volt. ■ SZ. 1. Megpróbálták felfeszíteni a tartályt egy tiszafüredi fiú és társa hétfő reggel fél kilenc körüli időben a tiszafüredi buszpályaudvaron egy elektromos ajtónyitó berendezés pénzgyűjtő tartályának ajtaját megkísérelték felfeszíteni azért, hogy az abban lévő pénzösszeget eltulajdonítsák. Cselekményük közben a pályaudvar területén tartózkodó egyik alkalmazott észlelte a jogsértést és azonnal értesítette a rendőrséget. A Tiszafüredi Rendőrkapitányság a két fiatal ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást indított, tájékoztatta lapunkat a megyei rendőr-főkapitányság. ■ Élelmiszereket pakolt a táskájába a mezőtúri Rendőrkapitányság Rendészeti Osztálya tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt eljárást indított egy mezőberényi lakos ellen. A jelenlegi adatok szerint a 20 éves lány hétfőn 17 óra 40 perc körüli időben az egyik mezőtúri üzletben élelmiszereket pakolt a táskájába, melyekkel fizetés nélkül kívánt távozni. A bolt biztonsági őre észlelte a lopást és értesítette a rendőröket. A helyszínre kiérkező járőrök elfogták és előállították a nőt a Mezőtúri Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették, adta hírül a rendőrség. ■ A kórházban kapott állást siker Azon a helyen dolgozhat, melynek segítéséért másutt elbocsátották Kállai Gábor tegnap töltötte első munkanapját a kórházban. Dr. Bene Ildikó főigazgató főorvossal egyeztették a munkakörével kapcsolatos tennivalókat. Minden jó, ha jó a vége: lapunk segítségével talált állást az a fiatalember, aki jótékonykodása miatt veszítette el munkahelyét. Kállai Gábor a Hetényi Géza Kórház gyermekosztályának gyűjtött adományokat, tegnap óta ebben az intézményben dolgozik. Joó Zsuzsa- Ez az első napom a kórházban!- mondja lelkesen a szolnoki Kállai Gábor, akit tavaly decemberben ismerhettek meg az Új Néplap olvasói. A fiatalember akkor a Hetényi Géza kórház beteg kisgyermekeinek gyűjtött játékokat. A Facebookon indult kezdeményezésére megyénk számos településéről érkeztek felajánlások. Gábor munkáltatója azonban nem nézte jó szemmel beosztottja ezirányú elfoglaltságát és azonnali hatállyal, karácsony előtt felmondott neki.- Értetlenül álltam főnököm döntése előtt, de mit tehettem volna? Feleségem február közepén szül, nem maradhattunk bevétel nélkül, így gyorsan alkalmi munkákat szereztem. Reggel kenyeret szállítottam egy boltba, este egy szórakozóhelyen osztottam kártyalapokat, éjjel vagonokat pakoltam a vasútállomáson. Napközben pedig szerveztem a következő adománygyűjtést, mert ezt csak azért se adtam fel! Január elején sikerült száz kiló gyümölcsöt vinni társaimmal együtt a kórházba. Az átadáson mi is ott voltunk, hogy lencsevégre kapjuk a boldog gyermekarcokat. Itt találkozott Gábor dr. Bene Ildikóval, az intézmény főigazgató főorvosával, aki megdöbbenve értesült tőlünk a fiatalember kurta-furHitre Sándor nemrég egy kosárlabdát ajánlott fel csa kirúgásának okairól. „Ha gondolja, adja be hozzánk is önéletrajzát!” - így búcsúzott a férfitól a kórház vezetője, aki szerint kevés ennyire önzetlen ember él körülöttünk, vigyázni kell rájuk nagyon.- Némi gondolkodás után megírtam az önéletrajzomat és bevittem a kórházba, hátha... És tessék, a héten elkezdhettem itt dolgozni. Tervezek, szervezek, kapcsolatot tartok, nem unalmas munka! - mesél új állásáról Gabi, aki szerint januári cikkünk megjelenése óta élete határozottan pozitív fordulatot vett és nem csak a munka terén.- Megismernek az utcán, ismeretlenek köszönnek, érdeklődnek. A Facebookon jelenlévő öt fős támogató csoportom ma már csaknem ötszáz tagot számlál és hihetetlen, de még egy „saját” fotósom is lett, aki a jövőben megörökíti az adományozásokat. Nemrégen Szajol- ba hívtak el a cserkészek, hogy beszélgessek a gyerekekkel a jótékonykodásról, a kicsik tá- tott szájjal hallgattak. Idegenek kérdezik, miben tudnak segíteni, mit gyűjtsenek. Most azt találtam ki, májusban nyílt árverést szervezek, ahol dedikált tárgyakra lehet licitálni. Van már egy vízilabdám, amit az olimpiai csapat írt alá, illetve egy pólóm és egy kosárlabdám is, melyet a két évvel ezelőtti bajnok Olaj-csapat szignózott. Ezúton is köszönöm Sanyi bácsinak a lasztit! - fűzi hozzá a férfi. A labda-felajánló, szolnoki Hitre Sándor elmeséli, féltve őrzött kincsét ajánlotta fel Gábornak, de tudja, hogy az a pénz, mely az ereklye után folyik be, biztosan jó helyre kerül. Kiderül, Gabinál van már egy értékes festmény is, sőt, hamarosan a Szigligeti Színház színészei is adnak egy dedikált ajándékot.- Gábor nagyon szimpatikus fiatalember, akinek mi csak egy esélyt adtunk, hogy elhelyezkedhessen. Ugyanúgy pályázott, mint bárki más, a felvételi elbeszélgetésen győzött meg bennünket. Örülünk, hogy itt van, de ezt csak saját magának köszönheti - hívja fel figyelmünket dr. Bene Ildikó, aki reméli, Gábor az élet minden területén megtalálja számítását.- A jócselekedet függőséget okoz, erről nem lehet leszokni! így amíg valahol szükség van a segítségemre, én ott leszek! - zárja beszélgetésünket a leendő apuka. NÉZŐPONT BÉKÉSI BRIGITTA Sok múlik a szülőkön MINDEN BIZONNYAL Sokan emlékeznek a pár éve emberéleteket is követelő, országos hírű diszkótragédiára. A szörnyű eset felrázta az egész országot, az illetékesek is kiemeltebb figyelmet szentelnek azóta a szórakozóhelyek biztonságára: több kamera, fokozottabb rendőri ellenőrzés, miegyéb. Akadnak, akik emlegetnek más országokban jellemző gyakorlatot is, ahol a diszkókban rendkívül komoly biztonsági ellenőrzéseken esnek át a bulizni vágyó fiatalok. ám valószínűleg nem érdemes abba a hiú ábrándba ringatni magát bárkinek is, hogy mindez önmagában elegendő a fiatalok teljes biztonságához. Annak érdekében ugyanis, hogy fiaik, lányaik épségben hazatérjenek, a szülőkre is hatalmas felelősség hárul. MINDEN BIZONNYAL sokan vannak, akik, féltve gyermeküket, a legszívesebben nem engednék őket sehová sem. Miközben tudják, hogy a tiltás nem kifejezetten a legjobb módszer. Természetes, hogy a fiatalok vágynak a bulizásra, a kortársaikkal töltött közösségi életre. Még akkor is, ha a szülők egy bizonyos életkor alatt korainak érzik ezt. Hiszen számos veszély leselkedik a gyerekekre, gondoljunk csak a túlzott alkoholfogyasztásra, a drogokra. Szükséges egy bizonyos életkor és érettség ahhoz, hogy ezeknek felelősségteljesen nemet tudjanak mondani. A szülőknek az a feladata, hogy olyan embert neveljenek a gyermekeikből, akikben fiatalon kialakul a felelősségérzet. Nem tiltani kell őket a bulizástól, hanem józanságra, megfontoltságra nevelni őket. Hogy képesek legyenek felismerni és elkerülni a rájuk leselkedő veszélyeket. És hogy egy dolgot mindig tartsanak szem előtt: mindannyiukat várják haza. Szén-monoxidot mutattak ki a mérések katasztrófavédelem Lángoló gazhoz, fenyőtűz utómunkálataihoz is vonultak Szén-monoxid-mérő riasztott tegnap hajnalban Szolnokon, egy Berzsenyi Dániel úti lakásban. Mint S. Tóth Anikó megyei katasztrófavédelmi szóvivőtől megtudtuk, a helyszínen a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat végzett méréseket, kimutatható volt a szén-monoxid jelenléte, de nem sérült meg senki, rosz- szullétre sem panaszkodtak a lakók. Feltehetően a szobában működő csempekályha tömítetlenségéből fakadóan történhetett a szivárgás. A katasztrófavédelem figyelmeztette a lakókat, hogy a kályhát tanácsos szakemberrel felülvizsgáltatniuk. De más helyszínen is akadt dolguk a katasztrófavédőknek. Törökszentmiklóson például a sportpálya mögött égett nagy terjedelemben gaz, szemét hétfőn este negyed nyolc körül. A Puskás Ferenc utca végén mintegy másfél méter magasra felhalmozott hulladék kapott lángra 5-600 négyzetméteren, az esethez a törökszentmiklósi önkormányzati és a szolnoki hivatásos tűzoltókat riasztották. A tűz megközelítését a nehéz terepviszonyok körülményessé tették, de a lángok, a tűz nem terjedtek tovább, lakóházakat nem veszélyeztetett,, a tűzoltók pedig fél órán belül eloltották a tüzet. Ám ezzel még nem ért véget a lánglovagok tennivalója. Fenyőfatűz utómunkálataihoz vonultak ugyancsak hétfőn este a kunszentmártoni hivatásos tűzoltók Tiszasas- ra. A Rákóczi utca egyik családi házából érkezett bejelentés szerint a kályhából parázs esett ki, ami meggyújtotta a nappaliban álló fenyőfát. Az ott lakó a tüzet eloltotta, áramtalanította a házat és a gázt is elzárta és neki magának sem esett baja. A kiérkező tűzoltók átvizsgálták a födémszerkezetet, hogy kizárják az izzás, parázs- lás lehetőségét. A födém szerencsére nem sérült, a ház lakható maradt. A megyei tűzmegelőzési bizottság ismételten figyelmeztet: nagyon gyorsan és könnyen lángra kapnak a kiszáradt karácsonyfák! Azt kérik, senki se állítsa a fenyőt tüzelő, fűtő berendezések közelébe! Ne gyújtsa meg rajta a csillagszórót, gyertyát, és ne hagyja világítani az izzósort, ha nem tartózkodik otthon! - emlékezetett S. Tóth Anikó, megyei katasztrófavédelmi szóvivő. ■ ■ A tűzoltók átvizsgálták a födémszerkezetet, hogy kizárják az izzás, parázslás lehetőségét. Százéves lett A szolnoki Sárai-Szabó Károly tegnap ünnepelte a századik születésnapját a Tószegi úti Gondozási Központban. A jó egészségnek örvendő Károly bácsit e jeles napon - amely egyben a névnapja is volt - az otthon lakói és vezetése mellett Szalay Ferenc polgármester is köszöntötte.