Új Néplap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-18 / 15. szám

2014. JANUÁR 18., SZOMBAT mi Tóth Bence Paksra szerződhet. Bori Gábor távozhat a Pakstól, Diósgyőrbe szerződhet - erősítette meg Haraszti Zsolt ügyvezető az nso.hu értesülését. A Szolnoki MÁV-ban nevelkedett, az FTC-ben is megfordult Tóth Bencének (képünkön) jó esélye van arra, hogy a tolnaiakhoz szerződjön. LABDARÚGÁS Dózsa-Debrecen vízilabda-rangadó lesz ma este a Tiszaligetben vízilabda Nincs megállás, ma este újabb fordulót rendeznek az élvonalbeli bajnokságban. A Szolnoki Dózsa-Közgép a Debrecen együttesét 18 órakor fogadja a Vízilabda Arénában. A felek az ősszel háromszor is találkoztak egymással. A Ma­gyar Kupa negyeddöntőjében mindkétszer magabiztosan nyert a Dózsa, míg a bajnok­ság második fordulójában csak óriási csatában született meg az 5-4-es szolnoki, ide­genbeli győzelem.- Egy percig sem vehetjük félvállról a debreceni csapa­tot, hiszen jó erőkből áll és mindenkire veszélyes ellenfél lehet - mondta a péntek es­ti edzés előtt Cseh Sándor, a szolnoki gárda edzője. - Több olyan játékosuk van, akik képesek egy-egy mérkőzést eldönteni. A mi csapatunk a hét elején foghíjasán edzett, hiszen hat játékosunk a magyar, illetve a szerb vá­logatottban volt érdekelt a világliga találkozókon. Csü­törtök óta teljes keretünk, igyekszünk jól felkészülni mai ellenfelünkből is. Hívjuk, várjuk szurkolóinkat, erre az összecsapásra is, amit min­denféleképpen meg akarunk nyerni. A folytatásban kétszer is hazai környezetben szere­pel a Dózsa, jövő szombaton a BVSC, majd rá egy hétre a bajnoki címvédő Eger csapata vendégeskedik a Tiszaliget­ben. Február 7-9. között pedig a Volvo Kupa küzdelmeit lát­hatja a szolnoki publikum. ■ HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. ^ Tel.: 56/419-011. Nyitva: minden nap 8-21-ig 5? Szolnok, Szapáry utca 23. § Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-ig * Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyamok délelőtt 9 óráig élnek, és a nap folyamán változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 297,50 302,49 USD 218,50 223,49 CHF 240,00 246,99 Érvényben: 2014. január 18. Befektetési aranyertékesítes. Közéleteket is kiszolgálunk! www.cornergroup.hu Nagyon kéne a győzelem kosárlabda Az Olaj Boszniában, míg a JKSE Zalaegerszegen szerepel A megye mindkét élcsapata messzire megy. Kérdés: mi­lyen messzire jut? Az Olaj a ligautolsó Siroki, a Jászbe­rény a tizenegyedik Zala­egerszegi TE vendége lesz. Gutái István Furcsa helyre buszozott a Szol­noki Olaj. Az Adria Liga tizen­negyedik helyén álló Siroki különleges státusú övezet. Bár Bosznia és Hercegovina része, mégis horvát identitására büsz­ke város. A csapatot 1974-ben alapították és az ABA ligás klubok közül egyedüliként so­ha egyetlen mérkőzést sem ját­szott a jugoszláv bajnokságban. A bosnyák bajnokságban 1992 óta szerepel, kilencszer nyert bajnoki címet, nyolcszor pedig kupát. Mindezt nem túl barát­ságos környezetben, hiszen a volt Jugoszlávia területén még mindig nem bocsátottak meg egymásnak a nemzetiségek a délszláv háború során okozott sebekért. Az etnikai átjáró- s ház miatt fordulhat elő, hogy § a boszniai csapatban egyetlen f bosnyák jétékos szerepel, Ivan J Opacsak küenc pontot átlagolt 1 ! A-------­---------­L.....—............ .................^------ —» _ - -----W* -----------VI eddig. Rajta kívül három ameri- Nick Ravio (labdával) és jászberényi társai újabb fontos mérkőzés előtt állnak, ezúttal Zalaegerszegen kai eszi a légiósok edes-savanyu kenyerét, a többiek valamennyi­en horvátok. A Siroki Primorka négy győzelemmel és tizenkét vereséggel az utolsó helyen áll, pedig egészen jól kezdte az idényt, hiszen mindjárt az el­ső fordulóban elkapta odahaza a Crvena Zvezdát, később az Olimpija Ljubjanát is. Az idényt komoly nagytakarítással kezd­ték a csapatnál, kilenc új játékos érkezett, közülük három már szezon közben. Lelkes, elszánt, jóravaló társaság, a szimpati­kus vesztes megtestesítője. Ám 4500 nézője előtt képes a bra­vúrra. Tavaly kétszeri hosszab­bítás után 102-101 arányban nyert a hazai csapat.- Nem volt sok időnk felké­szülni belőlük, hiszen kedd este még Olaszországban játszottunk - mondta érdeklődésünkre már a Siroki Brijeg felé tartó buszon Simon Balázs, az Olaj irányító­ja. - Idegenben mindig nagyon hehéz nyerni, szerintem így lesz ez most is. Két, nagyjából azonos képességű csapat játszik egy­mással, de bízom benne, hogy ha csak egy kicsivel is, de erőseb­bek és jobbak leszünk náluk. rangadóval kezdődött a ma­gyar bajnokság tizenhetedik for­dulója. A listavezető Paks a má­sodik Kecskemét otthonában tu­dott nyerni 66-61-re még csütör­tökön este. Győzelmével az Atomerőmű valószínűsíthetően megnyeri az alapszakaszt, és az Olajjal egyetemben az élről nyit­ja majd a márciusban rajtoló A szolnoki csapatra rá is fér­ne már az idegenbeli siker. Leg­utóbb ugyanis majd egy éve, az előző kiírás tizenkilencedik kö­rében örülhetett. Spiltben 2013. január 26-án 70-62-re tudott győzni az Olaj. Rázós estére készülhet a Fort- ress-Jászberény is. Igaz ugyan, középszakaszt. A további párosí­tások: Pécs-Kaposvár, Nyíregy- háza-Sopron, Székesfehérvár- Szombathely, Szeged-Körmend. Az Adria Ligában: Szkopje- Cedevita Zagreb, Krka-Mega Vizura, Radnicski-Igokea, Cibona-Buducsnoszt, Crvena Zvezda-Olimpija Ljubljana és Zadar-Partizan Belgrád. hogy a ZTE csak a tizenegyedik a magyar bajnokságban és a felsőházi rájátszásra már csak matematikai esélye van, de új Ráül Jimenez személyében új ve­zetőedzője van. És az edzőváltás rövid távon többnyire jól szokott elsülni. A spanyol szakember már dolgozott hazánkban, 2001 decemberétől a debreceni Factu- mot irányította egészen a tizedik helyig. A JKSE továbbra is harc­ban áll a felsőházi rájátszást je­lentő hatodik helyért, az Életben maradni című Bee Gees-sláger további dúdolásához azonban elengedhetetlen a ma fél hétkor kezdődő meccsen a győzelem. A hatodik fordulóban már ta­lálkozott a két csapat, 87-78-ra nyert a Jászberény. A zalaiakon kívül senki sem bánná, ha a tör­ténelem ismételné önmagát. Lépéselőnyben az Atomerőmű SE HÍRSÁV Ismét összetartása lesz a válogatottnak pintér Attila, a december­ben kinevezett szövetségi kapitány ismét 31 fős keretet állított össze a magyar labda­rúgó-válogatott jövő hétfői és keddi, harmadik összetartá­sára. Az MTI híre szerint a most meghívott futbalbsták közül Vécsei Bálint, Pölös- kei Zsolt, Lencse László és Bartha László nem volt ott az első két közös gyakorláson. A telki program hasonló lesz az előző kettőhöz, mindkét napon két-két taktikai jelle­gű edzésen vesznek részt a labdarúgók. Sportszerű volt a magyar csapat atúrkevei Sebestyén Sándor, Bognár József, Ungvári Mik­lós (Toyota) alkotta csapat az 52. idővel ért célba az autósok között a Dakar-rali 11. szaka­szán, s összetettben a 45. he­lyen áll. Az idei Dakar egyik legnehezebb, 605 kilométeres szelektív szakaszán a dűnés rész jelentette a legnagyobb kihívást Sebestyénéknek, akik nehézségeik ellenére az utolsó 30 km-en segítettek az uruguayi quadosnak, Mauro Almeidának. A dél-amerikai versenyző lánca ugyanis leszakadt, s a magyarok be­vontatták a célba, így Almeida folytathatja a versenyt. Pályára áll a MÁV FC együttese MA DÉLI 12 ÓRAKOR játszák első felkészülési mérkőzésü­ket a Szolnoki MÁV FC lab­darúgói, ellenfelük az NB III. Keleti-csoportjának 4. helyén tanyázó Putnok csapata lesz. A felek a tiszaligeti müfű- ves-pályán mérik össze erejü­ket. A mérkőzésen várhatóan bemutatkoznak a kék-fehé­rek új szerzeményei Hamar Ádám és Racskó Roland. A jövő heti folytatásban pe­dig két idegenbeli mérkőzés vár a szolnoki futballistákra, előbb szerdán a Puskás Aka­démia, majd szombaton a Honvéd otthonában. A macedónok ellen folytalja válogatottunk az Eb-n kézilabda Dánia nehéz diónak ígérkezik, de a további két ellenfél verhetőnek a ma délután kezdődő középdöntőben A magyar válogatott bejutott a középdöntőbe a dániai férfi kézi­labda Európa-bajnokságon, miu­tán a B csoport csütörtöki záró­fordulójában 26-26-os döntetlent játszott a norvégok elleni ki-ki mérkőzésen. A szombati folyta­tásban a korábbi veszprémi ked­venccel, Kiril Lazarowal felálló macedón válogatott ellen kezdi meg szereplését a csapat az Eb középdöntőjében, amelyben még a házigazda dán, illetve az oszt­rák együttessel találkozik majd.- Úgy gondolom, a macedón és az osztrák csapat azonos képességű, mindkettő ellen a norvégok ellen tapasztalt véde­kezéssel, hátsó rendezettséggel eredményesek lehetünk - nyi­latkozta Mocsai Lajos szövetsé­gi kapitány az MTI-nek, hozzát­éve, hogy néhány pozícióban még javulásra számít.- Balátlövő poszton Nagy Kor­nélban és Putics Barnában még ott van a fejlődés lehetősége, bí­zom benne, hogy az izlandiak elleni találkozóhoz hasonlóan négy-öt kiemelkedő teljesítmény lesz majd, csak akkor van esé­lyünk - tette hozzá a szakember, aki szerint a házigazda dánok ki­emelkednek a csoportból. A sérülése után lábadozó Nagy László szerint a magyar válogatottnak elsősorban Ma­cedónia és Ausztria ellen van keresnivalója a dániai férfi kézilabda Európa-bajnokság Zubai Szabolcs (jobbról) és csapattársai olykor a dzsúdótudásukat is elővették szombaton rajtoló középdöntő­jében. Az MKB-MVM Veszp­rém világklasszis átlövője pén­teken az MTI érdeklődésére elmondta: az Eb előtt az volt a megérzése, hogy a csapat két győzelmet arat majd a csoport­körben.- Ha nem is nyertünk, de az iz­landiak és a norvégok elleni két döntetlen két győzelemmel ér fel, hiszen elértük a minimális célt, és továbbjutottunk a középdöntő­be - fogalmazott a sípcsontrepe- déssel kezelt Nagy László. Hozzátette: a macedónok és az osztrákok elleni mérkőzés „fogható”, ám a címvédő dánok ellen - akik hazai pályán ját­szanak - nehéz lesz.- Koncentráljunk arra a két meccsre... - jegyezte meg. A középdöntő programja: I. cso­port (Herning): január 18., szom­bat: Macedónia-Magyarország 16.00. Január 20., hétfő: Dánia- Magyarország 20.30, január 22., szerda: Ausztria-Magyar- ország 18.15 A csoport állása: 1. Spanyol- ország 4 pont (67-55), 2. Dánia 4 (62-50), 3. Macedónia 2, 4. Izland 1 (55-60), 5. Magyaror­szág 1 (54-61), 6. Ausztria 0. A csoportból az első két he­lyezett jut az elődöntőbe, míg a harmadik az 5. helyért játszik majd. A magyarok mindegyik középdöntős meccsét élőben közvetíti az Ml. ■

Next

/
Thumbnails
Contents