Új Néplap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-03 / 2. szám

2014. JANUÁR 3., PÉNTEK 3 MEGYEI TÜKÖR Férfiként is a hímzésnek el szokatlan Tévedés azt hinni, tűt és cérnát csak nők vehetnek kézbe Ország László huszonhét esztendősen fogott először kezébe tűt és cérnát Egy-egy hímzés akár hónapokig is eltarthat Mulatozás közben estek egymásnak garázdaság vétség el­követésének megalapozott gyanúja miatt indított el­járást a szolnoki rendőrség két tápiószelei lakos ellen. A tizenkilenc és huszonkét éves fiatalemberek az év első napjának éjjelén Szol­nokon, egy sörözőben elő­zetes szóváltást követően kölcsönösen bántalmazták egymást. A rendőrök a két férfit előállították a rend­őrkapitányságra, ahol gya­núsítottként kihallgatták őket. ■ Jubiláló házaspárokat köszöntöttek immár hagyományos ün­nepségre került sor az ó- esztendő utolsó napjaiban Tiszafüreden. A katolikus templomban huszonnégy pár újította meg házassági fogadalmát a Szent Család ünnepén, köztük ötvene­dik és ötvenötödik házas­sági évfordulójukat ünnep­lők is. ■ SZ. ZS. Szerződést kötöttek az állatvédőkkel immár egyértelmű szabá­lyozás mellett működhet az állatvédelem Kunhegyesen. Az önkormányzat ugyan­is a napokban szerződést kötött a Kunhegyesi Állat­védő Egyesülettel a kóbor állatok befogadásáról, illet­ve állatmenhely működte­téséről. ■ SZ ZS. Kék angyal figyel a közlekedőkre A láthatóság életmentő szerepére hívták fel a fi­gyelmet a rendőrök me­gyénkben a „Kék angyal” elnevezésű baleset-meg­előzési akció keretében. A kerékpárosok látható­sága érdekében hirdetett közlekedésbiztonsági pro­paganda akció karácsony­tól szilveszterig tartott, a rendőrök és a polgárőrök láthatósági szóróanyagokat, kulcstartót, gyermek és fel­nőtt láthatósági mellényt, kerékpárlámpát és villo­gó prizmát ajándékoztak, hogy felhívják a figyelmet a biztonságos közlekedés fontosságára. ■ A kunszentmártoni hímző­mester kezében fel s alá jár a tű, finom mozdulatokkal bök bele a vászonba. Elmélyülten figyeli munkáját, percek, órák telnek így el. Nincs eb­ben semmi különös, hacsak az nem, hogy kézimunká­zó beszélgetőtársunk férfi. Ország László valószínűleg az egyetlen hímző-népmű- vészmester, aki az erősebbik nemet képviseli. loó Zsuzsa- így ni! A tűt összecsippent­jük ujjainkkal. Nem, ennél lazábban, finomabban kell! A gyűszű mindig a mutatóujj­ra kerül! - Ország László nem adja fel, türelmesen magyaráz­za a hímzés fortélyait. Egyre elkeseredettebben próbálom kidíszíteni az anyagra rajzolt virág levelét, de hiába: a cér­naszálak összekuszálódnak. Azt hiszem, maradok a főzés- nél-sütésnél, engem képtelen­ség megtanítani a hímzésre.- Azt csak hiszi! Tudja, hány hölgynek segítettem már el­sajátítani a praktikákat? Nin­■ „Amikor kézbe vettem az, első darabot, és kivárrtam az első mintákat, az nagyon jó érzés volt.” < csen reménytelen eset! - biz- $ tat a férfi, aki elméséli, 197ÍÁ? f ben az öcsödi tsz .-ben dolgozó | vaskos kezű asszonyokat is s sikerült megtanítania hímez­ni, pedig ők aztán nem voltak „egyszerű esetek”. Első pillantásra kifejezetten furcsa, amikor egy férfit lá­tunk tűvel a kézben. Második látásra is. Aztán szépen lassan elfogadjuk, megszokjuk a lát­ványt.- Az elmúlt évtizedekben több csodálkozó tekintettel, ilyen-olyan megjegyzéssel találkoztam már. Egyszer a Népművészeti Intézet tovább­képzésére jelentkeztem, mond­ván, ott tovább gyarapíthatom tudásomat. Amikor megérkez­tem a helyszínre, a következő kérdéssel fogadtak: „ugye nem gondolom, hogy majd külön lakosztályt kapok?!” Kiderült ugyanis, egyedül én voltam A KUNSZENTMÁRTONI Ország László Tiszazug néhány ha­gyományát a szellemi kulturá­lis örökség részeként szeretné elismertetni. - Ennek része a kun hímzés és a lószőr éksze­rek készítése, melynek felesé­gem, Kati a mestere - mondja a Magyar Kultúra Lovagja, aki pár éve a Magyar Kézmű­ves Remek címet is elnyerte egy ősi kun mintának köszön­hetően. Palmettás tulipános gyapjúhímzése otthonában is látható, például egy három­részes „firhangon”, vagyis dí­szítőfüggönyön, aminek elké­szítése több ezer órát vett igénybe. Megjegyzem a házi­gazdáknak, szívesen megven­ném...- ha egy átlagos órabérrel szá­molnánk, ára meghaladná a másfél millió forintot... - moso­lyog László, aki szerint ezek a térítők, függönyök, párnák esz­mei értéke rendkívüli, kár, hogy ezt nem sokan ismerik el.- Mi szeretnénk megérni, hogy a magyar népművészet újból felvirágozzon és a fehér hímzés ugyanúgy hungarikum legyen, mint a szódavíz vagy a dobostorta. férfi a diákok között - nevet, majd hozzáteszi, erre a kép­zésre mint „hallgató" érkezett, de mint oktató ment haza, és a „lakosztály” kiadásával sem volt egy idő után probléma. De hogy kerül egy férfi kezé­be egyáltalán tű?- Egy betegséggel kezdődött minden. Mint állattenyésztő üzemmérnököt megbíztak, hogy hozzak létre egy hatal­mas tehenészeti központot. A megfeszített munka és az ál­landó stressz miatt huszonhét évesen ágynak dőltem - árulja el. A „mester” egy évet töltött a takarók alatt. Bizony, ez na­gyon hosszú idő.- Nem tudtam magammal mit kezdeni. A keresztrejtvé­nyek idegesítettek, az olvasás­tól is elment a kedvem - ma­gyarázza László, akit egyik nap meglátogatott a szomszéd­■ A művész meggyőződése, hogy a hímzés férfimunka, még a szóban is benne van: hím-zés. asszonya. A komatál helyett egy hímzett párnát vitt magá­val, mondván, készítsen ő is egy ilyet, az majd lefoglalja.- Amikor kézbe vettem az első vászondarabot és kivarr­tam az első mintákat, az na­gyon jó érzés volt. Ez az, ez lesz az új hobbim, gondoltam. Előbb az előnyomott szöve­teket hímeztem tele, később magam is rajzoltam motívu­mokat. i‘*1 László azt mondja, bármi­lyen hímzést vesz a kezébe, azonnal tudja, milyen tech­nikával készült, sőt, arra is képes, hogy lemásolja azt. A népművész meggyőződése, hogy a hímzés férfimunka, még a szóban is benne van: hím-zés.- A régi könyvekből pedig az derül ki, hogy annak ide­jén a törökök Magyarországra hímző férfiakat hoztak „aján­dékba” a házigazdáknak. Nem szégyellnivaló hát, ha az erő­sebbik nem veszi kézbe a tűt. László ezt mindenhol hir­deti, sőt, a hímzést tanítja is. Persze, szinte kizárólag höl­gyeknek. Most például nekem, hátha tényleg nem vagyok re­ménytelen eset... JEGYZET Idén beérik a gyümölcs nem zárt valami fényes esz­tendőt tavaly a magyar labda­rúgás sem, ám az idei - re­ményeim szerint - fényesebb sikereket hoz. Kezdésnek az Aranylabda-szavazás óriási meglepetést tartogat. Sepp Blatter, a Nemzetközi Labda­rúgó-szövetség elnöke kijelen­ti, hogy ezúttal nem a gólok és a serlegek száma döntött a kérdésben, hanem az igazság. Szókimondó stílusa miatt idén Szalai Ádám érdemli ki az el­ismerést, aki a 8-1-es hollan­diai vereség után rávüágított sportág problémáira. A magyar labdarúgás szekere pedig ezt követően végképp beindul. Újabb meghökkentő hír érkezik: a forradalmi han­gulat miatt mégsem Brazília adhat otthont a világbajnok­ságnak, a dél-amerikai ország helyett Magyarországon, a frissen elkészült és felújított stadionokban rendezik meg a seregszemlét. A selecao helyére pedig a Pintér Attila irányította magyar labda­rúgó-válogatott ugrik be, és ahogy 1992-ben az Euró- pa-bajnokságra a strandról érkező dánok megnyerték a tornát, nem lesz ez idén más­ként a magyarokkal sem. A nyári diadal után klub­szinten is megmozdul valami. A szponzorok verekednek a — székházak előtt, hogy melyi­kük legyen a főtámogató, a csapatok pedig a beáramló több millió forint révén az olcsó és kétballábas légiósok helyére aranylábú magyar te­hetségeket igazolnak. Michel Piatini, az Európai Labda­rúgó-szövetség elnöke is csak hüledezik mindezek láttán, és úgy dönt, hogy az NB I dobo­gós együttesei egyenes ágon felkerülnek a főtáblára a Baj­nokok Ligájában. egervári Sándor, a válogatott leköszönt kapitánya a romá­noktól elszenvedett 3-0-s ve­reség után azt mondta: a há­rom év eredményeit tekintve nem szabad megkérdőjelezni az előrelépést. 2014-ben beér­het a munka gyümölcse. Akár a búcsúban: kengurutól a repülőgépig minden kapható netvásár Manapság már jó karban lévő gőzmozdonykazánra, „mindenevő” kutyára is keresnek vevőt a világhálón Gőzmozdonyhoz és replülő- höz való alkatrészek, vagy éppen egzotikus állatok - sok minden kapható manapság a világhálón. A kínálat elké­pesztő, több száz ezer hirde­tésből válogathatunk, s szinte nincs olyan termék - még a nem igazán legális kategóri­ákba tartozók közül sem -, amelyre ne találnánk rá né­hány perces kutatás után. Meghökkentő módon többek között térségünkhöz közel is kínál valaki kengurut. Annyit lehet tudni róla, hogy egyéves hímről van szó, most nyolcvan centiméter, de még növésben van. „Szabadon tartható bekerí­tett területen, éjszakára ólban vagy nagy kutyaházban. Bő­vebb infó telefonon”. Az állatoknál maradva to­vábbi érdekességekre is buk­kanhatunk. Jó vételnek ígér­kezhet többek között az a kutya, amely a tulaj szerint „mindenevő és megtalálja a gyereket is”, azok a keverék- kölykök pedig talán egyene­sen az egyedfejlődés következő lépcsőfokán állnak, amelyek a hirdető szerint „részben német juhászok, részben kutyák”. Minden bizonnyal érdekes tör­ténete lehet annak a sok tonnát nyomó, gőzmozdonyból kisze­relt kazánnak, amely jelenleg egy családi ház udvarán vár­ja új tulajdonosát. Aki fűteni Érdemes megfontolni, mire költjük a pénzünket. Képünk illusztráció. akar valamit vele, annak ala­posan fel kell szerelkeznie tü­zelővel, a gépsárkány ugyanis egymillió kilowatt teljesítmé­nyű. „Ár megegyezés szerint.” Komplett repülőgépet ugyan nem találtunk, alkat­részekből viszont bőséges a kínálat. Az egyik oldalon pél­dául egy MIG-21-esből szár­mazó műszert kínál valaki harmincezer forintért. Világ- háborús roncsból való szárny­darab szintén kapható, botkor­mány, légcsavar ugyancsak. S ha mindez megvan, motor sem ártana, de az is kapható. A kétszáztíz lovas masina csak dísznek jó, viszont olcsó, 150 ezerért elvihető. ■ M. B. Vigyázat, csalnak is! a világhálós keresifedelem­ben is elkél az óvatosság, csa­lók is felbukkanhatnak. Meg­esett, hogy valaki más autóját adta el úgy, hogy a jármű mo­tor- és alvázszámát is megad­ta, hogy a vevő ellenőrizhesse az eredetét. Miután minden stimmelt, a vásárló utalta a pénzt, az igazi tulaj pedig na­gyot nézett, amikor jelentkez­tek a kocsiért. A csalások több­sége viszont egyszerűbb: akadt olyan eset is az országban, ahol a rendőrség egy férfival szemben indított eljárást, aki értékes monitorokat kínált, ám csak monitorházakat küldött.

Next

/
Thumbnails
Contents