Új Néplap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-11 / 9. szám

2014. JANUÁR 11., SZOMBAT 15 TÜKÖR - SZOLGÁLTATÁS Alig telt el pár nap a Szolnoki Szimfonikus Zenekar újévköszöntő mega­koncertje után, a zenekar már a Fantázia bérlet január 13-ai hangverse­nyére készül. Az est folyamán a híres bécsi triász tagjai, Haydn, Mozart és Beethoven művei csendülnek fel a városháza dísztermében. Ami a mes­terműveken túl még Izgalmassá teszi ezt az estet, az az a tény, hogy Mozart „A-dúr zongoraversenyét” Kocsis Zoltán fia, Kocsis Krisztián elő­adásában hallhatja a közönség. Az est karmestere Dubóczky Gergely. HIRDETÉS Intézményi konyhára termelnének terv Az elkövetkezendőkben önellátó módon kívánják meg­oldani az intézményi konyhák zöldségfélével való ellátását Zagyvarékason. A növények termesztése fóliasátrak alatt fog történni, gondozásukra közel száz ember foglalkoz­tatását tervezik. Már csak arra várnak, hogy megtudják, milyen összeget nyer el az önkormányzat az idei Start munkaprogramra, a döntés a napokban fog megszületni - tájékoztatta lapunkat Jánosi Jó­zsef, a település polgármester, aki elmondta, hogy ha a későb­biekben kapacitás és igény lesz rá, a termények akár piacra is kerülhetnek. ■ Kincset kerestek, kincset lenek pályázatok Fiataloknak adott lehetőséget a Jászok Egyesülete Fiatal jászok számára írt ki pá­lyázatot a Jászok Egyesülete immár második alkalommal. A megméretés ismét kiváló al­kalom volt arra, hogy a figye­lem középpontjába kerüljenek a jász hagyományok, értékek. Az érdeklődők két kategóriá­ban nevezhettek. Tájszavak és történetek címmel a jászok ál­tal használt tájszavakat és hoz­zá kapcsolódó történeteket vár­tak a pályázat kiírói 14 és 20 év közötti fiataloktól. Aki pedig a képek mestere és 12-18 év közötti fiatal, ő az ál­tala felfedezett és megörökített jász értékekről az Én is látom, te is látod pályázatra válogatha­tott saját fotóiból. Nehéz volt a bírálók dolga, mert minden pályázó egyedi, elmélkedésre késztető, értékes képet vagy gondolatot mutatott be önmagáról és a Jászságról is. A Tájszavak és történetek kategóriában első helyezett lett Gura Bálint, aki a Gézu gazda és Örzse asszony című humoros írásával lehelt életet jellegzetes jász kifejezésekbe. Második helyezést kapott Vég­ért Ágnes, Szavak egy életben című, elgondolkodtató írásával. Ágnes fotót is küldött a barokk stílusban újjáépített jászapáti templomról, melynek egyik tor­nyában egykori román stílusú templomablak látható. Harma­dik díjat itt nem osztottak ki. Az Én is látom, te is látod ka­tegóriában első helyezett lett Sárközi Bianka, aki a Puszta- monostoron álló I. világhábo­rús hősi emlékműről készített egyedi beállítású képet. Máso­dik helyezést ért el Harangozó Márk, jellegzetes színvilágé képei előtt szívesen elidőzhet a szemlélődő. Dóra Vivien kapta fotóiért a 3. helyezést, a négy­szállási iskola emléktáblája és az Isten dicsőségére 1992 cí­mű megragadó hangulatú ké­peiért. A díjátadás január 17-én, pénteken 15 órakor lesz Jász­berényben, a városháza dísz­termében - közölte lapunkkal a Jászok Egyesülete. ■ HÉT VÉGI MŰSORAJÁNLÓ SZOMBAT I. 1.1 .l.ii 1.1, ,1. i .■■■■!■■■ 6.00 Aktuális 6.30 Téma volt... 6.50 Na­pi üzenet 7.00 Aktuális 7.30 Téma volt... 8.00 Aktuális 8.30 Téma 9.00 Aranyko­sár 10.00 Levéltári esték 11.00 Mérleg II. 25 Fórum 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Téma volt... 13.00 Sajtó­asztal 14.00 Aktuális 14.30 Téma volt... 15.00 Halak, vizek - horgászmagazin 15.30 Adiemus - Gyermekhangok - Ko­dály Zoltán Gyermekkórus és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar koncertje 17.00 Zsáner 17.30 Elixir 18.00 Megyei Tükör 18.30 Mese percek 19.00 Aktuális - Visszatekintő 19.20 Napi üzenet 19.30 Aranykosár - kívánságműsor 20.30 Ha­lak, vizek 21.00 Művészfilmek a Szol­nok televízió műsorán 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu. SZOLNOK FM 0.00-7.00 Helyből a legjobb ma­gyar sláger megy! 7.00-13.00 Szol­nok FM Hétvége Csibrán Szilviával. 13.00-20.00 Szolnok FM Kívánság- műsor Nagy Szilárddal. 20.00-24.00 Saturday Night's Hit - Bárány Attilá­val. www.szolnokfm.hu. AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 7.00 Aktív weekend - Kedvencek pihenéshez 12.00 Kívánságműsor 15.00 Media Markt-toplista - A vásárlók ked­vencei 16.00 Aktív weekend - Kedvencek pihenéshez 18.00 Club 30 - Szombat esti warm up Imhouse-zal 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance dalok, aktiv@aktivradio.hu AMADEUSRÁpiÓ 102.4 5.00 Nekem 80 ismétlés, 8.00 „Amadeus Weekend” - élő ze­nés műsor 14.00 Amadeus ret­ro - zenei műsor majd nonstop zene vasárnap reggel 8 óráig. amadeusradio@amadeusradio.hu VASÁRNAP I, I,! .1.» .1,1, ,1, i.l'■■■■■■■■ 6.00 Aktuális - visszatekintő 6.25 Ha­lak, vizek 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktu­ális - visszatekintő 7.30 Szolnoksport 8.00 Aktuális - visszatekintő 8.25 Me­sepercek 8.30 Liturgia 9.00 Sajtóasztal 10.00 Árpád népe 11.00 Elixir 11.25 Zsáner 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktu­ális - visszatekintő 12.30 Aranykosár 13.30 Fórum 14.00 Aktuális Vissza­tekintő 14.30 Kultúrkorzó 15.00 Mú­zeumi Szabadegyetem 16.00 Zsáner 16.30 Örökségünk 17.00 Szolnoksport 17.30 Halak, vizek 18.00 Aranykosár 19.00 Aktuális visszatekintő 19.20 Na­pi üzenet 19.30 Liturgia 20.00 Levél­tári esték 21.00 Művészfilmek a Szol­nok televízió műsorán 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu SZOLNOK FM 0.00-7.00 Helyből a legjobb magyar slá­ger megy! 7.00-13.00 Szolnok FM Hétvé­ge Bagi Timivel. 13.00-14.00 Páholyból - színház, mozi, közélet - magazinműsor Barabás Nórával. 14.00-20.00 Szolnok FM Hétvége Túróczi Imrével és Bagi Timi­vel. 20.00-24.00 Disco's Hit Bárány Atti­lával. www.szolnokfm.hu. aktív rádió 00.00 Álomzóna: zenés éjszakai műsor 5,00 Hungáriadó: magyar zenei váloga­tás 6.00 Aktív reggeli: vasárnap reggeli ébresztő 8.00 Aktív top 20: Aktív top: zenei műsor 11.00 Aktív ajánló: a leg­újabb zenék ajánlóműsora 12.00 Inter- Aktív: sms- és élő telefonos kívánság- műsor 15.00 Aktív horoszkóp 16.00 Aktív Triumvirátus: vasárnap délutáni őrület 17.00 InterAktív: SMS- és élő te­lefonos kívánságműsor 19.00 Aktív weekend: válogatás a hét zenéiből 22.00 Aktív Night: éjszakai zenei válogatás. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 5.00 Együtt-ható ismétlés, 8.00 „Amadeus Weekend” - élő zenés mű­sor, benne: 10.00-12.00 „Zamat” gasztronómiai magazin Kis Katával 14.00-18.00 „Habcsók" Kolonich Éva műsora 22.00-24.00 „Erdőjárók" va­dász - környezetvédelmi magazin majd nonstop zene hétfő reggel 6 óráig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! PROGRAMAJÁNLÓ MOZI SZOMBAT MAI MŰSOR. Szolnok. Cinema City: Corning out (12) 22.00. Dinoszauru­szok - A Föld urai, 3D (6) 10.00,14.00. Dinoszauruszok - A Föld urai (6) 12.00. Elpuskázva (12) 18.00,20.00. A hob­bit - Smaug pusztasága, 3D (12) 15.00, 20.30. Jégvarázs, 3D (6) 13.00,15.15. Jégvarázs (6) 10.45. Pulykaland (6) 3D 11.00,16.00. Pulykaland (6) 3D 13.00. A Wall Street farkasa (16) 13.40,17.00, 20.20. Walter Mitty titkos élete (12) 11.30, 18.15,22.15.47 Ronin (12) 3D 17.30, 19.45. TISZApART mozi: Dinoszauruszok - a Föld urai (6) 3D-ben 11.00, Corning out (16) 11.00, Dinoszauruszok - a Föld urai (6) 3D-ben 14.00, Belle és Sebastien (6) 14.15, Corning out (16) 16.15, Csoda­bogarak - Az elveszett hangyák völgye (6) 16.30, A Wall Street farkasa (16) 18.00, La Traviata - operaközvetítés milánói Scala-ból 19.00, Call girl (16) 21.00,12 év rabszolgaság (16) 22.00. VASÁRNAP MAI MŰSOR. Szolnok. Cinema City: Di­noszauruszok - A Föld urai ,3D (6) 10.00, 14.00. Dinoszauruszok - A Föld urai (6)12.00. Elpuskázva (12) 18.00,20.30. A hobbit - Smaug pusztasága, 3D (12) 15.00. 20.00. Jégvarázs, 3D (6) 13.00, 15.15. Jégvarázs (6)10.45. Pulykaland (6) 3D 11.00,16.00. Pulykaland (6) 3D 13.00. A Wall Street farkasa (16) 13.40, 17.00. 19.45. Walter Mitty titkos élete (12) 11.30,18.15.47 Ronin (12) 3D 17.30, 20.20. TISZApART mozi: Dinoszauruszok- a Föld urai (6) 3D-ben 11.00, Coming out (16) 11.00, Dinoszauruszok - a Föld urai (6) 3D-ben 14.00, Belle és Sebastien (6) 14.15, Corning out (16) 16.15, Csoda­bogarak - Az elveszett hangyák völgye (6) 16.30, A Wall Street farkasa (16) 18.00, Street Dance - All Stars (6) 18.00,12 év rabszolgaság (16) 20.00, Call girl (16) 21.00. SZÍNHÁZ SZOLNOK. A Szigligeti Színház nagyszín­padán ma 19 órától a Chioggiai csetepaté (Bajor-bérlet) című darabot láthatjhák. KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS SZANDASZŐLŐS. Családi kézműves foglalkozásra várják az érdeklődőket ma 9 órától a Szandaszőlősi Művelődési Házban. EMLÉKEZÉS SZOLNOK. A doni ütközetben eleset­tekre emlékeznek január 13-án 10 órától a Tiszai hajósok terén. Közreműködik a Szent László Hadosztály Honvéd Hagyo­mányőrző Egyesület. ELŐADÁS RÁKÓCZIFALVA. Honnan tudható, hogy mikor hazudnak nekünk? Hogyan olvashatunk partnerünk testbeszédében és gondolataiban? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphatnak választ a Varsány Közösségi Házban szombaton délután négy órakor kezdődő előadáson. Pintér István professzor Gondolatolvasástól a hazugságvizsgálatig című előadássoroza­ta ingyenes. AZ ÚJ NÉPLAPBAN SZEREPLŐ PROGRAMOK, MŰSOROK, ÜGYELE­TEK ADATAIBAN IDŐKÖZBEN TÖR­TÉNT ESETLEGES VÁLTOZÁSOKÉRT SEM ANYAGI, SEM JOGI FELELŐS­SÉGET NEM VÁLLALUNK. HÉT VÉGI ÁLLATORVOSI HELYETTESÍTÉSI REND ÉS GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategész­ségügyi Igazgatóság (Szolnok) tájékoztatása: Szolnoki kerület: Besenyszög, Csataszög, Hunyadfalva, Kötelek, Nagykörű, Tiszasüly: dr. Terjéki Edit, Szolnok, Szántó krt.59. T.: 70/433-5035. Szolnok, Tiszajenő, Tisza- várkony, Tószeg, Vezseny, Kengyel, Martfű, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Szajol, Tiszate- nyő, Szászberek, Újszász, Zagyvarékas: dr. Selmeczy Géza, Tószeg, Várkonyi út 14/b. 1:30/953-2328. Jászberényi kerület: Jászágó, Jászárokszál- lás, Jászberény, Jászdózsa, Jászfelsőszent- györgy, Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Pusz­tamonostor: dr. Batki István, Jászkisér, La­dányi u. 52. T.: 57/450-361,20/426-1260. Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászboldogháza, Jásztelek, Jászapáti, Jászi- vány, Jászkisér, Jászszentandrás, Jászladány: dr. Batki István, Jászkisér, Ladányi u. 52. T: 57/450-361,20/426-1260. Kunszentmártoni kerület: Cibakháza, Nagy­rév, Tiszaföldvár, Tiszainoka, Tiszakürt dr. Terhes Vilmos, Kunszentmárton, Petőfi u. 16. T.: 70/294-6143. Csépa, Cserkeszőlő, Kungyalu, Kunszentmárton, Mesterszállás, Mezőhék, Öcsöd, Szelevény, Tiszasas: dr. Terhes Vilmos, Kunszentmárton, Petőfi u. 16. T: 70/294-6143. Karcagi kerület Karcag, Berekfürdő: dr. Térjék Imre, Karcag, Duna u. 7. T: 59/400- 304,20/939-4650. Kunmadaras: dr. Tóth István, Kunmadaras, Kunhegyesi út 31. T.: 59/327-383,70/659-3061. Abádszalók, Nagyiván, Tiszabura, Tiszaderzs, Tiszafüred, Tiszagyenda, Tiszaigar, Tiszaörs, Tiszaroff, Tiszaszentimre, Tiszaszőlős, Tomajmonos- tora, Újszentgyörgy: dr. Gyöngy Ferenc, Tiszafüred, Szivárvány út 3.1:59/354-242, 30/958-2025. Kunhegyes: dr. Horváth La­jos, Kunhegyes, Zádor u.2. T.: 59/326-574, 30/967-0960. Mezőtúri kerület: Törökszentmiklós, Tisza- püspöki: nincs állatorvosi ügyelet. Kisúj­szállás, Kenderes, Fegyvernek, Kuncsorba, Örményes, Tiszabő: dr. Térjék Imre, Karcag, Duna u. 7. T.: 59/400-304,20/939-4650. Mezőtúr, Kétpó, Túrkeve: dr. Lázár József, Mezőtúr, Petőfi Út 29. T.: 30/953-5209. Készenlét, járványügyi ügyeletes: dr. Kertész Ottó, Jászberény, Határ 18. T.: 30/436-2751. GYÓGYSZERTÁRAK Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal megyei főgyógyszerésze tájékoztatása szerint Szol­nokon a gyógyszertári ügyelet hétköznap a legtovább nyitva tartó gyógyszertárak (NOVA Gyógyszertár Szolnok Pláza - Ady E. út 28/A., Áfium - Tesco, Téglagyári út 30., Pelikán Patika - Ady E. u. 15., Levendula (Széchenyi krt. 6/A 2-4.) zárásakor, 20 órakor kezdődik. Szombaton 20 óráig tart nyitva a NOVA Gyógyszertár Szolnok Pláza és az Áfium. Szombatonként részlegesen nyitva tart: Agora (Ságvári krt. 23.), Korona (Dózsa Gy. út 26-28.), Kossuth (Kossuth tér 7-8.), Fehér kereszt (Baross u. 5.), Magiszter (Széchenyi krt. 121.), Széchenyi (Széchenyi krt. 129.), Pelikán (Ady E. u. 15.), Pingvin (Jászkürt u. 1.), Szanda (Krúdy Gy. u. 108.), Szent Orbán (Munkácsy u. 15.) és a Calendula (Mátyás kir. u. 29.) gyógyszertár. Vasárnap 18 óráig tart nyitva a NOVA és 19 óráig az Áfium és a Mosoly (Auchan áruház­ban) gyógyszertár. Ünnepnapon a gyógyszertárak zárva van­nak, az ügyeletes gyógyszertár reggel 8 órától másnap reggel 8-ig biztosítja a lakos­ság sürgős gyógyszerellátását. E hét végén Szolnokon szombaton 20 órától a Korona (Dózsa György út 26/28.), vasár­nap 19 órától a Kolozsvári (Kolozsvári út 23.), gyógyszertár az ügyeletes. Vidéken: Jászapáti: szombaton a Megváltó, vasárnap az István Király, Jászberény: szom­baton a Thököly, vasárnap az Elixir, Karcag: vasárnap a Betánia, Kisújszállás: szomba­ton és vasárnap a Gólya, Kunszentmárton: szombaton és vasárnap a Kéki, Tiszaföld­vár: vasárnap az Ószőlői, Törökszentmiklós: szombaton és vasárnap a Kígyó, Túrkeve: vasárnap a Pingvin az ügyeletes gyógyszer- tár. Állatgyógyszertár: Szolnok, Arany J. u.l4/a. Tel/Fax: 515-172. Szombaton: 9.00-12.00). TEMETKEZÉS Hirdetés Pietas Temetkezés. Szolnok, Temető u. 10. Telefon: 06-20/474-4930,06-20/474- 4929.

Next

/
Thumbnails
Contents