Új Néplap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-11 / 9. szám

2014. JANUÁR 11., SZOMBAT JÁSZSÁG 5 Bécsben is bizonyított már tehetség Naponta több órát gyakorol a jászberényi fiatalember Sas Dániel szerint az igényes és jó zene mindenkit magával ragadhat. Már nemzetközi szinten is megmutatta tehetségét. Fazekasműhelyt terveznek létrehozni a kistelepülésen munka Rendbe teszik az egyik önkormányzati ingatlant Já- sziványban, hogy azt egy kis fazekasműhellyé alakítsák át. A közmunkaprogram keretében húsz fő foglalkoztatását terve­zi tavasztól az önkormányzat, a mezőgazdasági tevékeny­ség, illetve egyéb úgynevezett értékteremtő tevékenységek mellett három munkavállaló a fazekasmesterség fogásait tanul­ja meg. Az előkészítés részeként korábban már megvásárolták a szükséges fazekas korongot, va­lamint a kemencét. Egy helybéli fazekas mutatja be a mesterség fogásait, készíti fel a dolgozókat, hogy a későbbiekben ajándék- tárgyakat, tányérokat, köcsö­göket készítsenek. Mint azt a polgármester elmondta, olyan foglalkoztatást szeretnének meg­honosítani a településen, amely valóban hosszabb távra tervez­hető tevékenységi forma lehet az érintettek számára a későbbiek­ben is, ezért is kezdték meg már most felkutatni, hogy mely terü­leteken tudják majd értékesíteni az elkészült portékát. ■ B. CS. Az időjárás kedvezett az építkezésnek óvoda Jászladányban az el­múlt hetekben is folyamatosan tudtak dolgozni a helyi óvoda bővítésén, felújításán. A szokat­lanul enyhe időjárás kedvezett a kivitelezőknek. A meglévő két csoportszoba mellett további két csoportszobát használhatnak majd a helybéli gyermekek, illetve lehetőség nyílik torna­szoba, képző-, fejlesztőszoba kialakítására is, miközben a pedagógusoknak és az óvodave­zetőnek is külön irodát, helyisé­get alakítanak ki. Mindezekre eddig is nagy szükség lett volna, de eddig nem volt forrás a beruházás megvalósítására. Az összességében 120 millió forintba kerülő beruházás ki­vitelezése tavaly júniusban kezdődött és idén április 30-áig kell végeznie az építő vállal­kozásnak. Az eddig elvégzett feladatok alapján tartható lesz a határidő - vélekedett Drávucz Katalin polgármester. ■ B. CS. Kisgyermekként egyetlen porcikája sem kívánta, hogy nap mint nap a zongora előtt ülve gyakoroljon. Aztán egyszer csak magával ragad­ta a zene és életformájává vált, hogy megszólaltassa a muzsikát. Sas Dániel fiatal művészként nemrégiben megnyerte Bécsben a Bartók Béla Zongoraversenyt, most pedig már Ausztriából és Olaszországból is érdeklőd­nek utána. Banka Csaba Tízévesen még nem nagyon értette, hogy miért is kell neki rendszeresen a zeneiskolába járnia. - Már az is megfordult a fejemben, hogy abba hagyom az egészet, de szüleim és zon­goratanárom, Hagyó Lászlóné átsegítettek azon a holtponton, mígnem egyszer azon vettem észre magam, hogy magával ragadott a zene és átéreztem mindazt, amit üzenetként ma­gában hordoz. Onnantól kezdve pedig már nem volt vita, mos­tanra pedig már életformámmá vált a hangszeres zene. A Liszt Ferenc Zeneművé­szeti Egyetem zongoraművész szakának elsőéves hallgatója­ként novemberben megnyerte Bécsben a Bartók Béla Zongora- versenyt. A több korcsoportban induló versenyzők Európa min­den szegletéből érkeztek, sőt még Kínából is volt induló.- A versenyen nem csak az első helyezést nyertem meg, hanem a Bécsi Zeneakadémia zongora tanszakvezetőjének különdíját is, így felléphetek az osztrák főváros zeneakadé­miáján. Azt még nem tudom, hogy a versenynek mindezen túl még lesz-e valamilyen ho­A JÁSZBERÉNYI Sas Dániel egy újabb Bartók Béla Zongoraver­senyre készül, amelyet már hatodik alkalommal rendez­nek meg Szegeden. A nemzet­közi megméretés három fordu­lóból áll, s amennyiben bejut az utolsó körbe is, összességé­ben mintegy másfél órás anya­got kell bemutatnia a zsűri számára. az első két fordulóban szaba­don választott szóló műveket, zadéka, mindenesetre azóta már kerestek más ausztriai, illetve olaszországi fellépések lehetőségével is. Legközelebb pedig a Zeneakadémián léphet fel, ahol az akadémia díjnyer­tesei adnak gálaműsort január 22-én. Művésznövendékként előrehaladását Némethy Attila és Gulyás István egyengeti az akadémián, de továbbra is gya­korolhat a jászberényi Palotásy János Zeneiskolában. - Nem szakadt meg a kapcsolatom a zeneiskolával, Hagyó Lászlóné továbbra is sokat segít, illet­ve mindenki a zeneiskolából. Amikor arra van szükség, jö­a harmadikban pedig zeneka­ri darabot kell előadnia a ver­senyzőknek.- TERMÉSZETESEN fontos O verseny, és fontos az ered­mény, hiszen az mutatja meg, hol tartok, és miben kell még fejlődnöm, de leginkább a fel­készülésfolyamata az, amit nagyon kedvelek, hisz minden egyes megtanult darabban magam is több leszek - mond­ta a tehetséges fiatal. hetek gyakorolni, márpedig nem telhet el úgy nap, hogy ne gyakorolnék, legkevesebb a napi három óra, de fellépések, versenyek előtt akár nyolc-tíz óra is eltelik gyakorlással. Az akadémián vált egyértelművé, hogy minimum szintje van a gyakorlásnak, maximuma azonban soha. A zeneakadémián gyorsan be tudott illeszkedni. - Nem volt nehéz beilleszkedni, hiszen az érdeklődés mindenki számára azonos, oda már csak tényleg azok jutnak el, akik teljes szív­vel a zongorára koncentrálnak, másként nem lehet. Mindenkit összeköt a zene szeretete, en­nek megfelelően közös témánk is gyorsan akad. Az egyik leg­nagyobb hajtóerőt is ez jelenti, hiszen senkinek nem kell már azt magyarázni, hogy miért is van az akadémián...- Nincs kedvenc darabom, vagy kedvenc zeneszerzőm, mert számomra - függetlenül a műfajtól - az a fontos, hogy igényes és jó legyen a zene. Ha példaképként mégis meg kelle­ne valakit nevezni, akkor talán Presser Gábor az, akit mind a zongorajátéka, mind az életút­ja, művészete miatt kedvelek. HÍRSÁV Különleges élményt ígér a bemutató JÁSZFÉNYSZARUN JANUÁR 16- án este különleges koreai táncbemutatóra várják az érdeklődőket. A Petőfi Sán­dor Művelődési Ház nagyter­mében. A Koreai Kulturális Központ jóvoltából ugyanis a Jeongseon Arirang Színházi Társulata lép fel - adja hírül a település honlapja. Az ari­rang a koreai nép múltját, jelenét és jövőjét mutatja be, mintegy 3600 variációja létezik, a legrégebbi ismert több mint 600 éves. Az ari­rang dal szövege nem csak területenként, de akár éne­kesenként is változó lehet, lehetőséget ad az improvi­zálásra. Elkészült a tájház épülete Jásziványban JÁSZIVÁNYBAN BEFEJEZTÉK annak a kis parasztháznak a felújítását, amelyben a jö­vőben tájházat szeretnének létrehozni. A helybéliek célja egy olyan épület be­rendezése, kialakítása, amely megmutatja, hogy egykor hogyan éltek a településen. A hiteles be­mutatás érdekében régi használati tárgyak, kor­dokumentumokat várnak a falu lakóitól, hogy minél hitelesebben alakíthassák ki a bemutatóteret. Kisállattenyésztők kiállítását tartják JÁSZÁROKSZÁLLÁSON A Csörsz Vezér Galamb Díszmadár és Kisállat­tenyésztők Egyesületének tizenkettedik hazai, illetve második nemzetközi ki­állítását tartja a hét végén, szombaton és vasárnap, a Széchenyi Általános Iskola tornacsarnokában, ahol a tenyésztők díjnyertes, tet­szetős jószágait tekinthetik meg az érdeklődők évről évre. Felszabadulásról Turulra változott a név A KÉPVISELŐ-TESTÜLET dönté­se értelmében új nevet ka­pott Jászivány egyik utcája. Az eddig Felszabadulás utcaként szereplő területet ezután Turul utcának neve­zik a faluban. Újabb versenyre készül az ifjú művész Nem hagyott alább az adományozókedv történelem A napló nem csak családtörténet, de kordokumentum is Tavasszal lezárnák az előkészítés folyamatát A jászberényi Jász Múzeum történeti, néprajzi dokumentu­mainak jelentős része adomány útján érkezik az intézmény­be. A 2013-as esztendő ebből a szempontból sem volt ered­ménytelen. Hortiné dr. Bat- hó Edit igazgató elmondta az elmúlt évben kaptak a polgá­ri életformát jellemző haszná­lati tárgyakat, a jász viselet egy-egy darabját, lakástextíli­át, régi fotókat, imakönyveket, de még zsűrizett népi iparmű­vészeti alkotások is.- Az egyik legérdekesebb adomány egy visszaemlékezé­sekkel gazdagon tűzdelt napló volt - tudtuk meg az igazgatónő­től. - A XIX. század végén Jász­ladányban élt tanító, Kiss Ágos­ton naplójáról, visszaemlékezé­seiről van szó, amelyet Szőke Katalin, az érintett ükunokája ajánlott fel a múzeum számára. A napló nem csak Jászladány- ról közöl eddig nem ismert rész­leteket. Lévén az író korábban inasként és segédként járta az országot, katonaként pedig be­barangolta fél Európát, így rend­kívül sok részletet tudhatunk meg az akkoriban élt emberek mindennapjaiból, szokásairól. Ahol Kis Ágoston megfordult, arról a településről részletesen szól naplójában. A múzeum munkatársai remélik, hogy lesz lehetőségük a későbbiekben a napló kiadására. ■ A XIX. századi Jászságról is új információkat ismerhetünk meg a naplóból csatorna Az előzetesen meg­határozott ütemterv szerint ha­lad Jászladányban a szennyvíz­csatorna-hálózat kiépítésének előkészítése. Drávucz Katalin polgármester elmondta, hogy az összességében 2,9 milliárd forint költséggel megvalósítan­dó beruházás jelenleg a projekt­menedzsment kiválasztását követően a kivitelező, illetve a műszaki ellenőr kiválasztására irányuló közbeszerzésnél, az ajánlatkéréseknél tart. Amennyiben nem jön közbe semmi, májusra kiválaszthat­ják a vállalkozásokat, és a szer­ződéskötést követően akár már meg is kezdődhet a kivitelezés. Nem csak a települési gerinc­vezeték hálózatot építik meg, hanem a rendszerhez tartozó szennyvíztisztító telepet is. A csatornaépítés munkála­taival elvileg 2015 június 30-ig kellene elkészülni, azt követő­en pedig féléves próbaüzem in­dul, hogy még abban az évben december 31-ig lezárhassák a projektet.- Az még kérdés, hogy a ki­vitelezési munkák ütemtervét, a szoros határidőket lehet-e tar­tani, minden esetre az elképze­lés szerint az uniós támogatás­sal finanszírozott fejlesztéssel szűk két éven belül teljes egé­szében elkészülhetne a hálózat - tette hozzá a polgármester. ■ Banka Cs.

Next

/
Thumbnails
Contents