Új Néplap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-10 / 8. szám
2014. JANUAR 10., PENTEK Már otthon van a trónörökös. Pompásan indult az év Iker Casillas számára, a Real Madrid kapusának ehhez még pályára sem kellett lépnie. Január negyedikén ugyanis megszületett a kisfia. Martin és édesanyja is kitűnő egészségnek örvend. A büszke apuka tegnap vitte haza őket a kórházból. LABDARÚGÁS A negyeddöntőbe jutás a cél válogatottunk számára Kielemezték a Cibonát kosárlabda Gondban van, de így is nagyon erős a horvát csapat kézilabda A hivatalos célkitűzés szerint a legjobb nyolcba kell jutnia a magyar válogatottnak a vasárnap kezdődő dániai Európa-bajnokságon. Mocsai Lajos szövetségi kapitány a csütörtöki sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a nehéz sorsolás és a sérültek miatt a csapatnak ehhez erőn felüli teljesítményre lesz szüksége.- A magyar válogatott a nemzetközi élmezőnynek azon hat válogatottja közé tartozik, amely az elmúlt időszakban minden világeseményen részt vett - emlékeztetett a 17. világversenyére készülő szakember, hozzátéve, a mostani tornára mindössze két hetet gyakorolhatott együtt a gárda, noha az olimpia előtt például 132 napot edzett közösen. Várhatóan hatalmas lesz a nyomás a magyar együttesen, mivel a két skandináv ellenfél, azaz az izlandi és a norvég csapat gyakorlatilag hazai környezetben játszhat majd, utóbbi szurkolói már több mint négyezer jegyet vásároltak a tornára. Mocsai Lajos a kerettel kapcsolatban elmondta, Harsányi Gergely - aki hamarosan apa lesz - nem utazik el a csapattal, helyére Szalafai Gábor került a keretbe. A magyarok Aalborgban vasárnap a spanyolok ellen kezdenek a csoportkörben, aztán az izlandiakkal és a norvégokkal találkoznak. A kvartettből az első három jut a középdöntőbe, amelynek összecsapásait Herningben rendezik majd. ■ HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. *, Tel.: 56/419-011. Nyitva: minden nap 8-21-lg $ Szolnok, Szapáry utca 23. § Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-ig * Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyamok délelőtt 9 óráig élnek, és a nap folyamán változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 296,00 302,90 USD 217,00 224,50 CHF 238,00 246,50 Érvényben: 2014. január 10. Befektetési aranyértékesítés. fis Közileteket is kiszolgálunk! www.cornergroup.nti "**0*#***#, Sztrahinja Milosevics (jobbra) december végén érkezett az Olajhoz, s mindkét eddigi meccsén jól játszott Csődközeli helyzetbe került az Olaj mai ellenfele. A Cibona elvesztette több meghatározó játékosát, ám az anyagilag megroppant csapat még így is veszélyes. Az Adria Liga legutóbbi fordulójában simán verte az Olimpija Ljubljanát. Gutái István Ne higgye senki, hogy ma 18 órától könnyű mérkőzés vár a Szolnoki Olajra csak azért, mert a Cibona Zagreb anyagi helyzete megrendült. Pedig az idei szezonra nagy elhatározásokkal vágott neki a csapat, az Adria Ligában sokáig a második, harmadik helyen állt, az Európa Kupában viszont nem tudott igazán nagyot alkotni, egy győzelemmel és kilenc vereséggel utolsó lett csoportjában. December végén pedig beütött a mennykő: több jelentős támogató is kifarolt a csapat mögül. A Cibonát a pénztelenség miatt már el is hagyta két amerikai légiós. De például a meccsenkénti hét gólpasszal az Adria Liga asszisztkirályává váló, ugyancsak amerikai ,)e- rel Bíassingame maradt, mint ahogy a Maccabi Tel Avivtól hazacsábított 211 centiméter magas center, Darko Planinics is. Mivel a ki nem fizetett bérek miatt több játékos is feljelentette a klubot a nemzetközi szövetségnél, a FIBA kizárta az átigazolásból a Cibonát. A szankció előtti utolsó pillanatban azonban még meg tudták szerezni a 2010-11-es szezonban Kecskeméten is megfordult Ivan Siriscsevicset. Báder Márton korábban két évet húzott le Horvátország elsőszámú csapatában, szerinte sem szabad úgy nekimenni a mai meccsnek, hogy egy romokban heverő ellenfél áll a túlsó térfélen.- Igaz ugyan, hogy csak hét olyan játékosa maradt a Cibo- nának, akiket a fiatal edző, Sla- ven Rimac forgathat a mérkőzéseken, de ők valamennyien minőségi kosarasok - mondta az Olaj csapatkapitánya. - Dario Sarics az egyik magasbedobó, aki csak tizenkilenc éves, de a következő szezonban már az NBA-ben fog játszani. Ez azért sokat elárul a képességeiről. És a többiek sem rosszabbak nála. Január negyedikén játszotta első meccsét a krach után a Ciösszesen 41 trófeát nyert, a horvát bajnokságban tizennyolcszor végzett az élen. A klub a nyolcvanas években élte aranykorát, kétszer nyerte meg a Kupagyőztesek Európa Kupáját, ugyancsak kétszer az Euro- liga elődjét, a BEK-et. Az 1986- os döntőben a Budapest Sportcsarnokban 94-82-re győzte le bona. Odahaza verték az Olimpija Ljubljanát 83-71- re úgy, hogy a szlovén bajnoknak momentuma sem volt. A horvátok az Adria Liga ötödik helyén állnak kilenc győzelemmel és hat vereséggel, a Szolnok öt-tízes mutatóval a tizenegyedik.- Nagyon masszív csapat lesz az ellenfelünk - folytatta a szolnoki center. - A héten kia Zalgiris Kaunast. A horvát csapatot olyan játékosok alkották, mint Zoran Csutura, Miho- vil Nakics, vagy a valaha volt egyik legjobb európai kosaras, Drazsén Petrovics. A közlekedési balesetben elhunyt Kapitány idén lenne ötven éves, szobra a róla elnevezett zágrábi sport- csarnok előtt áll. elemeztük őket, a feladatunk az, hogy lassítsuk a játékukat, mert felállt védelem ellen vannak gondjaik. Gyors indításokban, a támadólepattanók megszerzésében viszont nagyon jók. Októberben Zágrábban a horvátok 87-63-ra győztek. Akkor Névén Spahija ült a hazaiak, míg Nedeljko Ascserics a vendégek kispadján. Azóta már egyikük sincs hivatalban. Ugyanakkor a Cibonához kapcsolódik egy szolnoki sporttörténelmi esemény is. 2012 október harmadikán 75-71 arányban a Szolnok éppen a horvát rekordbajnok ellen szerezte meg első győzelmét az Adria Ligában. Azokból a csapatokból Simon Balázs és Báder Márton, illetve a már emlegetett Dario Sarics, Davor Kus és Marko Jagodics Kuridza maradt meg hírmondónak. A Cibona Európa egyik kiemelkedő együttese HÍRSÁV Nem csak a kispadon lesz változás Győrben mint várható volt, Horváth Ferenc lett a Győri ETO FC labdarúgócsapatának vezetőedzője. Sikerorientált embert kerestünk, akinek az első hely talán siker, a második hely már kudarc, mondta Tarsoly Csaba, a győri klubelnök. Az elnök azt is jelezte, hogy komoly játékostapasztalattal rendelkező embert akartak a posztra ültetni. Tarsoly Csaba közölte az MTI-vel, hogy a kapus szerb Szasa Sztevanovics lett az ETO FC labdarúgócsapatának sportigazgatója, Vin- cze Ottó pedig klubigazgató. Fazekas-Zur Krisztina is kisbabát vár az olimpiai bajnok kajakos, Fazekas-Zur Krisztina versenyzőtársához, Kovács Katalinhoz hasonlóan tavaly decemberben jelentette be, hogy gyermeket vár. A kiváló versenyző férjével, aki egyben az edzője is, az Egyesült Államokban él. - Jól vagyunk, egyre jobban érzem magam, az első három hónap rosszullétei már a múltba vesznek, visz- szatért az energiám, boldog és kiegyensúlyozott vagyok - mondta Leváltották Völgyi Pétert Zalaegerszegen MENESZTETTÉK POSZTJÁRÓL Völgyi Pétert, a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Zalaegerszeg vezetőedzőjét - írt az mti.hu. A klub honlapja csütörtökön arról számolt be, hogy a vezetőség döntésének hátterében a csapat vártnál gyengébb szereplése, eredménytelensége áll. A közlemény hangsúlyozza, hogy „érzelmileg nehéz döntés született, hiszen Völgyi Péter munkája segítette hozzá a klubot a 2009-2010-es bajnokság megnyeréséhez. A hétvégi, Atomerőmű elleni bajnokin az eddigi másodedző, Heinrich Róbert iráyít- ja majd a csapatot. ■ A Szolnok a Kaposvár ellen játssza az év első meccsét vízilabda A bajnoki címre törő Tisza-partiak egy percig sem vehetik félvállról ma délutáni vendégeiket sem Az esztendő első mérkőzéseit játsszák ma este a csapatok az élvonalbeli bajnokságban. A Szolnoki Dózsa-Közgép a Kaposvár együttesét fogadja ma délután négy órakor a Vízilabda Arénában, ahová ingyenes lesz a belépés. A korai kezdésnek az a magyarázata, hogy a fedett uszodával szomszédos Tiszaligeti Sportcsarnokban este hat órakor kezdődik Olaj- Cibona Adria Liga-mérkőzést, és a vízilabdaklub vezetői jó szokásukhoz híven ezúttal is kitérnek a kosármeccs elől. Egyébiránt a 14. fordulónál tartanak az érdekeltek. A vendég kaposváriak hét győzelemmel és hat vereséggel a nyolcadik helyen tanyáznak. A vezetőedzőjük az a Fekete Szilveszter, aki a brit női válogatottnál tevékenykedett a londoni olimpián. A csapat legnagyobb ásza kétségtelenül a háromszoros olimpiai bajnok kapus, Szécsi Zoltán. Szintén nagy névnek számít a hazai pólóban a korábban magyar bajnok és Euro- liga-győztes Kovács Olivér, aki elmúlt három szezont Szolnokon töltötte. A hátvédjátékos alapembernek számított az őszszel a somogyiaknál, december < végén azonban lejárt a szerző- § dése. |- Az elmúlt év végéig szólt = a megállapodásom a Kapos- £ várral, utána pedig Svájc felé Pásztor Mátyásék sorozatban három meccset játszanak hazai pályán veszem az irányt - mondta a pólós. - Vállalkozás-szervező közgazdász a végzettségem, s három nyelven beszélek. A másik célom, hogy kint minél jobban elsajátítsam majd a német nyelvet. Emellett szeretnék még pólózni, a Basel csapatában folytatom majd a pályafutásom. A további kaposvári játékosok közül Dőri Farkas neve azért lehet ismerős, mert tavaly Szolnokon vízilabdázott, a fiatal jobbszélső most mint kölcsönjá- tékos szerepel a somogyiaknál. A Dózsa csapata nem titkolja: a tavalyi ezüstérem után a bajnoki címre tör, de ahhoz előbb az alapszakaszban kellene minél jobb eredmény elérnie. Magyarán megnyerni. Megvan rá az esély, hiszen az együttes hátránya - a vesztett pontokat tekintve - mindössze egy pont a listavezető Eger mögött.- Sokat nem hibázhatunk, ha meg akarjuk nyerni az alapszakaszt - mondta Cseh Sándor, a Dózsa edzője. - Mindig a szezon elején születnek a nagy meglepetések, épp a Kaposvár okozta közülük az egyiket, mikor a fővárosban verte a Vasast. Ezért már a mai Kaposvár elleni derbin is nagyon fegyelmezetten, koncentráltan kell játszanunk, nem vehetjük őket félvállról. Úgy, hogy először legyünk túl szerencsésen a mai összecsapáson. ■ Varga Csaba