Új Néplap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)
2013-12-10 / 287. szám
4 JÁSZSÁG 2013. DECEMBER 10., KEDD Mikulás gála. Jászárokszálláson hagyomány, hogy a Fortuna TSE táncosai az év végéhez közeledve bemutatót tartanak a település lakóinak. A fiatal táncosok idén sem szakítottak a hagyományokkal és az Árokszállási Téli Esték programsorozat keretében az általános iskola tornatermében tartották meg a Mikulás gálát szombat este. A még szárnyukat próbálgató kezdő táncosoktól a fiatal felnőttekig számos csoportban mutatták be tánctudásukat. Nem kellett különrendelet fedél nélkül Van város, ahol csak egyetlen emberrel akad gond A kivitelezést már jövőre megkezdenék Jászladányon szennyvíz Régóta szeretnék kiépíteni Jászladány nagyközség szennyvízcsatorna hálózatát. A beruházás indításának legfőbb akadálya természetesen a szükséges anyagiak hiánya volt eddig. A helyzet alávetőén megváltozott azzal, hogy fejlesztési pályázatuk támogatást nyert nemrégiben - tudtuk meg Drávucz Katalin polgár- mestertől. A Jászladány egészére vonatkozó fejlesztési elképzelés megvalósításához 2,9 milliárd forintos támogatást nyertek el, ami a beruházás bekerülési költségének 95 százalékos finanszírozását jelenti.- Amennyiben minden az előzetes tervek szerint halad, akkor már a következő év késő tavaszán, áprilisban vagy májusban meg is kezdődhet a kivitelezői munka - mutatott rá Drávucz Katalin polgármester. Ehhez persze az kell, hogy az addig hátralévő néhány hónapban a közbeszerzési eljárásokat végigvigyék, és a beruházás lebonyolítóját, kivitelezőjét kiválasszák, a kapcsolódó feladatokat rendben elvégezzék. ■ B. CS. A szépkorúak számára osztanak csomagot élelmiszer Karácsony közeledtével ebben az évben is egy-egy csomaggal kedveskednek a jász- kiséri időseknek. A város 70 év feletti házaspárjai, s egyedül élő lakói számára állítják össze a csomagokat. Alapvető élelmiszereket, valamint szaloncukrot tartalmaz majd a csomag, amiből összességében ötszázat állítanak össze. Hasonló kedvességet terveznek Jászladány 65 évet betöltött lakói számára is. A karácsonyi élelmiszercsomagban cukrot, Usztet, olajat, s természetesen szaloncukrot helyeznek el. A településeken igyekeznek még karácsony előtt szétosztani a helybéliek számára a csomagokat. Az ünnepek apropóján Jászladányban a helybéli családok számára lehetőséget biztosítanak kedvezményes fenyőfa vásárlásra is. ■ B. CS. Nem szabályozzák külön rendeletben a megkérdezett jászsági városokban a hajléktalanok tartózkodását. A lakhatási problémákat eddig mindig sikerült megoldani a legnagyobb hidegek idején is. Banka Csaba Óriási visszhangot váltott ki országszerte a fővárosi önkormányzat hajléktalanok tartózkodását szabályzó, kirekesztő rendelete. Ráadásul több kerületben, illetve vidéki nagyvárosokban is felvetődött, hogy a városrészek, illetve települések önkormányzatai is megalkotják saját „hajléktalan-ren- deletüket”. A Jászságban sok nehézsorsú, mélyszegénységbe süllyedt ember él, ugyanakkor a nagyvárosokban tapasztalt hajléktalansági probléma nem általános. Megoldásra váró szociális krízishelyzet azonban időről időre adódik.- Információnk szerint Jászberényben, a szó klasszikus értelmében nincs hajléktalan, tehát olyan személy, aki életvitelszerűen él a közterületen - mondta a témával kapcsolatban dr. Szabó Tamás, Jászberény polgármestere. - Ugyanakkor ez idő szerint egy olyan személyről tudunk, aki korábban az Egyesített Szociális Intézményben kapott helyet, de a közösségben felmerült problémái miatt onnan távozott. Mint kiderült ez a személy gyakorta tölti az éjszakát az egyik templom közösségi házának teraszán. A szociális dolgozók, illetve az önkormányzat segítségnyújtási próbálkozásait többször elutasította már. A polgármester elmondta, jellemzően A katasztrófavédelmi helyzet kezelésekor van arra szükség, hogy a nagy hidegben nappali melegedőket hozzanak létre. A jászfénysza- rui polgármesteri hivatal hatósági csoportjának vezetője, Nádudvari László például elhagy a hideg időjárás beköszöntővel esténként a vasútállomás várójában, illetve napközben a buszpályaudvaron megjelenik egy-egy személy, akik hajléktalannak mondják magukat. Az éjszakákat azonban nem Jászberényben töltik, mert a városban mind a vasútállomás váró- helyiségét, mind a buszmegálló épületét bezárják éjszakára.- Mindezekkel együtt sem jelentkezik olyan problémaként a hajléktalanság, hogy az a város életét befolyásolná - tette hozzá a herényi polgármester. - így nem is volt arra szükség, hogy ezzel a helyi rendeletalkotás szintjén foglalkoznia kellett volna a képviselő-testületnek. mondta, hogy a hajléktalanság apropóján nem kellett intézkedéseket hozniuk eddig, mert városukban nincs hajléktalan. Ugyanakkor az elmúlt évben is kialakítottak nappali melegedőt, amikor jelentős mértékben csökken a hőmérséklet.- Felvetődött az az önkormányzatban, hogy akár helyi rendelet szintjén is foglalkozzunk a közösségi terek használatának szabályozásával - mondta érdeklődésünkre Hajdú László, Jászkisér polgármestere. - Egy személy okozott komoly problémát a szociális területen dolgozóknak a településen néhány héttel ezelőtt. Igaz, az elhelyezéséről a tisztálkodási lehetőségéről, valamint az étkeztetéséről is gondoskodni tudtak munkatársaink, de az illető rendkívül arrogáns fellépése és gyakori alkoholos állapota miatt rendszeresen kialakultak nehezen kezelhető helyzetek. A legfőbb problémát az okozza, hogy nem fogadja el a felajánlott segítségnyújtást. Végül azután mégsem láttunk hozzá a rendelet-tervezet elkészítésének, mert a probléma kezelésére egyelőre a meglévő helyi szabályzók, illetve törvényi szintű rendelkezések elegendőnek bizonyultak. Azt pedig nem éreztük indokoltnak, hogy egyetlen összeférhetetlen ember miatt rendeletet alkossunk - tette hozzá. IE3J3333H A Szeretet Ebédjére várják a rászorulókat Jászberényben az adventi időszak programsorában a gyertyagyújtások, a pódiumműsorok, koncertek és filmvetítések mellett advent negyedik vasárnapján szeretetebédre várják a rászoruló helybélieket. A meleg ételt a Szentháromság téren osztják majd szét a megjelentek között néhány nappal a szeretet ünnepe előtt, egészen pontosan december 22-én délben. Új kandelábereket helyeztek el a központban jászárokszálláson a Kossuth út városközponttól az Arany János utcáig húzódó szakaszán nemrégiben befejeződött a közvilágítás korszerűsítése. Az elektromos vezetékeket a földbe süllyesztették és új kandelábereket helyeztek el az áramszolgáltató és az önkormányzat közös beruházásában. Ezen a szakaszon található épületek árammal történő ellátását is földkábel bekötésével oldották meg. Változik a plakátok ragasztásának szabálya JÁSZBERÉNY KÉPVISELŐ-TEStülete szerda délutáni soros ülésének napirendi javaslatai között szerepel a választási plakátok elhelyezéséről szóló önkormányzati rendelet megalkotása. Jászberényben eddig is szabályozott volt ez a terület. Az újraszabályozás indoka, hogy a jogszabályi környezet változása mellett a hatályos rendelet mellékletében szereplő köz- intézmények elnevezése sok esetben változott, ezért szükséges azok pontosítása. A jelenleg is hatályos önkormányzati rendeletek utólagos hatásvizsgálata megtörtént, ennek egyik megállapítása volt, hogy a meglévő rendelet szabályainak módosításával már nem lehetett volna a jogszabályi környezetnek megfelelő helyi szabályozást kidolgozni. A testület tagjainak minősített többségével lehet elfogadni a benyújtott előterjesztést. A hidegben a nappali melegedő is fontos Évente kilencezer óra szolgálatban polgárőrök Összefogással vásárolnák meg az új szolgálati autót A maguk előtt görgetett számlákat fizetik ki A jászapáti polgárőr egyesület idén ünnepelte megalakulásának 15. évfordulóját. A polgárőrök többsége munka után, ellenszolgáltatás nélkül végzi önkéntes tevékenységét a város jobb közbiztonsága és a közrend fenntartása érdekében. Az egyesület munkájának, eredményeinek elismeréseként az Országos Polgárőr Szövetségtől 2011-ben megkapta az „Év Polgárőr Egyesülete” kitüntetést. A polgárőrök a nap valamennyi időszakában szolgálatot teljesítenek a városban és segítenek, ahol csak tudnak. Az egyesület szolgálati gépkocsija, egy 14 éves Lada Niva az elmúlt időszakban műszakilag elavult, az üzemeltetése az állandó javíttatások ellenére is gazdaságtalan. Terveik szerint még idén szeretnének beszerezni egy korszerűbb gépkocsit, de a teljes vételár összege sajnos a szűkös anyagi keretek miatt nem áll a polgárőrség rendelkezésére. Az egyesület a helyi vállalkozókhoz, lakosokhoz fordult segítségért a fennmaradó összeg előteremtésére. A gépkocsi elengedhetetlen feltétele a polgárőrök hatékony munkájának, a lakosok védelme érdekében évente éjjel-nappal több mint kilencezer szolgálati óra alatt 15 ezer kilométert tesznek meg gépjárművel. ■ I. A. Mihályi Zoltán helyi polgárőrvezető is gyakran teljesít autós szolgálatot támogatás Egyszeri kiegészítő költségvetési támogatásban részesült Jászladány önkormányzata. A nagyközségben az elmúlt héten vehették kézbe a támogatás megítéléséről szóló hivatalos értesítést. Ösz- szességében 30 millió 762 ezer forintot utaltak a település számlájára. A megfogalmazottak szerint a működési költségek finanszírozását, a működtetés könnyítését tudják elérni a plusz összeggel.- A nagyközség működésének költségeit, a kifizetetlen számlákat finanszírozhatjuk az összegből - mondta Drávucz Katalin polgármester. - A rezsiszámlákat, az étkeztetés költségeit, a különböző kötelezettségekből még maradt hátralékokat fizethetjük ki ebből a pénzből. Korábban mintegy 85 milliós adóssága volt Jászladánynak, amit folyamatosan próbálunk csökkenteni, de mindez azzal jár, hogy az aktuális számlákat nem minden esetben tudjuk kiegyenlíteni. A most megállapított összegből a magunk előtt görgetett számlákat fizetjük ki. A település vezetője elmondta, hogy még így sem egyenlítik ki az összes számlatartozást, de a most meglévő tartozások kilencven százalékát teljesíteni tudják. ■ Banka Cs.