Új Néplap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-29 / 278. szám
2013. NOVEMBER 29., PÉNTEK Fucsovics Márton a legjobbak közé vágyik. Jövőre már a top 100-ba kerülés a célja Fucsovics Mártonnak, aki az olaszországi Andriában vasárnap aratott tornagyőzelmével, 53 helyet javítva, a 180. helyen zárja az évet a világranglistán. A 21 éves játékos a 440. helyről kezdte az idényt. TENISZ Streetballpályákat újítanak fel a Szolnoki Olaj szurkolói A fiatalság a rutin ellen labdarúgás Jászberény-Tiszafüred rangadó lesz a tavaszi rajton A tiszafüredi Dorcsák Zoltán (középen) jó játékára és góljaira nagy szüksége lesz az övéinek Jászberényben kosárlabda Szalay Ferenc polgármesterrel egyeztettek a Szolnoki Olaj KK Szurkolói Egyesület képviselői tegnap délután. Az egyesület azért kezdeményezte a megbeszélést, mert nagyon szívesen segítenek kosárlabdát szerető, ahhoz értő tagjai, azonban az ilyen jellegű engedélyek megszerzésében, a hivatali ügyintézésben nincs tapasztalatuk. A szurkolók ugyanis elhatározták, felújítják a szolnoki streetballpályákat. Ilyenek a Széchenyi, a Nagy Imre és a Szolnok ispán körúton is vannak. Barcsik Tamás, az egyesület egyik vezetője elmondta: tagjaik társadalmi munkában elvégzik az alapvető felújításokat. A polgármester kezdeményezésére a Sport- centrum koordinálja a várhatóan tavasszal kezdődő felújításokat, legyártatja a palánkokat. Az egyeztetésen felmerült új pályák építése is a város olyan pontjain, ahol még nem lehet szabad téren kosarazni. De annak lehetőségét is vizsgálják, hogy új pályák kialakítását hogyan lehet bevonni a TAO-s pályázatokba. ■ G. I. HIRDETÉS SZUPERT expressz SZOMBATON IS NYITVA! SCHOLL, BATZ, BERKEMANN papucsok, cip<0x0151>k, csizmák nagy választékban. Gyógysarok, Szolnok, Tószegi út 5., Shell kút mellett. Tel.: 56/210-043. EGÉSZSÉGPÉNZTÁRI kártyákat elfogadunk, www.gyogysarok-szolnok.hu ----------------------------------------*459933* HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. Tel.: 56/419411. Nyitva mindennap 8-21-ig $ Szolnok, Szapáry utca 23. | Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9- 17-ig * Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyamok délelőtt 9 óráig élnek, és a nap folyamán változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR: 297,00 300,99 USD: 218,50 222,99 CHF: 240,00 246,49 Érvényben: 2013. november 29. Befektetési aranyértékesítés. Zgk Közéleteket is kiszolgálunk! wvm.cornergroup.hu A hét végén kitavaszodik a futballcsapatok számára, hiszen a tavaszi szezonból előhozott mérkőzéseket játszanak az érdekeltek országszerte. A megyei első osztály szuperrangadóján szombaton 13 órakor a Jászberény a címvédő Tiszafüred gárdáját fogadja. Varga Csaba Egy biztos, a 37 pontos karcagi együttes az őszi első, második a Jászberény (36 pont), míg harmadik az elmúlt évad bajnoka, a Tiszafüred, amely 32 pontot gyűjtött az elmúlt 15 fordulóban. Egyértelmű: ez utóbbi három csapat indul harcba a bajnoki címért. Közülük a Jászberény és a Tiszafüred már a tavasz első körében összeméri erejét. A Tiszafüred az elmúlt öt fordulóban hét pontot szerzett, igaz legutóbb Kisújszálláson nyertek rangadót Gál Zoltán tanítványai, de előtte finoman szólva sem sziporkáztak a Ti- sza-taviak.- Győzni mindig jó, de most különösen jól jött csapatunknak a siker - ismerte el Gál Zoltán. - Nyerni akarunk Jászberényben is, akkor megmarad az esélyünk a bajnoki címre. Az utóbbi időszakban sérülések miatt nem tudtunk a legjobb összeállításban pályára lépni, most remélhetőleg komplett lesz a csapatunk a nagyon jó Jászberény otthonában. Jelzem a célkitűzés az első öt hely valamelyikének megszerzése, most harmadik helyen tanyázunk, ennél azért előrébb akarunk végezni. Visszatérve a rangadóra, ismerjük a herényieket, tudjuk, hogy mik az erősségeik, igyekszünk megtalálni gyenge pontjaikat, mint az őszi rajton, amikor 3-2-re vertük őket. Jelzem tavasszal a mi csapatunk rendre jobban szerepel, mint ősszel, reméljük minderre nem cáfolunk rá a szombati rangadón sem. A fürediek nem, a jászberényiek viszont remekeltek az elmúlt öt fordulóban, hiszen mindegyik meccsüket megnyerték, és imponáló 20-4-es gólkülönbséggel zárták az etapot.- Valóban jó passzban vagyunk, de ez már a múlt, és nekünk a jövőre, momentán a Tiszafüred elleni derbire kell koncentrálnunk - ezzel nyitotta a beszélgetést Szabó Imre, a a megyei III. osztályú bajnokságban a 14. forduló mérkőzéseit rendezték meg a hétvégén. A listavezető Nagyiván nagy küzdelemben, de megőrizte makulátlan mérlegét. A Kengyel nyert a Kenderes ellen, ezzel életben tartotta dobogós reményeit. Eredmények: Tiszaszen- timre-Tiszaszőlős 1-2, Kengyeljászsági csapat edzője. Tegyük hozzá, az utóbb emlegetett szakember épp a jó sorozat kezdetén vette át a csapatot elődjétől Vígh Tibortól. - Én csak az utóbbi időszakkal szeretnék foglalkozni - folytatta a szakember -, ami kétségkívül jól sikerült csapatunknak. Mint tudjuk, minden mérkőzés más, a Füred elleni derbi pedig különösen fontos lesz mindkettőnk Kenderes 3-2, Cserkeszőlő-Na- gyiván 1-2, Lurkó Focimánia- Jászjákóhalma 1-0. Őszi végeredmény: 1. Nagyiván 39 pont, 2. Kenderes (31-19) 22, 3. Tisza- szentimre (34-30) 22, 4. Kengyel 19, 5. Tiszaszőlős 17, 6. Lurkó Focimánia 15, 7. Jászszen- tandrás 11, 8. Cserkeszőlő 10, 9. Jászjákóhalma 5. számára. Játékosaik közül többükkel én is dolgoztam, tehát nem leszünk ismeretlenek egymásnak. Egy biztos, a sok nagy csatát megért futballistákból álló csapattal találkozik a mi fiatalokból álló együttesünk, melyben Besenyei Feri, Lukácsi Lóri és Németh Gyula képviseli a rutint. Nyernünk kell, és akkor nagy lépést teszünk céljaink felé. A bajnokság állása 1. Karcag 11 4 0 43-8 37 2. Jászberénv 11 3 1 47-16 36 3. Tiszafüred 10 2 3 32-15 32 4. Kisújszállás 8 4 3 38-24 28 5. Fegyvernek _8 2 5 30-17 26 6.Jánoshída 6 6 3 27-25 24 7. T.miklós 6 4 5 28-26 22 8. Martfű 6 2 7 23-20 20 9. Rákóczifalva 4 5 6 27-28 17 10. CséDa 4 3 8 24-42 15 11. J.szállás 2 8 5 20-26 14 12.Túrkeve 3 4 8 21-32 13 13.Szaiol 2 7 6 19-40 3 14. Cibakháza 2 5 « 18-33 11 15. Üiszász 2 5 8 19-39 11 16. Mezőtúr 2 2 11 13-38 8 A Nagyiván csapata telel az élen HÍREK Nyolc csapat már páholyban a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének 16 helyéből 8 elkelt az 5. forduló után - írta az nso.hu. Az A-csoport- ból továbbjutott a Manchester United, a B-ből csoportelsőként a Real Madrid. A C-ben csoportelső a PSG, a D-ben továbbment a Bayem München és a Manchester City. Az E-csoportból továbbjutott a Chelsea, a G-ből csoportelsőként az Atlético Madrid, a H-ból pedig a Barcelona. A záró forduló mérkőzéseit december 10-11-én rendezik. Egész napos röplabdás seregszemle Berényben tovább menetelnek a jászberényi röplabdás lányok. Deme Gábor tanítványai az NB II soros fordulójában Debrecenben léptek pályára és újabb magabiztos, 3:0 arányú győzelemmel erősítették meg vezető helyüket. A JRK legközelebb december 1-jén, vasárnap (ló óra) lép pályára bajnoki mérkőzésen. Akkor viszont megéri kilátogatni a Hűtőgép- gyári Sportcsarnokba, ugyanis egésznapos röplabdás buli várja az érdeklődőket. Reggel nyolc órától a Vasas, az MTK, a Békéscsaba, az Eger, a Nyíregyháza és az Érd csapatai lesznek a hazai lányok ellenfelei a Mikulás Kupa korosztályos tornán. Megszakadt a miklósiak jó sorozata a másodosztályú futsalbaj- nokság Keleti csoportjában nyolc, győztesen megvívott találkozót követően megszakadt a Bábolna-Törökszentmiklós csapatának remek sorozata. A gárda a Berkes László dirigálta gyöngyösiektől 11-6-os vereséget szenvedett. Bár az eredmény alapján úgy tűnik, fölényes magabiztossággal nyert a házigazda, a találkozó 36. percében még 7-6 volt az állás, azaz partiban volt a listavezető vendéglátójával. A hajrát azonban a gyöngyösiek bírták jobban. Az elkövetkező hetvenkét óra tervezett sportműsora labdarúgás Az utolsó bajnoki fordulót rendezik a megyei I. és II. osztályú bajnokságban a hét végén PÉNTEK Kosárlabda. Férfi NB I: Pécs- Zalaegerszeg, 18 óra. Labdarúgás. NB L: Honvéd- Kecskemét, (Sportl) 19 NB II: Vasas-Dunaújváros, (Duna Tv) 15.30. Röplabda. Férfi NB I: Szolnoki Főiskola RK-Debrecen, 18. SZOMBAT Kézilabda. Férfi NB I/B: Haj- dúnánás-Törökszentmiklós, 18. Férfi NB II: Székács KE- Hajdúszoboszló, 14. Békéscsa- ba-Kunszentmárton, 14. Mart- fű-Kiskunfélegyháza, 17. Kosárlabda. Adria Liga: Ce- devita-Szolnoki Olaj KK, 19. Szkopje-Cibona, 17. Krka- Crvena Zvezda, Zadar-Siroki, 19. Férfi NB I: Falco-Körmend, (Sport Klub) 15.45. Kaposvár- Nyíregyháza, Álba Fehérvár- Kecskemét, 18. Atomerőmű- Sopron, 18.30. Labdarúgás. NB L: Kapos- vár-Debrecen, (ml) 14. Puskás Akadémia-Pápa, Paks-Újpest, (Sportl) 16. Mezőkövesd-MTK, (Sportl) 18. Ferencváros-Pécs (Sportl), 20. NB II: Gyirmót- Szolnoki MÁV FC, 15. Tatabá- nya-Békéscsaba, Nyíregyháza-Ajka, Cegléd-Szigetszent- miklós, 13. Sopron-Kisvárda, s 14. Zalaegerszeg-Kozármis- | lény, 15. NB III: Hajdúböször- v. mény-Hatvan, Cigánd-Nyír- = bátor, Eger-Putnok, Kazinc- I barcika-Felsőtárkány, 13. A törökszentmiklósi csapat Hajdúnánáson folytathatja a gólgyártást REAC-Létavértes, 17. Megyei I. osztály: Törökszentmiklós- Karcag, Rákóczifalva-Túrke- ve, Jánoshida-Jászárokszállás, Cibakháza-Martfű, Kisújszál- lás-Mezőtúr, Jászberény-Tiszafüred, Újszász-Csépa, Fegyvernek-Szajol, 13. Megyei II. osztály: Tiszajenő-Jászboldog- háza, Jászladány-Tiszagyen- da, Tiszapüspöki-Kunhegyes, Tiszaföldvár-Pusztamonostor, Tószeg-Zagyvarékas, 13. Vízilabda. OB I: Szolnoki Dó- zsa-Közgép-OSC, 17. VASÁRNAP Kézilabda. Női NB II: Túrke- ve-Békéscsaba II., 14. Kosárlabda. Adria Liga: Par- tizan-Olimpija, 17. Igokea-Buducsnoszt, M. Vizura-Radnics- ki, 19. Férfi NB I/B: Olaj KK U23-Vasas, Tiszaligeti Sport- csarnok, 17. Labdarúgás. NB I: Diósgyőr- Győr (ml), 16.30. Haladás-Vi- deoton, (Sport2) 18.30. NB II: Balmazújváros-Siófok, 13. NB III: Veresegyház-Jászapáti, FTC II-Ebes, DVSC II-Tiszaújváros, 13. Megyei II. osztály: Jászfény- szaru-Jászdózsa, Jászkisér- Jászalsószentgyörgy, Szászbe- rek-Kunszentmárton, 13. Röplabda. Férfi NB I: Győr- Szolnoki Főiskola RK, 15. Női NB II: Jászberény-Hajdúböször- mény, 16. Szolnoki VSI-Eötvös DSE, 15. Mikulás Kupa utánpótlástorna, Jászberény, 8. ■