Új Néplap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-27 / 276. szám

8 2013. NOVEMBER 27., SZERDA ÉLETMÓD - TV-MUSOR Három lila és egy rózsaszín gyertya a koszorún hagyomány Advent, a karácso­nyi ünnepkör hagyományosan a Szent András apostol napjá­hoz (november 30.) legközeleb­bi vasárnap estéjén kezdődik és karácsonyig tart. Kezdetét valaha éjféli harangszó jelezte éppen négy vasárnappal az ün­nep előtt. Advent a karácsonyi ünnepkör, egyben az egyházi év kezdete, a várakozás ideje. Maga az eredeti latin elnevezés is erre utal: adventus Domini azaz az Úr eljövetele. Ebben az időszakban tiltotta az egyház a zajos mulatságokat és az ünne­pélyes házasságkötéseket. Ad­ventjelképén, a koszorún elein­te huszonégy gyertyát gyújtot­tak, naponta egyet. Ez utóbb négyre csökkent, azaz minden vasárnap lobbant fel a láng. A katolikus liturgia szerint a négy gyertyából három lila (a bűnbá­nat színe) és egy rózsaszín (az öröm árnyalata). ■ Gyertyagyújtás vasamap legenda A karácsonyi ünnepkör kezdete - Hagyomány és divat Eleinte 24 gyertyát gyújtottak meg Advent első vasárnapján, idén e hét végén, december elsején kerül kapukra, lakás­ajtókra vagy éppen az asztal­ra díszes koszorú. AS-összeállítás Az örökzöld ágakból fagyöngy­gyei, magyallal díszített koszo­rúk históriája a pogány időkbe, az északi népek világába nyú­lik vissza. A téli napforduló ün­nepére vesszőkoszorúkat fon­tak, amelynek kör alakja a tö­kéletességet, zöld színe az örök életbe vetett hitet jelképezte. A koszorúkkal a rossz szelleme­ket akarták elűzni, illetve az ajtókra akasztott fagyönggyel és gallyakkal a jó szellemeket egyekeztek engesztelni. De el kellett jönnie ahhoz a tizen­kilencedik századnak, hogy az adventi koszorú készítése, elhelyezése divattá váljék. A legendák szerint egy hambur­gi evangélikus lelkész, Johann Wiehern erősített otthona mennyezetére hatalmas, fe­nyőágakból készített koszorút, amelyen huszonnégy gyertya volt, minden adventi napra egy. Később már csak négy gyertya került a koszorúra, jelezve a négy vasárnapot. Adventi koszorú manap­ság bármiből készülhet. A hagyományos fenyőgally, mo­ha helyett egyre kedveltebb A családban a gyerekekkel együtt a legjobb elkészíteni az adventi koszorút - kellemes időtöltés a vékony olajfa ágakból font koszorú, de találunk szalmá­ból, gyékényből készült ala­pot is. Különleges látvány a vadborostyánnal körbetekert, aranyozott levelekkel díszített is. De kerülhet rá toboz, bo­gyós termés, csonthéjas-, vagy szárított gyümölcs. Habár a trendek változnak, a koszorú Rekordméretű magyar koszorú Magyarország eddigi legna­gyobb adventi koszorúját 2010- ben a nagykanizsai Palini Általános Iskola diákjai, taná­rai, szülők, barátok készítették el 2010-ben. A több mint 20 mé­ter átmérőjű koszorúra 15 ton­nányi fenyő és dísz került. Csak természetes anyagokat használ­tak fel. Az alapja 63 darab szal­mabála, ezeket háromféle fenyő­ággal díszítették. Korábban a szabolcsi Csengeren készült el az ország legnagyobb adventi koszorúja. Külső mérete 11,2 méter, belső mérete 8,5 méter, átlagos vastagsága 1 méter, ma­gassága 1,1 méter volt. ______-I fiili'w_____________t i,i .Síi.'_______ színeiben általában még min­dig a zöld, az arany és a piros dominál. Aki nem sajnálja az időt, an­nak érdemes megpróbálkoznia házilag a koszorúkészítéssel. Biztosan olcsóbb, mintha bolt­ban vennénk. Szükséges hozzá a koszorú alap, ez lehet szalmá­ból font, de akár hungarocell is, amelyre az ágakat fel tudjuk erősíteni. Kapható barkácsbol- tokban, virágosnál, különböző méretekben. A koszorú alapot boríthatjuk fűszernövénnyel. Erre kiválóan alkalmas a friss babérlevél, vagy rozmaring ág. A zöld ágakat vegyíthetjük is. _____ü____________i____:_______________—i Elsősorban a gyerekek öröme az adventi naptár ÉDESSÉGBOLTOK, SZUPERMAR­KETEK már jó előre kínálják a játékos adventi naptárt, amely­nek mind a huszonnégy abla­ka mögé ajándékot lehet rejte­ni. Sokban már benne is van egy-egy kis csokoládé. Aki azonban maga készítené, meg­teheti. íme, három ötletünk. Te­kerje az ajándékokat egyszínű papírba, és kösse át más-más színű szalaggal. A csomagokat szupermarketekben, lakberen­dezési áruházakban is olcsón kapható, műanyag poharakba tegye. A napok számát kar­tonból kivágott csillagokra ír­■ Az ablakok mögött csokoládét lehet elrejteni a gyerekeknek ja. Hurkapálcikára ragasztva tűzze a csomagokba. Másik megoldás: fehér selyempapír­ba csavarja a meglepetéseket. Piros szalaggal kösse át őket. A számokat csillag alakú mat­ricára írja arany lakkfilccel. A csomagocskákat arany zsinór­ra is erősítheti, vagy egy piros fatálcára is helyezheti. És egy harmadik változat: minden ajándékot szögletes papírdo­bozba, majd különböző színes papírba csomagoljon. Kösse át őket szalaggal, és a csomagokat az egyik végén hosszúra meg­hagyott szalagokkal erősítse egy vékony drótvállfára. díiiuUíiiiyj oi. TELEVIZIO-MUSOR1 A tVr-llét AJÁNLÁSÁVAL 2013. NOVEMBER 27., SZERDA 6.00 Jó reggelt, skacok! 7.35 Híradó (ismétlés) 8.08 Minden Reggel © 10.00 TopShop 11.40 Asztro-Show 12.40 Reflektor® 13.00 A Muzsika TV bemutatja: Mi muzsikuMulatós műsor 13.35 Éjjel-Nappal Budapest (ism.) © 14.50 Fókusz® 15.20 Dél királynője © (am.-spanyol sorozat, 15.) 16.20 Csók és csata© (amerikai sorozat, 5.) 17.25 A gyanú árnyékában (magyar dokureality-sorozat) 18.30 Híradó 19.30 Fókusz® Közszolgálati magazin 19.55 Éjjel-Nappal Budapest © (magyar sorozat) 21.10 Barátok közt (magyar sor., 6697-6698.) 21.45 Szulejmán© (török kalandfilmsor., 57.) 23.05 Házon kívül 23.35 Reflektor® 23.55 Vundersön és Zuperszexi (ism.) ® 6.00 Aktív (ism.)© 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka © 9.20 Stahl konyhája © 9.30 Babapercek© 9.40 TeleShop 10.50 Astro-Világ 12.00 EvaLuna© 13.00 Knight Rider© 14.00 Tények Délután 14.25 Aktív 14.50 Shopping Királynők 15.50 Családi titkok © 16.50 Fogyj Rékával és Norbival! 16.55 Hal a tortán® 18.00 Tények 19.15 Édes élet© Közben: Skandinávlottó sorsolás 20.25 Jóban Rosszban © (magyar sorozat, 2243.) 21.30 A Búra alatt® (am. horrorsorozat, 12.) Stephen King regényéből. 22.40 Frizbi Hajdú Péterrel Közben: Kenósorsolás 23.50 Fogyj Rékával és Norbival! 23.55 A médium® (am. krimisorozat, VII/1..) 0.55 Tények Este 5.55 Ma reggel 9.00 A királyi ház titkai® 10.10 Család-barát 12.00 Híradó délben 12.25 Hrvatska Krónika 12.55 Ecranul Nostru 13.25 Útravaló 13.40 100 kép a XX. századról © I 13.50 Hanuka 14.45 Családosak egy van © 15.35 A múlt fogságában© 16.25 Jövő-Időben 16.30 Híradó+ 16.45 Az élet sava-borsa © 17.30 Híradó 17.40 Ridikül © 18.30 A következő! © 19.30 Híradó este 20.20 Retrókabaré© 21.20 Bábel © 22.20 Az este 22.50 Híradó | 23.05 Summa [ 23.35 Angi jelenti © 0.05 Történetek a nagyvilágból © 0.35 Újrakezdők Ócsán 1.05 Családosak I egy van (ism.) ® 1.50 Rocca parancsnok © 14.35 Garfield és barátai 15.00 Balekok 15.00 Hunyormajor 15.30 Willy Fog újabb kalandjai 15.55 Zorró legújabb kalandjai 16.15 Shaun, a bárány 16.25 LótiésFuti 16.35 Állatkert a hátizsákban 17.00 LolkaésBolka 17.10 Csűrcsavarosdi 17.35 Blinky Bili kalandjai 18.05 Magyar népmesék 18.10 A kockásfülű nyúl 18.20 Múmin-völgy 18.30 Lülü.ateknőc 18.45 Miss BG 19.00 Maja, a méhecske 19.15 Angelina, a balerina 19.30 Kalandozások Andyvel 19.45 Hetedhét gyerekhíradó 20.00 Híradó, Sporthírek 20.45 Kapa, kasza, fakanál 21.10 Bosszú® 21.55 A következő!® 22.50 Ridikül © 23.35 Noé barátai 0.05 A hivatal® 6.50 Tv shop 7.55 Monk- Flúgos nyomozó © 8.55 Harmadik műszak © 9.55 Gyilkos számok © 10.50 Káoszháza® (am. vígjátéksorozat, II/6.) 11.20 Férjek gyöngye © (am. vígjátéksorozat, IV/6.) 11.50 Jól nézek ki! © 12.55 Szívek szállodája © (amerikai sorozat, V/20.) 13.50 CSI: A helyszínelők ® (am. krimisorozat, XII/14-15.) 15.35 Nyomtalanul© (am. krimisorozat, V/11-12.) 17.25 Gyilkos számok ® (amerikai krimisorozat, IV/13.) 18.25 Káoszháza® (am. vígjátéksorozat, II/7.) 18.55 Férjek gyöngye © (am. vígjátéksorozat, IV/7.) 19.25 Jóbarátok (am. vígjátéksor,, V/16-17.) 20.25 Két pasi- meg egy kicsi © (am. vígjátéksorozat, 1/9-10.) 21.25 Még egy kis pánik © (am. krimivígjáték, 2002) 23.20 Harmadik műszak © (amerikai sorozat, 1/18.) 0.20 Őrangyal © 10.25 Doc Martin (ism.) © 11.10 Sakk, Kempelen úr! 12.00 Híradó, Vers 12.25 Vidékességek 12.55 Arcpoétika: Baritz Katalin fotóművész 13.20 Mediterraneo © 13.50 A 78-as körzet 14.30 Kivánságkosár 16.30 Térkép 17.05 Everwood© 18.00 Híradó, Sport 18.30 Közbeszéd 19.00 Kisváros® Merénylet a színpadon (1.) 19.35 Doc Martin© (angol sorozat, I/5.) 20.30 Glóbusz© (magyar sorozat, 5/2.) Fsz.: Lukács Sándor 21.25 Hírek, Dunasport 21.40 Tigris a hóban © (olasz vígjáték, 2005) 23.30 Kultikon © 23.45 Beavatás© 24.00 Színről színre © 0.55 Komlóskai gyémánt 1.50 Koncertek az A38 hajón © 2.40 Vers, Himnusz, Hírek 2.50 Határtalanul magyar 3.30 Kívánságkosár (ism.) j 5.00 Amikor a Föld diktál © 6.00 Mindentudás Egyeteme ® 7.00 New York City Food (2 rész) © 8.00 River Cottage- csibefutam © 9.00 7 randi- 7 szerelem © 10.10 Beépített főnök- Amerika © 11.05 Végső ajánlat © 12.00 Állati rekordok © 13.00 Kígyólesen Nigel Marvennel © 14.00 A Föld kialakulása ® A Szent András-törésvonal 15.00 Tornádók nyomában 16.55 Fald fel Amerikát!- Egy húsevő naplója © 17.55 Elet a Földön túl® 19.00 Állati rekordok © Takarítók 20.00 A Föld kialakulása © Yellowstone 21.00 Nincs lehetetlen © 22.00 On the Spot- Harcosok © 23.05 Börtönélet® 24.00 Bűn-ügyek® 1.00 A döntő 48 óra® 9.10 Ishtar (amerikai vígjáték, 1987) 103' Fsz.: Dustin Hoffman, Warren Beatty 11.20 Leszámolás az 51-es körzetben (amerikai sci-fi, 2007) Fsz.: Jason London, Gigi Edgley, Christa Campbell 13.10 Columbo (amerikai krimisorozat) A főnyeremény halál 15.10 Rollerban- Könyörtelen játék (amerikai sci-fi akciófilm, ism.) 17.05 Kardhal (amerikai akciófilm, ism.) 19.00 Rambo 3. (amerikai akciófilm, 1988) 97' ] Fsz.: Sylvester Stallone 21.00 A sötét lovag© (am. fant. akciófilm, 2008) R.: Christopher Nolan Fsz.: Christian Bale, Heath Ledger, Maggie Gyllenhaal 23.55 Vérfarkasok© (amerikai horror, 2006) 110' Fsz.: Jason Behr, Rhona Mitra, Elias Koteas, Natassia Malthe, Rogue Johnston 1.55 Evilenko© (olasz-am. thriller, 2004) 11T 21.10 Barátok közt 20.25 Jóban Rősszban 15.35 A múlt fogságában 19.00 Maja, a méhecske 21.25 Még egy kis pánik M . mu 21.40 Tigris a hóban j I 15.00 Tornádók nyomában 21.00 A sötét lovag . .[ .■ ' 12.00 Segítség, bajban vagyok! 13.00 A gyanú árnyékában 13.55 Barátok közt (ism.) 14.30 Az örökség 15.30 A sors hullá­main 16.30 A vihar 17.30 Az első millióm története 18.30 Nyomta­lanul 19.30 Vacsoracsata 20.30 A gyanú árnyékában 21.30 Se­gítség, bajban vagyok! 22.30 Ba­rátok közt 23.00 Híradó 23.30 Forró nyomon 0.30 Dollhouse - A felejtés ára @ 11.05 Csapdába csalva ® 12.10 Hal a tortan (ism.) ® 13.10 Co­lin és Justin tuti lakástippjei © 14.15 Vigyázz! Kész! Költözünk!!! @15.20 Las Vegas® 16.20 Jó­ban Rosszban ® 17.15 Bűnök és szerelmek 17.50 Családi Titkok ® 18.55 Tökéletes gyilkosságok @20.00 Tények 21.00 Hal a tor­tán ® 22.00 A vér utcái (ameri­kai krimi, 2009) ® 24.00 Veled is megtörténhet! (ism.) ® 10.30 Soroló 11.05 Stopper 11.30 Gyógyhír ® 12.00 Déli Híradó 12.45 Televíziós vásárlás 13.05 Lapzárta 13.30 Paletta 14.05 Ve­títő ® 15.00 Híradó 15.30 Retro- grád 16.05 Páholy 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Panaszkönyv 18.00 Híradó 19.00 Híradó 19.30 Magyarország élőben 21.00 Hír­adó 21 21.35 Panaszkönyv 22.00 Híradó 22.30 Ikon 23.05 Magyar- ország élőben 11.05 Aranykor-archívum ® 12.15 Értelem és érzelem ® 13.20 Hollywood Café ® 13.50 A szenzáció áldozata (am. film, 1981)® 16,05 Ahol a grizzlyk él­nek (angol-am. kalandfilm, 1999) ® 17.5510.5 - Végveszélyben a Föld (am. katasztrófafilm, 2/1-2.) ® 21.00 A Sakál napja (angol­francia krimi, 1973) ® 23.40 Ac­tion Mánia ® 0.10 Fifti-fifti (ame­rikai akciófilm, 1992) © 12.00 Labdarúgás. MVM Paks- Ferencváros (ism.) 14.00 Labda­rúgás. Bajnokok Ligája (ism.) HD 16.45 Labdarúgás. BL-extra (élő) HD 17.45 Ko Tv (ism.) 18.15 Mai helyzet HD 18.30 Arany pillana­tok 18.45 Kosárlabda. PAOK-Alba Fehérvár (élő) 21.00 Labdarúgás. Magyar Kupa (ism.) 23.15 NBA. Washington Wizards-Los Ange- I les Lakers 1.15 Ökölvívás. Manny Pacquiao-Brandon Rios (ism.) 12.30 Laci bácsi konyhája 12.50 Televíziós vásárlás 15.00 Global 3000 15.30 700-as klub 16.10 Start plusz (ism.) 16.30 EU Jour­nal (ism.) 16.55 Világhíradó 17.05 Sportpercek 17.10 Fórum 17.55 Híradó 18.25 Fórum 18.55 Híradó 19,25 Egyenes beszéd 20.40 A tét 20.55 Híradó 21.00 A tét 21.40 Vi­lághíradó 21.55 Híradó 22.20 Fri- derikusz 23.05 Hazahúzó 23.55 Híradó 1,35 A tét (ism.) 10.00 Licitvadászok 12.00 Aranyláz Alaszkában 13.00 Mo­csári favágók 14.00 Raktárvadá­szok 15.00 Dynamo - Varázslat a világ körül 16.00 Autókeres­kedők 17.00 Amcsi benzinfa­i lók 18.00 Aranyláz Alaszkában 19.00 Licitvadászok 20.00 Rak­tárvadászok 20.30 Csomag­csaták 23.00 Lakásnepperekr 24.00 Licitvadászok 0.30 Rak- I tárvadászok 17.00 Sütiakadémia 17.30 Luke Nguyen 18.00 A puding próbá­ja 19.00 Főzz egy hétre Rachael Rayjel! 20.00 Sztárséf 20.30 Kér­dezd a hentest! 21.00 Húsimádók klubja 21.30 Nigella konyhája 22.00 Egy szakács világa 22.30 Claire Thomas varázskonyhája 23.00 Lorraine házi kedvencei 23.30 Mindennapi süteményünk add meg nékünk 24.00 Piaci j Capriccio 0.30 Receptdaráló A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásénak jogét minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents