Új Néplap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-21 / 271. szám

4 JÁSZSÁG 2013. NOVEMBER 21., CSÜTÖRTÖK Bajuszvilágbajnok lett hagyomány Hazai nemzetközi versenyt is terveznek Hagyományainkat szeretnénk megismertetni az emberekkel - mondja Járomi Zsolt A herényi filmszínház igazi művészfilmekkel is erősít előkészületek Jászberény­ben szeretnék erősíteni a nemrégiben átadott Lehel Filmszínházban az Art Mozi jelleget is. Ennek érdekében megkezdődtek az előkészü­letek annak érdekében, hogy az épületben egy kistermet is kialakítsanak, amelyben a mozgóképszínház art jellegét erősítenék. Olyan művész­filmeket is bemutathatnának ■ Megtudtuk: az események legtöbbjét az adventi vasárnapok délutánjára időzítették. itt, amelyek vetítésére a nagyteremben nem minden esetben volna lehetőség - de­rült ki a minap Jászberény­ben a Jászkerület Nonprofit Kft. sajtótájékoztatóján. Tóth József, a társaság ügyvezető igazgatója elmondta, hogy már a közeljövőben egyez­tetik a terveket, illetve a felhasználható költségeket a kisterem kialakításához. A herényi közösségi intéz­mények kiemelt feladata az év még hátralévő részében, hogy a kellő mértékben előkészítsék az adventi időszak kulturális programjait. Az események legtöbbjét az adventi vasárna­pok délutánjára időzítették, ugyanakkor jónéhány rendez­vényt tartanak meg szomba­tonként is egészen december 23-áig. A rendezvények fő helyszíne a Szentháromság tér, illetve a Lehel Filmszínház lesz. Koncertek, színházi és pódium előadások, táncos pro­dukciók, illetve filmvetítések sorát tartják meg december 1-jétől karácsonyig. ■ B. CS. Tóth József- Ha a bajuszviselet kapcsán beszélhetünk mondjuk a huszárság XVI. századi tör­ténetéről, már elértük egyik legfontosabb célunkat - mondta a Bajusz és Szakáll Világbajnokságon magyar bajusz kategóriában első he­lyet kiérdemlő jászberényi pedagógus, Járomi Zsolt. Banka Csaba A bajusz világbajnokságot év­tizedekkel ezelőtt megrendez­ték már Németországban, és az első pillanattól kezdve léte­zett „magyar bajusz” kategória is. Csakhogy ezen magyarok egészen mostanáig egyet­len egyszer sem vettek részt. A hónap elején Stuttgart mel­lett, Leinfelden-Echterdingen- ben tartott megmérettetésen viszont lényegében taroltak a mezőnyben. A természetes bajuszosok f versenyén Szabó Sándor - £ aki főállásban hortobágyi | gulyás - bajusza mellett a * karikás ostor cserdítést is be­mutatta, a negyedik helyet szerezte meg. A magyar bajusz kategóriá­ban Járomi Zsolt és Szentpé- tery István az első pontozás után azonos pontszámmal végeztek az élen, majd az új- rapontozás után Járomi Zsolt lett a világbajnok, míg Szent- pétery István vice-világbaj­■ A bajusz növesztése cseppet sem öncélú a társaság tagjai számára. nők lett. Előkelő helyezést szerzett ebben a csoportban huszárbajuszú Ézsiás Vencel (Jászfényszaru) és Sólyom Fe­renc, akik a hatodik helyezet érték el - amiről a Magyar Bajusz Társaság saját hon­lapja egyébként részletesen beszámol.- A bajuszviselet jellegze­tes magyar viselet volt - teszi hozzá mindehhez érdeklődé­sünkre a világbajnok, Járomi Zsolt. - Nyugat Európában nem volt ennyire jellemző. A magyar huszárok visele­téből nem csak a csákót, a szablyát, a tarsolyt vették át, de vele együtt a bajuszt is. Kötelező regula szólt arról, hogy a katonai viselethez mi­lyen bajuszt kell növeszteni a huszárnak, annyira egyértel­mű volt az mindenki számára Európában, hogy ha magyar akkor bajuszt visel, lényegé­ben az első világháborúig ez így volt. Amint aztán gyorsan kide­rült, a bajusz növesztése nem öncélú a társaság tagjai szá­mára.- Hagyományainkat szeret­nénk megismertetni az em­berekkel, amihez hozzá tar­tozik a hagyományos viselet, ennek pedig elengedhetetlen része a bajusz. Számunkra pedig fontos, hogy ne csak megőrizzük a hagyományt, de amennyire a XXI. századi környezetben arra lehetőségünk van meg is éljük azt. Ráadásul, hogy ha ezen keresztül beszélhetünk mondjuk a huszárság XVI. századi történetéről, már el­értük egyik legfontosabb cé­lunkat.- Annak idején akinek nem volt bajsza, annak becsülete sem igen lehetett. Nem vit­ték katonának, nem kapott munkát, nem talált magának párt. Szeged környékén úgy is nevezték, hogy „embörcí- mör”. Mostanság ismét kezd divatba jönni a bajuszvise­let, ugyanakkor társaságunk tagjainak - ahogy ez már ki is derülhetett - mindezt egy­általán nem a divat diktálja. A németországi versenyen is Mindig viselt bajuszt járomi zsolt, illetve családja jászberényi. A városban nőtt fel, ott végezte a főiskolát, fe­lesége is a városban született, jelenleg Erdőkertesen élnek három gyermekükkel, mert Szadán tudott elhelyezkedni pedagógusként. A mindenna­pokban semmilyen problémát nem jelent számára a jellegze­tes bajuszviselet, azt minden­ki elfogadta, s maga is büszke rá. Kamaszkora óta visel ba­juszt, sőt jó ideig szakállt is, amit három éve, épp egy hazai bajusz-mustrára készülve bo­rotvált le. látszott, hogy számos kategó­riában inkább a „szőrbűvész­kedés” a bohóckodás volt jellemző, ugyanakkor szá­munkra ez mindennapi vise­letét is jelent, ezzel élünk. A mindennapi életben szá­mos jellemző élménnyel gaz­dagodott Járomi Zsolt bajusz- viselete kapcsán.- A fővárosban a legtöbb­ször senki nem foglalkozik azzal, hogy a másik hogyan néz ki. Leszegett fejjel, nem a másik szemébe nézve járnak az utcákon. Vidéken egész más a hely­zet, ránk mosolyognak, oda­köszönnek nekünk, s jellem­zően nem azért, hogy bármi kivetnivalót találnának a jellegzetes bajuszformában. Tervezzük azt is, hogy ha­zánkban is szervezünk nem­zetközi bajusz-mustrát, de ez egyáltalán nem egyszerű fel­adat. Korábban már voltak ha­sonló rendezvények, ezek tapasztalataiból táplálkozva remélhetőleg sikerül ismét megtartani itthon is ezt a ver­senyt. HIRDETÉS HIRDETÉS Jászberény Városi Önkormányzat nyílt versenytárgyalás lefolytatására pályázatot ír ki az alábbi ingatlanok együttes értékesítésére Az ingatlanok adatai: cím: 5100 Jászberény, Jásztelki út térsége (Huszárlaktanya), helyrajzi szám: jászberényi 2410/1 hrsz. és jászberényi 2410/3 hrsz. területe: jászberényi 2410/1 hrsz.-ú ingatlan 5 ha 0245 m2 jászberényi 2410/3 hrsz.-ú ingatlan 4 ha 7270 m2 A részletes pályázati kiírás megtekinthető a www.jaszbereny.hu oldalon, illetve felvilágosítás kérhető a Jászberényi Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodáján (tel.: 57/505-700-113 mellék). Az ingatlan a helyszínen megtekinthető, előzetes időpont egyeztetést követően. Jászárokszállás Város Önkormányzata eladásra kijelölt ingatlanok jegyzéke 6 db összközmüves üdülőtelek: Szolnok, Tenyősziget, Dankasirály u. (21079-21085 között hrsz.-ok) Eladási ár: 520.000-Ft/telek Eladó Jászárokszállási ingatlanok jegyzéke: Jászárokszállási Ipari Park Eladási ár: megegyezés szerint Jászárokszállás, Szivárvány út 24„ 26., 28. szám alatt (1684/63,1684/64,1684/65 hrsz.) 3 darab egyenként 367 m2-es üdülőtelkek Eladási ár: 550.000-Ft/telek Kossuth úti lovarda épület (3280/2) 3772 Eladási ár: 10.600.000-Ft Széchenyi utca (volt óvoda 4539/1/A-2 hrsz.) társasház 1824 m2 felépítmény 207 m2 Eladási ár: 7.200.000-Ft Kenyérvári üt (567/4-567/9 és 570/7-570/15 hrsz.) 721 m2-től-l 243 m2-ig 15 darab építési telek Eladási ár: 450.000-Ft tói 650.000-Ft-ig Bogdán Flórián utcára nyíló 6 darab építési telek egyenként 560 m2 Eladási ár: 1.100.000.-Ft/telek Nyár utca 6. (1027 hrsz.) 563 m2 építési telek Eladási ár. 850.000-Ft Thiel Bernét utca 18. üdülőtelek 1217 m2 Eladási ár: 850.000-Ft Kossuth utca 16. (volt óvodaépület) 2534 m2-es terület+301 m2 felépítmény Eladási ár 34.700.000-Ft Gvóni utca 6. (volt óvodaépület) 2027 m2-es terület+193 m2 felépítmény Eladási ár: 16.600.000-Ft Pozsony utca 11. (2918 hrsz.) 302 m2-es terület + 53 m3-es hasznos alapterületű lakóház Eladási ár: 650.000-Ft Munkácsy Mihály utca 11. (4300 hrsz.) 785 m2-es terület* 40m2-es hasznos alapterületű lakóház Eladási ár: 750.000-Ft Alkotmány utca 20. (3156 hrsz). 796 m2 építési telek Eladási ár: 320.000-Ft Érdeklődni lehet a Jászárokszállás Város Polgármesteri Hivatal műszaki irodán. A vételi ajánlatot legkésőbb 2013. december 9., 12.00 óráig lehet tenni az előleg befi­zetésével, amely vételár 10%-a. Amennyiben 2013. december 12-én tartandó soros Kép­viselő testületi ülésen egy ingatlanra többen befizetik az előleg összegét, akkor emelkedő licit útján történik az értékesítés. További információkat az eladási árról és egyéb feltételekről a 06-57/531-059, vagy 06-20/9796-252 telefonszámokon kérhet Bordás Péter műszaki ügyintézőtől. _________________________________________________________________________________________________________________________________________________*459785* Még a tél előtt szeretnék befejezni jánoshidán folyamatosan dolgoznak azon, hogy még az igazi téli idő beköszönte előtt befejezzék az önkor­mányzati fejlesztésként, a közmunka program kere­tében megvalósuló juh ho- dály építését. Az elképzelés szerint a bárányok érté­kesítéséből olyan bevételi szintet érhetnek majd el, hogy az állattartást azt követően is fenn tudjuk tartani, hogy az állami támogatás szintje csök­ken. Már most mintegy 80 birkát tartanak egy közeli tanyán, ahonnan az épület befejezését követően átszál­lítják az állatokat. A ké­sőbbiekben akár 300 birka tartását is felvállalnák, amennyiben jól működik majd a rendszer. Az állatok gondozása négy helybéli álláskeresőnek teremthet tartós munkalehetőséget. A tevékenységet a köz­munka program zárultával a helyben alakuló szociális szövetkezet keretei között folytatnák. Elképzeléseiről tájékoztat az új vezető mint korábban Beszámol­tunk róla, nemrégiben dr. Gönczi Sándort nevezték ki az Electrolux európai alelnökévé, az Electrolux Lehel Kft. ügyvezető igaz­gatójává. A szakember jövő héten ad tájékoztatást a cég vezetésére vonatkozó elképzeléseiről,, terveiről, a vállalat gazdasági lehető­ségeiről. Pótolták a parkokból eltűnt rózsákat jászárokszálláson az el­múlt évben ősszel mintegy ezer darab rózsát ültettek ki a város parkjaiba. A nö­vényekben néhányan nem csak gyönyörködtek, ha­nem el is vitték azokat a parkokból. Az önkormány­zat az időközben „lába kélt” rózsák pótlására három­száz darabot vásárolt az elmúlt időszakban, illetve ki is ültették azokat a par­kokba. Reményeik szerint immár meg is maradnak a földben az új ültetésű vi­rágok. Már közel háromszáz család csatlakozott megelőzés Jászberényben a városi kapitányság kezdemé­nyezésére elindított „Megelőzé­si és tanácsadási konferencia” harmadik állomásán nemrég zászlót bontott a Szomszédok Egymásért Mozgalom, amely­hez azóta sok család csatlako­zik a városban. Az, hogy rövid időn belül igen népszerűvé vált a program mutatja, hogy az október 26-ai indítást kö­vetően immár közel 300 jász­berényi család csatlakozott a megelőzés jegyében indított mozgalomhoz - adott tájé­koztatást Orosz Tibor rendőr főtörzs-zászlós, megbízott bűn- megelőzési előadó. ■ Banka Cs.

Next

/
Thumbnails
Contents