Új Néplap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-18 / 244. szám
2 MEGYEI KORKÉP 2013. OKTÓBER 18., PÉNTEK Fogvatartottak vettek részt a terület megtisztításában Minden diákot úszni tanítanak testnevelés Senkit se érjen baj a vizekben azért, mert nem sajátította el az alapokat takarítás Szemetet szedtek, gallyaztak és zöldhulladékot gyűjtöttek, illetve szállítottak el csütörtökön a megyei büntetés-végrehajtási intézet (BVI) fogvatartottai Szolnokon, a Széchenyi városrészben. Hafens- cher Csaba Zoltán bv. ezredes, az intézet parancsnoka és Szalay Ferenc polgármester a hulladékeltakarítás helyszínén, a Fényes Adolf téren a közösen tartott sajtótájékoztatón számoltak be a fogvatartottak munkájáról. Mint megtudtuk, a szolnoki ön- kormányzatnak 2009 óta van együttműködési megállapodása a megyei büntetés-végrehajtási intézettel. Az intézet által kijelölt fogvatartottak jelentősen hozzájárulnak a város szebbé tételéhez. Hafenscher Csaba elmondta: a börtön falain kívül végzett munkának elsősorban a fogvatartottak önbecsülésének visz- szaállításában van szerepe. így megkönnyítheti visszatérésüket majd a civil életbe. Az elítéltek önként vállalják a munkát, és azért díjazást nem kapnak, szemben a börtön falain belül végzett teendőkkel. A jelentkezők közül a magaviseletét és az elkövetett bűncselekményt figyelembe véve választják ki a munkára menőket. ■ M. G. Újabb kamerákkal bővült a térfigyelő rendszer ► Folytatás az 1. oldalról Dr. Körei-Nagy József rendőr alezredes, a jászberényi kapitányság vezetője hozzátette, hogy a rendszer kiépítését 12 millió forintos beruházással oldották meg. Olyan eszközöket szereztek be, amelyek éjjel-nappal értékelhető, adott esetben bizonyító erejű képeket továbbítanak. A rendőrség és az önkormányzat együttműködésével, a város anyagi támogatásával, illetve pályázati eszközökkel teremtették meg a fejlesztés anyagi forrását. A rendszer a város 20 millió forintos támogatásával jövő tavasszal újabb harminc, a város frekventált helyszíneit figyelő kamera felszerelésével válik teljessé. ■ B. CS. Már eddig is kiemelt területnek számított a mindennapos testnevelés ügye. Most azonban új célként fogalmazódott meg, hogy minden gyerek tanuljon meg úszni, mire elvégzi a nyolcadik osztályt. Munkatársainktól- Jó ötletnek tartom a kezdeményezést - fogalmozott egy szolnoki apuka, amikor a véleményét kérdeztük az úszás- oktatás fontosságáról. - Sajnos abban az időben, amikor én jártam általános iskolába, még nem volt ilyen előírás. így aztán nem is tanultam meg úszni akkoriban, strandon is talán kétszer-háromszor jártunk az általános iskolás éveim alatt a testnevelésórák keretében. Pont ezen változtatnának most. A mindennapos testnevelés részeként kiemelt célként kezelik a döntéshozók, hogy a köznevelés rendszerében tanuló gyermekek legalább alapszintű úszástudást szerezzenek. Az úszásoktatás infrastruktúrájának biztosítása érdekében a kormány új uszodák építésének előkészítését rendelte el. A feltételeinek biztosításához azokat a járásokat, amelyekben nincs uszoda, az illetékes tárcák már feltérképezték. A szaktárca a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal együttműködve felmérte azon régiókat is, ahol az oktatási intézmények nem rendelkeztek ez idáig úszásoktatásra alkalmas tanuszodával. Az uszodai létesítményfejlesztésben kormányzati döntés alapján prioritást élveznek majd azok a hátrányos vagy leghátrányosabb helyzetű területeken található járások, ahol magas a nevelési-oktatási intézményekbe járó általános és középiskolás tanulók száma. Fontos szempont az adott járás felnőtt lakosságának létszáma is. Kormányzati döntésre ösz- szességében mintegy 30 tankerületben épül a jövőben új uszoda.- Már akkor javaslattal éltem, hogy legyen az alaptanterv része az alapszintű úszásoktatás, amikor képviselőtársaimmal néhány éve a sporttörvény módosításával kapcsolatban a 4ar "< wtimem&M s 5 SWBP» A változtatással azt szeretnék elérni, hogy valamennyi diák megtanuljon úszni az iskolás évei alatt. Felvételünk illusztráció. mindennapos testnevelés bevezetésére tettünk indítványt a parlamentben - mondta Szalay Ferenc. A szolnoki polgár- mester, térségi országgyűlési képviselő az úszásoktatásról szóló tervezet előkészítésében is részt vesz. - A városunkban korábban beindított Iskolai és sportprogramok szolgálnak mintául az úszásoktatás bevezetésére irányuló tervezetnek is. Akkor tornateremhiányra hivatkozva támadta az ellenzék az indítványt, pedig már akkor is 3200 településből csak alig négyszáznak nem volt ilyen létesítménye. Azóta folyamatosan épülnek a tornatermek, és most már a tanuszodák is, melyekből egyelőre legalább 1200 hiányzik országszerte. Azonban ez sem lehet akadálya az alapszintű úszásoktatás mihamarabbi bevezetésének, ■ Kormányzati döntésre összességében mintegy 30 tankerületben épül a jövőben új uszoda. hiszen még annak törvénybe emelése előtt, a kormány új uszodák építésének előkészítését rendelte el. A folyók, tavak országában egyetlen magyar gyermeket sem érhet tragédia majd azért, mert nem tud úszni - hangsúlyozta Szalay Ferenc. Szolnokon, a Rákóczi úti Általános Iskolában nagy figyelmet fordítanak a mindennapos testnevelésre.- Heti három órában tornatermi foglalkozáson vesznek részt a gyerekek - mondta Töreki András, az intézmény igazgatója. - Másik két óra szabadon választott számukra, az atlétika, a dzsúdó, a karakter, tánc és az úszás közül választhatnak. Mikor a szülők beíratják hozzánk csemetéiket, mi azt kérjük tőlük, hogy a gyerekek vízi bizMár alsóban megtanulták a diákok- A kunhegyesi diákok közül Általános iskolások száma a megyében (fő) 2008/2009 34079 2009/2010 33178 2010/2011 32283 2011/2012 31781 FORRÁS: KSH kunhegyesen évek óta a környékbeli települések iskoláiból is érkeznek alsó tagozatos diákok úszótanfolyamokra.- mióta 2007-ben újranyitottuk a ßrdöt, arra törekszünk, hogy minél több kisgyermek megtanulhasson úszni - mondta el Vincze László, a település alpolgármestere, aki koordinálja a programot. szinte mindenki megtanul úszni alsó tagozatos korában, emellett más településekről is szervezetten hordják a diákcsoportokat a tanmedencéhez. Csupán az jelent problémát, hogy csak májustól szeptemberig alkalmas erre a fürdőnk, így nem könnyű eleget tenni az igényeknek. tonsággal rendelkezzenek, mire elkezdik az első osztályt. Mi pedig azt vállaljuk, hogy a gyerekeik a második osztály végére vízbiztos úszótudással fognak rendelkezni. Jó a kapcsolatunk a Szolnoki Dózsa-Közgép úszó- szakosztályával, tanulóinkat busszal visszük a tiszaligeti strandra havi 12 alkalommal. Természetesen tanári felügyelettel történik mindez, az úszást pedig a Dózsa szakemberei ok- tatatják. Harmadik osztálytól aztán versenyszerűen is úszhatnak, vagy éppen vízilabdázhatnak gyerekeink. Mint kiderült egész ügyesen művelik az utóbbi sportágat, a 3-4. osztályosokból álló csapatunk első lett az országos sulipóló-bajnokságon - tette hozzá Töreki András. ■ Ön szerint hasznos a diákoknak az úszásoktatás? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SZ0LJ0N.hu A szavazás eredményéta holnapi számunkban közöljük. Másfél milliárdos fejlesztés indul Szolnok Újjászületik a megyeszékhely legnépesebb városrésze Gázolajat lophattak a szolgáltató járműveiből Nyolc elemből álló fejlesztési program indul Szolnok legnépesebb városrészében. A 20 ezer lelket számláló Széchenyi-lakó- telep rehabilitációs beruházásairól Szalay Ferenc polgármester, dr. Bene Ildikó, a térség ország- gyűlési képviselője, továbbá Fe- renczné Teleky Éva és Tasnádi Zoltán, a kerület önkormányzati képviselői számoltak be közös sajtótájékoztatójukon. Mint megtudtuk, közel másfél milliárd forintos, átfogó beruházás | kezdődik. A Győrfi István, az § Orosz György, a Czakó Elemér, | a Karczag László, a Botár Imre, J a Hild Viktor, a Lovas István, az £ Aranyi Sándor és a Malom utak Csütörtökön jelentették be a fejlesztést (balról): Szalay Ferenc, dr. hurokútjain felújítják a burkola- Bene Ildikó, Ferenczné Teleky Éva és Tasnádi Zoltán tot, térkövet kap 481 elöregedett parkoló, valamint 166 új parkolót alakítanak ki. A Széchenyi körúttal párhuzamos kerékpáros és gyalogos utak mentén új közösségi terek valósulnak meg. Az oktatási-nevelési, szociális és kulturális intézményekhez kapcsolódóan 2 „fórum” kialakítását tervezik, melyek találkozóhelyül szolgálnak a városrész lakosai számára, s megfelelő területet biztosítanak kisebb közösségi rendezvények lebonyolítására, a szabadidő és pihenés kulturált környezetben történő eltöltésére. Felújítják a Széchenyi gimnáziumot és a Zöld Házat, és a városrészben több térfigyelő kamerát helyeznek el. ■ M. G. nyomozás „A Remondis Szolnok Zrt. vezetősége a társaság szolgáltatási tevékenységének átvizsgálásakor fedezte fel, hogy vélhetően visszaélés történt a szállítójárművek működtetésekor” - adott ki a cég tegnap egy közleményt, amely így folytatódott: „Mivel feltételezésünk szerint ismeretlenek hosszabb ideje károsítják meg a céget, ezért a Szolnok Városi Rendőrkapitányság és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőreinek segítségét kértük a tettes vagy tettesek felderítésében, és a pontos kár meghatározásában. Ezúton is köszönjük azt a szakszerű munkát, mellyel felgöngyölítették a társaságot, és ezen keresztül a többségi tulajdonos várost megkárosító bűnügyet. A vizsgálatok még nem fejeződtek be, de annyit tudunk, hogy milliós nagyságrendű veszteséget okozhattak a feltételezett elkövetők...” - tudatta a közleményben a zrt. vezetősége. Tegnap este a police.hu oldalon egy közleményt tett közzé a rendőrség. Eszerint munkáltatójukat károsították meg egy szolnoki cég alkalmazottjai, akiket lopott gázolaj értékesítése közben értek tetten a megye rendőrei. Az ügyben jelenleg négy személyt állítottak elő a Szolnoki Rendőrkapitányságra lopás vétség és orgazdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt. ■ Mészáros G.