Új Néplap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-17 / 243. szám
2013. OKTÓBER 17., CSÜTÖRTÖK A spanyolok ellen készülnek. Mocsai Lajos szövetségi kapitány kijelölte a válogatott keretét a november 2.-i Spanyolország elleni debreceni felkészülési mérkőzésre, illetve az azt megelőző edzőtáborra. A bő keretben ismét szerepel a veszprémiek két szélsője, Gulyás Péter (képünkön) és Iváncsik Gergő. KÉZILABDA Továbbra is harcban áll a MÁV FC a továbbjutásért a labdarúgó Ligakupa negyedik fordulójában a szolnoki együttes az NB I-es Kecskemét gárdáját látta vendégül. Az egy héttel ezelőtti oda- vágón ugyan az élvonalbeli gárda nagy küzdelemben 4-2-re diadalmaskodott, ám a Tisza-partiaknak nem volt okuk a szégyenkezésre, lévén néhány perccel a lefújás előtt még 2-2-re álltak. Most azonban kék-fehérek játszottak gólerősen és simán verték kecskeméti vendégeiket. Szolnoki MÁV FC- Kecskeméti TE 5-2 (2-2) Tiszaligeti-stadion, 100 néző, vezette: Takács János (Varga dr., Márkus) MÁV: Tóth Z. - Pintér L., Pa- pizsanszkij, Antal, Rokszin- Mile (Grúz, a szünetben) Sipeki (Zvara, a szünetben) - Bohner, Szepessy, Magos - Katona B. (B. Tóth, a szünetben). Edző: Kis Károly. KTE: Németh V. - Sutus-Ju- hász, Gyagya, Varga R., Bene- Csillag, Bulajic, Ebala, Gré- czi - Silva, Balázs Zs. Edző: Bérczy Balázs. Gólszerzők: Magos (1-0) a 3., Balázs Zs. (tizenegyesből, 1-1) a 17., Silva (1-2) 33., Papi- zsanszkij (2-2) a 43., Bohner (3-2) a 62., Antal (tizenegyesből, 4-2) a 65., Antal (5-2) a 91. percben. A MÁV FC sikerével harcban áll a továbbjutást jelentő első két helyért. A szolnoki csapat szombaton délután öt órakor az egykoron szebb napokat is látott Vasas együttesét fogadja a Tiszaligetben. ■ HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. Tel.: 56/418011. Nyitva mindennap 8-21-lg £ Szolnok, Szapáry utca 23. 3 Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9- 17!g * Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hegy e közölt árfolyamok délelőtt 9 óráig élnek, és a nap folyamán yáttozhatnak! Pénznem (1 egységről Vétel Eladás EUR USD CHF 292.50 298,79 215,00 221,99 235.50 242,90 Érvényben: 2013. október 17. Befektetési aranyértékesités.j égh Közlleteket is kiszolgálunk! j ^on^Qmm www.cornergroup.hu Oda a Berény veretlensége kosárlabda A hajrában biztosították be győzelmüket a vendéglátók Szoros meccsen, 9 ponttal kikapott Kaposváron a jászberényi együttes tegnap este a negyedik forduló nyitómérkőzésén. MUNKATÁRSUNKTÓL Kaposvári KKFortress-Jászberény 81-72 (28-20,18-20,14-17,21-15) Kaposvár, 500 néző. Vezette: Pállá Z., Ádám J., Király L. KAPOSVÁR: HINNANT 17/3, FODOR M. 7/3, PULJKO 18/12, HENDLEIN 24, Pesics 7. Csere: Jancsikin 5/3, Dávid G. 1, Kovács S. 2. Vezetőedző: Fekete Ádám. JÁSZBRÉNY: Savics 11/3, Rai- vio 4, SOÓS 12/9, Dukics 13/9, Lázár 6. Csere: MARKOVICS 14/3, Horti 8, Szögi 4. Vezetőedző: Földi Sándor. Az eredmény alakulása. 3. perc: 7-6. 7. p.: 16-15. 12. p.: 30-24.17. p.: 46-36. 23. p.: 51- 40. 27. p.: 54-51. 35. p.: 62-62. 37. p.: 71-64. Hendlein két pontjával indult a mérkőzés, majd Hinnant is betalált a sérült Dramicsanyin és Mladenovics nélkül felálló, veretlen Jászberény ellen. A kaposváriak leginkább talán Nik Raivióra figyeltek, hiszen őt igazán közelről ismerik, mivel egy évet a somogyi megyeszékhelyen is eltöltött. A vendégek Dukics, valamint Soós tripláival tartották magukat lőtávolban, Savics ziccerével pedig már a vezetést is átvették a negyedik percben. Kollektivebb csapatjátékra váltottak a hazaiak és a jó helyzetben átadásokat kapó játékosok nem is hibázták el a dobásaikat. A védekezésen is szigorítottak a hazaiak, így megérdemelten nyerték az első negyedet. A dudaszó előtt Dávid Gergely maradt lenn egy rossz mozdulatot követően, s nem is tudta folytatni a játékot. A folytatásban az eladott kaposvári labdák miatt könnyen zárkózhatott a vendégcsapat, ezért is jött jókor Hinnant 2+1-es akciója, amivel visszaállt a különbHÍRSÁV A negyedik magyar is továbbjutott bácskai Balázs bejutott a legjobb 32 közé a kazahsztáni Almatiban zajló amatőr ökölvívó világbajnokságon. A magyar bokszoló egyhangú pontozással 3:0-ra legyőzte a thaiföldi Saensit Apichetet. Eddig négy magyar mutatkozott be a vb-n. Hétfőn Kalucza Norbert (52 kg) és Szellő Imre (91) kg), kedden pedig Vadász András (64 kg) aratott sima győzelmet. Ma a pehelysúlyú (56 kg), szolnoki származású Nagy Krisztián az egyiptomi Hesam Abdelaallal mérkőzik a 32 közé jutásért. Szintai Dávid ötödik a mesterversenyen Reggio calabriában rendezték meg a korosztályos teniszezők szokásos év végi mesterversenyét, az úgynevezett Europe junior Masterst. Erre a viadalra minden esztendőben az adott év eredményei alapján a nyolc legjobb 16 éves korú játékost hívják meg. A szolnoki Szintai Dávid jó eredményeivel kvalifikálta magát a mesterversenyre. A sorsolás szeszélye folytán Dávid az első helyen kiemelt teniszezőt kapta, sajnos három szoros játszmában kikapott tőle. A következő két mérkőzését viszont simán megnyerte a szolnoki fiú, és ezzel az ötödik helyen végzett a rangos megméretésen. Szudi és Ecseki a Top 12-ben a minapi selejtezőtorna után kialakult a mezőny a decemberi asztalitenisz Top 12 bajnokságra. A fővárosban megrendezett tornán a férfiaknál két szolnoki nevelésű, fiatal játékos, Szudi Ádám és Ecseki Nándor, valamint Kosiba Dániel, a nőknél Tóth Kata, Imre Leila és Iszajeva Petró Anna került a legjobbak közé. Az idei Top 12 bajnokságra december 12-13-án kerül sor, szintén a Marczibányi téren. Póta és Nagy a címvédő. Földi Sándor (balról) vezetőedző és Horti Bálint biztosan megbeszélik majd a Kaposváron történteket ség. Markovics harcossága és Soós pontossága kamatozott a jászberényieknek, de az újabb jó védekezés miatt sokáig nem született újabb vendégtalálat. Pesics ügyetlenkedett el több lehetőséget is, így 46-40 maradt az eredmény.- Az első diagnózis szerint részlegesen beszakadt Dávid Gergely Achílles-ina, bővebbet majd a MRI-vizsgálat után tudunk - mondta a szünetben Néber Árpád, a Kaposvári KK csapatorvosa. A nagyszünet után Puljko hintett újabb triplát, de Dukics is folytatta a pontgyártást a túloldalon. Raivio őrzése ugyan jól ment, de a társak rendre eredményesek voltak, Markovics dudaszós triplája pedig teljesen nyílttá tette a negyedik negyedet. A záró szakasz elején Soós egyenlített 6Ö-60-ra a'támadásban széteső és egyre fáradtabb hazaiak ellen. Hinnant dobott fontos triplát, majd labdát lopva egy ziccert is beejtett, ezzel újra a kaposváriak tartottak előrébb. Földi Sándor a 37. percben kért időt, mert úszni látta a hajót, ezt követően pedig Hendlein és Markovics kapott technikait némi dulakodásért. Kiváló csapatvédekezéssel szereztek labdákat a kaposváriak az utolsó percekben, a tíz pont fölé hizlalt előny pedig elegendő volt számukra a találkozó megnyeréséhez. Fekete Ádám: - Nagyon fontos győzelmet arattunk. Óriási nyomás alatt játszottunk, ezért is volt ilyen nehéz a meccs. Földi Sándor: - Gratulálok a kaposvári együttesnek. Bután, szervezetlenül és gyengén védekeztünk. Rossz bemutatkozás volt az első idegenbeli mérkőzésünkön. Nemsokára rajtol a EuroChallenge Kupa mezőnye közeledik a EuroChallenge Kupa november 5A rajtja, melyben az Olaj KK és az Atomerőmű SE mellett a Fortress Jászberény csapata is érdekelt lesz. A jászberényi klub fennállása során először lép ki a nemzetközi porondra. Ellenfelei a Krka Novo Mesto (szlovén), Tofas SC Bursa (török) és a Jekatyerinburg (orosz) lesznek. Az Európa Kupa küzdelemsorozata viszont már tegnap este megkezdődött. Az Álba Fehérvár az orosz Nyizsnij Novgorod otthonában kezdte meg szereplését a második számú kupasorozatban. Az F-csoport induló Álba Fehérvár 82-64-es vereséget szenvedett az orosz városban. Csányi Sándor szerint külföldi edző lehet majd a kapitány labdarúgás Keserédes búcsút vett a magyar válogatott a jövő nyári brazíliai világbajnokságtól Válogatottunk kedden este befejezte vb-szereplését, miután 2-0-ra legyőzte Andorrát, ezzel a D csoport harmadik helyén végzett. Az első Hollandia egyenes ágon kvalifikálta magát a jövő nyári brazíliai világ- bajnokságra. A második Románia lett, amely 2-0-ra legyőzte Észtországot, és ezzel pótselej- tezhetnek keleti szomszédaink. A törökök velünk, az észtekkel és Andorrával egyetemben négy esztendő múlva próbálkozhatnak majd kiharcolni a világbajnoki részvételt. Kedden a szolnoki kötődésű edző, Csábi József vezette a csapatot, mert Egervári Sándor szövetségi kapitány a hollandoktól elszenvedett pénteki 8-1-es vereség után lemondott posztjáról. Az őszi Eb selejtezőkön már várhatóan külföldi edző lesz a labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya, többek között ez is elhangzott a Magyar Labdarúgó Szövetség szerdai, csaknem kétórás sajtótájékoztatóján. A Csá- nyi Sándor, az MLSZ elnöke úgy fogalmazott az MTI-nek, hogy hét-nyolc név van a kalapban, három-négy olyan, aki már vezetett európai topcsapatot. Hozzátette: nem látja, itthonról ki tudná ellátni ezt a munkát.- Nem akarunk kapkodni, _ várjuk a javaslatokat. Jól kép- | zett, tapasztalt és kemény edző £ kell - jelentette ki Csányi. Vanczák Vilmos (balról) és társai ősztől az Eb-selejtezőkön bizonyíthatnak Az ebtök sajtótájékoztatón elmondta, bár sokan támadták, nem kíván lemondani, mivel az megfutamodás lenne, s az elnökségből sem fog senki lemondani.- Mi 2010-ben elkezdtünk egy munkát, ha távoznék, azt jelentené, hogy szerintem rossz úton járunk, márpedig szerintem nem járunk rossz úton - mondta az elnök, hozzáfűzve, hogy a labdarúgás megújításához hosszú idő kell. Azt viszont jelezte, hogy ha két év múlva, mandátuma lejártakor a szakma úgy dönt, távozzon és adja át a munkát másnak, akkor ezt megteszi. Csányi Sándor kérdésre válaszolva értésre adta, hogy felelősséget érez a válogatott szerepléséért, mivel Egervári Sándort ő nevezte ki kapitánynak.- Különösen a bukaresti találkozó után gondoltam úgy, hogy váltani kéne, bár már korábban is megfordult a fejemben, de végül nem váltottunk. Felelősségem természetesen nekem is van - hangsúlyozta az elnök. Azokat a korábbi vádakat ugyanakkor visszautasította a sajtótájékoztatón, melyek az állami pénz elherdálásával vádolták őt és az MLSZ vezetését. Szavai szerint az országban nincs olyan transzparens, átlátható, korrupciómentes szervezet, mint az MLSZ. ■