Új Néplap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-17 / 243. szám
8 2013. OKTÓBER 17., CSÜTÖRTÖK ÉLETMÓD - TV-MŰSOE Nagyon fontos a feregtelenítés és bolnariasztó is a kutyusoknál AMIKOR KUTYÁNKAT elvisszük az állatorvoshoz a kötelező oltások miatt, féreghajtó tablettát is kap. Beadását félévente meg kell ismételni. De ha a családban kisgyerek van, vagy a kutya gyakran jár erdőbe, érdemes negyedévente. A galand- féreg bélsárral ürülő petéit a bolhalárvák fogyasztják. Ezért a bolhariasztó használata is nagyon fontos. Ha ugyanis si- mogatáskor a kutya által szétrágott bolha a kezünkre kerül, szájon át a szervezetünkbe is bejuthat. Mindig mossunk kezet, miután a kutyánkkal foglalkoztunk. Az orsósférgek egyes fajtáinak petéi a földre kerülve is életben maradnak, és onnan például a lehullott gyümölcsre kerülhetnek. A kutyák társaiktól leggyakrabban az ürülékkel kapcsolatba kerülve fertőződhetnek. Már egy kis szaglászás is elég ehhez. ■ Sokat számít a lakás illata szobalevegő Mit tehetünk a rossz szagok ellen? - Csak természetesen Nagy a szerelem, de védekezni is kell A szag az első, amit már belépéskor megérzünk egy idegen lakásban. És az utolsó, amit feltűnik a magunkéban. A mesterséges légfrissítők és szobaillatosítók helyett néha érdemes a természethez fordulni segítségért. AS-összeállítás A konyhában szellőztessen mindennap alaposan, szükség szerint többször is, és rendszeresen vigye ki a szemetet. A szemetesvödör aljára tegyen újságpapírt vagy szórjon kevés macskaalmot, ami felszívja az esetleg kifolyó nedvességet. Ha nyers hús vagy rothadó gyümölcs kerül bele, vigye ki minél előbb a kukába! A konzervdobozt öblítse ki, mielőtt kidobja. Ha halat sütött, tegyen a még forró sütőbe citromszeleteket, és hagyja kissé nyitva az ajtaját. Tányérára kiszórt kevés szódabikarbóna eltávolítja a hűtőszekrényből a kellemetlen szagokat. A fürdőszobába vegyen illatos szappant, és helyezze kibontva egy kosárkába. Ez kellemes, diszkrét illatot eredményez. A lefolyóból áradó kellemetlen szagokkal egy maréknyi szódabikarbónával és az utána löty- tyintett ecetes vízjel végezhet. A „WC-illatok” elűzésére helyezzen a mellékhelyiségbe, például Egy váza friss virággal is sokat javíthatunk a szoba levegőjén. Az alapos szellőztetést persze nem pótolja az öblítőtartály tetejére potpourri illatosítót. A kellemetlen szagokat egy szál gyufa elégetésével vagy égő gyertyával is ellensúlyozhatjuk. A vécékefe mellett tartott maradék szappandarabka is hasznos lehet ilyen célra. A szobákban csodát tehet néhány cseppnyi aromaolaj a villanykörtén vagy ügyesen elrejtett vattacsomócskákon. Csöpögtessen öt csepp eukaliptuszolajat a porzsákra, így porszívózás közben a légáramlás és a meleg hatására finom friss illat száll majd a szobában. A porzsákba is helyezhet néhány fahéjdarabot, szegfűszeget. Az ecetes víz elveszi a textillel bevont ülőgarnitúra rossz, „öreg” szagát: szobai növénypermetezővel be kell fújni a szövetet, majd gondosan átkefélni. A szekrénynek jó illatot ad a levendulával, szegfűszeggel vagy szárított citromhéjjal töltött vászonzsákocska. A levendula ráadásul a molyok ellen is hatásos. Ha az ablaktalan gardróbban áporodottnak érezzük a levegőt, tegyünk éjszakára egy tányérban félbevágott almát vagy kevés őrölt kávét. Ecetes trükkök a cigifüst ellen VASTAG CIGARETTAFÜST ellen tegyen ki néhány edényt egy kevés ecettel. Magába szívja a cigarettaszagot a nedves törülköző vagy lepedő is. Bár lehet kapni kifejezetten cigarettafüst semlegesítésre szánt gyertyát, olcsóbb és hasonlóan jól beválik a normál gyertya. Van, aki felforral egyfazéknyi ecetes vizet, majd hagyja lehűlni a szobában. Egyéb kellemetlen szagokat „ megfoghatunk ” rossz lábosba szórt macskaalommal, vagy apróra tört, grillezéshez használatos faszénnel. ha megkötötték a kellemetlen szagot, kidobhatjuk. Kerti tennivalók: november közepe a talajjavítás a gyepet legkésőbb november közepéig trágyázzuk, leginkább istállótrágyával vagy kom- posztfölddel, de olyan műtrágya is használható, amelyik mindhárom fő tápelemet (nitrogén, foszfor, kálium) egyaránt tartalmazza. Egy négyzetméterre 4-5 dkg elosztása ajánlott. Egyenletesen szórjuk szét a gyepen, mert a csomókban megmaradt szerves trágya is kiégetheti tavaszig a füvet. Az utolsó fűnyírás után az összegyűjtött füvet, leveleket talajtakarásra használhatjuk a virágágyásban. A fű magassága ne legyen 4-5 centiméternél alacsonyabb, akkor a nagy hidegben is elkerülhető a kifagyás. A frissen palántázott, vagy éppen ládákba ültetett árvácska, százszorszép és egyéb kétnyári növény virágtövei köré néhány centiméteres, levegős talajtakaró réteget alakítsunk ki: e célból vékony, elágazásokkal teli gallyakat is tehetünk az avar közé. Földhalomból kialakított takarás védheti az újonnan telepített gyümölcsfákat, a díszfa csemetéket, a kerti rózsák tövét. Jó arasznyi vastag legyen, nem túl rögös, és nem túl száraz talajból. Egyszerűen kapával is a tövekre húzhatjuk a földet. Ahol erre nincs mód, például rózsák esetén, használjunk fűrészport vagy levegős gyaluforgácsot. ■ TELEVIZIO-MUSOR1 A tVr-Hét AJÁNLÁSÁVAL 2013. OKTÓBER 17., CSÜTÖRTÖK 6.00 Jó reggelt, skacok! 7.35 Híradó (ismétlés) 8.08 Minden Reggel 10.00 TopShop 11.40 Asztro-Show 12.50 Reflektor© 13.05 Egészségkalauz 13.40 Éjjel-Nappal Budapest (ism.) © 14.50 Fókusz© 15.25 A végső akarat © (törők sorozat) 16.25 A bosszú angyala © (mexikói sorozat, 107.) 17.30 A gyanú árnyékában (magyar dokureality-sorozat) 18.30 Híradó Esti kiadás 19.15 Fókusz© Közszolgálati magazin 19.45 Éjjel-Nappal Budapest © (magyar sorozat) 20.55 Barátok közt® (magyar sorozat, 6653-6654.) 21.35 Az utolsó cserkész ® (am. akciófilm, 1991) 971 23.40 Brandmánia© 0.15 Reflektor® 0.35 alaCAR© 1.10 Remington Steele (am. kri mi vígjáték-sor., 111/14.) 6.00 Segíts magadon! (ism.) © 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka® 9.20 Stahl konyhája © 9.30 Babapercek© 9.40 TeleShop 10.50 Astro-Világ 12.00 Amit a szív diktál © 13.00 Knight Rider© 14.00 Tények Délután 14.50 Csapdába csalva © 15.50 Csaíádi titkok © 16.50 Fogyj Rékával és Norbival! 16.55 Hal a tortán© 18.00 Tények 19.15 Édes élet© 20.15 Aktív© 21.00 Jóban Rosszban © (magyar sorozat, 2216.) 21.35 Mr és Mrs® Szórakoztató-show Közben: Kenósorsolás 23.20 Fogyj Rékával és Norbival! 23.25 A kis szemtanú ® (amerikai krimi, 1985) 1051 1.40 Tények Este 2.15 Astro-Világ Éjjel 3.20 Magyarország, jövünk! 9.00 A királyi ház titkai © 10.10 Család-barát 12.00 Híradó délben 12.25 Rondó 12.55 Alpok-Duna-Adria 13.25 Átjáró 13.55 Isten szolgája: Sándor István... © 14.40 Család csak egy van © 15.30 A múlt fogságában® 16.20 Híradót 16.35 A szenvedélyek lángjai © 17.20 Szerencse híradó © 17.30 Híradó 17.40 Ridikül © 18.30 A következő! © 19.30 Híradó este 20.20 Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán!© 21.20 Munkaügyek© 21.55 Az este 22.25 Nemzeti Nagyvizit 22.55 Rejtélyes XX. század © 23.25 Híradó 23.40 A salgótarjáni sortűz 0.25 Családosak egy van (ism.)© 1.10 Rocca parancsnok © 14.35 Garfield és barátai 15.00 Hunyormajor 15.25 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal 15.55 Gógyi felügyelő 16.20 Shaun, a bárány 16.25 LótiésFuti 16.30 Maja, a méhecske 17.00 Lolka és Bolka 17.10 BabarésBadou kalandjai 17.35 Blinky Bili kalandjai 18.00 Eszes Jess 18.15 Magyar népmesék 18.30 Mumin-völgy 18.40 Lülü, ateknőc 18.55 Miss BG 19.10 Rupert maci varázslatos világa 19.25 Napfény farm 19.35 Segítség kacsaszárnyakon 19.50 Hetedhét gyerekhíradó 20.00 Híradó, Sporthírek 20.45 Hétköznapi kifutó 21.10 Camelot® (am.-angol sorozat, 10/8.) 22.05 A következő!© 22.55 Ridikül © 23.45 KorTárs® 0.10 Európai szemmel © 8.20 Harmadik műszak © 9.15 Gyilkos számok © 10.15 Káoszháza© (am. vígjátéksorozat, I/3.) 10.45 Férjek gyöngye © (am. vígjátéksorozat, III/3.) 11.15 Szeretem a testem 12.20 Szívek szállodája © (amerikai sorozat, 111/14.) 13.20 CSI: A helyszínelők© (am. krimisorozat, XI/7-8.) 15.15 Nyomtalanul® (am. krimisorozat, VII/7-8.) 17.15 Gyilkos számok © (amerikai krimisorozat, 111/10.) 18.15 Káoszháza© (am. vígjátéksorozat, I/4.) 18.50 Férjek gyöngye © (am. vígjátéksorozat, III/4.) [ 19.20 Jóbarátok© (am. vígjátéksor., IV/12-13.) 20.25 Két pasi- meg egy kicsi © (am. vígjátéksor., VII/19-20.) 21.25 CSI: New York-i helyszínelők © (amerikai krimisorozat, VIII/2.) 22.25 Érzéki csalódás © (amerikai vígjáték, 2001) Fsz.: Liv Tyler, Matt Dillon 0.20 Harmadik műszak © 1.15 Kés/alatt © 10.20 Angyali érintés (ism.) 11.05 Linda (ismétlés) © 12.00 Híradó Benne: Időjárás 12.25 Vers 12.30 Táncvarázs 13.30 Európa messze van 14.30 Kívánságkosár 16.30 Térkép 17.05 Everwood® 18.00 Híradó Benne: Sport, Időjárás 18.30 Közbeszéd 19.00 Kisváros© Csomag az ülés alatt 19.40 Angyali érintés © Egy angyal két arca 20.30 Angyalbőrben © Borcsata 21.30 Hírek Benne: Sport i 21.40 Boszorkánykor® (magyar film, 2009) Fsz.: Trill Zsolt, Tankó Erika 23.15 Kultikon® 23.35 MüpArt classic 1.35 Koncertek az A38 hajón © 2.25 Himnusz 2.30 Hírek (ism.) 2.35 Magyar történelmi arcképcsarnok 6.00 A jövő műemlékei® 7.00 Mindentudás Egyeteme © 8.00 Jimmy világot lát © 9.05 Gyűjtögetők® 10.00 Beépített főnök © 11.00 A Naprendszer hét csodája © 12.00 Állati rekordok © 13.00 Az Élet® 14.00 Variációk egy világvégére 15.10 Brutális fizika 16.00 Bunkerépítők® 17.00 Fald fel Ámerikát - Rajongói klub © 18.00 Őshüllők arénája © 19.00 Állati rekordok © Szuper érzékelők 20.00 Variációk egy világvégére 21.10 10 dolog, amit nem tudtál © (am. ismeretterjesztő sor.) Hitlerről; George S. Patton tábornokról 22.00 Szembenézni a halállal ® 23.05 Az ötezer éves India Aranykorok 0.05 A világegyetem © 9.05 Szupernóva - Amikor meghal a Nap (am. katasztrófafilm, 2/1-2.) 12.25 Columbo (amerikai krimisorozat) Személycsere 14.20 A halálraítélt (amerikai thriller, ism.) Fsz.: Steve Austin, Vinnie Jones, Tory Mussett 16.30 X-Men 2. (am. fant. akciófilm, ism.) 19.00 Szabadlábon Velencében © (fr.-olasz akcióvígjáték, 1980) Fsz.: Jean-Paul Belmondo, Mirella D'Angelo 21.10 Csúcsformában 2. (am. akcióvígjáték, 2001) 85' Fsz.: Jackie Chan, Chris Tucker, John Lone 23.00 Ne szólj száj! ® (amerikai thriller, 2001) 109' Fsz.: Michael Douglas, Brittany Murphy 1.10 Evilenko® (olasz-am. thriller, 2004) 111' Fsz.: Malcolm McDowell, Csókás Márton 3.20 Szabadlábon Velencében (fr.-olasz akcióvígjáték, ism.) 13.05 Egészségkalauz 21.00 Jóban Rosszban 21.20 Munkaügyek 17.00 Lolka és Bolka 15.15 Nyomtalanul 20.30 Angyalbőrben 11.00 A Naprendszer hét... 19.00 Szabadlábon... HM 5UÍ •n 11.00 Vacsoracsata 12.00 Segítség, bajban vagyok! 13.00 A gyanú árnyékában 13.55 Barátok közt (ism.) 14.30 Az örökség 15.30 A sors hullámain 16.30 A vihar 17.30 Forró nyomon 18.30 Legyen Ön is Milliomos 19.30 Vacsoracsata 20.30 A gyanú árnyékában 21.30 Segítség, bajban vagyok! 22.30 Barátok közt 23.00 Híradó 23.30 Gazdálkodj okosan! 0.30 A 11.20 Csapdába csalva© 12.25 Hal a tortán ® 13.30 Colin és Justin tuti lakástippjei @ 14.30 Álomház ® 15.30 Las Vegas ® 16.30 Jóban Rosszban ® 17.05 Bűnök és szerelmek © 17.45 Családi Titkok ® 18.50 Árulkodó nyomok © 20.00 Tények 21.00 Hal a tortán © 22.00 Vegas ® 23.05 Maffiadoktor © 0.05 Veled is megtörténhet! ® 1.05 Colin és Justin tuti lakástippjei ® 10.30 BBC Hardtalk 11.05 Befutó 11.30 Garázs 12.00 Déli Híradó 12.45 Televíziós vásárlás 13.05 Lapzárta 13.30 Paletta 14.05 Ikon 14.30 Sportré 15.00 Híradó 15.30 Ázsia 16.05 BBC Click 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Soroló 18.00 Híradó 19.30 Magyarország élőben 21.00 Híradó 21 21.30 Versus 22.00 Híradó 22.30 Globál 23.05 Magyar- ország élőben 11.15 Aranykor-archívum 12.15 Halál a paradicsomban © 13.20 Hollywood Café © 13.55 U-571 (fr.-am. háborús film, 2000) ©16.05 Ahol a grizzlyk élnek (ism.) ® 17.55 Herkules (am. fantaziafilm, 2/1-2.) © 21.00 Karate tigris - Nincs irgalom (am.- hong. akciófilm, 1986) ® 22.50 Az utca törvénye (olasz thriller, 1974) ® 0.55 Magánháború (amerikai akciófilm, 1999) © 11.30 Labdarúgás (ism.) 16.00 Jégkorong. KHL (összefoglaló) 16.15 Kosárlabda. Adria-liga 3. forduló 16.45 Bikarodeó 17.45 Kamionverseny 18.45 Labdarúgás. Futbol Mundial HD 19.15 Mai helyzet HD 19.30 Zuhanyhíradó (élő) HD 21.00 Ko Tv (ism.) 21.30 Trash Talk (élő) HD 22.30 Interjú Michael Jordannel 23.30 Póker 0.30 NHL. Washington-New York (ism.) 2.15 NFL: 7. hét (élő) (HD) 11.55 Déli Híradó 12.15 Televíziós vásáriás 12.30 Fórum (ism.) 12.55 Televíziós vásárlás 15.30 700-as klub 16.10 Start plusz (ism.) 16.30 Mancsvár (ism.) 16.55 Világhíradó 17.10 Fórum 17.55 Híradó 18.25 Fórjjm 18.45 Sporthíradó 18.55 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.40 Világhíradó 20.55 Híradó 21.05 Csatt 21.55 Híradó 22.20 Friderikusz 23.05 Hazahúzó 23.55 Híradó 1.35 Csatt (ism.) 10.00 Licitvadászok 11.00 Halálos fogás 12.00 Aranyláz - A legizgalmasabb pillanatok 13.00 Cef- rekirályok 14.00 Aranyláz a Be- ring-tengeren 15.00 Licitvadászok 16.00 Autókereskedők 17.00 Amcsi benzinfalók 18.00 Bear Grylls 19.00 Licitvadászok 20.00 Raktárvadászok 20.30 Csomagcsaták 21.00 A dzsungel aranya 22.00 Bear Grylls 23.00 Az önkéntes számkivetett 24.00 Licitvadászok 18.00 Muffinháború ® 19.00 Családi lefözö ® 19.30 Húsimádók klubja ® 20.00 Édes élet David Roccoval © 20.30 Jamie 15 perces kajái © 21.00 Írországból szeretettel © 21.30 Jamie 30 perces kajái © 22.00 Etetni bolondulásig © 22.30 Éttermi praktikák otthonra ® 23.00 Jamie vidéki konyhája ® 23.30 Édes nagyik ® 24.00 Receptdaráló ® 0.30 Olasz meló ® A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!