Új Néplap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-17 / 243. szám

2013. OKTÓBER 17., CSÜTÖRTÖK HÍREK Gazdasági konferenciát rendeztek változó világ, új stratégiák II. - Logisztika nélkül nem megy címmel rendezett teg­nap konferenciát a BI-KA Logisztika Kft. a szolnoki megyeházán. Az eseményen a színvonalas előadások mellett kerekasztal-beszélgetést is tartottak a használatarányos elektronikus útdíj gazdaságra gyakorolt hatásáról. ■ Szabálysértési őrizetbe vették a nőt A RENDELKEZÉSRE álló adatok szerint egy 42 éves nő kedden az egyik mezőtúri élelmiszer­üzletből csokoládét akart eltulajdonítani. Ezt azonban nem tudta véghezvinni, mert a bolt biztonsági őre észlelte a jogsértést, és értesítette a rendőröket. A kiérkező egyen­ruhások az elkövetőt elfogták, előállították a Mezőtúri Rend­őrkapitányságra, ahol kihall­gatását követően szabálysérté­si őrizetbe vették, adta hírül a megyei rendőr-főkapitányság. ■ Kincseket is kerestek az erdőben NAGYSZÁMÚ ÉRDEKLŐDŐ Vett részt a Civilek éjszakája című rendezvényen a túr- kevei Fekete István Oktató- központban a minap. A ren­dezvény keretében több programot is megrendeztek. Az est folyamán ki lehetett próbálni a mézítlábas tan­ösvényt, és a? érdeklődők betekinthették a csillagászat rejtelmeibe is. A kisebbek erdőben elrejtett kincseket kerestek zseblámpával, és több ügyességi feladatot is nagy lelkesedéssel próbáltak ki szüleikkel. ■ B. B. Egy körözött személyt fogtak el a megyei rendőr-főkapitány­ság tegnapi tájékoztatása szerint az azt megelőző huszonnégy órában egy személyt fogtak el az elle­ne érvényben lévő körözés alapján. A megyei rendőr-fő­kapitányság illetékességi te­rületén ugyanebben az idő­szakban személyi sérüléssel járó közúti közlekedési bal­eset nem jutott a rendőrség tudomására. ■ MEGYEI TÜKÖR Nívódíjas fafaragó. A karcagi Tyukodi László fafaragó az idén megkapta Jász-Nagykun-Szolnok Megye művészeti díját. Az elismert nívódíjas mű­vész alkotásaiban az ősi magyar paraszti élet figurái mellett a honfoglalás korának legismertebb alakjai is megelevenednek. Képünk Túrkevén ké­szült, ahol nemrég a városnapi rendezvényen és egyéb kiemelkedő programokon is bemutatkozott néhány különleges szobrával. Ausztriában is járt Nyalóka gyűjtés Megújulhat a tiszafüredi vasútállomás dísze Szomorúan rozsdásodik a ti­szafüredi vasútállomás félre­eső szegletében Nyalóka. Az 1938-ban gyártott 22-es gőz­mozdonyt most közadakozás­ból újítanák fel a fürediek. Szilvási Zsuzsa Zobolyák Andrásban merült fel elsőként az ötlet, hogy egy jóté­konysági akciónak köszönhe­tően újjászülethetne ez a matu­zsálemi korú mozdony.- A vasútállomás mellett szá­munkra már megszokott látvány az a szobormozdony, amelyet 1984-ben helyezett el ide az ak­kori Közlekedési Múzeum. Az el­telt évtizedek alatt az időjárás viszontagságainak és felelőtlen embereknek egyaránt ki volt té­ve, megrongálták a szerkezetet, lemezei elrozsdásodtak, egy-egy részét letörték, elvitték. Pedig a maga nemében csodálatos da­rab, így igazi dísze lehetne az ál­lomásunknak. Ezért azután a helyi Hámo­ri András Szakközépiskola és Szakiskola vezetőivel karöltve elhatározták, kezdeményezik a mozdony felújítását. A munkák­hoz (lemezek pótlása, festék) szükséges mintegy félmillió fo­rintot adományozók segítségével szeretnék összegyűjteni. A ter­vek szerint a munkálatokat az iskola diákjai végzik majd el a tanév folyamán. lelenleg az en­gedélyek beszerzése zajlik, maga a felújítás várhatóan október vé­gén elkezdődhet. A tiszafüredi mozdony múlt­ját áttekintve egészen az 1920-as évekig érdemes visszamenni a történelemben, amikor a MÁV fővonali forgalmát az első világ­„NYUGDÍJAS MOZDONY ű füredi állomáson” - ezt olvasható a Szolnok Megyei Néplap 1984. dovember 2-i számában. az újság egy október 26-án megrendezett ünnepi ese­ményről tudósított. A szónok Kulcsár József, a Magyar Ál­lamvasutak Debreceni Igazga­háború után szállított, legendás 424-es mozdonyok beszerzésével korszerűsítették. A mellékvona­lak ellátásához szükség volt egy kisebb gőzmozdonytípusra is, amelyet a MÁVAG Kőbányai úti gyárában terveztek. így 1928- ban születtek meg a 424-esek „kistestvérei”, a 22-es sorozatú gőzmozdonyok. 1928 és 1940 kö­zött a MÁV megrendelésére ösz- szesen 148 darab 22-es típusú mozdony készült, melyek bece­neve Nyalóka volt. A most felújí­tandó mozdony pontos születés­napja 1938. március 31-e volt. A II. világháború utáni jóvátéte­lek során, két évig a régi Osztrák tóságának vezetője volt, aki ünnepélyes keretek között ad­ta át Tiszafürednek, illetve a Közlekedési Múzeumnak a 275.120-as pályaszámú gőz­mozdonyt. Az öreg járművet a MÁV püspökladányi műhelyé­ben újították fel, és tették ki­állításra alkalmassá. Államvasutak Keleti Vasutak vo­nalain futott. 1948 októberében visszaérkezett Magyarországra, ismét a MÁV tulajdonába került. A több mint 28 tonnás szerkezet maximum 70 kilométer/órás se­bességre volt képes fénykorában. Itthon elsősorban dunántúli állo­másokra volt kirendelve. Végül 1976. október 29-én döntöttek a selejtezéséről, majd 1984-ben ke­rült - mint kiállítási tárgy - Ti­szafüredre.- Olyan muzeális értékű da­rabról van szó, amely évtizedek óta díszíti a tiszafüredi vasútál­lomást és jó lenne, ha a fiatalok még sokáig láthatnák, milyen csodálatos szerkezetek futot­tak régen a síneken - mondta el Varga András, a Hámori András Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója. - Ezért is tartottuk fontosnak, hogy csatlakozzunk ehhez a kezdeményezéshez. Di­ákjaink számára nagyszerű lehetőség ez, hiszen a szerkezet­lakatos szakma minden részét begyakorolhatják, elsajátíthat­ják, miközben ezen a mozdonyon dolgoznak. Nyugdíjas mozdonyról tudósított a Néplap 3 Építsük újra a focinkat! A magyar fociválogatott szá­mára már kedden este véget értek a jövő évi riói világ- bajnokság küzdelmei. Nem képzavarról van szó, hanem arról szó, hogy ismét nemze­ti csapatunk nélkül rendezik a sportág legnagyobb ünne­pét, a világbajnokságot. reménykedtünk És szur­koltunk a csapatnak, hátha most sikerül, és 28 év böjt után kijuthatunk a vébére, de már a legjobb 32 közé sem férünk be. Sőt, a sokak által reálisnak tartott má­sodik, pótselejtezős helyet sem sikerült megszerezni. Ráadásul a hajrá is nagyon csúnyára sikerült, hiszen a Bukarestben és Amszter­damban mutatott kilátásta­lan játékot és szégyenteljes két vereséget elég nehéz megmagyarázni. A két malőr után felerősöd­tek a hangok, miszerint ezért nem érdemes pályákat, stadionokat építeni. Ezzel a véleménnyel azért lehetne vitatkozni, mert igenis kel­lenek a modern futball léte­sítmények, ahol gyerekeink, unokáink jó körülmények között tanulhatják meg a játék csínját-bínját. Közben hozzá kell látni az edző­képzés fejlesztéséhez, ne „pénzbeliajtós” gyorstalpa­lókon végzett, úgynevezett szakemberek oktassák a gyerekeinket. Ennek kidol­gozása a Magyar Labdarúgó Szövetség feladata lenne. Újra fel kell építeni labda­rúgásunkat, mint tették azt néhány éve a törökök, akik utána vb bronzérmet sze­reztek. Vagy mostanság a svájciak, a bosnyákok, vagy éppen a belgák, akik cso­portelsőként kvalifikáltak magukat Rióba. ehhez nem csak új szövetsé­gi kapitányra lesz szükség. A magam részéről csodál­kozom, hogy csak Egervári Sándor adta be lemondását. Mert a sportágat idáig jutta­tó vezetők és edzők felelős­sége úgy vélem megkerül­hetetlen. A gyerekek biztonságát tartják a legfontosabbnak előadások Az iskolarendőrök is nagyon fontos szerepet kaptak szerdán az Egészségnap programsorozatában Gyerekek tucatjai figyelték a szolnoki Szegő Gábor Általános Iskola lépcsőjén érkező rend­őröket tegnap reggel. Amikor beléptek a terembe az egyen­ruhások, a zsibongás elült, ha­marosan minden szem Hegedűs Dóra őrmesterre és Papp Erik őrmesterre szegeződött. A két rutinos rendőr rövid előkészület után feltette kérdéseit az osztály­teremben összegyűlt diákoknak. A gyerekek gyorsan feloldódtak, hiszen a játékos feladványok, KRESZ-totók és az izgalmas, köz­lekedéssel kapcsolatos előadások aktív részeseivé válhattak. Papp Erik iskolarendőr készséggel fogadta a kérdéseket, segített a tesztek magyarázatában.- Szeptember óta látom el az iskolarendőri teendőket itt az is­kolában - mesélte a tegnapi ese­mény után az őrmester. - A tan­év elején már több osztály meg­ismerhetett, de ez a mai Egész­ségnap is remek alkalmat kínál erre. Kolléganőmmel, Dórával négy osztálynak tartottunk elő­adást a kerékpáros közlekedés­ről. Nagyon jó volt a hangulat, nagyon felkészültek voltak az iskolások. A 13+1-es totóból álta­lában 10-12 találatot értek el.- Én is remek csapatokkal ta- * lálkoztam, nagyon lelkesek és I jól értesültek voltak a KRESZ | területén - vette át a szót Hege- J dűs Dóra, a Szolnoki Rendőr- £ kapitányság Iskolarendőr prog- Papp Erik őrmester KRESZ-totója nem fogott ki a felkészült diákokon ramjának koordinátora. - Mind a diákokkal, mind a nevelőkkel hosszú évekre visszamenő, jó kapcsolatokat ápolunk. Mindig szívesen jövünk előadásokat tartani, hiszen a rendőrség is kiemelten fontosnak tartja a gye­rekek biztonságos közlekedésre való nevelését - tette hozzá. Az iskola minden évben színes programokkal várja a diákjait az Egészségnap alkalmával, amely­nek szerves része a rendőrök ál­tal tartott bemutatók, előadások. Gemeri Linda, az iskola gyer­mekvédelmi felelőse lapunknak elmondta, az elmúlt években szerencsére csak kisebb fajsú­lyú esetek, lopások történtek az iskolában, amely során az iskola­rendőr segítségét kérték. Azon­ban fontosnak tartják a prog­ramot, így a rendezvényeiken mindig szívesen látják az egyen­ruhásokat.- Rendőr szeretnék lenni! - vágta rá a csengőszó után egy kisdiák. - Érdekel a közlekedés, sokat biciklizek. A családomban már amúgy is van rendőr.- Én korábban féltem a rend­őröktől - mesélte egy szőke he­tedik osztályos kislány. - De amióta megismerhettem őket, másként tekintek rájuk. Dóra né­ni és Erik bácsi is kedvesek, és nagyon élveztem az órát, amit tartottak. Jó eredményem is lett, 12 találatot értem el a fel­adványokban. ■

Next

/
Thumbnails
Contents