Új Néplap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-11 / 238. szám

12 2013. OKTÓBER 11., PÉNTEK SÉTA - DIÁKVILÁG Egy napon át versenyeznek, 72 órán át segítenek a szolnoki diákok programok Újra a közös segít­ség jegyében telik néhány nap: október 11-13-án immár hatodik alkalommal rendezik meg a „72 óra kompromisszum nélkül” ifjúsági akció. Az Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány országos akcióját Szolnokon idén is a Szer-telen Fiatalokért Szolnok Közhasznú Egyesület (SZefiSZ) koordinálja és bonyolítja le. Immár hatodik alkalommal. Do­hánykommandó, kórházlátogatá­si projektek, idősek otthonában tett látogatások, erdőtakarítás, Ilyen és ehhez hasonló segítő ak­ciók várják a fiatalokat, akik má­tól csatlakoznak a háromnapos rendezvénysorozathoz.- Ráadásul, ez a mostani más, mint az eddigiek, a végzett tevé­kenység ugyanis beleszámíthat abba a közösségi önkéntes szol­gálatba, mely szükséges lesz az érettségihez - mondta el a 72 óra kompromisszum nélkül rendez­vény kapcsolatával kapcsolatban Kozák Csaba. A rendező szervezet elnöke kiemelte: a 72 óra nem arról szól, hogy teljesíthetünk benne há­romszor három órát a kötelező 50 órából, hanem arról, hogy rá­szánjuk az időt, hogy másoknak, városunknak segíthessünk. Az iskola ezt a tevékenységet elismerheti közösségi szolgálat­ként. A szervezők bíznak benne, hogy az újítással együtt idén is legalább olyan sok érdeklődő és segíteni szándékozó fiatal vesz részt a programon, akik azt vall­ják: „Együtt lenni és tenni máso­kért és környezetünkért...”. A „72 óra kompromisszum nélkül” ifjúsági akció ebben az évben is egy időben zajlik a 24 órás vetélkedővel, melyet ezút­tal október 12-13-án rendeznek meg a szolnoki Széchenyi István Gimnázium tornacsarnokában. A vetélkedőn több száz résztvevő együttes játékára nyílik lehető­ség, a show-elemekkel tűzdelt program kiválóan alkalmas a közösségfejlesztésre, csapatépí­tésre. A résztvevők különböző feladatokat oldanak meg, melyek az élet területének főbb szegmen­seit ölelik fel, a sporttól, a logikai feladatoktól az előadásokon át a kvízkérdésekig. Természetesen a vetélkedő nem kizárólag a fel­adatok végrehajtására koncentrá­lódik, legalább ilyen fontos részt képeznek a hangulatteremtő betétek, közös táncok. ■ R. Á. Az egyetemen minden más váltás A gólyák arra is rádöbbennek, hogy felnőttként kezelik őket A főiskolákon, egyetemeken a számonkérés rendje és módja nem ösztönöz arra, hogy folyamatosan tanuljunk Képünk illusztráció Nagy váltás jött el a „gólyák” életében. Az egyetemi, főiskolai tanulmányok teljesen más felkészülést, tanulási stílust várnak el tőlük, mint amit a középiskolában megszoktak. Munkatársunktól Míg az elmúlt években talán a legjobb tanulók közé tar­toztak, addig a felsőoktatási intézményben azzal szembe­sülhetnek, hogy bizony jóval erősebb a mezőny a korábban megszokotthoz képest. így ah­hoz, hogy jó eredményeket tud­janak felmutatni, keményeb­ben kell dolgozniuk, javítaniuk kell munkájuk hatékonyságán. Mivel a diákok többségének fogalma sincs arról, hogy mi­lyen elvárásoknak kell eleget tennie az egyetemen vagy fő­iskolán, megfigyelhető, hogy az első félévben jellemzően gyengébben teljesítenek a hallgatók, emiatt pedig csa­lódottak, szomorúak lesznek. Szokatlan számukra, hogy nincs napi szintű számonké­rés, így nehezebben gazdál­kodnak a szabadidejükkel, és gyakran fordul elő, hogy elszá­molják magukat, kicsúsznak az időből, nem tudnak rende­sen felkészülni a megméret­tetésekre. Ráadásul túl sok érdekes, új dolog van, ami el­vonhatja figyelmüket a tanu­lástól. Biztosan mindenki is­mer olyan diákot, aki néhány szemeszter után abbahagyta az iskolát, rájött, hogy nem tudja elvégezni a kiválasztott szakot. Ez azonban nem biz­tos, hogy azért van, mert gyen­gébb képességű vagy kevésbé motivált, mint az akadályokat sikeresen leküzdő társai. Le­het, hogy a tanulási módsze­rei rosszak, ezért hátrál meg a nehezebb megmérettetésektől. Ezért is érdemes minél előbb, lehetőség szerint már az első hónapokban kialakítani saját tanulási stratégiákat. Míg a középiskolában vi­szonylag sok összetevője volt egy jegynek, addig ez az egyete­men minimálisra korlátozódik.- Eddig ahhoz voltunk szok­va, hogy hetente többször felelhettünk, írtunk röpdol- gozatokat, témazárókat, és a házi feladatokat, órai munkát Ez a szabadság felelősséggel is jár az egyetemen, főiskolán már nem lehet másokra mutogatni, mi magunk felelünk a sorsun­kért, tanulmányi eredményein­kért. Felnőttként kezelnek min­ket, ez pedig bizony, felelősség- teljes viselkedést követel meg. A félév elején az oktatók ad­nak ugyan általános tájékoz­tatást a követelményekről, a számonkérés várható időpont­járól és módjáról, valamint a kötelező és ajánlott irodalom­ról, de az már rajtunk áll, hogy mikor kezdünk neki a felkészülésnek, és hogyan gaz­dálkodunk az idővel. sokan mindezek ellenére sem veszik tudomásul, hogy ez a szabadság mindig felelősség­gel is jár - nem árt nem elfe­lejteni, hogy a főiskolai, egye­temi tanulmányok még na­gyobb felelősséggel járnak. is figyelembe vették a tanárok a jegy kialakításakor. Most azonban szembesülünk, hogy legfeljebb két-három zárthelyi dolgozat és egy-két prezentá­ció alkotja majd a gyakorlati jegyet, a vizsgán pedig egy teszt vagy esszé, esetleg szóbe­li vizsga alapján mérik le tudá­sunkat és felkészültségünket, így világosan látszik, hogy a számonkérés rendje és módja nem ösztönöz arra, hogy folya­matosan tanuljunk - mondta el véleményét Péter, aki ebben az évben kezdte az egyetemet. Hozzáteszi: már látja, hogy ő is így tesz majd, annak ellenére, hogy tudja: be kellene osztani az idejét. Amit a tanárok is monda­nak. Vagyis, hogy csak rend­szeres munkával jut majd időnk mindenre, mégis a di­ákok jó része a szemeszter végére hagyja a tanulást, az agyuk viszont képtelen olyan rövid idő alatt akkora anyagot befogadni, így akkor is ne­héz jól teljesíteni a kurzust, ha egyébként nem várnak el különösebben magas követel­ményt az oktatók. Est Nyugovóra tért már a Nap, Felváltja az éj fekete leple. A madarak berepülnek a sötétbe. Megvilágítja őket a csillagok Ezernyi fénye. Útmutatást adnának Azoknak, kik hazavágynak, Kik még nem találják helyüket - Ha beszélni tudnának. Az eget nézem. Nézem, ahogy fényesebbek Lesznek a csillagok, Száguldanak le a meteorok. ■ URBÁN-SZABÓ TAMARA És jöhetnek majd a kencék... vélemény A reggeli tükörbenézés nem mindig végződik széles mosollyal. Ott vannak ugyanis a pattanások, a mitesszerek a rán- cocskák és még ki tudja, miféle rút szörnyetegek kerülnek éjjel az arcunkra. Ha pedig megjelentek a hibák, akkor kencékhez nyú­lunk. Csakhogy az unió betiltotta az állatokon tesztelt kozmetiku­mok értékesítését. De melyik az az állat, amelyiknek a bőre hasonlatosan szőrtelen az embe­réhez? Azt hiszem, a kutatók a csigákon végzik a kísérleteiket. Hogy miért? Mert az eredmény garantált. A csigák lassan öreg­szenek. ■ KOVÁCS ANNAMARIA Az oldalt összeállította: Rimóczi Ágnes tel.: 56/516-747 e-mail: szolnok.seta@ujneplap.hu Az oldalon megjelent írásokat teljes terjedelmükben olvashatjátok a SZOUON.hu hírportálon. AZ OLDALT TÁMOGATJA: CINEMA CITY Világbajnoki címet és bronzot hoztak haza erőemelés A városi kollégium két diákja remekelt az egri GPC-világbajnokságon Tudatos fogyasztók legyenek a gyerekek! A napokban Egerben rendezték meg a GPC (Global Powerlifting Committee) Erőemelő Világbaj­nokságot. A megméretésről ki­váló eredménnyel érkezett haza a Városi Kollégium két diákja, akiket a versenyzésben a szolno­ki Dreher Étterem támogat. Az erőemelés a színtiszta testi erőt fejezi ki. Guggolás, fekvenyo- más és felhúzás, ezen gyakorlatok adják az összesített eredményt. Ahogy az eredmények mutatják, mindebben jól érvényesül Sipos Csilla és Karkus Mátyás. Csilla a Tiszaparti Római Ka­tolikus Gimnáziumban tanul, a Szolnok Városi Kollégiumban edz. Most GPC VUágbajnoki címet szerzett korcsoportjában, négy világcsúcs beállításával (guggo­lás, fekvenyomás, felhúzás és ösz- szetett). Erőállapotát jól mutatja, hogy a tizenöt éves, 59 kilós lány 80 kilogrammal guggolt és 102,5 kg-ot teljesített felhúzásban. A tizennyolc éves Mátyás - aki végzős tanuló az Arany János Kollégiumi-Szakiskolai programban - bronzérmet szer­zett a vb erős mezőnyében. A fiú 79 kilóval mérlegelt, 165 kilót ért el felhúzás fogásnemben, 355 kg-os totállal fejezte be a ver­senyt. így került a világbajnoki dobogó harmadik fokára. f A dobogósok edzője Szabó Ká- c roly, a Tiszaparti Kollégium ne- 1 velőtanára, aki fekvenyomásban s aktív versenyző. ■ R. Á. Sípos Csilla és Karkus Mátyás (jobbról) mellett edzőjük, Szabó Károly interaktív Játékos formában fel­hívni a figyelmet a háztartások költségeinek csökkentésének lehetőségére. Ez a célja a Nem­zeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) legújabb fejlesztésénék, az „Okosotthon” honlapnak. A ha­tóság a www. nfhokosotthon. hu weboldalon szeretne szere­pet vállalni a környezettuda­tos fogyasztóvá válásában. A honlap két modulból áll. Az első modulban a felnőttek te­hetik próbára tudásukat. A játék során az „Otthon” helyiségein vé­gighaladva kell megválaszolniuk a kvíz formában felugró kérdése­Fel kell hívni a figyelmet a költségek csökkentésének lehetőségére. két úgy, hogy azzal a lehető leg­magasabb megtakarítást érjék el. A második modul lényege, hogy a gyermekek bejárva az „Okosott­hon” helyszíneit, megismerked­jenek azokkal a lehetőségekkel, amelyeket később alkalmazva ők is hozzájárulhat­nak a család ha­vi költségeinek csökkentéséhez. A fogyasztó- védelem eddig is kiemelt feladatként kezelte a fiatalkorúak, gyermekkorúak tudatos fogyasztóvá válását, a most eündult honlap mellett ko­rábban is Igyekezett elősegíteni a fogyasztóvédelmi ismeretek szé­leskörű terjesztését. ■

Next

/
Thumbnails
Contents