Új Néplap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-10 / 237. szám
2013. OKTÓBER 10., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR ■**< V 5ÄS 3 A sárral is együtt küzdenek off-road A tiszajenői Nóri és Tibi a terepjáróautóban is társakká váltak A fiatal pár nappalijának falait teljesen beborítják a díjak és a serlegek. Ezeknek nagy részét már közösen nyerték - mutatja Nóri. HÍREK Ajándékot vittek a katasztrófavédőknek AJÁNDÉKKAL KÖSZÖNTE meg kedden délután Boldog István országgyűlési képviselő és Herczeg Zsolt polgármester a Mezőtúri Katasztrófavédelmi Kirendeltség állományának a júniusi dunai árvíznél nyújtott kiemelkedő munkáját. A több rekordot is megdöntő idei árvíznél a mezőtúri állomány több településen is önzetlenül segített. Ennek elismeréseként a laktanyában töltött idejük kellemesebbé tételéhez járultak hozzá a térség lakosainak nevében is. ■ SZ. ZS. A kukoricatarló égett Kunmadarasnál mintegy 1300-1500 négyzet- méteren kapott lánga a kukoricatarló széle Kunmadaras külterületén tegnap - tájékoztatta lapunkat a megyei katasztrófavédelem. Az eset során a karcagi hivatásos tűzoltók munkatársai avatkoztak be, így sikerült a tűzesetet kár nélkül elhárítani. ■ Csépaiakat gyanúsítanak a többmilliós lopással lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a kecskeméti rendőrség. A rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlenek október nyolcadikán behatoltak egy tanya udvarába, majd az ott lévő nyitott istállóból elloptak tizenkét zsák libatollat. A nyomozók nem csak a több millió forint értékű tollat találták meg, hanem el is fogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható négy csépai lakost - egy 39, egy 34, egy 32 és egy 29 éves csépai férfit. ■ Körözött férfit fogtak el a miklosi rendőrök A törökszentmiklósi rendőrkapitányság beosztottjai október nyolcadikán délelőtt igazoltattak egy tisza- tenyői lakost, akiről kiderült, hogy magánlaksértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt korábban elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene. A férfit a járőrök elfogták, majd előállították, illetve gyanúsítottként hallgatták ki. ■ Péli Tibor és párja, Kovács Nóra jóban, rosszban együtt vannak. A sort esetükben folytathatnánk: hegyen, völgyön, porban és sárban is összetartanak... Terepjárójukkal ugyanis számos versenyen indulnak, s érnek el sikereket együtt - legutóbb Erdélyből hoztak haza egy aranyérmet. Rimóczi Ágnes- Amíg Nóri ideér, gyere és ülj be a helyére - invitál Péli Tibor autójának navigátori ülésébe. - Csatold be magad!- Ugyan - nyugtázom, nagy baj nem érhet. Tibi bólint és terepjáróját az utunkba akadó homokdombra kormányozza. Abban a pillanatban megbánom a biztonsági öv mellőzését, és az is biztos, hogy egy újbóli invitálásra már nem is mondanék igent! Hiába tudom, hogy nem úgy van, mégis úgy érzem, hogy derékszögben megyünk fel és aztán függőlegesen tartunk a dombtetőről lefelé... Próbálok kapaszkodni, szétnézni nem nagyon merek, de szerencsére az én off-roados pályafutásom ezzel véget is ér. Nem is baj ez, hiszen a tiszajenői fiatalember és párja terepjárós tevékenysége sokkal fontosabb és sokatmondóbb. Néhány hete Erdélyben hódították meg a hegyeket és völgyeket, nem is akárhogyan: a normál kategóriában elsők lettek.- Ez a verseny része volt az Észak Trophy Bajnokságnak, mely több megméretésből áll. Kettőt külföldön tartottak, ez az erdélyi volt az egyik a magyar néven Kőrizstető településnél - a másiknak Szlovákia adott otthont. Az erdélyi verseny nappali volt, körülnem csak Péli Tibor és Kovács Nóra képviselte megyénket a Észak Trophy Bajnokság erdélyi versenyén. Egy másik páros is megmérette magát a hegyekben, völgyekben, bokrok között, porban és sárban. Nagy Csaba és Czakó Kristóf ráadásul kicsit „keményebbre vette a figurát”, a két fiatalember ugyanbeiül százötven kilométert kellett megtenni a két nap alatt, persze időre - meséli. Mindez Tibinek és Nórának sikerült leggyorsabban a körülbelül ötven induló közül. S hogy kinek volt ebben nagyobb szerepe, az autóvezetőnek vagy a navigátornak? Nos ez, ahogy sosem, most sem kérdés. Mert a lényeg az együttműködés, mely láthatóan kiválóan megvalósul közöttük. És, ahogy a fiatal pár nappalijában található számtalan díj, serleg, elismerés mutatja, nagyon sikeres is a közös „munka”. Immár közel négy éve annak, hogy Nóri nem csak az életben, de a is az off-road verseny extrém kategóriájában állt rajthoz. Csaba kormányzásával és Kristóf navigálásával autójuk kiválóan vette az akadályokat, a kis csapat nagyon jó idővel teljesítette a távot. Ez számukra elismerést is hozott, a versenyen kategóriájukban ugyanis harmadik helyet szerezték meg. terepjáróban is a párja Tibinek. - Átvettem a navigátor szerepét Tibi mellett - mondja, s máris hozzáteszi, meglepően könnyen megtanulta az útinapló jeleit, s ami a legfontosabb, egyáltalán nem félt az áutóban, a meredek emelkedőkön és lejtőkön, de még akkor sem, amikor úgy tűnt, akár fel is borulhat a terepjáró.- Amikor megismerkedtünk, Tibi megkérdezte, hogy szeretném-e, hogy abbahagyja az off-roadozást. Komolyan gondolta! De aztán beültem mellé, és azonnal megtetszett ez a világ. Nem volt kérdés, vele tarok én is - meséli mosolyogva Nóri. - Már együtt is nagyon sok versenyen vettünk részt, sok helyről hoztunk el első díjat. Most, hogy az erdélyit megnyertük, s az eddigi eredmények alapján talán esélyünk lehet az összesített sikerre is... De ne kiabáljuk még el! - teszi hozzá Nóri és párjára pillant. Látszik, mindketten reménykednek. Mi pedig nagyon szurkolunk: pár nap múlva utaznak a következő itthoni off-road versenyre, Karancs- keszire... Illékony kincsünk A régiek úgy tartották, négy őselem van a világon. A víz, a föld, a levegő és a tűz. Mára kicsit egyszerűnek tűnik ez a beosztás, de ha jól belegondolunk, van benne valami. Egyik nélkül sem lehet élni. Nem véletlen, hogy most közülük éppen a vízről rendeztek világtalálkozót Budapesten. tény, fogy az éltető nedű, amit megdöbbentő bizonyítékok támasztanak alá. Például a Szaharában, ahol ma homokon kívül nem sok minden akad, pont hazánkfia, az Angol betegként átfényezett Almásy László találta meg egy néhai, vízben, növényzetben dúskáló kultúra nyomait. Ott a vízzel együtt az emberek is eltűntek a színről, másutt sem várható jobb ennél. attól ugyan még messze vagyunk, hogy teszem azt, a Hortobágyi Lovasnapok tevenapok néven folytatódjanak, de érdemes észen lennünk. Nemcsak azért, mert a jövő ismeretében már ma luxus ivóvízzel lehúzni a vécét, hanem vízkészleteink felértékelődése miatt is. Bár jelenleg valamennyi jelentős felszíni vizünk határon túl ered, ugyanakkor alattunk <u hatalmas mennyiség lapul gyógy-, és ivóvízből is. Nem kell hozzá jóstehetség, hogy miatta szép hazánk iránt egyre nagyobb érdeklődésre számíthatunk. A hasonlóság szembetűnő az olajlelőhelyek és a háborús tűzfészkek térképe között. Szerencsétlen esetben ugyanez történhet a vízzel is. Ma ugyan még csak üzleti síkon folynak próbálkozások a világ készletei fölötti ellenőrzés megszerzésére, de a probléma elmélyülésével bármilyen végkimenetelre számíthatunk. Ezért muszáj még a kezdet kezdetén kivédenünk minden, egyre fontosabb bőséges nemzeti kincsünk megszerzésére irányuló próbálkozást. Az extrém harmadik hely is megyénkbe ért HIRDETÉS Érszűkületben szenved? Vegye fel sikeresen a harcot! Betegek százai mondhatják ma már el, hogy érszűkületükben javulás állt be, melyet egy magyar találmánynak köszönhetik, a Nashwan-Parasound készüléknek. A keringési rendellenességek gyakoriságuknál fogva a fejlett államokban népbetegségnek számítanak. A halálozás ötvenegy százaléka érbetegségre vezethető vissza, az alsó végtagi érszűkület pedig a felnőtt lakosság közel 10-15 százalékát érinti. Dr. Khaled Nashwan Nashwan-ParasoundPlus nevű találmányával sikeresen vette fel a harcot a sokak életét megkeserítő betegség ellen. A sebészorvos-feltaláló olyan készüléket fejlesztett ki, mely javulást eredményez a legtöbb drives Ily as Dr. Khaled Nashwan találmánya számos nagydíjat nyert, de a legnagyobb jutalom számára a gyógyult betegek mosolya. érszűkületes beteg számára. Ezt több száz betegen elvégzett kezelések bizonyítják. A berendezés lényege, hogy infra-, hallható hangot, és bizonyos frekvenciájú ultrahangot bocsát a beteg területre speciális frekvencia ütemben. A húsz napon át tartó, esetenként fél órás kezelések többek közt a mellékerek keringésképzésére serkentik a szervezetet. Az ennek köszönhetően kialakuló érpályák átveszik a beszűkült főér funkcióját. Egyben javul az érfalak tápanyag felvétele, azaz visszanyerik rugalmasságukat, ami jelentőséggel bír az érelmeszesedés késleltetésében, megelőzésében. Az érszűkület tünetei széleskörűek. Ha valaki mással nem magyarázható végtagi fájdalmat érez, végtagjai sápadtak, hidegek, bizonyos távolságú sétát követően lábikragörcsei jelentkeznek, vagy lábfáradékonyság keseríti meg az életét, végtagjai gyakran zsibbadnak, fáradékonyság, szédülés, esetlegesen fülzúgás kínozza, akkor köny- nyen lehet, hogy érszűkület a diagnózisa. A legtöbben csak későn jönnek rá, hogy e betegség nehezíti az életüket, pedig az érszűkület korai stádiumban való felfedezése többnyire jobb esélyt biztosít a beteg számára. Az alsó végtagi érszűkület okozta üszkösödés szomorú végső kimenetele nem más, mint a végtag am- putációja (csonkolása). Az érszűkület rizikófaktora a dohányzás, a cukorbetegség, a magas vérnyomás, magas koleszterinszint és a túlsúly. A kockázati tényezők minimalizálásával, mozgással, helyes táplálkozással, a dohányzás elhagyásával, valamint a stresszes életmód lehetőség szerinti kiküszöbölésével nagyon sokat tehetünk annak érdekében, hogy a kockázati tényezőket csökkentsük, de természetesen akadnak „nehezebben kezelhető” örökletes tényezők is. Ha az érszűkület mégis előjön, akkor nem marad más, mint az orvosi megoldás. Az eljárás az ország számos nagyvárosában az érszűkületes betegek rendelkezésére áll. Kedvezmények! mindazoknak, akik elkezdik a kezelést az e havi kezelendő csoporttal Szolnok, József Attila utcában található rendelőben, 30 ezer forint kedvezményt biztosítanak a kúra árából. A kedvezményes időtartam alatt a vizsgálat 3000forint. További felvilágosítás és bejelentkezés: www.medhungary.com vagy 06- 70/210-1513, 06-30/825-8111, 06-20/920-4447, 06-72/551-714. A kedvezmény 2013.07.01-től visszavonásig érvényes.