Új Néplap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-06 / 208. szám

2013. SZEPTEMBER 6., PÉNTEK MEGYEI KORKÉP 3 HÍREK Megújulhat a tiszagyendai templom hamarosan megszépülhet a tempolom Tiszagyendán. Egy 25 millió forintos pályá­zatnak köszönhetően nyílik lehetőség a felújításra. ■ SZ. ZS. Az erkélyen át mentek be a beteghez MAGATEHETETLEN ember rekedt a saját lakásában szerdán késő délután. Egy szolnoki társasházhoz riasz­totta a tűzoltókat egy kétség- beesett nő, miután hiába próbálkozott, nem jutott be a saját lakásába. A bezárt la­kásban bent volt a férje, aki nem nyitott ajtót, és nem is reagált a kintlévőnek. Mint kiderült, a férfi gyógyszert is szed, így félő volt, hogy rosz- szul lett odabenn. Az ajtót végül a szolnoki hivatásos tűzoltók nyitották ki, miután a második emeleti lakás er­kélyén bejutottak. Az egyik szobában valóban ott feküdt eszméletlenül a férfi, akihez akkorra a mentőket is kihív­ták, így időben szakszerű ellátását kapott. ■ Kitüntető cím a karcagi kórháznak A karcagi Kátai Gábor Kórház szülészeti osztályá­nak adták a legmagasabb pontszámot a magyar kis­mamák a gyermekágyi- és újszülött-ellátás kategóriá­ban „Az Év Szülészete 2013” szavazáson. A versenyt har­madik alkalommal hirdette meg a leglátogatottabb hazai gyermek-egészségügyi por­tál, a babaszoba.hu. A me­gyében működő 4 szülészeti osztály teljesítménye alapján Jász-Nagykun-Szolnok me­gye a 4. helyet szerezte meg az országos rangsorban. ■ Harmincéves a kapcsolat idén ünnepeljük 30 éves év­fordulóját a távol-keleti Juza és Szolnok kapcsolatának. Ebből az alkalomból nyílik kiállítása a Japán Duna Fotó­klubnak ma a városházán, a Japán című kiállítást bemutat­ja Tazaki Riuyichi, a klub el­nöke, köszöntőt mond Szalay Ferenc polgármester. A tárlat szeptember 22-éig látható. ■ Sztárszakma volt valaha mesterség Két nemzedéknyi fénykort megélt foglalkozás Névjegy név: Téglás Béla SZÜLETETT: Jászladány, 1951.. végzettsége: gimná­ziumi érettségi, Ver­seghy Ferenc Gimná­zium, Szolnok, majd rádió- és televíziósze­relő műszerész. KEDVTELÉSEI: fotózás, néhány kiállítása is volt. Ezen túlmenően foglal­kozott diázással is. Je­lenleg témaként a ter­mészetfotózás mellett az emberi élet mindennap­jai érdeklik elsősorban fotói megjelenítésében. Téglás Béla megélte szakmája fénykorát és hanyatlását is Elmúlóban, visszaszorulóban levő hivatások kereséséhez nem kell okvetlen évszáza­dos gyökerekhez nyúlnunk. Akad, amelyik két emberöltő alatt képes volt befutni pá­lyáját. A szolnoki Téglás Béla életét egy ilyen hivatás hatá­rozta meg örökre. Szathmáry István- A rádió- és televízió műszerész mestersége valamikor sztár­szakma volt. Magam is tapasz­taltam annak idején, de idősebb kollégáim is hasonlót meséltek- kezdi történetét Béla, aki bal- szerencséjére a fénykor mellett pályája összeomlását is megér­te. Annak idején, amikor a hat­vanas évek végén a Verseghy Gimnáziumban érettségizett, az őt kevésbé érdeklő továbbta­nulás helyett keresettsége miatt is választotta ezt a szakmát. El­méleti ismereteket a Petőfi Sán­dor utcai szakmunkásképzőben szerzett, gyakorlatra meg ké­sőbbi munkahelyére járt. A ka­tonaságot és egy rövid rádióál­lomási kitérőt követően hosszú időre az is lett a munkahelye, a Gelka munkatársaként Szolno­kot járta.- A megyében voltak na­gyobb szervizek, de Szolnok térségére főleg a megyeszék­helyről jártak ki a szervizko­csik. Akkor még valóban ja­vítottunk, ahogy kimentünk, § megkerestük a hibát, és általá- § ban csőcserével orvosolni lehe- | tett a problémát. Ugyanis akkor | még csöves készülékek voltak, 2 akár rádióról, akár televízióról volt szó, és nem paneleket cse­réltünk, hanem alkatrészeket. Habár idővel már léteztek azok­nál is panelek. Amikor meghi­básodás miatt kivettünk egyet, beraktunk a helyére egy üzem­képeset, a másikat meg a szer­vizben megjavítottuk. Emellett még léteztek idősebb tekercse­lő szakik is Szolnokon, akik új életre keltették az elromlott trafókat. Vagyis más rendszer szerint ment a javítás, mint később, a nyugati készülékek megjelenésekor - emlékezik vissza pályája kezdetére Béla. Abban az időben két gyárt­mány, az Orion és a Videoton uralta a piacot, olyan, máig em­lékezetes modellekkel, mint a Munkácsy, Kékes, Carmen és a Duna. Mellettük még magán­úton behozott szovjet színes ké­szülékekkel lehetett találkozni. Béla véleménye szerint a fény­kor végül a nyugatra történő nyitással ért véget, habár amel­lett, hogy lenyűgözték őket az így megismert technikai újdon­ságok, kezdetben még nőtt is a szakma művelőinek száma.- A kilencvenes években még engem is kértek szülők, hogy fogadjak tanulót, ugyan­is akkor már maszek voltam - meséli Béla. - 1983 és 2003 kö­zött húsz évig voltam kisiparos, aztán jórészt értelmetlenné vált a javítás. - Nem gondoltuk, hogy ez lesz a szakma halála. A beérkező dömpingáru, meg az, hogy a javítási költséggel növelt alkatrészár, ami már alig volt kevesebb egy új készülék árá­nál, veszteségessé tette a mű­hely fenntartását - teszi hozzá. Azok a kollégái, akik időben váltottak más szakmára, vagy kifizetődőbb készülékek javí­tására, túlélték a válságot, de ő kénytelen volt befejezni rádió- és tévészerelői tevékenységét.- Lehet, hogy még látni egy két cégtáblát, akár idősebb kol­légákét is, de már ők is jórészt mellékesen végeznek ilyen te­vékenységet. Mellettük még a garanciális tevékenységet is el­látó szakszervizeket lehet látni - mondja Béla.- Megértem az idők szavát, de ötvenegynéhány évesen nekem már késő volt profilt váltani. Ráadásul ebben a kor­ban már nem nagyon lehet bekopogni valahova, hogy itt vagyok, vegyetek fel - veti fel keserűen Béla. Számára igen nehéz volt átvészelni az elmúlt évtizedet, amit csak a mostan­ra mindennapjait kitöltő szen­vedélye, a fotózás tudott vala­mennyire feloldani. JEGYZET SZATHMÁRY ISTVÁN Elegánsan, lepedőben eddig megnyugtató ered­ménnyel zárult a tiszaburai kísértethistória. Frontális támadást indítottak a falu­ban garázdálkodó szellem ellen, ahol az egyház mellett a rendőrség is kivonult a helyszínre. Utóbbi dolgavé- gezetlen távozott, mert sem szabálysértésre sem bűn- cselekményre utaló nyomot nem találtak, rendőri intéz­kedésre nem került sor. Mi meg szegényebbek lettünk egy címlapfotóval, amin éppen egy megbilincselt lepedőt tuszkolnak a járőr­kocsiba. ÉRDEKES A KÍSÉRTETVILÁG. Én hiába lakom temető fö­lött, ráadásul alapásáskor személyesen is találkozhat­tam a megboldogultakkal, mégsem piszkáltuk egymást az elmúlt huszonöt évben. Békésen elvagyunk, lehet azért, mert csak az elmúlás­ba belenyugodott jámbor lel­kekkel osztom meg a portát. Egyikük sem lázadozott kü­lönféle kopogásokkal, pako­lásokkal, éjféli huhogással a sors elkerülhetetlen akarata ellen. Igaz, én sem zargatom őket gyertyás éjféli szellem­idézéssel, hogy a jövőt tuda­koljam tőlük. Elég a mai nap baja, minek előjegyzéssel szaporítani. EGY tanulsága van a mos­tani, meg az összes kísértet- históriának. Ha eltekintünk a műfaj olyan kakukk­tojásaitól, mint a szellem észlelésekor fennálló alko­holos állapot, túlfokozott idegrendszer, esetleg tartós unalom, akkor ezt érdemes megszívlelni. A téma szakér­tői egyetértenek abban, hogy a kísértet nem a túlvilágon születik, még a földön ala­pozzák meg a karrierjét. Kizárólag erőszakos halált halt, méltatlanul eltemetett, vagy súlyos bűnöktől terhelt megboldogultak közül tobo­rozzák őket. Amennyiben ez igaz, ha jól viselkedünk a földön, békességünk lesz a túlvilágon is. Tiszteletbeli kapitány lesz Horváth László Különleges kezdeményezés hasznosítás Mályvát és dinnyemagot termesztenek Emberi maradványok is előkerültek elismerés A Nagykun Hagyo­mányőrző Tanács közleménye szerint Horváth Lászlót tisz­teletbeli nagykunkapitánnyá választják szeptember 7-én. Az ünnepi ceremónia 11.30-kor kezdődik Kunszentmiklóson, a Virágh Kúria Múzeumban. A beiktatás menete szerint az adott település polgármestere közli az önkormányzat javas­latát, illetve a Nagykun Hagyo­mányőrző Társulás döntését. Ezután a hagyományőrző tár­sulás tanácsa és elnöke előtt leteszi Horváth László az esküt, majd átveszi az erről szóló ta­núsítványt. A kapitányi pecsé­tet Varga Mihály nemzetgazda­sági miniszter adja át. A kapitányi medált dr. Fa­zekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a Kunszövetség el­nöke akasztja a kapitány nya­kába. A kardot a legkorábban választott nagykunkapitány (nagykun főkapitány) Horváth György nagykun főkapitány ad­ja át. A kulacsot Kovács Sándor Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke adja át. Mint ismert, tavasszal a Kun­szövetség elnöksége javaslatot nyújtott be a társulás tanácsához Horváth László tiszteletbeü ka- zah konzul tiszteletbeli nagykun kapitánnyá kinevezése ügyében, aki munkája során sokat tett a kunok ügyének képviseletében bel- és külföldön egyaránt. ■ A megszokott zöldség és gyü­mölcsfélék termesztése mellett különleges kezdeményezésbe is belevágtak Kunhegyesen a köz­munkaprogram keretében. Ab­ban ugyan semmi szokatlan nincs, hogy fél hektáros terüle­ten nagyon finom sárgadinnyét neveltek, ám elsősorban nem fogyasztásra, hanem magdiny- nyeként termelték. Ezekben a hetekben történik az érett gyü­mölcs magozása, amely szárítás után a kecskeméti magkutató központba kerül. Ugyancsak egyedinek számít, hogy szin­tén fél hektáron mályvát ter­mesztenek, amelynek levelét és gyökért egyaránt gyógynövény­ként hasznosítják. Ezekben a hetekben történik a sárgadinnye magozása ► Folytatás az 1. oldalról az emberi maradványokat az orvosszakértői vizsgálat után átadják Oroszországnak. A környéken sok repülő zu­hant le, mert heves légi har­cok dúltak errefelé. A helyiek a helyszínt a gép becsapódá­sa után teljesen felforgatták, a repülőgép nagy részét elvit­ték. A legérdekesebb lelet egy térképtartó tasak darabjai, amelyekre a térképpapír ráta­padt, s így kivehető rajta cirill betűkkel Martonvásár, Ba­racska és Adony települések neve. Ezen kívül a személyzet egyik tagjának fogkeféje és fé­sűje is felszínre került. ■

Next

/
Thumbnails
Contents