Új Néplap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-04 / 206. szám
2013. SZEPTEMBER 4., SZERDA TÜKÖR - SZOLGÁLTATÁS Birtokukba vették a diákok a füredi gimnázium uj épületszámyát átadás A tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnáziumban a 2013/14-es tanévet megnyitó ünnepségen adták át az iskola új épületszárnyát, melyet nagyszabású beruházást követően vehettek birtokukba a diákok. Egyúttal több évfordulóra is emlékeztek: pontosan száz esztendővel ezelőtt alapították az egykori polgári iskolát, most hatvanhárom éves a gimnázium és negyvenöt évvel ezelőtt kezdte meg működését a Kossuth Lajos Általános Iskola. Dékány László igazgatóhelyettes összefoglalta annak a projektnek az eredményét, melynek keretében egy új épületszárnnyal gazdagodott a gimnázium. Az intézmény még 2009-ben nyerte el azt a pályázatot, melynek köszönhetően az új tantermek megépülhettek. A beruházás csaknem 300 milliós európai uniós és 30 millió forintos önkormányzati támogatásból valósult meg. A nagyszabású fejlesztés eredményeként az építkezésből eredő korábbi kényelmetlenségek után az új tanévtől kezdve immár esztétikus, tágas iskolában végezheti munkáját a gimnázium minden tanára és diákja - hangsúlyozta az igazgató helyettes. Ezt követően a nemzeti színű szalag átvágásával dr. Kállai Mária kormánymegbízott ünnepélyesen átadta az új épületszárnyat a diákoknak. ■ SZ. ZS. A hamarosan Szolnokra látogató új show, a Horse Evloution 2 a korábbinál is több izgalmat, látványt és élményt tartogat a közönség számára - pegazus lovakat és egy óriási trójai falovat is láthat a közönség. Munkatársunktól Magyarországon először pegazus lovakat és a hollywoodi filmekből ismert trójai falovat is láthatják a nézők Szolnokon. Richter Flórián és ötven fős társulata ismét Szolnokra érkezik, és bemutatja új lovasshow-ját, a Horse Evolution 2-t. Az új show még több izgalmat, látványt és élményt tartogat a közönség számára, akik egyedülálló produkcióknak és látványelemeknek lehetnek tanúi. A 2013-as új show-t a magyar táncélet ki- z emelkedő alakja, a számos 1 díjjal kitüntetett, nemzetközi | szinten ismert balettművész 1 és koreográfus, Kun Attila ko- f reografálta. A show speciális I akrobaták, gyönyörű lovak, Monte-Carlói Cirkuszfesztivál Arany és Ezüst Bohóc-díjjal kitüntetett artisták, lovasok és táncosok tudásának, előadásának forradalmian új ötvözete a legújabb technikákkal, technológiákkal eddig még soha nem látott módon. Az új show dinamikájában és sokszínűségében felejthetetlen élmény és kitűnő szórakozás felnőtteknek, gyerekeknek és persze, a lószerető közönségnek. Ízelítő a programból: Magyarországon először pegazus lovak és a hollywoodi filmekből ismert trójai faló az arénában, szabadidomítás Segway-en állva (kétkerekű, önegyensúlyozó jármű), lélegzetelállító zsonglőrmutatvány a vágtázó lovon egyedülálló LED-technikával, harcművészeti elemekkel kombinált magasiskola, klasszikus balett a lovak hátán, pro-jump bemutató akrobatikával, szabókkal, mindez látványos táncelemekkel és izgalmas, meghökkentő újdonságokkal, meglepetésekkel fűszerezve. Flórián fia, Kevin is új produkcióval készül, ahol bemutathatja fiatal kora ellenére bámulatra méltó tudását és érzékét a lovak iránt. A gyerekek legnagyobb örömére a mesevilág összes híres szereplője felvonul a lovak hátán, de megcsodálhatják a show új Shetland mini albínó póniját is. Az új műsor kétszer ötven perc izgalmat és lenyűgöző látványt ígér, rengeteg meglepetéssel, mely garantálja a színvonalas szórakozást és ki- kapcsolódást a család összes tagjának. Ezt a show-t látni kell, kicsiknek, nagyoknak... mindenkinek! Szolnokra jön a Horse Evolution 2 műsor Richter Flórián társulatának előadását szeptember 12. és 15. között láthatják INFORMÁCIÓ Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Városmajor Gyógyszertár (Városmajor út 55.) az ügyeletes. Vízállás A kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 556 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 741 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 23 Celsius-fok. Kisköre-alsónál -264 centiméter, áradó, Szolnoknál -218 centiméter, változatlan, a víz 21,8 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 112 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kunszentmárton- nál -79 centiméter, apadó. Traffipax A megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájékoztatása szerint a 45-ös út egyes szakaszain, Szolnok, Jászberény, Jászjákóhal- ma, Jásztelek, Tiszafüred, Karcag, Törökszentmiklós, Kunszentmárton belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrző autók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. Részletes megyei traffipax a Szoljon.hu hírportálon. ■ „Az ember szemmel születik, de van, aki soha nem tanul meg látni.” (Vári Attila) PROGRAMAJÁNLÓ MOZI MAI MŰSOR. SZOLNOK. CINEMA CITY: Családi üzelmek (16) 13.15, 15.30.18.00. 20.15. Elysium - Zárt világ (16) 16.00,18.15,20.30. Hupikék törpikék 2,3D (6) 17.00, Hupikék törpi- kék 2 (6) 14.45. Nagyfiúk 2 (12) 19.30. Repesik, 3D (6) 14.00. A végzet ereklyéi- Csontváros (12) 15.00,17.30,20.00. TISZApART mozi: Cézárnak meg kell halnia (12) 18.00, Renoir (12) 18.00, Asztal két főre (12) 18.15, A nagy Gatsby (12) 3D-ben 20.00, Asztal két főre (12) 20.00, A búcsúkoncert (12) 20.15. EMPÁTIA SZALON SZOLNOK. Emberi kapcsolataink megértését és fejlesztését szolgáló beszélgetéseket hallgathatnak meg az érdeklődők Marshall Rosenberg erőszak- mentes kommunikáció (EMK) modellje segítségével szeptember 17-én 17 óra 30 perctől a Verseghy Ferenc Könyvtár Verseghy termében. Témák: Az empátia jelentősége kapcsolatainkban, Az empatikus kapcsolódást blokkoló szokásaink, Az erőszakmentes, kapcsolatépítő kommunikáció módszere (4 lépés önmagunk és mások jobb megértéséért). A beszélgetést Sőregi Katalin vezeti. GULYÁSFESZTIVÁL SZOLNOK. Szeptember6-án a Damjanich János Múzeumban 10 órától szakmai konferenciát tartanak. A konferencia témája: Mintamenza program eddigi tapasztalatai a gyermek közétkeztetésben. ATiszaligetben a fesztiválszínpadon 16 óra 30 perctől a Táncház-Cuháré Néptáncegyüttes és a Sebes zenekar lép fel. Este hat órától Álmosfia Árpád történelmi daljátékot tekinthetik meg az érdeklődők a Nagyabonyi Színkör előadásában. Szeptember 7-én a fesztiválszínpadon 9 óra 15 perctől a Szolnoki Mazsorett és Zászlóforgató csoport lép fel, őket követi a Szolnoki Ifjúsági Zenekar. Tíz órától megnyitják a gulyásfesztivál főzőversenyt. Fél tizenegytől a Szolnoki Big Band koncertezik, majd 12 óra 15 perckor rendezik a Gulyás Szépe szépségversenyt. Este fél héttől a Made in Hungáriát adja elő a Szigligeti Színház művészei. Este nyolc órától Dj Eszenyi lép színpadra. A Borsodi színpadon 14 óra 30 perctől az Amaházi Néptánc csoport lép színpadra. Délután három órától a Légierő Zenekar koncertezik, majd 17 órától az Anyám és Nyulam ad koncertet. Este hét órától a Magashegyi Underground koncertezik, 21 órától pedig a Punnany Massif lép színpadra. A Hagyomány színpadon tíz órától a hagyományőrző egyesület bemutatóját tekinthetik meg. EKS-NAP SZOLNOK. Szeptember 28-án rendezik a IV. Eunice Kennedy Shriver Emléknapot. Az eseménynek nevet adó hölgy a legendás Kennedy-család tagja volt, John Fitzgerald Kennedy elnök húga, politikusnő, polgárjogi aktivista, producer. Az EKS-nap célja, hogy együtt ünnepeljük Eunice asszony rettenthetetlen bátorságát és hatását a világra; inspiráljuk a vezetők eljövendő generációját arra, hogy szenvedéllyel és elszántsággal építsék az új világot. A rendezvényt szeptember 28-án 10 órától tartjáka Tiszai hajósok terén. A népszerű sportolók és előadóművészek mellett a fogyatékos emberek is fellépnek a téren felállított nagyszínpadon, emellett az integráció jegyében közös vetélkedőkkel emlékeznek a speciális olimpia mozgalom alapítójára. A játékos vetélkedők mellett ezen a napon a résztvevők találkozhatnak híres sportolókkal, olimpiai bajnokokkal. A színpadon fellépnek a Pelikán SE fitnesz szakosztályának táncosai, a vendégművészek Kozsó, Babygabi, Desperado, Csepre- gi Éva és Hevesi Tamás lesznek. AZ ÚJ NÉPLAPBAN SZEREPLŐ PROGRAMOK, MŰSOROK, ÜGYELETEK ADATAIBAN IDŐKÖZBEN TÖRTÉNT ESETLEGES VÁLTOZÁSOKÉRT SEM ANYAGI, SEM JOGI FELELŐSSÉGET NEM VÁLLALUNK. TOVÁBBI PROGRAMOK A SZOUON.HU HÍRPORTÁLON OLVASHATÓK. Gyümölcsös fián hozzávalók: 8 gombóc vanília jégkrém kissé megolvadva, 20 dkg teljes kiőrlésű keksz összetörve, 7,5 dkg vaj, 1 teáskanál fahéj, 2 kivi meghámozva és felszeletelve, 8 eper felszeletelve, 5 dkg áfonya, 2,5 dkg sárgabarackdzsem, 1 dl tejszínhab. ELKÉSZÍTÉS: Első lépésként alacsony lángon olvasszuk meg a vajat egy kisebb lábasban. Ezt követően egy nagy tálban keverjük össze az összetört kekszet, a fahéjat és az olvadt vajat. Öntsük a vajas keveréket egy 20 centiméter átmérőjű, sütőpapírral bélelt piteformába, majd egyengessük el a forma alján. Helyezzük a formát a hűtőbe húsz percre. Ha összeállt a sütemény alapja, oszlassuk el a vanília jégrémet a formában, majd helyezzük ezúttal a mélyhűtőbe húsz percre. Majd osszuk el a felszeletelt gyümölcsöket körkörösen a fagylalt tetején, az áfonyákat pedig helyezzük a torta közepére. Melegítsük fel a sárgabarackdzsemet egy kis lábasban, majd mázként használva kenjük meg vele a torta tetejét. Ezután azonnal tálaljuk, kínáljunk mellé tejszínhabot. Jó étvágyat kívánunk hozzá! Házi praktikákkal is el lehet tüntetni a penészt tanácsok A penész sajnos a legnagyobb odafigyelés ellenére is felbukkanhat otthonunkban. Szerencsére több eszközzel is védekezhetünk ellene hatásos módon. Az ammónia használata kiváló módszer, ha például a fürdőszoba csempéjén megjelenő penésszel szeretnénk felvenni a harcot - írja a bien.hu. Minimum 1:30 arányban keverjünk össze ammóniát forró vízzel, és ezzel dörzsöljük át a csempéket és a fugát. A szellőztetésről ne feledkezzünk meg, zárt térben nem ajánlatos az ammóniát használni. Másik ilyen hatékony szer az ecet. Ugyanúgy használható, mint az ammónia, de akár 1:1 arányban is készíthető elegy belőle. A zuhanyfüggönyön sajnos szinte elkerülhetetlen, hogy kisebb-nagyobb penészfoltok jelenjenek meg időről időre. Ezek ellen is kiváló az ecetes vízben való rendszeres áztatás, de ugyanúgy megfelelő az is, ha a mosóvízhez szódabikarbónát adunk. Akár még a mosógépünkbe is beletehetjük, és a mosószer mellé adagolhatunk egy keveset ebből az anyagból. A klór nem csak erős fertőtlenítő, de egyben a penésszel is hatékonyan veszi fel a harcot. Textíliák, de akár szőnyegek tisztítására, penészmentesítésére is kiválóan alkalmas. ■ MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV__________ 6.00 Aktuális 6.30 Téma 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális 7.30 Téma 8.00 Aktuális 8.30 Téma 9.00 Sajtóasztal 10.00 Szolnoki Olaj KK-Jászberény -kosárlabda-mérkőzés közvetítése felvételről 11.50 Napi üzenet 12,00 Aktuális 12.30 Téma 13.00 Örökségünk 13.30 Fórum 14.00 Magyarok vására koncert 15.30 Elixir 16.00 Szövegek beszélgetése 17.00 Halak, vizek 17.30 Füves élőhelyeink 18.00 Kultúrkorzó 18.30 Aranyidő 19.00 Aktuális 19.20 Napi üzenet 19.30 Téma 20.00 Aktuális 20.30 Téma 21.00 Kék mezőben fehér rózsa 8. rész 21.30 Beregszász 22.00 Múzeumi Szabadegyetem 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu 90.4 SZOLNOK FM 0.00-6.00 Helyből a legjobb magyar sláger megy! 6.00-10.00 Shaker! Ébredj, Szolnok! Ladoniczki Danival és Bagi Timivel 10.00-15.00 Fülbevaló! A megbízható munkatárs, Csib- rán Szilvia 15.00-19.00 Délutáni csokoládé Túróczi Imrével 19.0020.00 Trend Bagi Timivel 20.0024.00 Disco's hit Bárány Attilával www.szolnokfm.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart show - angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance dalok aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 6.00 Reggeli Juice, benne minden hétköznap 8.40-től .Reggeli Monitor” napindító gazdasági hírek 11.00 AMA- DE20 zenei slágerlista 13.00 Amadeus Délután. 18.00 „Világjáró”ismétlés 19.00 „Ritmusbazár” ismétlés 20.00 Starsky és HÁT Jazz Klub Zsuffa Péterrel, majd non-stop zene csütörtök reggel 6 óráig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! í