Új Néplap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-30 / 228. szám

2 MEGYEI TÜKÖR 2013. SZEPTEMBER 30., HÉTFŐ Decemberre kész a Mustármag katolikus óvoda új épülete beruházás Gőzerővel halad a munka a Szolnoki Mustármag Római Katolikus Óvoda új óvo­dájának építkezésén. A munkaterület augusztus 2-ai átadása óta az ütemterv­nek megfelelően halad a kivi­telezés a Belvárosi Plébánia területén. A bővítésre az óvoda iránt egyre fokozódó érdeklő­dés miatt volt szükség, hiszen a 2007-es 22 fős induló gyerek­létszám azóta több mint meg­négyszereződött. Jelenleg két különálló helyen és két épü­letben három csoportszobával működik a Szolnoki Mustár­mag Római Katolikus Óvoda. Jelen körülmények között azon­ban több gyerek felvételére már nincs lehetőség, a bővítés elen­gedhetetlenné vált - közölte a Szolnok Tv. A megújult óvodaépületben újszerű energetikai megoldások is segítik majd a takarékos és fenntartható működést. A ter­vek szerint december elejére elkészül az új óvoda, így a 2014- es évet már a tágas és modern épületegyüttesben kezdhetik a gyerekek. A beruházás 230 mil­lió forintba kerül, melyhez 200 millió forint uniós támogatás nyert az intézményt fenntartó Váci Egyházmegye. ■ Megválasztották Kunhegyes díszpolgárát rendezvény A hét végén zaj­lott Kunhegyes nagyszabású hagyományos programsoro­zata, a Mihály-napi sokada- lom, melyre meghívást kap­tak a város testvértelepülései is. Minden esztendőben ezen a rendezvényen adják át a város díszpolgára címet. Eb­ben az évben Vadon Lehel egyetemi tanár részesült az elismerésben. A Mihály-napi sokadalom keretében még egy hivatalos eseményre is sor került. A nemrégiben le­zajlott közösségi közlekedés fejlesztése projekt zárásaként ugyanis dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter emlékérmeket adott át a be­ruházásban résztvevő telepü­lések képviselőinek. ■ Hasznos a határon túli kapcsolat lehetőség Egyre több külföldi utat szerveznek a diákoknak az iskolák ► Folytatás az 1. oldalról- így idén nem megy Gábor Angliába, viszont bízunk ab­ban, hogy jövőre is lesz ilyen lehetőség - folytatta. Persze, vannak a családok számára ennél jóval pénztárca- kímélőbb lehetőségek is, hogy a gyerekek világot láthassa­nak.- A hetedik osztályos fiu- meisek Erdélybe utaznak egy programnak köszönhetően és meglátogatják a határon túl élő magyarokat október elején - számolt be a szolnoki K. István­ná, az egyik szülő. - Előadást is tartanak ott az aradi vértanúk emléke előtt tisztelegve. A fiam már nagyon várja az utat, hi­szen az iskolában hetek óta felkészítő előadásokon vesznek részt. A szülőknek tízezer fo­rintot és az ezer forintot el nem érő biztosítás összegét kellett csupán kifizetni. Ezenkívül s ötezer forint értékű román lejt I kell váltani - számolt be. Rusvai Károly, a Szolnoki | Fiumei Úti Általános Iskola | igazgatója elmondta: pályázati | úton nyertek támogatást, mely- I nek köszönhetően harmincegy hetedikes tanuló utazhat Er­délybe.- A tavalyi évben rendkívül pozitív tapasztalatokkal érkez­tek haza a fiatalok - tájékozta­tott Rusvai Károly. - Az öt nap során megnézték Székelyföld nevezetességeit. Valódi tanul­■ Az iskolai kapcsolatok révén a tanulók világot látnak, barátokra tesznek szert. mányi kirándulás volt, hiszen minden nap végén naplót kel­lett írniuk az aznap látottak­ról. Szolnokra érve pedig isko­lán belül értékelő órákat tar­tottunk a leendő utazóknak, a hatodikosoknak - számolt be.- Széles körű nemzetközi kapcsolatokat építettünk ki, tizenkét éve sikeres résztvevői vagyunk egy uniós program­nak - mondta korábban Ozs- váth László, a túrkevei Ványai Ambrus Gimnázium, Informa­j tikai és Közlekedésgépészeti Szakközépiskola igazgatója. - Ennek keretében diákjaink jár­tak már a Roanne-ban zajló au­tótechnikai képzésen, Joigny­Képünk illusztráció. Nézzük csak, hova is megyünk? Ma már számos lehetőséget kínálnak a diákoknak az iskolák, hogy külföldre utazhassanak. ban háromhetes szakmai gya­korlaton és több tanuló szerzett tapasztalatot Auchelben is. A gyakorlati foglalkozásokat kö­vetően kulturális, szabadidős programokban is részt vesznek a diákok. A ványais tanulók eb­ben a tanévben is részt vesznek franciaországi szakmai gya­korlaton - számolt be. Budai Ferenc, a törökszent­miklósi Székács Elemér Mező- gazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója is arról számolt be, hogy a diákjaik rendszeresen tesznek látogatást külföldi or­szágokban.- Idén tizenöt-tizenöt diák járt Csehországban és Német­országban - válaszolt meg­keresésünkre. - A tanulók szakmai gyakorlatukat töltöt­ték ezekben az országokban, valamint egy uniós projekt kapcsán a környezettudatos életmóddal ismerkedtek. Ezek a kapcsolatok már évtizede­sek, a fiatalok számos barátra, ismerősre tettek szert ezen lá­togatásoknak köszönhetően, nem mellékesen gyakorolják az idegen nyelvet is. A néme­tekkel például angolul és né­metül is társalogtak. A gyere­kek között nagy a versengés, hogy kijuthassanak, hiszen a tanulmányi eredményen túl, nyelvtudással és persze meg­felelő magatartással is ren­delkezniük kell - folytatta. - Hamarosan indul egy újabb csapat határon túlra, a Fel­vidékre Kassa mellé, hogy ott élő magyar iskolásokkal talál­kozzanak. Az utazó tizennyolc gyermeket két pedagógus kí­séri majd és biztosak vagyunk abban, hogy pozitív élmények­kel térnek haza - tette hozzá. De hogy végül is miért jó egy-egy külföldi cserekapcsolat, utazás a tanulmányok során? így vall erről egy szolnoki férfi. Iskolások által leggyakrabban látogatott országok Románia (Erdély) Németország Anglia Franciaország Csehország FORRÁS: ÚJ-NÉPLAP-GYŰJTÉS Ma jobbak a lehetőségek idegen nyelv tanulására a szolnoki B. Orsolya, angol nyelvet tanító pedagógus hasz­nosnak tartja az idegen nyelv gyakorlása szempontjából a kül­földi utakat. - Egy olyan közeg­ben, ahol nem hall magyar beszé­det a fiatal, mkényszerül arra, hogy használja az idegen nyelvet - számolt be. - A fiataloknak ma már sokkal jobbak a lehetősé­geik idegen nyelv tanulásám, mint korábban nekünk volt Ma már számos lehetőség van a nyelv gyakorlására. Korábban, az én iskolás éveim alatt még leg­feljebb postai úton levelezgettünk ismerőseinkkel és a tanórákon is nagyobb hangsúlyt fektettek a nyelvtani szabályok betartásám, mint a gördülékeny élő beszédre.- Az én lányom már a gim­náziumban jól elsajátította az angolt - mondta az apa. - En­nek révén belekóstolhatott az európai életformába, járt több helyen is az intézmény jóvol­tából. Az angol volt az a nyelv, ami révén kapott plusszal be­jutott aztán egy egyetemre, ahol tovább építhette kapcso­latait, tanulhatott az Eras­mus program segítségével Spanyolországban, ahol meg­tanulta a spanyolt is. Ma Bu­dapesten dolgozik egy nagy nemzetközi cégnél. A lényeg, hogy legalább egy idegen nyelv hatására kinyílt előtte a világ, tapasztalatokat szerez­hetett és azokat hasznosítva ma könnyebben boldogul az életben. ■ Ön tudja gyerekeit taníttatni idegen nyelvre? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Szobrot kapott a fagylaltárus. Szombaton avatták fel Kisújszálláson Bagaméri szobrát. A város szülötte, Csukás István Keménykalap és krumpliorr című regényében szereplő fagylaltárus - akit a helyi Bagaméri Mihályról mintázott - alakja Pintér Attila helyi szobrászművész alkotása. Fesztivál. Nyárbúcsúztató feszti­vált rendeztek Szolnokon a hét vé­gén a Széchenyi-lakótelepen, töb­bek közt volt utazó vidámpark is. Coop-napok Tiszaföldváron. Nagy érdeklődés kísérte a 33. őszi Coop-napok programjait Tiszaföldváron. A többnapos rendezvényen kós­tolók, egészségügyi szűrővizsgálatok mellett ismert sztárvendégek is felléptek és szórakoztatták a programokra ki látogatókat. Tiszavárkony is bizonyságlevelet kapott pénz Adósságátvállalási bizony­ságlevelet vehetett át a minap Tiszavárkony polgármestere Szalay Ferenc országgyűlési képviselőtől. A település mint­egy 10 és fél millió forint kifize­tésének terhétől szabadult meg. A község adóssága az elmúlt évek során folyamatosan nö­vekedett, ami a forráshiányból adódott. Mészáros Zoltán pol­gármester elmondta, volt olyan, hogy 40 millió forint hiánnyal zárták az évet, ezt szerencsére sikerült lefaragniuk. Komo­lyabb fejlesztésekben még nem gondolkodnak, csak a törvény­ben meghatározott kötelező feladatokat látják el, a költség- vetés stabilizálása a cél. ■

Next

/
Thumbnails
Contents