Új Néplap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-13 / 214. szám

2013. SZEPTEMBER 13., PÉNTEK GAZDASAG 7 Hódít a világpiacon a magyar szőlőőr példakép A megvalósításnál és az értékesítésnél bukik el sok jó ötlet A QuantisLabs startup vállalkozás egyik legfőbb erőssége a csapat. Abból indultak ki, hogy jó borhoz jó szőlő kell A magyar mérnök-informa­tikusok nemzetközi össze­hasonlításban is versenyké­pesek. Közismert erősségük a kreatív szakmai tudás. Jelenleg mintegy 21 ezer vállalkozás működik az IKT- szektorban. Kocsi Margit A magyar gazdaság számára kitörési pont lehet az infokom­munikáció (IKT). Az informa­tika, kommunikáció, távközlés együttes hozzájárulása a brut­tó hazai termékhez (GDP) 10-11 százalékos, és ennél is jelentő­sebb az általa előállított hozzá­adott érték, miközben sokkal kisebb a költségigénye, mint más szektoroknak. „A vállalkozások már jó ide­je felfedezték ezt a területet, az állam azonban még nem ismerte fel a jelentőségét” - nyilatkozta lapunknak Dobos Attila, áz Informatikai Válla­latok Szövetségének (ÍVSZ) főtitkára. Az IKT szektorban működő vállalkozások zöme kicsi, még nem érkezett el az az idő, hogy a kkv-k tartsák el az informatikus szakmát. A szakmai szervezet illetéke­se örvendetesnek minősítette, hogy az utóbbi időben növeke­dett a természettudományos oktatás támogatása, bár még mindig nem érte el azt a szin­tet, ami kívánatos lenne. Az ÍVSZ jelenleg a munkájá­ban a startupokra és a kkv-kra jobban összpontosít, éppen azért, hogy felvértezzék őket a lehetőségek kihasználására. A kkv-k részére programot indí­tanak a globális piacokra való kijutás elősegítésére, mert „iga­zából minden vállalkozás akkor lesz sikeres, ha ezt el tudja ér­ni". Növekvő figyelmet szentel­nek a startupoknak is, hiszen szignifikáns részük szintén az IKT szektorban működik. Spe­ciális inkubátor házakat hozná­nak létre, ahol a vállalkozások megérthetnék az üzleti modellt és elsajátíthatnák annak készí­tését, menedzselését. A főtitkár szavaiból az is ki­tűnt, hogy legendás szakembe­rek dolgoznak az IKT szektor­ban. Szerinte Szőke Márton volt az első a pionírok közül, róla méltatlanul kevés szó esik. A Yahoonak adta el a cégét mint­egy tíz évvel ezelőtt, most üz­leti angyal. Fontos szereplője a szakmai közéletnek Somlai-Fis- cher Ádám, a Prezi egyik ala­pítója, akinek szakmai alázata üszteletre méltó. S feltétlenül a példaképek közé sorolható szak­mai megszállottságáért Anka Márton, a LogMeln létrehozója. „Nálunk sajnos ma még a követendő példákból van legin­kább hiány” - állapította meg Árendás Csaba, a QuantisLabs Kft. ügyvezető igazgatója. A mérnök-informatikus üzletem­berből hamarosan példakép le­het, hiszen elindult a Példakép Alapítvány versenyén. Szerinte kifejezetten motiváló, ha kez­dő vállalkozók találkozhatnak a sikeresekkel. Számára sokat jelentett, hogy egyszer a Stan­ford Egyetem menzáján a Face- book alapító Mark Zuckenberg mögött állt a sorban. Kreatív öt­letekre, alkotásra inspirálta és az otthoni szőlő ültetvényeket, szülei, nagyszülei vállalkozá­sát juttatta eszébe. A Smartvineyard™- Szőlőőr intelligens szőlészeti növény­védelmi rendszert megalkotó és forgalmazó QuantisLabs a harmadik startup cége Áren­dás Csabának. Abból indultak ki, hogy jó borhoz jó minőségű szőlő kell, ez a növény viszont érzékeny a betegségekre. En­nek megelőzésére alkották meg szoftverüket. Mérőberendezé­sekkel mérik a levélnedvessé­get, páratartalmat, csapadék- mennyiséget és a napsütési intenzitást, s az adatok segítsé­gével könnyen eldönthető, hogy mikor, mi ellen, mennyit és mivel kell permetezni az adott szőlőültetvényen. Magyarország mellett Szlová­kiában, Chilében és Ausztriá­Cégnévjegy QUANTISLABS KFT. ügyvezető igazgató: Árendás Csaba tevékenység: egészségesebbé teszik a szőlőt termék: intelligens szőlészeti növényvédelmi rendszer ÁRBEVÉTEL (2012, MILLIÓ FT): 22,00 FOGLALKOZTATOTTAK (FŐ): 10 HONLAP: http://smartvineyard. com ban használják már a rendsze­rüket. Izraelbe is hamarosan szállítanak belőle, és Kínából szintén van érdeklődés, de egye­lőre nemet mondtak erre a lehe­tőségre, mert megosztotta volna erőiket. „Ha tíz ország több ezer szőlészetében alkalmazzák ezt a rendszert és legalább 300 millió dollárért felvásárolják a céget, akkor leszünk igazi példaké­pek” - vélekedett az ügyvezető. . Szerinte a vállalkozók még távolról sem használják ki azo­kat a lehetőségeket, amelyek Magyarországon vannak. A re­cept sem bonyolult: valós meg­oldás valós problémára - ezzel lehet nagyot ugrani, hatalmas növekedést elérni. Tízfős vál­lalkozásuk legfőbb erőssége a termék és a csapat, de javítani kell még a külkereskedelmi tel­jesítményükön. Az idén kínai exportiroda nyílik Budapesten még ebben az évben irodát nyit Budapesten a Kínai Népköz- társaság Állami Minőségellen­őrzési, Vizsgálati és Karantén Hivatala, ezáltal egyszerűbbé és akadálytalanabbá válhat a távol-keleti országba irányuló magyar élelmiszerexport. Az érintett hivatal intézi ugyan­is az egyébként meglehetősen hosszadalmas, és viszonylag sok adminisztrációs teherrel járó engedélyeztetési eljárást, amely szükséges a távol-kele­ti országba irányuló élelmis­zer-kivitelhez. A budapesti iroda megnyitásával azonban a potenciális exportőrök magyar nyelvű tájékoztatást, és segítsé­get kaphatnak. A hivatal hazai irodájának létesítéséről a Kínai-Magyar Mezőgazdasági Munkacsoport ülésén állapodott meg Czerván György a minőségellenőrzési és karantén hivatal miniszter­helyettesi szintű vezetőjével Pekingben. A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára ak­kor kijelentette: Magyarország leginkább az igényes vevők körében, a minőségi termékek piacán lehet sikeres Kínában. ■ Braunmüller Lajos Alkoholárusítás: szigorúbb feltételek a cseheknél a képviselőház után csütörtö­kön a szenátus is jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely szerint a jövőben tökéletesített állami védjeggyel kell ellátni minden forgalomba kerülő al­koholt. Az alkoholárusítási tör­vény megszigorítása reagálás a tavaly őszi botrányra, amikor metilalkohol-mérgezés követ­keztében 47 ember meghalt és több mint 130 személy tartós egészségkárosodásokat szen­vedett. Több hónapos vizsgálat után a mérgezett alkohol gyár­tóit és forgalmazóit a rendőrség letartóztatta, és várhatóan még az ősszel bíróság elé kerül az ügy. A hivatalok összesen 60 személy ellen emeltek vádat. A korábbinál szigorúbb törvény célja, hogy megaka­dályozza az illegális alkohol forgalomba kerülését és az adócsalásokat. A jövőben az alkohol árusítása engedélyhez lesz kötve, és a gyártóknak, valamint a forgalmazóknak is zálogot kell letenniük. A zálog összege a védjegyek számának függvénye lesz: 20 ezer véd­jegyig a gyártónak és a forgal­mazónak félmillió koronát kell befizetnie, azon felül ötmilliót. A tevékenység befejezése után a zálog összegét az érintettek visszakapják. Az alkoholgyár­tók szövetsége szerint tovább kell szigorítani a szeszes italok árusításának feltételeit. ■ MTI HIRDET] Kösse le pénzét az őszi hónapokra FHB Őszi Pénzhozó Forint Betétbe, és évi 5,00%-os* kamatot (EBKM) adunk Önnek! FHB Bank. A család bankja Látogasson el helyi fiókunkba! FHB Bank Szolnok, Nagy Imre körút 10/A * A betéti ajánlat 3 hónapos lekötésre vonatkozik. Az akciós lekötés csak a 2013. augusztus 1. napján fennálló egyenlegen felüli újonnan elhelyezett megtakarításra vonatkozik. Az akció 2013. szeptember 2. napjától visszavonásig, de legkésőbb 2013. szeptember 30. napjáig tart. A tájékoztatás nem teljes körű, a további feltétele­ket és részieteket a Lakossági Betéti Kamatok Hirdetménye és a Bank Pénzügyi Szolgáltatási Üzletági Üzletszabályzata, a betéti szerződés részletes leírását pedig a Lakossági és Pénzforgalmi Bankszámlák Általános Szerződési Feltételei tartalmazzák. Nem akciós EBKM: 0,50% - 2,10% 100 000' EURÓIG O ÓBA BIZTOSÍTOTT BANKBETÉT V_____/ www.fhb.hu 06 40 344 344 Félmilliárd forint folyt be árvízi adományként segítség Csaknem félmilliárd forintot ajánlottak fel az ado­mányozók a júniusi dunai ár­víz károsultjai számára - tájé­koztatták lapunkat az Emberi Erőforrások Minisztériumánál (EMMI). A tárca vezetője, Ba­log Zoltán az elnöke a Huma­nitárius Koordinációs Tanács­nak, amelynek többek között a legnagyobb hazai humanitá­rius szervezetek munkájának összehangolása volt a feladata az árvízi védekezésben, hely­reállításban, segélyezésben. Ennek részeként az öt, or­szágos hálózattal rendelkező szervezet közös segélyvonalat, illetve bankszámlát működ­tetett. A felajánlásokat pedig egyenlő arányban osztotta el közöttük a tanács kuratóriu­ma. Mint az EMMI-nél elmond­ták: a Nemzeti Összefogás Vonalára majdnem 750 ezer hívás, illetve SMS érkezett, ami mintegy 180 millió forint adományt jelent. A Nemzeti Összefogás Számlaszámára beérkezett adományok összege meghaladta a 286 millió forin­tot, vagyis összesen több mint 466 millió forint összegű fel­ajánlás érkezett a károsultak megsegítését célzó gyűjtésre. A minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint a pénznek még csak egy részét, nagyjából 200 millió forintot használták fel. A Magyar Vöröskereszt árvízi védekezéssel kapcsola­tos költségei meghaladják a 20 millió forintot, míg az általa kiosztott adományok értéke a 37 millió forintot. ■ H. É.

Next

/
Thumbnails
Contents