Új Néplap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-11 / 212. szám

2 MEGYEI TÜKÖR 2013. SZEPTEMBER 11., SZERDA Egy mezőtúri cég nevében verték át a jelentkezőket Rengeteg helyen váljék a diákokat önkéntesség Számos intézménynél le lehet dolgozni az ötvenórás közösségi munkát álmunka A Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Rendőr-főkapi­tányság tájékoztatása szerint a Mezőtúri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya még július nyolcadikén indított eljárást is­meretlen tettes ellen üzletszerű­en elkövetett csalás vétségének elkövetése miatt. A feljelentés adatai szerint az ismeretlen el­követő egy nappal korábban egy internetes hirdetési portálon egy mezőtúri cég nevében álláshir­detést adott fel, édességcsomago­lási munkák elvégzésére.- A hirdetésre jelentkező sértetteknek egy megadott bankszámlaszámra 6 ezer 500 forintot kellett utalniuk az üzemorvosi vizsgálat díjaként. Jelenleg az eljárás, illetve a sér­tettek felkutatása is folyamat­ban van - mondták el a rend­őrségen, ahol kiemelték, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint a csalás miatt indult eljárás több megyét is érint. A szóban forgó vállalkozás vezetője szerint cége nem kere­sett senkit, mégis naponta több mint száz alkalommal csörgött a telefonja. - Szinte minden megyében, megyeszékhelyen meghirdették a munkakört. Utána pedig mindenkit elekt­ronikus levélben értesítettek arról, hogy felvették. Egy sze­mélyes találkozót is kilátásba helyeztek az egyes nagyváro­sok művelődési házaiban, ott tartották volna meg az üzem­orvosi vizsgálatokat. Egyben kérték, hogy mindenki fizesse be egy bankszámlaszámra, előre az üzemorvosi vizsgálat díját, 6 ezer 500 forintot. A feltételezések szerint így csaltak ki pénzt a gyanútla­noktól, de hogy hányán dőltek be, egyelőre nem tudni. A cég tulajdonosa elmondta, hogy a munkakört ingyenesen igénybe vehető hirdetési oldalakon tették közzé az egyelőre ismeretlen csalók. Az e-mailben a részletek- j kel kapcsolatban pedig arról tá­jékoztatták a jelentkezőket, hogy a gyárban kétműszakos munka­rendben, hétfőtől péntekig napi nyolc órában lehet dolgozni, 580 forintos órabérért. A cégvezető arra kéri az érintetteket, hogy aki átutalta az egészségügyi alkalmassági vizsgálatra a nem is létező or­vosnak a pénzt, jelentkezzen a rendőrségen. ■ Csak az tehet 2016-tól írásbe­li és szóbeli érettségi vizsgát, aki elvégzett legalább ötven óra közösségi önkéntes szol­gálatot. Három tanév alatt kell teljesíteni az elvárást. Vajon mit gondolnak erről az érintettek? Munkatársainktól- Én egy idős hölgynek segítet­tem, és a horgászegyesületnél te­vékenykedtem nyáron - számolt be egy kisúji fiatalember. Nincs azonban egyedül ezzel - sokan elkezdték már az önkéntes mun­kát megyénkben is.- Iskolánk tizenkét intézmény­nyel, civil szervezettel kötött együttműködési megállapodást a közösségi munkára - mond­ta Szabó Tamás, a kisújszállási Móricz Zsigmond Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatója. - Kilenc­ven tanulónk a polgárőrségnél, a városvédőknél, a horgászegye­sületnél, a vadásztársaságnál, a karitatív önkénteseknél, az ok- s tatási intézményeknél és a szoci- f ális otthonban segített az elmúlt | év végén. S Mint Toldi Attila igazgatótól J megtudtuk, a kisújszállási Illés- I sy Sándor Szakközép- és Szak­iskola a Baptista Szeretetszolgá­laton és Egyházon kívül a város más intézményeivel és több egyesülettel is együttműködési megállapodást kötött. A diákok ■ Az önkéntes munka tulajdonképpen nem vadonatúj kezdeményezés. idén áprilisban például az isko­la udvarát parkosították, nyáron a várost szépítették, az általános iskoláknak segítettek, de idős embereknek is segítséget nyúj­tottak a házi munkákban, udvar- rendezésben. Ezeknek a fiataloknak min­den bizonnyal nem okoz majd gondot teljesíteni az ötven óra közösségi önkéntes szolgálatot, mely az érettségi vizsga teljesí­tésének előfeltétele. A tanulók számára a középiskolák a 9-11. évfolyamon lehetőség szerint három tanévre, arányosan el­osztva szervezik meg a közös­ségi szolgálat teljesítésére al­kalmas tevékenységeket - áll rMUAHo J KORKS ,'0R SHIPPING, S»31 A kisújszállási Móricz Zsigmond Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium diákjai szívesen vesznek részt a közösségi munkában az Emberi Erőforrások Minisz­tériuma közleményében.- Az osztályfőnökök segítségé­vel szervezi meg a diákok közös­ség érdekében végzett munkáját a közösségi önkéntes szolgála­tot koordináló pedagógusunk - tájékoztatott Szűcs Sándor, a szolnoki Verseghy Ferenc Gim­názium igazgatóhelyettese. - Több szervezettel kötöttünk már együttműködési megállapodást közösségi önkéntes szolgálat végzése céljából, és elkészítettük a közösségi szolgálat dokumen­A 2013 szeptemberében induló kilencedik évfolyamon tanulók­nak lehetőség szerint már közös­ségi szolgálatot kell végezniük.- A diákok részt vehetnek ren­dezvényszervezésben, progra­mok lebonyolításában, népszerű­síthetik az elsősegélynyújtást, segíthetnek az adatfeldolgozás­ban, szórólapokat oszthatnak tációját, mellyel a diákok igazol­ni tudják: letöltötték a szükséges ötven óraszámot. Tapasztalatok­ról még nem tudunk beszámol­ni, hiszen ilyen tevékenységet korábban nem végeztek, a diák­jaink. Viszont önkéntes munká­ban részt vettek, és azt nagyon élvezték - árulta el.- Azon civü szervezeteknek van módjuk fogadni diákokat közösségi önkéntes szolgálat cél­jából, melyek regisztrált fogadó­szervezetek - tette mindehhez hozzá Nagy Ágnes Ildikó, a Ma­- mondta Nagy Ágnes Ildikó, a Magyar Vöröskereszt megyei el­nöke. - Lehetőség van külföldi kapcsolatok létesítéséreis azok számára, akik jól beszélik a nyel­vet. Programonként, feladaton­ként eltérő a létszámigény. Egy véradásnál például két-három diák is elegendő, hogy megszólít­sák az embereket - tette hozzá. gyár Vöröskereszt megyei igaz­gatója. - A Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Vöröskereszt foga­dószervezet, több középiskola megkeresett már minket szerte a megyéből: Karcagról, Kunszent- mártonról, Törökszentmiklósról, Mezőtúrról, és természetesen Szolnokról is. Nagy Ágnes Ildikó elmond­ta, hogy az ifjúsági vöröske­resztesek rengeteg önkéntes munkát végeznek, jóval töb­bet, mint az érettségihez szük­séges ötven óra. A megye középiskoláiban tanulók száma (2011/2012) Gimnáziumban tanulók száma 6218 Szakközépiskolában 7977 tanulók száma Összesen 14195 FORRÁS: KSH ■ Milyen hatása lesz a diákok közösségi munkájának? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SZ0U0N.hu W A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük.- Ezek a fiatalok felismerték az önkéntes munkának nem csak a hasznát, hanem az örö­mét is - folytatta Nagy Ágnes Ildikó. - A közösségi önkéntes szolgálat, az önkéntes munka tulajdonképpen nem vadonat­új kezdeményezés. Régebben társadalmi munka néven mű­ködött, de gondoljunk csak az építőtáborokra vagy a cserké­szekre. Véleményem szerint célszerű elsősorban a szorgal­mi időszakra szervezni a tevé­kenységet, ugyanakkor a jog­szabály betartásával a nyári szünidőben végzett önkéntes munkát is bele lehet számítani - jegyezte meg. Sokrétű önkéntes tevékenységet lehet végezni Helyes közérdekű munkát várni diákoktól? megkérdeztük Megosztja válaszadóinkat a kötelezően előírt önkéntesség gödör ernő, Szolnok: - Bi­zonyára van értelme, hiszen ebből is csak tanulnak a diá­kok. Ha előírták, biztos van valami oka. De mivel kötele­ző, szerintem nem mindenki vesz részt szívesen benne. Ta­pasztalatszerzésnek pedig elég is nekik ennyi idő is, ko­molyabb feladatokat vélhe­tően úgysem fognak a közép- iskolásokra bízni. HABONYNÉ MARGÓ, TÓSZEG:- Az önkéntes munkát jó öt­letnek tartom, régen is volt ilyen, csak máshogy hívták. Például annak idején a lá­nyaim is takarítottak önkén­tes munkában parkolókat. De az, hogy ettől teszik füg­gővé az érettségit, nem hi­szem, hogy motiválná a fia­talokat. Nem biztos, hogy szerencsés párosítás! NAGY ANDRÁS, JÁSZBERÉNY:- Alapvetően egyetértek azzal, hogy a fiatalok közösségi munkát végezzenek. Egyelőre azonban azt tapasztalom, hogy rosszul van megszervezv. A lányom szere­tett volna ilyen munkát végezni a nyáron, azonban csak két terület volt, ahová egyáltalán jelentezni lehetett, de helyet nem találtak számára sem a katasztrófavéde­lemnél, sem a tűzoltóságnál. MAGYAR ZSOLT, KARCAG: - Sok- szor látom, hogy a mai fiata­lok közömbösek, csak a szóra­kozás foglalkoztatja őket - tisztelet a kivételnek. Épp ezért tartom jónak a közössé­gi munkát, remélem, hogy fel­nőttként már önkéntes segítő­ként is számíthatnak rájuk a civilek. Biztos lesz olyan diák is, aki pályát is ez alapján vá­laszt majd később. Elkezdik építeni a csatomat Vezsenyen beruházás Most már biztos, hogy hamarosan megkezdő­dik a csapadékvíz-elvezető hálózat kiépítése Vezsenyen. A „Vásárhelyi Terv tovább­fejlesztéséhez kapcsolódó bel- és csapadékvíz rendezés Jász-Nagykun-Szolnok megyé­ben” című projekt keretében 160 millió forintos fejlesz­tés fog megvalósulni. Szabó Ferenctől, a község polgár- mesterétől megtudtuk, hogy szeptember 10-én aláírták a szerződést a kivitelezővel, és szándékaik szerint „még idén megtörténik az első kapavá­gás”. A munkálatokkal előre láthatóan jövő év október vé­gére készülnek el. ■ K. B. Önellátásra rendezkednek be a kengyeliek munka Ebben az évben jelen­tős lépéseket tettünk annak érdekében, hogy minél több embernek adjunk munkát - jelentette ki Nagy Szilárd, Kengyel polgármestere. - Idén összesen 126 embert foglalkoz­tatunk a munkaprogramnak köszönhetően. Célunk, hogy a mezőgazdasági programban megtermelt termést a kengye­liek fogyasszák majd el a lehető legkedvezőbb áron. A végső cé­lunk ugyanis az önellátás. Re­ménykedünk, hogy hamarosan a közétkeztetést is meg tudja oldani a település saját vállalko­zójával. Egy önellátó település ugyanis mindig gazdaságos megoldás - mondta. ■ B. B.

Next

/
Thumbnails
Contents