Új Néplap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
2013-08-29 / 201. szám
4 JÁSZSÁG 2013. AUGUSZTUS 29., CSÜTÖRTÖK Az iráni kapcsolat érdekelte a BBC tudósítóit Jászberényben Otven év után is találkoznak emlék Az ország minden szegletébe elkerültek az egykori diákok látogatás Jászberényben forgattak szerdán a BBC World Televízió munkatársai. A Londonból érkező stábot hivatalában fogadta dr. Szabó Tamás polgármester, országgyűlési képviselő. A brit közszolgálati csatorna nemzetközi sugárzású hírtelevízió csatornája tudósítóit Jászberény, illetve a Jászság iráni kapcsolata érdekelte. Jelesül a város és az iráni Yazd városának testvértelepülési együttműködése, a jász és az iráni történelem közös vonatkozásai. Amellett, hogy interjút készítettek a polgármesterrel a tévések forgattak a Jász Múzeumban is, hogy bemutassák Lehel kürtjét. • Külön figyelmet fordítottak annak az véletlenül fennmaradt feljegyzésnek, melyben az egykori, azóta már elenyészett jász nyelv egyes szavainak latin jelentését jegyezték fel. Jászberényben eddig még nem forgatott a BBC World TV - a brit televízió ezen csatornája 1991- ben kezdte meg a sugárzást, huszonnégy órás műsorában híradások, dokumentumfilmek, riportfilmek és magazinműsorok szerepelnek. A stáb mostani látogatásának apropóját egyértelműen az adta, hogy egy iráni és egy magyar település testvértelepülési kapcsolatot létesít, erre ugyanis a hazai viszonyok között nemigen volt még példa. Ugyanakkor jelenleg is napirenden van az együttműködés kialakítása Pécs és Siráz között. ■ B. CS. A tévéseket az iráni szál érdekelte Néhány órára ismét diákká válhattak az egykori tanulók a hét végi találkozón. Az összejövetelen a szovjet csapatok bevonulását is felidézték. Ötvenöt évvel ezelőtt végzett Jászapátin az a gimnáziumi osztály, melynek tagjai a hét végén gyűltek össze a Széchenyi István gimnázium épületében, hogy immár sokadik alkalommal találkozzanak egymással, és felidézzék a réges-régen együtt töltött éveket. Banka Csaba- Gyerekek, játszótársak voltunk, amikor 1954-ben beültünk a gimnáziumi iskolapadba - emlékezett vissza Nagy Gellért, aki hosszú évek óta szervezi egykori osztályuk találkozóit. - Amikor 1958-ban végeztünk, már fiatal felnőttként bárátokká váltunk, sőt testvérként tekintettünk egymásra. Három osztály volt az évfolyamon, egy fiú és egy leány osztály, illetve a hét végén találkozó cések, ahová fiúk és lányok vegyesen kerültek - ösz- szesen harmincán. Osztályfőnökük Kiss István volt. Jó példa arra, hogy mennyire tisztelték és szerették osztályfőnöküket, hogy amikor hét évvel ezelőtt Székesfehérváron utolsó útjára kísérték, az egykori osztályból tizenöten ott voltak temetésén. Az első osztálytalálkozójukat a tizenöt éves évforduló apropóján szervezték meg, melyet azóta minden ötödik évben újabb követ, ráadásul közben időről időre összejönnek egy-egy baráti összejövetelen is. Az utóbbi években leginkább a nyugdíjba vonulás ad lehetőséget az osztálytársaknak a találkozásra.- Leginkább a Jászságból érkeztek a diáktársak osztályunkba, de a kistérségen kívül is elvetődtek társaink az ország számos szegletébe. Most is jöttek Budapestről, Nyíregyházáról, Tiszaújvárosból, Gödről, Gyöngyösről, Egerből, Óbarok- ból és Tápiószeléről is. Alapvetően meghatározó volt életünkben a gimnázium négy éve. Azt nem mondom, hogy éltanulók lettünk volna, ugyanakkor egymásért mindent megtettünk. Később pedig az életben is megálltuk a helyünk, hisz orvosok, mérnökök, gazdasági szakemberek kerültek ki a padsorokból - sorolta Nagy Gellért. Akkoriban az életet még a fiatalok derűjével és lendületével élték meg.- Tizenöt, tizenhat éves fejjel értük meg az '56-os fórra- i dalom eseményeit is. Gyerekként, itt vidéken főként arra : emlékezünk vissza, hogy két hétig iskolaszünet volt abban az időben. Egy focimeccs után épp az árokparton pihentünk, amikor a városon harckocsik, orosz csapatok vonultak át. Gagyogtunk már valamit oroszul így megkérdeztük tőlük, hogy tulajdonképpen hová is tartanak ennyien. A válasz egyszerű volt, mert azt mondták a katonák, hogy nagy gyakorlatra mennek a fővárosba... Csak később értettük meg, hogy mit is jelentett a „gyakorlat”. Az összetartó csapat egy életen át megmaradt, ha pályájuk során találkoztak, vagy segítségre volt szükségük, az egykori osztálytársakra bátran Nagy Gellért szervezte a találkozót számíthattak, mindig volt segítség. A hét végén pedig újra diákokká váltak néhány órára.- Mindig örömmel és nosztalgiával emlékezünk a diákévekre, a diákcsínyekre. Ha kellett nagyon keményen tudtunk tanulni, de arra is volt példa, hogy az egész osztály inkább vágyott az udvarra, a sportpályára, mint a tanterembe - tanáraink pedig tudták ezt. Még egy-egy történelemórát is feláldoztak mondjuk egy jó focimeccsért, ha azt célravezetőnek találták. Persze, a következő órán keményen bevasalták rajtunk az összes elmaradt anyagot, s talán dupla annyit kellett tudni mint máskormesélték a történeteket az egykori diákok. Egykori tanáraik közül immáron csak dr. Győri Gyula köszönthette az egykori nebulókat, a gimnázium jelenlegi tantestülete nevében pedig dr. Wirth István igazgató tette ugyanezt. Az 1958-as IV. C diákjai közül hatan már soha nem köszönthetik társaikat. Az elhunyt osztálytársakra egy-egy gyertyával emlékeztek a találkozón, majd az iskolai „osztályfőnöki órát” követően egy kellemes ebéd mellett idézték fel a több mint fél évszázad történéseit. Ösztöndíjjal támogatják a hallgatókat Jászapatin pályázatot írt ki a jászapáti önkormányzat főiskolások és egyetemisták részére. Az ösztöndíjra azok jelentkezhetnek, akik felsőoktatási intézmény nappali tagozatán, államilag finanszírozott képzésben az első diplomájukért tanulnak, és az előző félévben legalább négyes súlyozott átlagot értek el. A pályázaton nem vehetnek részt azok, akik Bursa Hungarica ösztöndíjasok és akik Jászapáti városi ösztöndíjban részesülnek, illetve azok sem, akik az adott félévben csak gyakorlati jeggyel rendelkeznek. A pályázatot szeptember húszadikáig adhatják be a hallgatók. Döntöttek a közterületek átnevezéséről Fényszarun JÁSZFÉNYSZARUN A képvise- lő-testület augusztus hetedikéi ülésén a törvényi előírásoknak eleget téve döntött közterületek elnevezéséről. A testület által meghozott önkormányzati rendelet alapján a Fürst Sándor út új neve Szent István út, a Hámán Kató utca neve Szűcs Mihály utcára változott, a Kilián György út neve Szent László, a Rajk László utca Déryné utca, a Rosenberg házaspár utca Liszt Ferenc, a Sallai Imre út Mátyás király út, a Ságvári Endre utca Szent Erzsébet utca, a Marx Károly utca Erkel Ferenc utca, a Károlyi Mihály út pedig Mikszáth Kálmán út lett. '' f^RIKÍ Csatlakoztak a Templomok Éjszakájához a jászfényszarui római katolikus egyházközség először vesz részt a Templomok Éjszakája elnevezésű országos rendezvényen. A program részeként régi fotókból szeretnének kiállítást létrehozni az egyházközség életét bemutatva. Szeptember tizennegyedikén a Templomok Éjszakáján a tervezett programokban lesz többek között kripta és toronylátogatás, agapé a Szent István Kápolnában, bemutatják a templomot, de a könyvtárat és az orgonát is megtekinthetik az érdeklődők, illetve természetesen szentmise is lesz. Az esten koncertet ad a Páter Rock együttes. Indiai kiállítás után Dubaiba készül a herényi ötvösmester ékszer Már másodszor képviselte a magyar ékszerészeket Ázsiában a különleges „járműveiről” ismert Oszvald Nándor A Jászberényben dolgozó ötvösmester, Oszvald Nándor nemrégiben Indiában, a Mumbaiban rendezett nemzetközi ékszerkiállításon mutathatta be különleges, aranyból, ezüstből és drágakövekből készült járműveit. A Magyar Ékszerészek Szövetsége képviseletében az indiai ékszertanács meghívására érkezett a kontinensnyi országába, immár második alkalommal.- Egy évvel ezelőtt az volt a célunk, hogy egy olyan dolgot mutassunk be a világ egyik legnagyobb ékszerkiállításán, mely ott is kuriózumnak számít. Ezért találták jó ötletnek a szövetségen belül, hogy különleges egyedi technikával megmunkált, aprólékos gonddal elkészített jármű makettjeimet vigyük a kiállításra - mondta a mester. - Az ötlet rendkívül sikeresnek bizonyult, hiszen az idei kiállításra már jó előre meghívást kaptam. A mesterember idei „fő attrakciója” az a nemrégiben elkészült Aston Martin volt, melyet már nem csak az egyedisége, a megannyi drágakő tett különlegessé, hanem az is, hogy az autót egy hozzá illő - szintén nemesfémből készített - olasz utcát idéző diorámával tette még inkább élővé. Az idei bemutató alkalmával | Oszvald Nándornak lehetősége | nyílt ellátogatni Suratba, a világ ,1 gyémántcsiszoló központjába, s ahol Kanu Asodaria, a gyémánt- Oszvald Nándor (balról) Kanu Asodariával az egyik csiszolőüzemben csiszoló üzemek jelentős részének tulajdonosa fogadta.- Alkalmunk volt megtekinteni az úgynevezett Ganésha gyémántot - tette hozzá az ötvösmester. - A hinduk hitvilágában úgy tartják, hogy a csiszolatlan gyémánt a vállalkozásokat is védelmező, a jó szerencsét, a sikert, az akadályok leküzdését szimbolizáló istent formázza, s csak a legritkább esetekben mutatják meg bárkinek is. így nagy megtiszteltetés volt, hogy tiszteletünkre megmutatták nagy becsben tartott gyémántot. A kiállításon, illetve a látogatáson is egyértelművé vált a magyar delegáció tagjai számára, hogy csak az egyedi, igazi különlegességek jelentő termékek számára van, lehet keresnivalója a mesterembereknek. Az indiai kiállítás eredménye, hogy Oszvald Nándor meghívást kapott Dubaiba idén decemberre, amikor is a „The Art Object” versenyen képviselheti hazánkat. A szervezők azonban nem a verseny résztvevőjeként számítanak rá, hanem egy számára biztosított önálló stand kiállítójaként. Oszvald Nándor reményét fejezte ki, hogy részt tud majd venni a kiállításon. Mostanában már egy új modellen dolgozik: a XVII. században épült, és rögtön a vízrebocsátáskor elsüllyedt Vasa svéd hadihajó megépítésé- ' nek terveit készíti elő. ■ B. CS.