Új Néplap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
2013-08-27 / 199. szám
niBMHHHMi 3 2013. AUGUSZTUS 27., KEDD MEGYEI KORKÉP :erjenek köszönheti eletet gyógyulás Pozitív hozzáállása segített neki túllépni a tragédiákon Hajduné Dér Edit jelenét nem árnyékolja be a múltja. Az őt ért tragédiák ellenére boldogan éli mindennapjait. A vörös hajú csinos hölgy csupa mosoly, derű és vidámság. Pedig Edit élete csöppet sem volt gondtalan: bár betegsége megkeserítette életét, ma már senki nem mondaná meg róla, hogy milyen kálváriát is élt át. Békési Brigitta- Amikor betoltak a műtőbe, megfordult a fejemben: talán nem sokáig élek már - emlékezett vissza a másfél évvel ezelőtt történtekre a negyvenkét esztendős, szolnoki Hajduné Dér Edit. - Egy mogyorónyi nagyságú daganatot találtam a mellkasomon 2011 decemberében. Először arra gondoltam, hogy biztosan múló dolog, nem szoktam minden aprósággal orvoshoz járni. A férjem, Bé- lus azonban erősködött, hogy nézessem meg magam. így hát 2012-ben, Valentin-napra ezt kapta tőlem ajándékba. Utóbb kiderült, hogy ha akkor a párom nem noszogatott volna, talán most nem beszélgethetnék itt veletek - hajtotta le a fejét. No, de ne szaladjunk ennyire előre. Edit férje tanácsára először mammográfiára ment, de az ott készült felvételen nem látszódott semmi eltérés. Ezt követően járt ultrahangos vizsgálaton, ahol azt tanácsolták neki: borogassa a daganatot, majd elmúlik.- A kálváriám azonban itt nem ért véget - folytatta Edit.- Mivel már engem is nagyon idegesített, hogy nem múlik a daganat, felkerestem egy sebészt. Ő azt tanácsolta, hogy ezt nem szabad annyiban hagyni, ki kell operáim. Egészen addig nem lovfldtam bele magamé betegségbe, de amikor betoltak a műtőbe, megijedtem. A párom úgyszintén. Szegénykém bele is őszült az aggodalomba. Szeretnék köszönetét mondani neki és drága barátnőmnek, Krisztikének, aki mindvégig támogatott - mutatta a szépen gyógyult heget Edit. - Szerencsére utóbb kiderült, hogy a daganat jóindulatú volt, de az orvosok szerint nem tudni, milyen esélyeim lettek volna, ha később fordulok szakemberhez- jegyezte meg. Edit elmondta, hogy nem a fenti esetben feküdt először kórházban. Még nem volt húsz esztendős, amikor szörnyű tragédia történt vele: félidős terhesen elveszítette gyermekét. Emiatt nem lehetett később sem családja.- Nagyon megviselt mindez, nehezen tettem túl magam a történteken - árulta el. - Mára azonban már igyekszem kizárólag a pozitív dolgokra koncentrálni és nem arra, hogy miért pont velem történt mindez. Szeretek kirándulni, olvasgatni, az Űj Néplapot is mindig megveszem. Egyszer megjelent egy fényképem is egy körkérdés kapcsán a lapban - mutatta az körülbelül húsz évvelezelpjti újságból ki-, vágott cikket. Edit már szerepelt lapunkban Edit elárulta, hogy elkötelezett híve a hagyomány- őrzésnek, mindennek, ami úgymond „magyaros”. Jelenleg szabadidejét arra fordítja, hogy megtanulja olvasni a rovásírást. Jobb alkarjára rovásírással tetováltatta a párja és a saját nevét. Csuklóján pedig speciális rovásírás-fordító karkötőt hord.- Nagyon szeretem & férjemet, olyanok vagyunk, ahogyan mondani szokás, mint a borsó meg a héja - árulta el Edit. - A párom, Béla hobbija a gitározás. Egyszer szerenádot is adott nekem egy szolnoki ház erkélyén, amikor még ott éltünk.- A tragédiák után csakis előre nézek - folytatta. - Nem azért, mert most nincsenek problémáim. Asztmás és allergiás vagyok, de együtt élek a betegségeimmel. Mint ahogyan a súlyos vashiányommal is. Ez utóbbi miatt évente egyszer befekszem a kórházba egy injekciókúrára és akkor nem vagyok fáradt, álmos egy esztendeig. No, de nem panaszkodom. Hálás vagyok azért, hogy itt lehetek a férjemmel szeretedben, boldogságban. Mondjátok meg: kell ennél több? - mosolygott. HÍRSÁV Újabb testvérvárosa lehet Tiszafürednek a lengyelországi Szklarska Poréba városa kapcsolat- felvételt kezdeményezett Tiszafüreddel a közelmúltban. A füredi képviselőtestület felhatalmazta a város polgármesterét, hogy megkezdje az előkészítő tárgyalásokat, így a hétezer lakosú lengyel kisváros hamarosan Tiszafüred legújabb testvér- települése lehet. ■ SZ. ZS. A tanévnyitás alkalmából rendeznek fórumot TANÉVNYITÓ VEZETŐI fórumot rendez ma délelőtt 10 órától a megyeháza dísztermében a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet, Pedagógiai Szakmai és Szak- szolgálat. A fórumon többek között szó lesz a 2013/14-es tanév aktuális feladatain túl a minta menza programról, a pályázati lehetőségekről is, délután pedig szekciófoglalkozásokra várják az érdeklődőket. ■ B. B. Két tábla csoki miatt került őrizetbe a szolnoki Rendőrkapitányság eljárást indított lopás szabálysértés elkövetése miatt egy szolnoki személy ellen. A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 19 éves férfi vasárnap a délutáni órákban egy szolnoki üzletből két tábla csokolácj^t lopott, azonban a biztonsági őr tetten érte és a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta. A rendőrség a férfit szabálysértési őrizetbe vette. ■ Hamarosan folytatódik a munka tovább fejlesztik a cserke- szőlői campinget - tudtuk meg Szokolai Lajos polgármestertől. A településvezető elmondta, még tavasszal kezdődött a tizenkettő darab faház építése, melyet október végén adnak át. Azért csak ősszel, mert nyáron, a főszezonban nem építkeztünk a campingben, hogy ne zavarjuk vendégeinket. így két hónap szünet után csak szeptember 21-én folytatódnak a munkálatok - tette hozzá Szokolai Lajos. ■ J. ZS. TTTTTTFre Szobrok a galériában. A Szolnoki Művésztelep Kert Galériájában Baráth Fábián szobrászművész kiállítása nyílt meg szombaton este. A tárlatot, amelyet szeptember 15-éig tekinthetnek meg az érdeklődők, Révi Norbert szobrászművész nyitotta meg. Uj parókus. A Szolnoki Görögkatolikus Egyház vasárnap ünnepi liturgián iktatta be a helyi templom új parókusát, Szkiba Tibort. Koncert. A Szolnoki Szimfonikus Zenekar év elején mutatta be Carl Orff: Carmina Burana című művét. Szombaton ismét meghallgathatták a művet az érdeklődők Tiszai hajósok terén. A zenekar legközelebb péntek este ugyanitt lép fel a XVIII. regionális katonazenekari fesztivál keretében. JEGYZET BÉKÉSI BRIGITTA Mondjunk igent az életre sokkoló lehet egy nap arra ébredni, hogy valami nincs rendben, mert valamiféle elváltozást vesz észre az ember a testén. Még rosszabb, amikor az ember egy kis hát- vagy fejfájással orvosához fordul és a kivizsgálás után közük vele, hogy rosz- szindulatú, esetleg halálos betegsége van. A váratlan rossz hír egy pillanat alatt megváltoztathat mindent és mint mondják, az ember hirtelen észrevesz olyan dolgokat is, melyek mellett korábban elment: a napsütést egy falevélen, egy kisgyermek mosolyát. vannak, akik ilyenkor feladják és nem is reménykednek a gyógyulásban, míg mások nem nyugszanak bele, hogy életük hamarabb véget érhet, mint gondolták. Sőt! Akadnak, akiknek csodával határos módon még van erejük ahhoz is, hogy másokat vigasztaljanak, miközben ők szorulnak támogatásra. sokan vannak, akiknek a története pozitívan végződik és a végső diganózis előtti napok borúja egy piüanat alatt szertefoszlik, amikor közük velük: betegségük jóindulatú volt, nincs szükség további kezelésre, nincsen veszélyben azj^ életük. Sajnos azonban nem mindenki ilyen szerencsés. ma már azonban számos, korábban gyógyíthatatlannak hitt betegséget tudnak gyógyítani, ha időben orvoshoz fordul az ember és nem halogatja a kezelést. Sokat segíthet ilyen esetben, ha a család, a barátok biztosítják szeretetükről és támogatásukról a beteget, mellette állnak, amikor kell, nem hagyják magára. És ami sokak szerint döntő lehet: nagyon fontos, hogyan dolgozza fel a sokkoló híreket a beteg. Talán igaz, hogy a gyógyuláshoz való pozitív hozzáállásnak, az élni akarásnak döntő szerepe lehet a gyógyulásban és a későbbi életminőségben. Egy elszáradt fa okozott károkat a tetőben kár Egy kőrisfa hatalmas, letörött ága okozott kisebb károkat a kunszentmártoni Szent Márton templom sekrestyéjének tető- szerkezetében. Kövesdy Zsolt plébános elmondta, a baleset furcsa módon nem viharban, szeles időben történt.- A közvetlenül a templom meüett áüó fa belseje teljesen elkorhadt, saját súlya alatt tört le az egyik hatalmas ága. Ez megrongálta az épület esővíz-csatornáját, a palákat és az egyik kémény is bedőlt kissé. A tűzoltók azonnal megkezdték a kár- elhárítást: az ágat feldarabolták és elszálütották. A tető javítása viszont csak akkor kezdődik el, ha a biztosító fizetett. ■ J. ZS. <