Új Néplap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-03 / 180. szám

3 2013. AUGUSZTUS 3., SZOMBAT ________________MEGYEI TÜKÖR PlllirilllWTr*11^^ lllllhl l'li1!' í í| , ij jlIBMlMI1!!1! 2 o Katolikus ÓVOda épül. Szolnokon, a Belvárosi Nagytemplom szomszédságában, az egykori szabadtéri színpad helyén új négycsoportos óvoda épül. A megvalósításra a Váci Egyházmegye pályázaton nyert pénzt. A Mustármag óvodások a tervek szerint november végén vehetik birtokba az új épületet. Képünkön Máthé György esperes plébános mutatja a betonszínpad bontási munkálatait. Készenlétieket vetettek be garázdaság Több embert is előállítottak csütörtökön a rendőrök ► Folytatás az 1. oldalról- Nem ritkák itt az ilyen ese­tek - mondja egy férfi, aki szintén névtelenséget kért.- Én úgy hallottam, nem is kettő, hanem négy eset volt azon az este. Kettő a faluban, kettő meg kint a telepen. Én láttam baseballütőt és botot is embereknél, akik a verekedők felé mentek. Nem tudom mi történt, ho­gyan lett vége, mert jobbnak lát­tam, ha távol ma­radok a bajtól. Sok rendőr jelent meg itt. Többen arról is beszélnek, hogy még rá­juk is támadtak, de én mint mondtam, nem voltam ott. A rendőrség cáfolja a tömeg- verekedés tényét, akár csak azt, hogy a feldühödött em­berek az intézkedő egyen­ruhásokra támadtak volna.- Az egyik tiszaburai kocs­mában került szóváltásba két helybéli férfi augusztus 1-jén 18 óra 30 perc körüli időben- mondta el lapunk kérdésére Szabó Zita, a megyei rendőr-fő­kapitányság sajtószóvivője. - A vitát az utcán is folytatták, amely tettlegességig fajult. Eddigi adataink alapján egy huszonegy éves tiszaburai fér­fi többször megütötte vitapart­nerét, akit a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállí­tottak. A rendőrök rövid időn belül lakásáról állították elő a Tisza­füredi Rendőrkapitányságra a garázdaság vét­ség elkövetésével gyanúsított fér­fit - teszi hozzá. A szóvivő el­mondta, ezzel egy időben egy másik ese­mény is történt, ahol az ép­pen adatgyűjtést végző rend­őröknek intézkedniük kellett. - A jelenleg rendelkezésre ál­ló adatok alapján augusztus 1-jén 19 óra 30 perc körüli idő­ben szintén két helybéli férfi szólalkozott össze egy vendég­látóegységben - folytatta Sza­bó Zita.- A veszekedést tettleges- ség követte, a verekedést az ■ A vita végül elfajult és verekedésbe fulladt. megfelelő létszámmal és több­ször visszatérő ellenőrzéssel biztosította a település köz­rendjét, a lakosok nyugalmát, lászberényben szintén hasonló események zajlottak. A Jászbe­rényi Rendőrkapitányság ga­rázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást két jászapáti nő ellen. A rendelkezésre ál­ló adatok szerint ők ketten csütörtökön délelőtt Jászapáti egyik utcáján kerültek szó­váltásba egy 20 éves lánnyal. A vita elfajult és verekedésbe fulladt. Ugyancsak garázda­ság miatt folyik eljárás egy fia­tal, huszonhat esztendős férfi ellen, aki egy másik férfiba kötött bele ugyanazon a kör­nyéken és bántalmazta azt. Lapunk információi szerint a rendőrség gyorsan az agresz- szorok nyomára akadt, ami­ben sokat segített az, hogy a településen lévő térfigyelő kamerák rögzítették az ese­ményeket. A második esetben a garázda férfit bűnügyi őri­zetbe vették, és kezdeményez­ték előzetes letartóztatását is. utcán is folytatták. A Készen­léti Rendőrség járőrei és a Ti­szafüredi Rendőrkapitányság rendőrei a helyszínen elfogták a garázdaság vétség elköveté­sével megalapozottan gyanú­sítható huszonöt éves tisza­burai lakost. A söröző előtt többen összegyűltek, hangos vitán, kiabáláson kívül más nem történt. A rendőrség Szabó Zita őrnagy ■ ■ mm Tiszaföldvár marad a társulásban MARAD TISZAFÖLDVÁR a Körös-Tisza Menti Önkor­mányzatok Hulladékrekul­tivációs Társulásában - így döntött a város képviselő­testülete legutóbbi ülésén. A társulási megállapodást ugyancsak felülvizsgálták és jóváhagyták, valamint a testület felhatalmazta He­gedűs István polgármestert, hogy a módosított megálla­podást aláírja. ■ J. ZS. Késsel fenyegetőzött egy férfi a kunszentmártoni Rend­őrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított garázdaság bűntett el­követésének megalapozott gyanúja miatt egy 29 éves tiszakürti lakos ellen. Mint a megyei rendőr-fő­kapitányságtól megtudtuk, a rendelkezésre álló ada­tok szerint a férfi szerdán az esti órákban Tiszakürt egyik utcájában előzetes szóváltást követően tettleg bántalmazta és a nála lévő késsel megfenyegette a 45 éves sértettet. Az elkövetőt a rendőrök csütörtökön el­fogták, előállították és bűn­ügyi őrizetbe vették. ■ Megváltozik a forgalmi rend A SZAJOL-PÜSPÖKLADÁNY vasútvonal rekonstrukciója miatt megváltozik a for­galmi rend a négyes főút, illetve a 34 103-as bekötőút csomópontjában. Az építke­zés miatt elbontják a vasúti átjárót és a forgalmat az újonnan megépített felüljá­róra terelik át ideiglenesen. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint várhatóan vasárnap tizen­egy órától lép életbe a mó­dosítás. ■ E. CS. Szabálysértési őriztebe vettek egy nőt SZOLNOK KÜLTERÜLETÉN, a 32-es számú főút mellől állították elő a rendőrök a Szolnoki Rendőrkapi­tányságra egy 21 éves jászladányi nőt csütörtökön délután, akit tiltott kéjelgés miatt szabálysértési őrizet­be vettek. ■ JEGYZET BÉKÉSI BRIGITTA Ajándékba kapott életek soha nem gondolkodtam azon, hogy vállaljak gyer­mekeket vagy sem. A leg­több nőhöz hasonlóan már kislányként, babázás köz­ben is az anyaszerepre ké­szültem. Persze gyerekként még nem fordul meg az em­ber fejében, hogy mennyi pénzbe is kerül egy csemete felnevelése. Először a pelen­kák, a játékok, majd a kü­lönórák, s nem utolsósorban a továbbtanulás. való igaz, hogy amikor a népesség csökkenése szó­ba kerül, sokan elsőként az anyagiakra gondolnak. Talán többeket valóban ez tart visz- sza a családalapítástól. azt mondják, hogy a nők két dologért tennének meg mindent: azért, hogy legyen és azért, hogy ne legyen gyermekük. A legtöbb ember életében eljön az az időszak, amikor úgy érzi, családot szeretne. Ilyenkor pedig nem számolgat, hogy mennyibe kerül majd a bébiétel vagy ne adj' isten betegség esetén a gyógyszerek. És ott vannak, akik bár nem feltétlenül en­gedhetik meg maguknak, nem szeretnék, ha fiuk vagy lányuk testvér nélkül nőne fel. Ezért vállalnak több gyer­meket, nem pedig a nagycsa­ládosoknak járó anyagi tá­mogatás miatt. Sőt! Akadnak olyan hölgyek, akikben olyan erős a gyermek iránti vágy, hogy egyedül is boldogan várják kisbabájukat, s hogy ennek ellenére fogyó­ban a népesség? Igen, ebben az anyagiaknak is szerepük lehet, van. És pusztán anyagi ösztönzőkkel is növelhető ta­lán a gyermekvállalási kedv. Mégsem ez motivál minden családalapítás előtt álló párt. Talán azért, mert tisztában vannak azzal, hogy milyen csekélység is ez a pénz ahhoz képest, amit majd a gyerme­keiktől kapnak nap mint nap ajándékba: ölelést, mosolyt, szeretetet és persze ezek ho- zadékaként mérhetetlen bol­dogságot. Birtokba vették a székházat néptánc Tegnap rendezték meg az átadó ünnepséget ► Folytatás az 1. oldalról A Jászság Népi Együttes szék­helyét birtokba vehetik a tán­cosok, az új környezetben jelentős művészeti műhely­munka valósulhat meg. A polgármester köszöntő­jét követően Kladiva Imre, Jászságért Díjas címzetes ka­nonok, jászapáti plébános szentelte fel az új székházat. Az ünnepélyes szalagátvágás után a meghívott vendégek, táncosok megtekinthették belül is a székházat. Termé­szetesen nem maradhatott el a székházavató műsor sem. Papp Imre, a Jászság Népi Együttes alapító művészeti vezetője köszöntötte a részt­vevőket a műsor előtt. Felidéz­te az 1971-ben megalakult együttes történetének kezde­teit, az első jelentős sikert, amikor 1977-ben a Jászsági Népi Együttes megnyerte az országos Ki Mit Tud versenyt. A közelmúltban pedig a 2012- es Fölszállott a páva televíziós népzenei és néptáncos vetél­kedő kategória győzteseként Párizsban, az Unesco Palo­tában képviselték hazánkat a jászsági táncosok és elvitték Jászberény jó hírnevét a nagy­világba. Az együttes alapító művé­szeti vezetője kiemelte Szűcs Gábornak, az együttes művé­szeti vezetőjének közösség­teremtő munkáját és Szűcsné Urbán Mária, a Viganó Alap­fokú Művészeti Iskola vezető­jének értékteremtő tevékeny­ségét, valamint sok örömöt és tovább sikereket kívánt az együttes táncosainak. A Jártató Zenekar előadá­sát követően a Jászság Népi Együttes és a Barkóca Ifjú­sági Táncegyüttes táncosai a közönség nagy örömére bir­tokba vehették a színpadot. Augusztus 4-től pedig bené­pesül a székház, mert két év felújítást követően megnyitja kapuit a XXXI. Nemzetközi Táncház és Zenésztábor. ■ Illés Anita Záróünnepség. Idén Szolnok városa, az MH Béketámogató Kiképző Központ adott otthont a XIV. Tiszai Euroatlanti Nyári Egyetemnek, amely fiatal értelmiségek, biztonságpolitikai szakértők és a Magyar Honvédség tagjainak találkozója. A záróünnepségen a résztvevők oklevelet vettek át. Épülhet végre az izotóplabor a Hetényiben egészségügy Éveken át siker­telenek maradtak a Hetényi Géza kórház által benyújtott pályázatok az úgynevezett izotóplaborra. Most végre ked­vező elbírálásban részesült az intézet, így mintegy 240 millió forintos beruházásnak köszön­hetően megvalósulhat a nukle­áris medicina osztály. A 2015 elejére elkészülő izotóplabor az onkológiai betegeknek komplex ellátást nyújt, de a kardiológiai, a máj-, a vese- és pajzsmirigy betegek gyógyulása is elősegít­hető az új kórházi részlegben. Az osztályt a belgyógyászati pavilon földszintjén alakítják ki, megfelelve a speciális sugár­védelmi előírásoknak. ■ SZ. ZS.

Next

/
Thumbnails
Contents