Új Néplap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
2013-08-24 / 197. szám
■■■■■■■■■■■■■■ KERESZTREJTVÉNY - HIRDETÉS 2013. AUGUSZTUS 24., SZOMBAT GÖRBÜLJÖN A BOT! * GÖRBÜLJÖN A BOT! * GÖRBÜLJÖN A BOT! Előtérte került a hal védelme konferencia Keresett célponttá válhatnak hazánk vizei Martfűn rendezték meg a „Természetes vizek” címet viselő IV. Horgászkonferenciát, melynek elsődleges célja a június 10-én elfogadott és szeptember elsejével hatályba lépő a „Halgazdálkodásról és a hal védelméről” szóló új törvényről való tájékoztatás. A martfű termálhotel zsúfolásig megtelt konferenciatermében helyet foglaló horgászegyesületi képviselők csütörtökön első kézből tudhatták meg a szeptembertől hatályba lépő törvény végrehajtási rendeletéinek elkészült és tervezett változatait. Jelentős változás, hogy az eddigi szabályozatlan, sokszor természptkárosító, az őshonos halállományt veszélyeztető kereskedelmi halászatot jelentősen korlátozza az új törvény. Nagy szerepe volt ebben annak a népi kezdeményezésnek is, amelyet az abádszalóki Tiszai Vitorlás Egyesület indított el, s melyet rövid idő alatt mintegy hetvenezer horgász támogatott az aláírásával. Dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő elmondta, politikai döntés született arról, hogy a természetes vizeken a horgászati hasznosítást kell előtérbe helyezni a kereskedelmi célú halászattal szemben, a természetes élővizeken. - A Kárpát-medence Európa vizekben leggazdagabb területe, mely- nek ésszerű hasznosítása elen- | gedhetetlen az ország számára. A kormány már a választási programjában is szerepeltette ezt a fontos elképzelését, ami munkahelyek ezreit teremtheti meg a Tisza mentén élők számára. Hosszú idő után érvényesülhetett a közel négyszázezer magyar horgász álma, amely egybeesik a horgászturizmus fejlesztésének kormányzati elképzeléseivel - hangsúlyozta. Bardócz Tamás, a Vidék- fejlesztési Minisztérium halászati főosztályának vezetője ismertette a végrehajtási rendeleteket. Ezek legfontosabb eleme, az úgynevezett állított hálók használatának teljes tilalma. Ezek az úgynevezett nyakzóhálók, meslencek, ma- rázsák, de ide tartoznak a ke- csegehálók is - ezek mind óriási pusztításokat végeznek a vizek halállományában. Az előadók példaként említették a Tisza szajoli szakaszát, ahol az elmúlt hetekben az alacsony vízállás miatt a kecsegék ezrei gyűltek össze, s a halászok mázsaszámra vitték el a Tisza értékes halát. Megtudhattuk, hogy jelentősen szigorodnak az orvhalászattal és orvhorgászattal kapcsolatos büntetési tételek, amelyeknél az eddigi szabálysértések helyett már a bűncselekvési kategóriákba esnek bizonyos tiltott tevékenységek. Erről Bu- si László alezredes a Tiszai Vízirendészet parancsnoka számolt be. Felhívta a figyelmet, hogy a jövőben a szabálysértés elkövetés eszközei mellett a szállítójárművet, adott esetben autót, motorcsónakot is elkobozzák. Elhangzott az is, hogy a Tisza rákóczifalvi szakaszának árterületén a Debreceni Egyetem, a Hortobágyi Nemzeti Park, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, a Horgászegyesületek a Tiszáért Társulás, valamint a rákóczifalvi önkormányzat közös programjaként egy 500 hektáros vízi ívóhelyet alakítottak ki. ■ MÉSZÁROS GÉZA Végre érvényesülhet a horgászok álma: fellendülhet a horgászturizmus. _____________________,___________| RÉGI LABDAJÁTÉK A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve Jogi felelősséget nem vállal SZOLNOK belvárosában a Rákóczi söröző kiadó. Tel.: 06-70/594-1028.----------------------------------------------------------*456436* 8GARÁZS eladó Szolnokon, Kút úti garázssoron. Érd.: 06-70/413-6348-as telefonon.-----------------------------------------------------------*456462* KÉSZPÉNZES autófelvásárlás. Nesztor autó 30/9438-470,56/512-411,30/7386-511.-----------------------------------------------------------*448186* VONTATOTT tárcsák 3,2,4,4,4, 6,2, 7,2 m-es, gyűrűshenger eladó. 06-30/2654480.-----------------------------------------------------------*456478* 7 NAPOS AKCIÓS KRESZ-tanfolyamok indulnak augusztus 26-án, 8.00 és 16.30 órakor, www.favoritautosiskola. hu, 30/943-4327.-----------------------------------------------------------*456042* TEHERGÉPKOCSIVEZETŐI, nehézpót és autóbuszos tanfolyam indul az INDEX Kft-nél 2013. augusztus 27-én 16.30 órakor, Szolnokon a Százados út 1. sz. alatt Jelentkezés: 56/512-213, 20/7717-117. Fnysz.: 16-0277-04, akkr.sz.: 0369.-----------------------------------------------------------*456269* SZEMÉLYGÉPKOCSIVEZETŐI és motoros tanfolyam indul az INDEX Kft-nél, Szolnokon a Szapáry út 18. sz. alatt, 2013. augusztus 28-án 16.30 órakor. Jelentkezés: 56/512-213, 20/7717-117. Fnysz.: 16- 0277-04, akkr.sz.: 0369. ------------------------------------------------------------*456270* HAGYOMÁNYOS és távoktatásos „B” kát. tanfolyam. 20/976-9362. www.szakalijogsi.hu-----------------------------------------------------------*456300* FUVOSZ-SULI GKI-kártya és szakmai vezetői vizsga kedvezményes díjjal. FUV0SZ Iroda Szolnok, Szapáry út 19. Érdeklődni lehet: 20/942-3212.----------------------------------------------------------*456505* Minden tudás eav helven! UTOLSÓ LEHETŐSÉG AZ OKJ VÁLTOZÁS ELŐTT Topképzéseink még változatlan feltételekkel:- Pénzügyi-számviteli ügyintéző ■ Mérlegképes könyvelő- Társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó- Minőségbiztosítási auditor • Termékdíj, vám- és jövedéki ügyintéző- Ingadanvagyon-értékeló és -közvetítő ■ Személyügyi ügyintéző •Kereskedő boltvezető ■ Sportedző-Gyógyszertári asszisztens- Munkavédelmi technikus- Logisztikai ügyintéző-Ékszerbecsüs Mlfiwéíá- Túívédelnu előadó 1Í11MM Bővebb felvilágosítás a következő címen: es Padi Zit, Szolnok, Verseghy part S. wil: stM@iKiltld.liii mn>.perfektkiiíasz iiMmt TOMH«WA«I 8 KISMÉRETŰ, üzemképes oxigén hegesztő, esztergályozott, 5 ágú, 6 égős facsillár, kombinált fa esztergagép, 100 kg-os kovácsüllő, turbó hűtésű, gyári 125 m3-es, benzines kismotor eladók, 1:57/450-465.-----------------------------------------------------------*455851* 8 ELADÓ 1 db Bioptron lámpa, állvánnyal együtt. Irányán 110.000 Ft. 30/632-5499.-----------------------------------------------------------*456227* SZŐLŐPRÉS és zúzó eladó. Érd.: 56/434-170.---------------------------------------------------------- *456297* B0SCH, 4 égős gáztűzhely ötezer Ft-ért eladó, Tel.: 30/521-3002.------------------------------------------------------------*456412* GYŰJTEMÉNYEM utolsó darabjai 1 db Dolhai öntvény bogrács, 30 l-es, 1 db 25 l-es címeres, belül zománcos öntvényfazék, 1 db 40 l-es vörösréz bogrács, excenteres kavaróval eladó Szolnokon. 06-20/313-0882. ------------------------------------------------------------*456468* TITÁN edénykészlet, Solingen edénykészlet indukciós főzőlappal, Cleansy porszívó kedvező áron eladó. Tel.: 20/456-7461.----------------------------------------------------------- *456479* SZEREZZ SZAKMÁT, JELENTKEZZ ISKOLÁNKBA! SZÉKÁCS ELEMÉR SZAKKÉPZŐ ISKOLA 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 50. Tel.: 56/590-660, E-mail: szekacs@szekacs.sulinet.hu Választható szakok:- mezőgazdasági technikus- élelmiszeripari technikus- logisztikai ügyintéző- pénzügyi és számviteli ügyintéző. Jelentkezés: személyesen az iskola titkárságán (érettségi bizonyítvány, személyi igazolvány, lakcímkártya bemutatásával). Méhészképzés indul Kenderesen! Jöjjön el és tanulja meg nálunk tapasztalt méhészektől!- Bemutató méhészetek - modern technológia- magas színvonalú oktatás - gyakorlatcentrikus képzés- új ismeretek - hatékonyabb védekezés a kártevők ellen. , Oktatóink 500-3.000 méhcsaládos méhészmesterek. Mezőgazdasági felnőttképzések 100 %-os állami támogatással. Feltétel: őstermelői igazolvány és MVH-s regisztrációs szám. JELENTKEZZEN MOST! A képzés és támogatás feltételeiről érdeklődni lehet: Magyar Vidékért Kft., UMVP Képzőszervezet Tel.: 42/430-313, 30/908-5793 www.videkert.hu Mezőgazdasági szakképzés - mezőgazdasági szaktanácsadás - | pályázatírás • könyvelés, s Darányi Ignác Terv Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa RELAX fotel, pihenófotel, virágtartók, női, divatos, szép ruhák eladók, 48-as méretben. Tel.: 56/426-906,----------------------------------------------------------*456491* 85 q őszi árpa és 6 db választási malac eladó. Tel.: 30/6237-372.----------------------------------------------------------*456345* mSUfcgyalfesy SZÉCHENYI TERV SAJTÓKÖZLEMÉNY A törökszentmiklósi Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lábassy János Szakközépiskola és Szakiskola pályázatot nyújtott be az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatási rendszeréhez TÁMOP-2.2.5.A-12/1-2012-0013 azonosító számon, ,A Lábassy felkészülése a rövidebb képzésű idejű szakképzés bevezetésére” címmel. Az elnyert támogatás összege: 25292280 forint. A TAMOP-2.2.5 A projekt célja az új típusú szakképzés egy tanévvel korábbi bevezetése a 2013/2014. tanévi kötelező alkalmazás előtt. Intézményünk elsődleges célja a projekt keretében a törvény hatályba lépéséből adódó új feladatok magas színvonalú teljesítése, fejlesztések elindítása, a korszerű képzési struktúra mielőbbi stabilizálása és a megújult képzési tartalmak hatékony disszeminációja. Iskolánk vállalta, hogy a szakképzési törvény kötelező előírásánál egy évvel korábban bevezeti az új típusú képzést, alkalmazva a jogszabály szerinti, a szakképesítésre vonatkozó szakmai és vizsgakövetelményeket, továbbá a szakképzési tantervi ajánlásokat, illetve az ajánlás alapján elkészített helyi tanterv és szakmai program megvalósítását. Ennek megfelelően 2012/2013-as tanévben - a szakiskolában - az alábbi 4 szakmában kezdtük el az új OKJ szerinti szakképzést:- hegesztő,- épület- és szerkezetlakatos, j- asztalos,- női szabó. Az új típusú szakképzés bevezetésében érintett pedagógusok munkacsoportokat alakítottak, és szakmai megvalósítóként a kiírásban meghatározott feladatokat teljesítették. A projekt megvalósítási időszaka a 2012- 2013-as tanév volt. A tapasztalatok és az eredményeink összegzésére a 2013. augusztus 29-én 10 órától zárórendezvényt tartunk. A projekt megvalósításával intézményünk tudatosan felkészült a szakképzés előtt álló változások okozta kihívásokra, képzési struktúránk korszerűsödött, a munkaerőpiac elvárásainak jobban megfelelünk. JNSZ Megyei Lábassy János Szakközépiskola és Szakiskola 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 51. Tel.: 56/390-279 E -mail: labassy szki@ipari604. sulinet.hu www.ipari604.sulinet.hu MAGYARORSZÁG MEGÚJUL A projektek az Európai Unió támogatásával valósulnak meg. k