Új Néplap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-17 / 192. szám

2 2013. AUGUSZTUS 17., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP A hó eleje óta már négy vegyes és egy iskolai logászatí körzet működik Idén is korán megnyílt a tüzelőpiac fűtés Tízezreket spórolhat, aki már most beszerzi a fát a fűtési szezonra Akadnak, akik még most, nyáron megvásárolják a tűzifát. Akik így döntenek, akár több tízezret is spórol­hatnak. Munkatársainktól segítünk - Augusztustól át­szervezték Karcagon a fogásza­ti ellátást. Miért volt erre szük­ség? - kérdezte lapunktól egy karcagi olvasónk, aki fogászati ügyeletről is érdeklődött.- A képviselő-testület több alkalommal is foglalkozott a fogászati ellátással - válaszolta Lőrincz Mária, a polgármes­teri hivatal irodavezetője, aki elmondta, hogy korábban a városban öt vegyes fogászati körzet működött. Az V. számút 2013. július 31-ig közalkalma­zottként látta el egy szakorvos, aki az elmúlt egy évben az iskolafogászati körzetben is helyettesített, mellette rendelt a SZIM és a berekfürdői rende­lőben is. A körzetek ellátása a doktor­nő számára megterhelő volt. A város szeretett volna meg­oldást találni a problémára, de a határidőig hirdetett állásra senki nem jelentkezett. így nyár elején nem volt más le­hetőség, mint dönteni a körzet felosztásáról, az egyenlőbb teherviselés érdekében. Idén augusztus 1-jétől már az új felállásban négy vegyes és egy iskola fogászati körzet működik, melyek határait az önkormányzat helyi rendeletbe foglalta. A körzet felosztása során próbáltunk tekintettel lenni arra, hogy mindenki a lakó­helyéhez közelebbi fogászat­hoz kerüljön a minél kényel­mesebb ellátás érdekében. Jelenleg a Kátai Gábor Kórház szakrendelőjében és a Házi­orvosi Intézményben történik a rendelés.- A fogászati ügyelet vissza­állításáról több egyeztetést folytattunk, mely egyelőre nem vezetett eredményre. A végleges megoldásig tovább­ra is a szolnoki ügyelet látja el a sürgős eseteket - közölte Lő­rincz Mária. ■ D. E. Sokan vásárolnak már a nyáron tűzifát az egyes tüzépeken. Ezzel sokat, akár több tízezer forintot lehet megspórolni. Képünk illusztráció.- Ha friss fáról van szó, meg­éri mielőbb beszerezni a téli­re szükséges faanyagot, a tü­zelő ugyanis annál nagyobb fűtőértékkel bír, amennyivel kevesebb nedvesség van ben­ne - mondta a szolnoki Csató István, aki öt éve építtetett cserépkályhát. - Ráadásul most még viszonylag olcsób­ban lehet beszerezni a tüze­lőt. Ahogy közeledik a fűtési időszak, az árak úgy fognak fentebb és fentebb kúszni. Ta­valyról még maradt némi fám, de idén még tizenöt mázsát veszek. Az árakról még nem érdek­lődtem, de úgy gondolom, hogy ilyenkor olcsóbb a fa, mint a fű­tési szezonban. lövőre előrelá- g tóbb leszek és már tavasz végén % beszerzem a tüzelőt - jegyezte | meg. Bodó János, a szandaszőlősi 1 Bodó Tüzép vezetője elmond- | ta: március 16-tól augusztus § elsejéig volt a legérdemesebb tűzifát vásárolni, akkor még a jelenleginél is kedvezőbb áron lehetett hozzájutni.- Ha valaki akkor vette meg az egész télre való fát, bizony ■ Egyre inkább tendencia, hogy az emberek ilyenkor nyáron vásárolják meg a tüzelőt. húsz-harminc százalékot biz­tos spórolt az előrelátásával- mondta Bodó János. - A fa árának későbbi alakulása elsősorban nem a telepeken múlik. Attól függ, hogy mennyiért tudjuk beszerezni, valamics­két biztosan emelkedni fog az ár a tél közeledtével, a keres­lettel párhuzamosan. Az után­pótlással mostanában gondok is akadnak. Szigorították a be­hozatalt, Erdélyben pedig pró­bálnak gátat vetni az esztelen erdőpusztításnak - jegyezte meg. - A manapság divatos brikettet azonban borsos ára miatt nem igazán viszik. Pe­dig a fából, szénből, papírból és növényi anyagokból préselt tüzelőanyag fűtőértéke általá­ban nagyobb a legtöbb fáénál. Az ára miatt azonban nem vonzó, ellentétben a nyáron mindig olcsóbban beszerezhe­tő fával - tette hozzá. Egy tiszaföldvári fakereske­dő elmondta: aki igyekszik, még húsz százalékkal olcsób­ban tud tűzifát vásárolni.- Véleményem szerint a gáz árának növekedésével párhuzamosan egyre többen Különböző fűtőanyagok jelenlegi árai a megyében Anyag Ár Akácfa 2500-3000 Ft/q Tölgyfa 1800-2500 Ft/q Feketeszén 4500-6000 Ft/q Barnaszén 3000-4500 Ft/q Lignit 1100-2200 Ft/q Brikett 3000-4400 Ft/q FORRÁS: ÚJ NÉPLAP-GYŰJTÉS állnak át fatüzelésre most vagy a közeljövőben - mond­ta. - Legkeresettebb az akác- és a tölgyfa, bár a szezon kez­detéig az emberek többsége nem vásárol. Persze, aki elő­relátó és van egy kis, e célra félretett pénze, az már a nyári hónapok alatt beszerzi a tűzi­fát - tette hozzá. Lapunk érdeklődésére egy másik megyebeli tüzépen is hasonló tapasztalatokról szá­moltak be.- Egyre inkább tendencia, a tüzelő beszerezésében olykora helyi önkormányzat segíti a lako­sokat. Nagyréven víziakácot hiz­lalnak a település közelében lévő több hektáros szántóföldön, me­lyen a község nem kíván gazdál­kodni. A pár éves növényt tavaly ajánlotta fel az önkormányzat a segítségre szorulónak, onnan bárki vághatott ki, és vihetett ha­hogy az emberek nyáron vá­sárolják meg a tüzelőt - szá­molt be. - A nagyobb tételeket ilyenkor viszik. Nem azért, mert olcsóbb, hanem mert a vegyes keményfa még eléggé nedves, így érdemes kiszárí­tani a tüzelőt a fűtési idény kezdetéig - mondta. Gönczi Iván, a szolnoki Gönczi Tüzép Kft. vezetője is megerősítette a fentieket.- Minden évben egyre töb­ben belátják, hogy érdemes már jóval az ősz beállta előtt za tüzelőnek valót. Rákócziújfalu a Hortobágyi Nemzeti Parktól év elején kapta meg az engedélyt: a lakosok kitermelhetik a község határában növő víziakácokat. A helyiek március legvégéig vihet­tek előzetes bejelentés után, de ingyenesen a növényekből. Ősz­től mindkét településen újra él­nek a fenti lehetőségek. megvásárolni a tüzelőt, ha friss vágású fáról van szó - mondta. - Amennyiben au­gusztus végén, szeptember elején szerzik be a fát, akkor az már nem tud fűtésj^szezon kezdetéig rendesen kiszárad­ni. Egyébként mostanra vál­toztak a vásárlói szokások is a korábbiakhoz képest: egy­re többen aprítva kérik a fát, mert rájöttek, hogy nem éri meg vesződni vele otthon. Vagy ha meg esetleg külön embert fogadnak rá, akkor annyival fizetnek többet, mintha már eleve aprítva kér­nék - fűzte hozzá. ■ Ön vásárolt már tüzelőt télire? Szavazzon hírportálunkon —■ ma 16 óráig: SZ0U0N.hu JK A szavazás eredményét a hétfői szá­munkban közöljük. On megvette már a téli tüzelőt? megkérdeztük A válaszadók szerint érdemes időben gondolni a fűtési szezonra Huszonöt autóval készül a katasztrófavédelem GERGŐ SZONJA, SZOLNOK: - A rokonságunkban van olyan, aki már megvette a téli tüzelőt. Ők minden évben nyár végén be­szerzik a tüzelőanyagot, ugyan­is csak ezzel fűtenek egész év­ben. Ez sokkal olcsóbb, mint a gáz. Mi sajnos nem fával fű­tünk, de gondolkoztunk már azon, hogy veszünk egy kandal­lót, mert hosszú távon keveseb­bet kellene fűtésre költenünk. KISS MIHÁLY, KISÚJSZÁLLÁS: ­Ebben a negyvenfokos meleg­ben szerintem az ember még nem a télre készül. Már az ára­kat nézegettem, mert van egy kandallónk és abban rásegítés­ként be-be szoktunk télen gyúj­tani, de még nem vásároltam mega téli tüzelőt. Megvárom a nyugdíjat, és azt követően fo­gom megvenni a húsz-huszonöt mázsa fát. MAKULÁNÉ BANYA MÁRIA, JÁSZ­BERÉNY: - A tüzelő vásárlását a tanszerek beszerzését köve­tően kezdjük el, de először most az iskolára készülünk. Ilyenkor augusztusban első­sorban a gyerekek tanszereit vásároljuk meg. A nyári mun­kát követően pedig az ősz első hónapjában, szeptemberben lesz lehetőség a téli tűzrevaló beszerzésére. GYŐRINÉ KOVÁCS ILDIKÓ, KAR­CAG: - Nekünk konvektoros fűté­sünk van, de édesanyám cserép­kályhával fűt, neki minden év­ben mi vesszük mega tüzelőt, és a férjem segít neki felhasogatni. Mivel tavaly őszre hagytam a vételt, s akkorra pár száz forint­tal megemelkedett a fa ára, így a múlt hónapban megvettük a harminc mázsa tűzrevalót, amit a gyerekekkel be is hordtunk. ► Folytatás az 1. oldalról tótáné hozzátette, a tűzvédel­mi hatóságnak egyébként jogo­sultsága van arra, hogy ha valahol nem tartják be a vonatkozó tűzvé­delmi előírásokat vagy az intézkedé­sek nem garantálják megfele­lően a látogatók biztonságát, úgy az adott rendezvény meg­tartását megtiltsa, illetve meg­szakítsa.- Az elmúlt évek rendkívüli időjárására tekintettel felhívjuk a lakosok figyelmét arra, hogy a tömegrendezvényeken fokozott óvatossággal és körültekintés­sel vegyenek részt - mondta a szakember. - Kérünk minden­kit, hogy időben tájékozódjon a meteorológiai előrejelzésekről és a várható időjá­rásnak megfelelően mérlegelje a ren­dezvényeken való részvételt. Kritikus esetek­ben, ha az időjárási viszonyok indokolttá teszik, a katasztrófa- védelmi igazgatóság javaslatot tehet a rendezvényszervező felé az esemény leállítására. Ebben az esetben kérjük a lakosok szí­ves megértését és közreműködé­sét, hiszen intézkedéseink az ő biztonságukat szolgálják - hang­súlyozta a hivatalvezető. ■ ■ Mindenki időben tájékozódjon a meteorológiai előrejelzésekről. A víziakácot ingyen adja az önkormányzat

Next

/
Thumbnails
Contents