Új Néplap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-15 / 190. szám

4 JÁSZSÁG 2013. AUGUSZTUS 15., CSÜTÖRTÖK liyillliilll'IBHiilliHllllllilfiraillilllllllillllliMIIBIfill^liililíiiilii Nincs egyetértés útügyben főút Eltérően látják a felek, miért csúszik az építkezés ■­Pócs János: Sem a tervek, sem a szükséges fejlesztési összegek nem álltak rendel­kezésre a Jászság útjainak fejlesztésére Díszünnepséget szerveznek a várossá avatás évfordulójára ünnep Jászfényszarun augusz­tus 19-én rendezik meg a „20 éves a város” díszünnepséget, amelynek fővédnöke Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisz­ter, háziasszonya pedig Cserháti Ágnes műsorvezető. A délután fél négykor kezdődő ünnepsé­gen Bolla János jászkapitány felvezetésével bemutatják a megújult városközpontot, majd öt órakor díszünnepség lesz. A köszöntőket, beszédeket köve­tően felavatják IV. Béla szobrát, Győrfi Sándor szobrászművész alkotását. Átadják a helyi ki­tüntetéseket a Városháza Dísz­termében. Az ünnepséget töb­bek között jászfényszarui ízek fesztiválja, zenés programok, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar koncertje, fotókiállítás, tűzijáték színesíti. ■ I. A. Megtervezték a monostori csatornahálózatot beruházás Elkészült Puszta- monostor és Jászfényszaru kö­zös fejlesztési elképzeléseként a települések szennyvízcsa­torna rendszerének bővítési terve. Sári Ferenc Puszta- monostor polgármestere el­mondta, településük esetében ez gyakorlatilag a szenny­vízcsatorna-hálózat kiépítési tervét jelenti, Jászfényszarun pedig a tisztítómű kapacitá­sának bővítését. A monostori beruházásrész mintegy 700 millió forintra tehető, a teljes beruházás költsége pedig eléri az egymilliárd forintot. A települések a közeljövő­ben pályázatot nyújtanak be a kivitelezési költségére. A pá­lyázat maximális támogatása esetén a bekerülési költség ki­lencven százalékát hívhatják majd le a fejlesztési keretből, ugyanakkor a fennmaradó tíz százalékos önrész finanszíro­zására is pályázatot szeretné­nek benyújtani. Amennyiben megvalósul a fejlesztés, akkor az lesz Pusztamonostor újkori történetének legnagyobb be­ruházása. Ezt követően pedig a helyi úthálózat teljes kiépíté­sére koncentrálnak majd. ■ B. CS. Továbbra is a viták kereszttü­zében áll, hogy miért nem in­dult meg korábban a Jászság egyik közlekedési ütőerének tekinthető 31-es számú főút felújítása. Illetve miért várat magára a Jászberényt megke­rülő körgyűrű építése. A kor­mánypárti és ellenzéki politi­kusok homlokegyenest mást mondanak a beruházásokkal kapcsolatban. Banka Csaba- Már egy éve készen kellene lennie a 31-es számú főút fel­újításának, de a munka még el sem kezdődött - mondta Dr. Szekeres Imre országgyűlési képviselő tegnap kora délután tartott sajtótájékoztatóján Jász­berény határában. A 31-es fő­út, illetve a Jászberény meg­kerülő út körforgalmi csomó­pontjában tartott tájékoztatón a szocialista képviselő azt fir­tatta, hogy miért csúszik évek óta a kivitelezés annak ellené­re, hogy a szaktárca vezetőjé­től kapott információ szerint a pénz korábban is meg volt az építkezésre. A politikus kifejtette, hogy 2007-ben, az előző kormány idején született döntés a Jász­ságot kelet-nyugati irányban keresztező főútvonal meg­újításáról. Az előkészítés két évig tartott, majd 2009 dere­kán a Jászapáti központjában található csomópont átterve­zése miatt néhány hónapot tolódott az eljárás. (Az apáti templomkert megóvását vetet­ték fel helybéliek annak ide­jén.) Mindenesetre a munkát 2010 tavaszán meg lehetett volna kezdeni, de az új kor­mány leállította a fejlesztést. Mindezek után többször kért tájékoztatást a képviselő a NIF, illetve a fejlesztési tárca miniszterétől, s minden alka­lommal az előkészítés, az ad­pócs János, a térség ország- gyűlési képviselője lapunk ér­deklődésére hozzátette, hogy legutolsó információi szerint a 31-es főút megerősítése és fel­újítása a következő évben be­fejeződik, ezt követően pedig 2014 végére elkezdődhet a Jászberényt megkerülő kör­gyűrű utolsó ütemének építé­se. Illetve a jövő esztendő ta­minisztráció bonyolultságára hivatkoztak. Több alkalom­mal aláhúzták, hogy a szük­séges pénz rendelkezésre áll.- Az unió fejlesztési kereté­ből rendelkezésre állt a pénz 2007 után, annak ellenére, hogy a térség jelenlegi ország- gyűlési képviselői ennek el­lenkezőjét nyilatkozták az el­múlt időszakban - tette hozzá Dr. Szekeres Imre - a késleke­déssel pedig a homályba vész a Jászberényt megkerülő út befejező ütemének megépíté­se is. Az alsó-jászsági mellék­utak (Jászboldogháza - János- hida; Jászapáti - Jászszentand- rás) felújítását 2010 tavaszán kezdeni kellett volna, de az új vaszán megkezdődik a 32-es főútvonal megújítása is. A képviselő - aki egyben Jász­apáti polgármestere is - mind­ehhez hozzátette, az elmúlt időszakban mindazokat a mó­dosításokat, korrekciókat haj­tották végre a dokumentáció­ban, amelyet az Európai Unió illetékesei kértek és szüksé­gesnek ítéltek meg. kormány ezen fejlesztéseket is leállította. A Jászberény - Jászfelsőszentgyörgyi út épí­tését pedig eredetileg is mos­tanra ütemezték.- Részleteiben nem szeret­ném kommentálni mindazt, amit Szekeres Imre elmon­dott, ugyanakkor általános­ságban elmondható, hogy sem a tervek, sem a szükséges fej­lesztési összegek nem álltak rendelkezésre a Jászság útjai­nak fejlesztésére, állítson bár­mit is képviselőtársam - mu­tatott rá ismételten Pócs János országgyűlési képviselő. A fideszes honatya hozzá­tette, hogy a nemrégiben megindult mellékút felújítá­sokra is az elmúlt években csoportosították át a pénzt, ennek köszönhető, hogy most már dolgozhatnak a kivitele­zésen, korábban nem volt meg a fedezet. Véleménye szerint a szocialista politikus tájé­koztatója nem több mint kam­pányfogás, a helyzet viszont az, hogy a főút felújítása idén szeptemberben elkezdődik, ha minden rendben volt 2010- ben az előkészítéssel, miért nem indult meg a munka ak­kor - tette hozzá. Támogatással épül a ravatalozó jászapáti n a tervek sze­rint októberben adják át az új ravatalozót, amely önkormányzati forrásból és a lakosok adományaiból épülhet meg. A munkálatok folyamatban vannak. A 35 millió forintos beruházás megvalósulásához a he­lyiek ezer, ötezer és tízezer forintos téglajegyeket vásá­rolhatnak támogatásként. Az új ravatalozó Makovecz Imre építész szellemiségét idézi. Az új ravatalozó meg­építéséért júliusban Mága Zoltán világhírű hegedű- művész adott jótékonysági koncertet a római katolikus templomban, amelyet a „Jászapáti, a mi városunk” Alapítvány szervezett. Kitüntetik a herényi KÉSZ elnökét A keresztény Értelmisé­giek Szövetsége Jászberényi Szervezete elnöke, dr. Suba György augusztus 15-én, ma veheti át Szolnokon a Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyéért kitüntetést. Utcaszínház szórakoztatott A fényszaruiak Baráti Egye­sülete szervezésében a na­pokban különleges élmény­nyel várták a város lakóit a főtéri zenepavilonnál. Főtéri vásári komédia címmel ut­caszínház szórakoztatta a közönséget. A Fortuna Együttes Mrozek Szerenád című egyfelvonásos darabját tekinthették meg az érdek­lődők. Szeptembertől folytatódik a sorozat JÁSZBERÉNYBEN, A városi könyvtárban szeptember­től folytatódik a Világokon át, barangolás a metafizika világában című előadás- sorozat, amely a spirituális létszemlélet kérdéseivel, gondolataival foglalkozik. Szeptember 13-án Verebes György festőművész, filozó­fus lesz az előadássorozat vendége, aki szellemi ki­találója és alapító tagja a Szolnoki Képzőművészeti Társaságnak. Előadásának témája a tudatos élet. Hamarosan kezdődhetnek a felújítások ' Arany János szülővárosába készülnek meghívás Jászsági dalok, táncok, népi játékok szerepelnek a programban Egyelőre nincs pénz a gondnoki szolgálatra A Jászberényi Hagyományőr­ző Együttes meghívást kapott Nagyszalontára, az ott szerve­zett Kolbász Fesztivál egyik fellépő együtteseként. Mint azt Kocsán László, a csoport alapító művészeti vezetője el­mondta, Arany János szülővá­rosában egész órás műsort kell bemutatniuk a közönségnek. A jászberényi közönség már meg­ismerhette műsorukat, amelyet a Csángó Fesztivál nyitónapján adtak elő. Az akkor bemutatott műsoruk bővített változatát ad­ják majd elő. Az eseményről már egyeztettek Nagyszalonta polgármesterével, aki a napok­ban jelen volt Jászberényben a Magyar-Magyar Konferenci­A Jászság folklórhagyatékát mutatják be fellépéseiken án. Kocsán László hozzátette, a meghívást annak is köszön­hetik, hogy Jászberény egyik vezető vállalkozása, a Jász Plasztik Kft. működtet Nagy­szalontán egy gyáregységet. Támogatássukkal utazhatnak a határmenti városba szeptem­ber végén. A csoport idén ünnepli meg­alapításának 15. jubileumát. Az évforduló kapcsán egy be­mutatót terveztek már a tavasz- szal is, ugyanakkor ez akkor a Lehel Film-Színház felújítása miatt elmaradt. A jelenlegi ter­vek szerint a jubileumi műsort november 20-án tarthatják majd meg az akkorra remélhetőleg megújult épületben. ■ BANKA hiány Egyelőre nem lehet ponto­san tudni, hogy Jászszentandrás honnan teremti elő a tanyagond­noki szolgálat működtetéséhez szükséges összeget. A kistele­pülés kiterjedt tanyavilágában élők számára létfontosságú, hogy a szolgálat rendszeresen segítséget nyújtson például az ebéd kiszállításában, a bevásár­lásában, vagy épp a gyógysze­rek kiváltásában az ott élőknek. Banka Ferenc polgármester el­mondta, hogy jelenleg ötmillió forint hiányzik a szolgálat éves működtetési költségéből, de egyelőre nem tudják, hogy ezt honnan teremtik elő.- Mivel önkormányzatunk számára nem kötelező feladat a tanyagondnoki szolgálat mű­ködtetése, így normatív finan­szírozást sem kaphatunk rá - jegyzi meg a polgármester. - Ugyanakkor azt sem tehetjük meg, hogy felszámoljuk a hosz- szú évek óta jól működő szolgá­latot. Saját forrásból kell majd pótolni a hiányzó összeget, amit valószínű egy másik területről kell elvonni. Nem egyszerű feladatról van szó, hiszen számos olyan terület van a kistelepülésen ellátott fel­adatok közül, amelyek alulfinan­szírozottak. Olyan feladatoktól például, mint a gyermekétkez­tetés, vagy épp a közvilágítás, azonban kétséges feladatnak tű­nik a pénzelvonás. ■ B. CS. Dr. Szekeres Imre: 2010-ben az új kormány leállította a fejlesztést, pedig már 2007-ben ^rendelkezésre állt a szükséges pénzforrás

Next

/
Thumbnails
Contents