Új Néplap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-10 / 186. szám

2013. AUGUSZTUS 10., SZOMBAT KERESZTREJTVÉNY - SZOLGÁLTATÁS GÖRBÜLJÖN A BOT! * GÖRBÜLJÖN A BOT! * GÖRBÜLJÖN A BOT! A pontyhorgászat kisiskolája alapok Hogyan is pecázzuk ki „nemzeti halunkat”? A ponty a lassú folyású folyó, illetve lassú áramlású állóvi­zeket kedveli. Mivel oxigénigé- nye csekély és némely változata (bőrponty, tükörponyt) képe­sek a légköri levegőt felvenni a bőrön keresztül, ezért ilyen helyeken kell keresnünk. Ma­gyarországon szinte minden vízben előfordul a „nemzeti ha­lunk”. A folyóvizekben a kőgá­tak mögötti nyugodt részeken, kisebb öblökben, partbiztosító kőrézsűk mentén, torkolatok­nál találjuk meg. Az állóvize­ken vándorol. A nagy nyári melegben, amikor a víz oldott oxigénszintje alacsony, a ponty gyakran feljön a vízfelszínre és légköri levegő szippantásá­val pótolja az oxigént. Vannak viszont árulkodó jelek, amiről fel lehet ismerni, hogy pontyok tartózkodnak a horgászhelyün­kön. Egyik ilyen jellegzetes a hal vízből való kiugrása, ez főleg nyári melegben tapasz­talható. A vízfenékről felszálló buboréksor is lehet jele a hal­nak. A ponty gyakran szeszé­lyes halként viselkedik, főleg azokon a vizeken, ahol meg­felelő mennyiségű táplálékot talál. Ilyenkor bizalmatlanná válik a vízben gyanúsan úszó, lebegő csalival szemben. Elég­gé érzékeny az időjárásra, főleg y a frontokra, illetve a frontokat § r , „ , , z kísérő légáramlatokra. Hideg- | front betörés előtt, mikor a dé- I li szel megélénkül (meleg szél j fúj), az idő fülledt meleg, főleg | nyári napokon, a ponty étvágya 2 csökken. Miután betört a front és megérkezett a hűvösebb leve­gő, a szélirány északi, észak-ke­leti irányú lesz, a ponty elkezd enni, gyakran annyira, hogy egymást érik a kapások. Amint az időjárás megnyugszik, front­mentessé válik, a ponty ét­vágya kissé csökken, de még ekkor is eredménnyel fogható. Melegfront betörés előtt az ét­vágya visszaesik. A klasszikus pontyozó szere­lék az úszós. A hagyományos osztott súlyú szereléket nyüt vízen alkalmazzuk, ahol nem akarjuk, hogy a csali a vízfene­ket érje. Fenekező módszerrel is eredményesen horgászhatunk pontyra, főleg ott, ahol a parttól messzebb tanyáznak és úszós készséggel már nem lehet el­érni őket. A bojüzó módszer az utóbbi időben terjedt el és forra­dalmasította a pontyhorgásza­tot. A bojli tésztát jelent. Kuko­ricát főleg nyáron használjunk. A pontyok kitartó harcosok, még az utolsó pillanatban is tartogathatnak meglepe­téseket a horgász számára. Nagyobb pontyokra jellemző a hosszú egyenletes kiroha­nás, ha nincs elég zsinórunk gyakran elveszítjük a halat. Általában megakasztás után szokták elveszíteni a legtöbb halat, mert a horog nem jól akad, ezért semmi esetre se erőltessük. Amint a hal fárad lassan körözni kezd, egy-egy ilyen fordulónál kényszerít- sük a vízfelszínre és leve­gőztessük meg. Egy idő után oldalára dől és hagyja magát vontatni, még ekkor se teljes a győzelem, ugyanis még egy kritikus mozzanat hátra vah, a szákolás. Ilyenkor szokott a ponty megugrani a szák lát­tán, ezért semmi esetre sem a szákot toljuk a hal felé, inkább a halat húzzuk a vízbe tartott szákra és egy határozott moz­dulattal emeljük meg a szákot, majd annak elejét fogva emel­jük ki. ■ Mészáros Géza Pontyra egész évben horgászhatunk, bár megdolgoztat bennünket VADÁSZ­KUTYA NYELŐ­CSŐ ROVAR PÁNCÉLJA r AUTÓJELE REND. OSZTÁLY SZÍNÉSZ (MIKLÓS) r TOLSZTOJ (OROSZ ÍRÓ VOLT) r KÖZ­ÉRZET. HOGYLÉT r EURÓPAI 1 ORSZÁG r ... BABA (MESEHŐS) f TAKARÓ. 1 DUNYHA I MÓKUS LAKHELYE A NEWTONI JELE j ÖRVEND, MULAT-► MONDAHŐS (VILMOS)-► 1 I _ 1V NORVÉG AUTÓJEL PASSZOL (HOZZÁ) r 1 ÉBRED ÁDÁM, BECÉZVE PERUI AUTÓJEL * OLDÓDIK, ENGED SZEMÉLY­EMRE' HELYTE­LENÍT AMELY SZEMÉLY FEKETE MADÁR 1 ELNÖK. RÖV. A FEJ RÉSZE KOTO­RÁSZIK A NYAK RÉSZE r. A . + KUTYA­SZORÍTÓ FOSZTÓ­KÉPZŐ REJTŐZ­KÖDIK BARNÁS­VÖRÖS NYÍLÁS­ZÁRÓ * 1 TEKERCS JÓHISZE­MŰSÉG VIDÉKI, VIDÉKIES r NYAKRA-... PARKOLÓ JELE ÉGÉS­TERMÉK GYOM­NÖVÉNY KERESVE VÉGIGNÉZ SAJTÓ­ORGÁNUM HON­VÉDELMI ASZ. ROV DIAGO­NÁLIS FŰSZERES r 1 ZUHA­NYOZIK 1 NÓIBÁJ-► TÁGUL, TERJED SZABADÍT TRCMB !A, HANG KÁRTYAJÁ­TÉK-► 1-...; -ZET HOSSZÚ, FŐTT TÉSZTA-► SATÖBBI RÖV DURVA A FOCISTA r 1 SEMMIKOR-*­* RÖVID MORZEJEL-*■ ZÖLDSÉG­FÉLESÉG HAD­APRÓD KÍNOS HELYZET-► 1 MILYEN CÉLLAL? 1 KÖTET, RÖV. VÁGYÓDÓ ISTENTISZ­TELET SÉRÜLÉS r TAKTUS-► 1 KÖVETSÉGI DOLGOZÓ 1 BUNGALÓ, BÓDÉ ATLÉTIKA, RÖV. SPORT­FEGYVER-► I i PARA­DICSOM-► BRUTÁLIS ELME EGYNEMŰI r ' V. <% 7 __L SEMMIRE­KELLŐ FOGADÁ­SÁRA (NÉP.) I OSZTÁLY, RÖV. A LITER JELE A GÖRÖG ÁBÉCÉ HETEDIK BETŰJE , L E > "T~ i — A TÖBBES SZÁM JELE HÉT VÉGI MŰSORAJÁNLÓ SZOMBAT SZOLNOK TV 6.00 Aktuális 6.30 Téma volt az idén... 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális 7.30 Téma volt az idén... 8.00 Aktuális 8.30 Téma volt az idén... 9.00 Örökségünk 9.30 Aranykosár 10.30 Kék mezőben fehér rózsa, 4. rész 11.00 Liturgia 11.25 Fórum 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Téma volt az idén... 13.00 Sajtóasztal 14.00 Aktuális 14.30 Téma volt az idén... 15.00 Halak, vizek - horgászmagazin 15.30 EuroKinderchon Magyar folklórest 17.00 Szolnoksport 17.30 ART-JÁRÓ - Kantáta 18.30 Mese percek 19.00 Aktuális - Visszatekintő 19.20 Napi üzenet 19:30 Aranykosár - kívánságműsor 20.30 Valóságos kincsesbánya 21.00 Kul- túrkorzó 21.30 EuroKinderchon Templomi koncert 23.00 Képújság szolnoktv@szolnoktv.hu. SZOLNOK FM 0.00-7.00 Helyből a legjobb magyar slá­ger megy! 7.00-13.00 Szolnok FM Hétvége Csibrán Szilviával 13.00-20.00 Szolnok FM Kívánságműsor Nagy Szilárddal 20.00- 24.00 Saturday Night Shit - Bárány Attilával www.szolnokfm.hu. AKTIV RADI 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 7.00 Aktív weekend - kedvencek pihenés­hez 12.00 Kívánságműsor 15.00 Media Markt-toplista - a vásárlók kedvencei 16.00 Aktív weekend - kedvencek pihenéshez 18.00 Club 30 - szombat esti warm up Imhouse-zal 20.00-24.00 Party cafe - klubkedvencek és a legjobb dance dalok aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RADIO 102.4 8.00 .Amadeus Weekend” - élő zenés mű­sor 14.00 .Kultusz” - ismétlés 16.00 .Dol­ce Vita” életmódmagazin 18.00 ,Euro Top 40” európai slágerlista zenei összeállítás majd non-stop zene vasárnap reggel 8 óráig amadeusradio@amadeusradio.hu VASARItóP SZOLNOK TV 6.00 Aktuális - Visszatekintő 6.25 Halak, vizek 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális - Visz- szatekintó 7.30 Szolnoksport 8.00 Aktuális - Visszatekintő 8.25 Mesepercek 8.30 Litur­gia 9.00 Legizgalmasabb mérkőzések - Szol­noki Olaj KK-MZT Skopje 11.00 Elixir 11.25 Kultúrkorzó 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuá­lis - Visszatekintő 12.30 ART-JÁRÓ - A bögre 13.30 Termálkincskereső 14.00 Múzeumi Szabadegyetem 15.00 Zsáner 15.30 Szöve­gek beszélgetése 16.30 Sajtóasztal 17.30 EuroKinderchon Múhelyzáró 19.00 Aktuá­lis visszatekintő 19.20 Napi üzenet 19.30 Liturgia 20.00 Aktuális visszatekintő 20.30 Kék mezőben fehér rózsa, 4. rész 21.30 Szolnoktudás Egyeteme 23.00 Képújság szolnoktv@szolnoktv.hu SZOLNOK FM 0.00-7.00 Helyből a legjobb magyar slá­ger megy! 7.00-13.00 Szolnok FM Hétvé­ge Bagi Timivel 13.00-14.00 Páholyból - Színház, mozi, közélet - magazinműsor Barabás Nórával 14.00-20.00 Szolnok FM Hétvége Túróczi Imrével és Bagi Timi- vel.20.00-24.00 Disco’s Hit Bárány Attilával www.szolnokfm.hu. AKTIV RADII 00.00 Álomzóna: zenés éjszakai műsor 5.00 Hungáriádé: magyar zenei váloga­tás 6.00 Aktív reggeli: vasárnap reggeli ébresztő 8.00 Aktív Top 20: zenei műsor 11.00 Aktív ajánló: a legújabb zenék aján­lóműsora 12.00 InterAktív: SMS- és élő telefonos kívánságműsor 15.00 Aktív ho­roszkóp 16.00 Aktív Triumvirátus: vasárnap délutáni őrület 17.00 InterAktív: SMS- és élő telefonos kívánságműsor 19.00 Ak­tív weekend: válogatás a hét zenéiből 22.00 Aktív night éjszakai zenei válogatás aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RADIO 102.4 8.00 „Amadeus Weekend” - élő zenés műsor, benne: 10.00-12.00 „Zamat” gasztronómiai magazin 15.00 Nekem 80 - retro zenei műsor 16.00 Amadeus Friss 17.00 Rétikul - női magazin 18.00 Ritmusbazár 19.00 „Világjáró" utazási ma­gazin 20.00 Tempómat - ismétlés 21.00 Erdőjárók - vadász- és környezetvédelmi magazin 22.00 Dolce Vita - ismétlés majd nonstop zene hétfő reggel 6 óráig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltoztatás jogát minden adó fenntartja! PROGRAMAJANLO MOZI SZOMBAT MAI MŰSOR. Szolnok. Cinema City: Far­kas, 3D (16) 12.15,17.00,19.30,22.00. Gru 2 (6) 10.00,14.15. Gru 2,3D (6) 12.00, 16.30. Hupikék törpikék 2 3D (6) 10.45, 15.15.17.30. Hupikék törpikék 2 (6) 13.00. Nagyfiúk 2 (12) 14.45,18.30,20.30,22.30. Red 2 (16) 11.15,13.30,15.45,18.00, 20.15.22.30. Szörny egyetem, 3D (6) 10.00. Tűzgyűrű, 3D (12) 19.45. Z világháború, 3D (16) 22.15. TISZApART mozi: Hupikék törpikék 2 (0) 16.00, Tüskevár (0) 16.15, Red 2 (12) 18.00, Isten szolgája: Sándor István-szalézi vértanú (16) 18.00, Péntek Barcelonában (16) 18.15, Első éjszaka (16) 20.00, Toszkán szépség (16) 20.15, Csak Isten bocsáthat meg (16) 20.30. VASÁRNAP MAI MŰSOR. Szolnok. Cinema City: Farkas 3D (16) 12.15,1700,19.30. Gru 2 (6) 10.00, 14.15. Gru 2,3D (6) 12.00,16.30. Hupikék törpikék 2,3D (6) 10.45,15.15,17.30. Hu­pikék törpikék 2 (6) 13.00. Nagyfiúk 2 (12) 14.45,18.30,20.30. Red 2 (16) 11.15, 13.30.15.45.18.00. 20.15. Szörny egyetem, 3D (6) 10.00. Tűzgyűrű 3D (12) 19.45. TISZA­pART mozi: Hupikék törpikék 2 (0) 16.00, Tüskevár (0) 16.15, Red 2 (12) 18.00, Isten szolgája: Sándor István-szalézi vértanú (16) 18.00, Péntek Barcelonában (16) 18.15, Első éjszaka (16) 20.00, Toszkán szépség (16) 20.15, Csak Isten bocsáthat meg (16) 20.30. VERSENY SZANDASZŐLŐS. Ma ismét versenyre hívják a halételek kedvelőit és azokat, akik szeretnék megmérettetni szakácstudo­mányukat Reggel nyolc órakor kezdődik a Szandai Halételfőző Verseny a Szandaszőlősi Általános Iskola udvarán. Kilenc órától „Csa­lafinta csali csodák" címmel gyermekfoglal­kozás várja a kicsiket, 10 órától Ábel Tibor nótashowja szórakoztatja a közönséget. CSÁNGÓ FESZTIVÁL JÁSZBERÉNY. Folkmisét tartanak a mold­vai és gyimesi csángókkal és külföldi együt­tesekkel ma 9 órától a Nagyboldogasszony Római Katolikus Főtemplomban. A Szent­misén a mélyen vallásos moldvai és gyimesi csángókon kívül részt vesznek a fesztiválra érkező külföldi nemzetek, nemzetiségek képviselői is. A folkmise nagyon szép és ma­gasztos része a Csángó Fesztiválnak, amely lelki feltöttődést adhat az ide látogatónak. Tíz órától a Margit-sziget külső részén gyerek- programok, népi gyerekjátékok várják a kicsi­ket A kirakodó vásár forgatagában az aprók tere nyújtja a gyermekeknek az önfeledt szó­rakozás lehetőségét. Szakemberek vezeté­sével a gyerekek megismerkedhetnek a népi játékokkal, bemutathatják, kipróbálhatják kézügyességüket is. A Tarisznyás műhelyben 10 órától 18 óráig több mint 30 féle fonott és fából készült ügyességi játékok gyűjtemé­nyét tekinthetik meg az érdeklődők. Délután három órától a Jászjákóhalmi íjász Egyesület íjász bemutatót tart. Szintén 15 órától az „Egy asszony két vétkecskéje” című előadást tekinthetik meg Kóka Rozália előadásában a Margit-szigeten. Délután öt órától a Bara zenekar koncertezik. Este hét órától a Langa- léta Garabonciások műsoráttekinthetik meg SZIMFONIKUS NYÁR SZOLNOK. Holnap 20 óra 30 perctől La­tin Karnevál várja az érdeklődőket a Tiszai Hajósok terén. Közreműködő énekesek: Kun Ágnes, Lőrincz Judit, Balczó Péter, Bot Gábor. Táncosok: Püspöki Dávid, Markó Ágnes. Vezényel: Hámori Máté. Az Új Néplapban szereplő programok, műso­rok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További progra­mok a Szoljon.hu hírportálon olvashatók. HÉT VÉGI ÁLLATORVOSI HELYETTESÍTÉSI REND ÉS GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormány- hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága (Szolnok) tájékoztatása szerint e hét végén az alábbi állatorvosok látják el az ügyeleti szolgálatot: SZOLNOKI KERÜLET: Besenyszög, Csa­taszög, Hunyadfalva, Kőtelek, Nagykörű, Tiszasüly: dr. Terjéki Edit, Szolnok, Szántó krt. 59.7:70/433-50-35 Szolnok, Tiszaje- nő, Tiszavárkony, Tószeg, Vezseny, Kengyel, Martfű, Rákóczifalva, Rákőcziújfalu, Szajol, Tiszatenyő, Szászberek, Újszász, Zagyvaré- kas: dr. Vissi Ferenc, Szolnok, Vörösmező u. 223.7:20/964-7890. JÁSZBERÉNYI KERÜLET: Jászágó, Jászárokszállás, Jászberény, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jász- jákóhalma, Pusztamonostor: dr. Szűcs Imre, Jászárokszállás, Horváth u. 26/b 7: 57/431-096,20/968-6761 Alattyán, János- hida, Jászalsószentgyörgy, Jászboldogháza, Jásztelek, Jászapáti, Jászivány, Jászkisér, Jászszentandrás, Jászladány: dr. Szűcs Imre, Jászárokszállás, Horváth u. 26/b 7: 57/431-096,20/968-6761. KUNSZENTMÁRTONI KERÜLET: Ci­bakháza, Nagyrév, Tiszaföldvár, Tiszainoka, Tiszakürt: dr. Tátrai József, Tiszaföldvár, O.Nagy B. u. 33/a 7:56/470-258,30/995- 5613 Csépa, Cserkeszőlő, Kungyalu, Kunszentmárton, Mesterszállás, Mező- hék, Öcsöd, Szelevény, Tiszasas: dr. Tátrai József, Tiszaföldvár, O.Nagy B. u. 33/a 7: 56/470-258, 30/995-5613. KARCAGI KERÜLET: Karcag, Berekfürdő: dr. Dániel Mihály, Karcag, Széchenyi sgt. 40. 7:59/313-807,30/205-3260 Kunmada­ras: dr. Sinka Nándor, Kunmadaras, Karcagi út 21/a. 7:59/327-830,30/925-8653. Abádszalók, Nagyiván, Tiszabura, Tisza- derzs, Tiszafüred, Tiszagyenda, Tiszaigar, Tiszaörs, Tiszaroff, Tiszaszentimre, Tisza- szőlős, Tomajmonostora, Újszentgyörgy: dr. Koska Gábor, Tiszafüred, Csillag út 1. 7: 59/351-669,30/945-4101 Kunhegyes: dr. Laky Zsolt, Kunhegyes, Toldi M. u. 2.7:. 59/326.213,30/218-9835. MEZŐTÚRI KERÜLET: Törőkszentmiklós, Tiszapüspöki: dr. Nagy József, Törökszent- miklós, Bethlen G. u. 12/a. 7:20/9415- 638 Kisújszállás, Kenderes, Fegyvernek, Kuncsorba, Örményes, Tiszabő: dr. 7atár Gábor, Fegyvernek, Dózsa Gy. út 63.7: 30/3303-745 Mezőtúr, Kétpó, Túrkeve: dr. Bodó Péter, Túrkeve, József A, u. 16,7: 20/975-1073. KÉSZENLÉTI, JÁRVÁNYÜGYI ÜGYELE­TES: dr. Konrád Ede, Kengyel, Áchim A. u. 14.7: 30/434-2758,30/928-6114. GYÓGYSZERTÁRAK Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal megyei főgyógyszerésze tájékoztatása szerint Szol­nokon a gyógyszertári ügyelet hétköznap a legtovább nyitva tartó gyógyszertárak (NOVA Gyógyszertár Szolnok Pláza - Ady E. út 28/A., Adum - Tesco, Téglagyári út 30., r Pelikán Patika - Ady E. u. 15., Levendula (Széchenyi krt. 6/A 2-4.) zárásakor, 20 órakor kezdődik. Szombaton 20 óráig tart nyitva a NOVA Gyógy­szertár Szolnok Pláza és az Adum. SZOMBATONKÉNT RÉSZLEGESEN NYITVA TART: Agora (Ságvári krt. 23.), Korona (Dózsa Gy. út 26-28.), Kossuth (Kos­suth tér 7-8.), Feher kereszt (Baross u. 5.), Magiszter (Széchenyi krt. 121.), Széchenyi (Széchenyi krt. 129.), Pelikán (Ady E. u. 15.), Pingvin (Jászkürt u. 1.), Szanda (Krúdy Gy. u. 108.), Szent Orbán (Munkácsy u. 15.) és a Calendula (Mátyás kir. u. 29.) gyógyszertár. Vasárnap 18 óráig tart nyitva a NOVA és 19 óráig az Áflum és a Mosoly (Auchan áruház­ban) gyógyszertár. Ünnepnapon a gyógyszertárak zárva van­nak, az ügyeletes gyógyszertár reggel 8 órától másnap reggel 8-ig biztosítja a lakos­ság sürgős gyógyszerellátását. E hét végén Szolnokon szombaton 20 órá­tól az Agora (Ságvári Krt. 23.), vasárnap 19 órától a Városmajor (Városmajor út 55.), gyógyszertár az ügyeletes. VIDÉKEN: Jászapáti: szombaton az István Király, vasárnap az István Király. Jászárok- száliás: vasárnap az Agora, Jászberény: szombaton a Zöldkereszt, vasárnap a Szent- háromság, Karcag: vasárnap az Oroszlán, Kisújszállás: szombaton és vasárnap a Zől- dy, Kunszentmárton: szombaton és vasár­nap a Kéki, Tiszaföldvár: vasárnap a Kígyó, Törőkszentmiklós: szombaton és vasárnap a Fontana, Túrkeve: vasárnap a Megváltó az ügyeletes gyógyszertár. Állatgyógyszertár: Szolnok, Arany J. u,14/a. Tel./Fax: 515-172. Szombaton: 9.00-12.00). TEMETKEZÉS Hirdetés Pietas Temetkezés. Szolnok, Temető u. 10. Telefon: 06/20/474-4930,06/20/474- 4929.

Next

/
Thumbnails
Contents