Új Néplap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-08 / 157. szám

2013. JÚLIUS 8., HÉTFŐ TÜKÖR-SZOLGÁLTATÁS I 'ill illll'll IWIIIWIWIWBHMWBWIWWWM A hihetetlen kedvezmény a leggyanúsabb nyaralás előtt Nem árt körülnézni az utazási irodák között, hogy mit is garantálnak Gyönyörű tájakból igazán nincs hiány... Az azonban korántsem mindegy, milyen szállás, étkezés fogad minket az egész évben várt nyaraláson. Rossz meglepetés: saját fürdő helyett közös zuhanyozó a folyosón Benne vagyunk a nyaralási szezonban, nagyon sokan indulnak pihenni. Érdemes kiemelt figyelmet fordíta­ni arra, hogy kivel és hová utazik az ember. Kaszás Endre Az utaztató szakma egybe­hangzó tapasztalata, hogy azok az emberek, akik a válság évei előtt is szívesen utaztak, most sem mondanának le az ilyen él­vezetekről. Csak az a baj, hogy nem tudnak annyit áldozni rá. A kereslet és az igények vissza­esése eredményezte az úgyne­vezett „fapados” utak előretö­rését. A fogalom tartalmát egy olyan úttal lehet talán a legjob­ban szemléltetni, amelyik két nap alatt szállodai alvás nélkül megjárja mondjuk Velencét, avagy a másik irányban Prá­gát. Az utas ott volt, az élmény azonban összehasonlíthatatlan egy komfortos utazással. A nehéz anyagi helyzet az utazási irodákat is sújtja, rá­adásul újra nagyobb számban jelentek meg a piacon a csalárd utazásszervezők. Utaztatók vé­leménye szerint a bizonylat, számla nélküli pénzátvétel, nem is adott vagy fejléc nélkü­li, fénymásolt papíron szereplő szolgáltatási, illetve program­jegyzék, a részletes feltételeket rögzítő utazási szerződés hiá­nya keltheti fel elsősorban a va­kációra készülődök gyanúját. Kiemelten fontos a megfelelő utazási iroda kiválasztása, hi­szen máris hallani szóbeszédet néhány egység bedőléséről. Kiemelt szerepet kaphatnak a szerződésekben kikötött garan­ciák, azok betartását illetően pedig nagyobb bizalmat élvez­hetnek a már hosszabb ideje és stabil háttérrel működő, na­gyobb utazási irodák. A „hihe­tetlen” kedvezmények például mindig nagyon gyanúsak. az utazók átverésének egyik leggyakoribb módja a szállá­sokkal, szálláshelyekkel való manipulálás. GYAKRAN ELŐFORDUL, hogy amikor a nyaralni induló megérkezik befizetett szállás­helyére, az őt fogadó látvány köszönő viszonyban sincs az előzetesen akár képekkel il­lusztrálva ajánlott apartman­nal vagy szobával. ennél is bosszantóbb, ha, mondjuk, a komfortfokozat olyan szinten eltér, hogy a sa­játfürdőszoba helyett folyosói közös zuhanyozót kínálnak. egy magyar családdal esett meg nem olyan régen, hogy olasz városlátogató körútra fizettek be. Már nagyon vár­ták az utat, többek között a Rómában rájuk váró élmény- ket. A szállás tényleg nem volt drága, de olyan messze volt minden kiszemelt cél­ponttól, hogy Rómáig és visz- sza három-három órát kellett zötykölődni a buszon, az örök városra mindeközben pedig összesen két órája maradt a csoportnak. Amelynek tag­jai ezek után tényleg csak any- nyit tudnak elmondani az él­ményről, hogy „voltunk” Ró­mában is. Amikor az autóbuszon kalapoznak a sofőrnek az utazók lehúzásának má­sik tipikus módja, amikor az ügyfél az utazási irodában úgy kap olcsó árajánlatot, hogy a nyaralás egy teljesen lekopaszított konstrukciót, lényegében a szállás és a cso­portos utaztatás költségeit tartalmazza. Ilyen esetekben utána minden egyéb élmé­nyért - a fakultatív progra­mokért - extrán kell fizetni. nem ritka: később szólnak, hogy a repülőjegy ára nem tartalmazza a reptéri illeté­ket, esetleg a reptérről a szál­lásra való eljutás költségeit. Autóbuszos utazás esetén mindennek a csúcsa az, ami­kor a járművön kezdenek el kalapozni azért, hogy a sofő­röknek vegyenek valamit, vagy zsebpénzhez juttassák őket. mindezek a kellemetlenségek elkerülhetőek ugyanakkor, ha körültekintően választunk utazási irodát, majd pedig megfelelően tájékozódunk az utazás tartalmát illetően. ugyancsak sokat segíthet, ha megfelelő garanciákat ké­rünk az utaztatótói. S termé­szetesen azokat az irodákat, amelyek ezt nem akarják megtenni, nagy ívben el kell kerülni... mmmmsm Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Magister Gyógyszertár (Széchenyi krt. 121.) az ügyeletes. Vízállás a kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 549 centiméter, Kisköre-felső- nél 730 centiméter, a vízhőfok 23 Celsius-fok. Kisköre-al- sónál -49 centiméter, apadó, Szolnoknál -19 centiméter, apadó, a víz 23 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 140 centiméter, apadó, a Hár­mas-Körös Kunszentmárton- nál 65 centiméter, apadó. Traffipax a megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájé­koztatása szerint a 4-es, 4633- as utak egyes szakaszain, Tö- rökszentmiklós, Fegyvernek, Szolnok, Jászberény, Jánoshi- da, Kungyalu, Kunszentmár- ton, Kunmadaras, Tiszatenyő, Tiszaigar belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traf- fipaxos ellenőrző autók elhe­lyezkedésének megváltoztatá­si jogát a rendőrség fenntartja. Részletes megyei traffipax a Szoljon.hu hírportálon. ■ „Inkább veszítsünk tisztességesen, mint hogy csalással nyerjünk.” (Szophoklész) ________________________________________— ■ Y....................................................Í_____________________________ PROGRAMAJÁNLÓ MOZI MAI MŰSOR. Szolnok. Cinema City: Az acélember 3D (12) 12.00,17.00. A Föld után (12) 13.45. Gru 2 (6) 10.30,14.30. Gru 2 3D (6) 12.30,16.30,18.30,20.30. Gyakornokok (12) 20.00. Szemfényvesz­tők (12) 14.45. Szörny Egyetem (6) 13.00. Szörny Egyetem 3D (6) 10.45,15.15, 17.30,19.45. Z világháború 3D (16) 11.30.15.45.18.00. 20.15. TISZApART mozi: Gru 2 (6) 15.00, Gru 2 (6) 16.30, Lotte és a holdkő titka (0) 16.30, Rúzs,rep­tér, satöbbi (16) 18.00, Az acélember (12) 18.00, Téged akarlak (16) 18.00, Az igazi szerelem receptje (12) 20.00, The Master (16) 20.00, A lány és a költő (12) 20.30. SZENTMIKLÓSI napok TÖRÖKSZENTMIKLÓS. Július 12-13. között tartják a Szentmiklósi Napokat. Július 12-én 17 órától átadják a Dísz­polgári Díjakat az Ipolyi Arnold Könyvtár, Múzeum és Kulturális Központ Zsigray Julianna színháztermében. Este hat órá­tól a Szenttamási Ménes 50 éves című jubileumi kiállításáttekinthetik meg az érdeklődők. Este fél nyolctól Jubileumi orgonahangversenyen vehetnek részt a Római Katolikus Főtemplomban. Július 13-án délelőtt fél nyolctól hintós fel­vonulás veszi kezdetét az Ipolyi Arnold Kulturális Központ parkolójából a ballai felüljáróhoz, az aratás helyszínére. Nyolc órától főzőverseny kezdődik a Galambos parkban. Kilenc órától kispályás labda­rúgótorna lesz a Puskás Ferenc sport­pályán. Délután egy órától bemutatják a hagyományos cséplést. Kettő órától népdal-, népzene- és néptáncgálán ve­hetnek részt az érdeklődők. Délután négy órától fogathajtók versenye kez­dődik a Bicskás tó helyén, majd ezzel egy időben a Made in Hungáriát hallgat­hatják meg a Szigligeti Színház művé­szeinek közreműködésével. Délután öt órától a Bob-Bon ad koncertet, 18 órától Mártó lép színpadra, 19 órától őt váltja Zoltán Erika, majd 20 órától az Aréna együttes koncertezik. KEMENCÉS PARTI TISZAFÜRED. Kemencés partit ren­deznek július 12-én 18 órától a Hotel Hableány kertjében. Lesz kenyérlángos, rakott burgonya kemencében sütve és töltött káposzta füstölt csülökkel. VÁROSHÁZI EST SZOLNOK. Városházi estet tartanak a polgármesteri hivatalban július 19-én. Fellép az Anyám és Nyulam zenekar, az Art-Eria társulat, Laki Péter magán­énekes, a Bartók Béla Zeneiskola Big Bandje. Ezeken kívül megtekinthetik a Szolnoki Művésztelep alkotóinak ki­állítását is. HALAS NAPOK TISZAFÜRED. Július 12-14. között tart­ják a Halas Napokat a Halas téren. Jú­lius 12-én 16 óra 30 perctől halas napi felvonulás veszi kezdetét, majd 17 órától a Senor együttes ad koncertet. Este hét órától a Sinful-Passion koncertezik, nyolc órától pedig a Bem Táncegyüttes Égiek és Földiek című előadását láthat­ják az érdeklődők. Este 23 órától Radios Gigi lép színpadra. Július 13-án 7 órától Halászlé- és halételek főzöversenye veszi kezdetét. A nap folyamán fellép többek között a Vaultage, a Leecher, a Koltai Acoustic, az Empty Pubs, a Bal­kán Fanatik, a Kozmix. Hajnal fél egytől retrodiszkó lesz Nagy Szilárddal. A sza­bad strandon 10 órától zumba várja a kicsiket és nagyokat egyaránt, majd 11 órától a Galagonya Bábszínház előadá­sát tekinthetik meg. Délután egy órától hagyományőrző kézműves-foglalkozások lesznek. Július 14-én 21 órától a Rippel Brothers Show-t tekinthetik meg az ér­deklődők, majd 24 órától tűzijáték veszi kezdetét. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időköz­ben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem válla­lunk. További programok a Szoljon.hu hírportálon olvashatók. Túrós-barackos szelet hozzávalók: a piskótához: 6 to­jás, 6 evőkanál cukor, 15 dkg vaj, 17 dkg liszt, fél csomag sütőpor. A krémhez: 25 dkg túró, 1 cit­rom, 6 dkg cukor, 1 csomag vaní­liás cukor, 5 evőkanál cukor, 5 dl tej, 1 konzerv barackbefőtt,1 cso­mag vaníliás pudingpor. a tetejére: 1 csomag piros tor­tazselé, 2 evőkanál porcukor, a konzervből kimaradt baracklé. elkészítés: a piskótához a tojá­sok sárgáját a vajjal és a cukor felével habosra keverjük. A fehér­jéket a maradék cukorral habbá verjük, majd a sütőporos liszttel felváltva a cukros tojássárgához adjuk. Kikent, lisztezett tepsibe öntjük, és előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük. Hagyjuk ki­hűlni, majd félbevágjuk. A krém­hez a túrót villával összetörjük, kikeverjük a citrom lereszelt hé­jával és kifacsart levével, a 6 dkg cukorral, a vaníliás cukorral és a kicsi kockákra vágott barackkal. A pudingot felfőzzük a tejben az 5 evőkanál cukorral, majd ha ki­hűlt a puding, a túrós krémhez adjuk, összekeverjük. A krém­mel megtöltjük a félbevágott pis­kótát, majd ízlés szerint díszít­jük. A sütemény tetejét ki tehet rakni a maradék barackkal. A tortazseléport pedig simára te­het keverni a cukorral, és felfűz­ni a konzervből kimaradt ba­racklével, ezzel leönthetjük a te­tejét, majd hagyjuk megdermed­ni a hűtőben. ■ nyolc Év várakozás után szüle­tett meg a brit hard rock legenda legújabb albuma, mely ötletes és fogós dalokból áll, „billentyűs- uralommal”. A jelenlegi csapat (lan GiUan - ének, Ian Paice-dob, Ro­ger Glover - basz- szusgitár, Steve Morse - gitár és Don Airey - billen­tyűsök) immár a harmadik stúdió­albumát készítette el. Egy igazi roc- kos lemez készült, többféle szín- nel-hatással. A Now What?! albu­mot meghallgatva azonnal feltű­nik, hogy bülentyűsközpontú al­bum született, azon belül is meg­határozó a (Hammond) orgona­hangzás. A dalok szólóinak nagy részében a billentyűsök kapnak szerepet, s ha még valahol a gitár szólózik is, a billentyűs rész sem marad el. Az alapokban is nagyot alkot Don Airey, öröm hallgatni a sokszínűségét, a játé­kosságát. Steve Mor­se így a gitárokkal kissé hátrébb szo­rult. Gillan hangja pedig tökéletesen il­lik a dalokhoz. Na jó, már nem kiabálja vé­gig a magas regiszte­rekben a számokat, de közel a 70-hez már ezt nem is kell elvárnunk. Érzelemdús, dal­lamos éneke unikum most is. bővebben: Szoljon.hu/Lemez- ajánló (DEEP PURPLE: Now What?! Ki­adó: EarMusic) ■ B. Gy. SZOLNOK TV 6.00 Aktuális Visszatekintő 6.25 Halak, vizek 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális Visszatekintő 7.30 Aranyidő 8.00 Aktu­ális Visszatekintő 8.30 Múzeumi Sza­badegyetem 9.30 Szolnoksport 10.00 Zsáner 10.30 Valóságos kincsesbánya 8. rész 11.00 Célkeresztben 11.25 Örökségünk 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális Visszatekintő 12.30 Zsáner 13.00 Kultúrkorzó 13.30 Fórum 14.00 Aktuális Visszatekintő 14.30 Sajtóasz­tal 15.30 Liturgia 16.00 Aranykosár 17.00 Elixir 17.30 Megyei Tükör 18.00 Szolnoksport 18.30 Kultúrkorzó 19.00 Aktuális 19.20 Napi üzenet 19.30 Téma volt az idén... 20.00 Aktuális 20.30 Té­ma volt az idén... 21.00 Legizgalmasabb mérkőzések - Szolnoki Olaj KK-Partizan 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu SZOLNOK FM 0.00-6.00 Helyből a legjobb magyar sláger megy! 6.00-10.00 Shaker! Éb­redj, Szolnok! Ladoniczki Danival és Bagi Timivel. 10.00-15.00 Fülbevaló! A megbízható munkatárs, Csibrán Szilvia. 15.00-19.00 Délutáni csokoládé Túró- czi Imrével. 19.00-20.00 Trend Bagi Ti­mivel. 20.00-24.00 Disco's Hit Bárány Attilával. www.szolnokfm.hu AKTIV kapu 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - Napindító infor­mációk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánság- műsor 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedven­cei 20.00-24.00 Party cafe - Klubked­vencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 1ÖZÄ 6.00 Reggeli Juice, benne minden hét­köznap 8.40-től „Reggeli Monitor” nap­indító gazdasági hírek. 11.00 AMADE20 zenei slágerlista 13.00 Amadeus Dél­után, 18.00 „Góól” Sportmagazin 20.00 „Kapcsolódjunk" - ismétlés 22.00 Hangsúly helyi rockmagazin Évivel és Firkával 23.00 120 Decibel rockmaga­zin, majd non-stop zene kedden 6 óráig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents